Minden idők legjobb bunyósa és az ifjú titán: egy megfutamodás története

Minden idők legjobb bunyósa és az ifjú titán: egy megfutamodás története

Jon Jonest rengetegen minden idők legnagyobb bunyósának tartják. Sohasem veszített a nyolcoldalú ketrecben, és miután félnehézsúlyból felment nehézsúlyba, ott is elhódította a vitathatatlan bajnoki övet. A címmeccs óta azonban úgy tűnik, hogy az öregedő harcos nem vágyik igazán komoly kihívásra, és látványosan kerüli az óriási tehetségnek tartott Tom Aspinallt, az időközi bajnokot. Mindeközben Dana White, a promóció elnöke folyamatosan ódákat zeng róla, hogy ő minden idők legeslegeslegnagyobb bunyósa, ami a jelenlegi helyzet fényében meglehetősen fura. Mi is a helyzet az UFC nehézsúlyú divíziójával?


Az MMA-rajongóknak nem kell bemutatni Jon Jonest. A sportággal ismerkedők kedvéért azonban mégiscsak érdemes röviden áttekinteni a sportág egyik legnagyobbjának pályáját. Jon Jones küzdősportolói karrierje a középiskolában indult, ahol kötöttfogású birkózásban lett állami bajnok. Aztán az MMA-ra váltott, ahol hamar kitűnt, hogy mekkora tehetség valójában. Az ifjú bunyósban minden megvolt, hogy a konkurencia fölé nőhessen: nagyon hosszú végtagjainak köszönhetően ideális a testalkata, minden fontos küzdősportban (birkózás, kick-box, thaibox, jiu-jitsu) borzasztóan erős, emellett elképesztően kreatív és félelmetesen intelligens, így nagyon jó döntéseket tud hozni a mérkőzések közben. Mindezt pedig egy ijesztő személyiség egészíti ki: a Bony becenevű bunyós bevallása szerint egyszerűen szeret fájdalmat okozni másoknak, mindemellett a mérkőzések során gyakran arra megy, hogy maradandó sérüléseket okozzon ellenfeleinek. Ami a veretlenség nimbuszával együtt finoman szólva is vérfagyasztó kombináció.


Jones már karrierje elején kitűnt a mezőnyből, ugyanis 2011-ben, 23 évesen hódította el a félnehézsúlyú övet, így minden idők legfiatalabb UFC-bajnokává avanzsált. Azóta nem veszített a ketrecben, csupán egy diszkvalifikációs vereséget könyvelhetett el, amelyet egy tiltott könyökütés használatáért szenvedett el. Az összképhez hozzátartozik, hogy a Dominick Reyes elleni címmeccset a hardcore rajongók és elemzők szerint el kellett volna vesztenie, csupán a bírók voltak részrehajlóak, tény, hogy hagyományos értelemben véve sosem kapott ki. A félnehézsúlyban azóta is övé a leghosszabb győzelmi széria, a legtöbb győzelem, illetve győztes címmeccs.

 

kep01 (2).jpg 16:9
Jon Jones a Lyoto Machida elleni győztes címmeccsen (Fotó: MMA Fighting)


 

Mindezt úgy érte el Jones, hogy a ketrecen kívüli balhékkal többször is hosszú időre partvonalon kívülre állította magát. Háromszor (!) is megfosztották a bajnoki övétől, illetve felfüggesztették. A hírhedten balhés bajnok legdurvább húzása az volt, hogy ittasan elütött egy terhes nőt, akit aztán ott hagyott, és futva elmenekült a helyszínről. De ezenkívül kétszer is felfüggesztették doppingvétségek miatt, mindez pedig jócskán beárnyékolta a kétségkívül zseniális bunyós teljesítményét. Miután lecsengtek a botrányok, Jones 2018 és 2020 között visszatért, és ismét megnyert négy címmeccset. Ezután járt le a szerződése, majd elkezdte pedzegetni, hogy felmenne a nehézsúlyba, hogy megküzdjön a kameruni óriással, Francis Ngannouval. Azonban Dana White, az UFC elnöke szerint pofátlanul sokat kért volna a meccsért, így a párosítás tolódott, majd elúszott, és három év ment el úgy, hogy Jones nem lépett ketrecbe. Ezután sikerült megegyezniük, és Bony végül a promóciót elhagyó Ngannou korábbi ellenfele, a francia Ciryl Gane ellen lépett ketrecbe a vitathatatlan nehézsúlyú bajnoki övért. A franciának végül esélye sem volt: a kickboxra építő bunyós ugyanis védtelennek bizonyult Jones birkózó-, illetve jiu-jitsu tudása ellen, és Bony az első menetben lefojtotta.


