Specialisták és generalisták: mi működik jobban az MMA-ban?

Specialisták és generalisták: mi működik jobban az MMA-ban?

Az MMA, azaz a kevert harcművészetek többféle sportág elemeiből állnak össze: ezek az állóharc, a birkózás és a jiu-jitsu. És bár a legmagasabb szinten már mindegyikben magas szintű tudásra van szükség, a bunyósok nagy része specialista, azaz egy-két harcelemben sokkal jobb, mint a többiben, és erre épít. Ezzel szemben vannak olyanok, akik nagyjából ugyanazon a szinten vannak az összes harcművészetben, így generalistának tekinthetők. Mik az egyik, illetve a másik stratégia előnyei és hátrányai?


Ezzel a cikkel nagy fába vágtuk a fejszénket, ugyanis összetett kérdés, hogy mi működik jól a ketrecharcban és mi nem. Na meg az is, hogy miért, illetve miért nem. A kérdés tisztázásához kezdjük azzal, miből is áll össze az MMA manapság. Három fontos elemet különíthetünk el, az állóharcot, a birkózást és a jiu-jitsut. Az állóharcba az ütések és rúgások tartoznak bele, a legalapvetőbb boksz-technikáktól kezdve a könyökütéseken és térdrúgáson át a roppant kreatív és látványos elemekig, mint például a forgó kalapácsütés (spinning backfist), a kérdőjelrúgás (question mark kick) vagy éppen a „baltarúgás” (axe kick). Mindebből látszik, hogy a szabályrendszerbe számos állóharcos küzdősport elemei beleférnek a thaiboxtól kezdve a karatén át a tékvandóig. De legalább ennyire fontosak a birkózás, illetve a pozicionális harccal, feszítésekkel és fojtásokkal operáló jiu-jitsu technikái. (Meg lehet még említeni a judót, azaz a cselgáncsot is, ugyanis néhány harcos használja a japán sportágból származó dobásokat, ám ez azért ritkább.)

 

Mindebből a rengeteg technikából számtalan stílus kibontakozhat, amelyeket természetesen nem lehet tökéletesen kategorizálni. De mielőtt tovább árnyalnánk a képet, azért nézzünk is meg néhány példát a teljesség igénye nélkül:

 

Állóharc-specialista (pl. Alex Pereira, Conor McGregor): alapvetően ütésekre és rúgásokra épít. A birkózásnál és a jiu-jitsunál alapvetően a védekezésre koncentrál, a földre vitelek és a submissionök (fojtások, feszítések) kivédésére. A földharc során nagyon ritkán támad, alapvetően az a célja, hogy felálljon, és ismét megteremtse a távolságot az ellenfelével szemben.

 

Birkózó-specialista (pl. Khabib Nurmagomedov, Kamaru Usman): az alapvető célja az, hogy földre vitelekkel kikényszerítse a földharcot, és a földön (vagy a ketrec falánál) nyomást gyakoroljon az ellenfelére – hogy előnyös pozíciókba kerüljön, és könyökösökkel, felső pozícióból indított ütésekkel (ground and pound), illetve jiu-jitsu technikákkal támadjon.

 

Jiu-jitsu specialista (pl. Demian Maia, Brian Ortega): fő célja, hogy feladásra kényszerítéssel (submission) nyerje meg a mérkőzést.

 

Generalista (pl. Islam Makhachev, Georges St-Pierre): minden harcelemben elég jó ahhoz, hogy támadni is tudjon. Egyaránt képes ütésekkel vagy rúgásokkal befejezni egy mérkőzést, ahogy képes agresszívan birkózni és submissionökkel is támadni.

 

Mindenben jónak kell lenni?

Nagyon jó kérdés, hogy mindenben jónak kell-e lenni ahhoz, hogy valaki mondjuk UFC-bajnok legyen. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha valaki érvényesülni akar, akkor támadásban legalább egy sportágban kiemelkedőnek kell lenni, emellett a többi harcelemben nagyon magas szintű védekezési készségre van szükség.

 

Ha például valaki zseniális kick-boxos, mint Alex Pereira, az UFC félnehézsúlyú bajnoka, akkor fontos, hogy legalább a földre viteleket a kellő százalékban hárítani tudja, illetve ki tudja védeni a submission-kísérleteket, és képes legyen ismét megteremteni a távolságot az ellenféllel szemben. Ha ugyanis nincsenek meg ezek a készségei, akkor az első jobb földharcos el fogja intézni egy-két meneten belül.

 

De ugyanez igaz a birkózókra is: hiába képes valaki nagyon gyorsan a földre vinni az ellenfelét és jó pozíciókba kerülni, ha nem képes kivédeni a submissionöket, akkor domináns pozícióból is hamar legyőzhetik egy fojtással vagy karfeszítéssel.


Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nehezebb súlycsoportok, főleg a nehézsúly kivételt képezhetnek a fentiek alól – ezekben a kevésbé kompetitív súlycsoportokban ugyanis sokszor előfordul, hogy a bajnoki kihívók között is találunk olyan bunyósokat, akik jelentős hiányosságokkal küzdenek.


 

Alex Pereira, az UFC félnehézsúlyú bajnoka (Fotó: ESPN)
Alex Pereira, az UFC félnehézsúlyú bajnoka (Fotó: ESPN)


 

Megéri specialistának lenni?

A fentiek alapján az a tanulság vonható le, hogy amennyiben valaki az összes alapsportágban nagyon szilárd védekezéssel rendelkezik, akkor óriási előny, ha valamiben kiemelkedő. A fenoménokat ugyanis szinte lehetetlen megverni a saját terepükön. Alex Pereira – aki mellesleg két súlycsoportban is kick-box világbajnok volt – állóharcban majdhogynem verhetetlen, így kicsi rá az esély, hogy valaha is legyőzze egy másik állóharcos. (Az UFC-ben egyedül egy másik kick-boxos klasszis, Israel Adesanya győzte le). Amíg tehát nem akad bele egy nagyon magas szintű birkózóba, jó eséllyel a divízió csúcsán fog maradni.

 

De nagyon domináns specialista volt a veretlenül visszavonult Khabib Nurmagomedov is. A dagesztáni születésű, szambós hátterű Khabib annyira jó volt birkózásban, hogy lényegében minden mérkőzésen rá tudta kényszerítenie az akaratát ellenfeleire, akiket aztán ütésekkel vagy fojtásokkal finishelt. (Ez egyébként a birkózók óriási előnye: ha kiemelkedően jók, akkor lényegében mindenkit földre tudnak vinni, és alig kell állóharcolniuk a mérkőzések során.)

 

Az MMA ezermesterei

Velük szemben állnak a generalisták, akik mindenben nagyjából ugyanannyira jók. Ők azok a harcosok, akik a ketrecharc összes elemében alapvetően komfortosan érzik magukat, ezzel szemben viszont nincsen olyan harcelem, amiben kiemelkedőek lennének. Ezek a bunyósok arra tudnak építeni, hogy az ellenfelek jó része ellen egyik vagy másik területen előnyben lesznek, így ki tudják aknázni azok gyenge pontjait. És bár a generalistákból ritkán lesz bajnok, sok ilyen harcos tudhat magáénak relatíve sikeres karriert.

 

A mitikus „szupergeneralisták”

Gondolom, időközben a kedves olvasó már feltette a kérdést, hogy lehet-e mindenben nagyon jónak lenni? A válasz a legtöbb esetben nem. Ahhoz ugyanis, hogy valaki sokkal jobb legyen egy adott sportágban, mint a többi szintén magas szintű bunyós, rengeteg edzésre van szükség. Ezért is van az, hogy a legtöbb specialista nem a ketrecharccal kezdte, hanem egy másik küzdősporttal, és onnan nyergelt át az MMA-ra, magas szinten elsajátítva a többi harcelemet.

 

Ezzel együtt vannak szupergeneralisták. Ők azok, akik relatíve fiatalon kerülnek az MMA-ba, és van idejük alaposan elsajátítani az összes fontos küzdősportot – és emellett istenadta tehetségek, akik a vetélytársaiknál gyorsabban és hatékonyabban tanulnak. És ők azok, akik sokkal rugalmasabban tudnak hozzáállni egy-egy mérkőzéshez, mert az összes stílusban képesek az ellenfeleik fölé kerekedni. Mondanom sem kell, hogy nincsenek túl sokan.

 

Ebbe a kategóriába ugyanis csak a sportág legnagyobbjai tartoznak, többek között a korábbi generációkból Fedor Emelianenko, Georges St-Pierre, a nemrég visszavonult Demetrious Johnson, a pályafutása végéhez közeledő Jon Jones és az UFC súlycsoporttól független ranglistájának első helyén álló Islam Makhachev. Persze több jelenlegi bunyós is van, aki mindenben jó, és idővel feljuthat ezekbe a magasságokba, de ahogy mondják: nyugtával dicsérd a napot…

 

Khabib Nurmagomedov (Forrás: Bleacher Report)
Khabib Nurmagomedov (Forrás: Bleacher Report)



Konklúzió

Néhány kivételtől eltekintve azt lehet mondani, hogy legmagasabb szinten senki nem engedheti meg magának, hogy bármelyik alapsportágban is jelentős hiányosságai legyenek. Még ha támadásban bele is fér az, hogy valaki a saját – véges számú – erősségeire építsen, a védekezésben mindenhol legalább elég jónak kell lenni. Persze óriási segítség, ha valaki nagyon jó valamelyik küzdősportban, ugyanis specialistaként egyértelmű versenyelőnye lehet azokkal szemben, akik az adott sportágban gyengébbek. A generalisták pedig épp arra építhetnek, hogy valamelyik harcelemben jobbak lesznek az adott ellenfélnél. A tápláléklánc tetején pedig a korszakos zsenik vannak, akiknél az elképesztő szorgalom és alázat mellett ott van az a bizonyos X-faktor is. Erre a maroknyi bunyósra igaz az alábbi vicc, amely tökéletesen illusztrálja a helyzetet.

 

Két csiga beszélget az autópálya szélén:

„Átmenjünk?”

„Oda? Te… Oda születni kell.”

Kiemelt fotó: The Mirror

Szerző

Fodor Mihály

Fodor Mihály

Fodor Mihály

Felnőttkoromban szerettem bele az MMA relatíve fiatal, kissé még kiforratlan, ámde roppant dinamikusan fejlődő sportágába, amelyben imádom, hogy zsigeri, nyers, ezzel együtt borzasztóan kifinomult. Cikkeimben szeretném feltárni, hogy sokkal többről van szó, mint két ketrecben verekedő bunyósról: az oktagonban egyszerre mérkőznek meg stílusok, személyiségek, álmok, illetve kultúrák.

Kapcsolódó cikkek

Hét híres bunyós, akit a filmvásznon is láthatunkcikk borítóképe

Hét híres bunyós, akit a filmvásznon is láthatunk

A küzdősportok világában gyakran előfordul, hogy a nagyobb neveket megkérik egy-egy filmszerepre. Persze nem a Cillian Murphy Oppenheimerét idéző drámai alakításokra kell gondolni, hanem klasszikus keményfiú-szerepekre, ahol a marcona arckifejezések és a koreográfia dominál. Válogatásunkban hét híres bunyóst szedtünk össze, akik egy sikeres karrier mellett vagy után a filmek világában is szerephez jutottak.

CTE: a betegség, ami nem csak a ketrecharcosok rémálmacikk borítóképe

CTE: a betegség, ami nem csak a ketrecharcosok rémálma

Aki látta Will Smith 2015-ös Sérülés című filmjét, annak nem kell bemutatni a krónikus traumás enkefalopátiát (CTE). Az először az amerikai futballal kapcsolatba hozott betegség azonban nem válogat. Nem csak az amerikai focisták, a ketrecharcosok és a bokszolók között szedi az áldozatait, hanem más népszerű sportágakban versenyző sportolókat is érint. Azaz bár az említett sportágakat űzők feje felett Damoklész kardjaként lebeg az agyat ért ismétlődő ütések kiváltotta demencia, nemcsak ők érintettek. Hanem olyanok is, akikről soha nem gondolná az ember.

Háborús övezetből ketrecharcos-keltető: ezért olyan jók a dagesztáni bunyósokcikk borítóképe

Háborús övezetből ketrecharcos-keltető: ezért olyan jók a dagesztáni bunyósok

Aki kicsit is képben van az MMA sportággal, annak nem kell bemutatni Khabib Nurmagomedovot, minden idők legjobb könnyűsúlyú harcosát. Ahogy az sem lesz újdonság, hogy az UFC tele van domináns dagesztáni ketrecharcosokkal, elég a jelenlegi könnyűsúlyú bajnok Iszlam Mahacsevre vagy a második félnehézsúlyú kihívóra, Magomed Ankalaevre gondolni. Felvetődik a kérdés: miért is ennyire jók a dagesztániak? Jelen cikkben erre keressük a választ!

Ennyit keres egy UFC-bunyós forintosítva. Megéri?cikk borítóképe

Ennyit keres egy UFC-bunyós forintosítva. Megéri?

Laikusként azt gondolná az ember, hogy a ketrecharcosok fizetésénél Conor McGregorból érdemes kiindulni. Nos, közel sem ez a helyzet, a bunyósok nagy része finoman szólva sincs eleresztve, sőt. Na de mennyi is az annyi? Ebben a cikkben ezt nézzük meg, a könnyű áttekinthetőség érdekében forintosítva!

Minden idők legjobb bunyósa és az ifjú titán: egy megfutamodás történetecikk borítóképe

Minden idők legjobb bunyósa és az ifjú titán: egy megfutamodás története

Jon Jonest rengetegen minden idők legnagyobb bunyósának tartják. Sohasem veszített a nyolcoldalú ketrecben, és miután félnehézsúlyból felment nehézsúlyba, ott is elhódította a vitathatatlan bajnoki övet. A címmeccs óta azonban úgy tűnik, hogy az öregedő harcos nem vágyik igazán komoly kihívásra, és látványosan kerüli az óriási tehetségnek tartott Tom Aspinallt, az időközi bajnokot. Mindeközben Dana White, a promóció elnöke folyamatosan ódákat zeng róla, hogy ő minden idők legeslegeslegnagyobb bunyósa, ami a jelenlegi helyzet fényében meglehetősen fura. Mi is a helyzet az UFC nehézsúlyú divíziójával?