Eddig úgy tűnik, hogy az öregedő, jelenleg 37 éves bunyósról sok rosszat el lehet mondani, azt azonban nem, hogy bárkitől is megijedt volna. A sztori azonban innen lesz fura. Jones kijelentette, hogy a következő címmeccsen Stipe Miocic, minden idők egyik, ha nem a legnagyobb nehézsúlyúja ellen szeretne ketrecbe lépni. Aki azonban évek óta inaktív, immár 42 éves, ezért jó eséllyel csak árnyéka önmagának. Jones szerencséjére Miocic szintén akarta a meccset, amelyet aztán 2023 novemberére terveztek. A rajongótábor jó része már akkor is morgott, hogy miért nem egy feltörekvő, fiatal harcos ellen bunyózik, de az érintettek, valamint a promóció is hajthatatlan volt, hogy a két legenda összecsapásának igenis van értelme. A mérkőzés előtt két héttel azonban Jones egy edzésen elszakította a mellizma egyik szalagját, így hosszú pihenőre kényszerült, a meccset pedig eltolták. Az igazi bajok pedig itt kezdődtek.

 

A vitathatóvá vált vitathatatlan öv

Ugyanis az történt, hogy az UFC a sérülések esetén alkalmazott szabályai alapján kiírt egy bajnoki meccset az időszakos övért, amelyet aztán a vitathatatlan bajnok felépülése után egy címegyesítő mérkőzésen vonultatnának vissza. Ugyanis az időszakos övnek addig van értelme, amíg a vitathatatlan bajnok nincs bevethető állapotban. Nos, miután a Jones–Miocic bunyó sérülés miatt meghiúsult, a gála kieső főmeccse helyett az UFC két hét alatt tető alá hozta az időszakos címmeccset a nehézsúlyú divízió két legígéretesebb harcosa, az angol Tom Aspinall és az orosz Szergej Pavlovics között. Aspinall első menetes kiütéssel nyert, ezzel megszerezte az időszakos övet. Azonban itt jön a csavar: az UFC nem Aspinall és Jones között írta ki a címegyesítő meccset, hanem eltolta a Jones–Miocic bunyót, Aspinall pedig hiába tett meg mindent a létező összes médiafelületen, hogy rávegye Bonyt és a promóciót a címegyesítő meccsre, Jones és Dana White is kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig a Jones–Miocic bunyó marad. Aspinall pedig a nyáron példátlan módon megvédte az időszakos bajnoki övét Curtis Blaydes ellen, és jelenleg is arra vár, hogy a vélhetőleg idén novemberben megrendezett vitathatatlan címmeccs után a győztes (nagy valószínűséggel Jones) ellen léphessen ketrecbe. Már ha Jones vállalja a meccset. De miért is állt elő ez a mérhetetlenül fura helyzet?

 

Jones és White a világ ellen

Kezdjük azzal, hogy röviden bemutatjuk Tom Aspinallt, az időközi bajnokot. A brit már most, 31 évesen korszakos zseninek tűnik. Az MMA-t alkotó küzdősportok mindegyikében nagyon magas szinten van, emellett észbontóan gyors és mentálisan is roppant erős. A kommentátorok és elemzők gyakran mondják rá, hogy ő az a nehézsúlyú, aki úgy mozog, mint a 20-30 kilóval könnyebb középsúlyúak. Emellett négyéves UFC-karrierje során egyszer sem szorult a bírókra: minden meccsét idő előtt befejezte, a legtöbbet az első menetben. Meccsenként csak átlagosan 2 perc 10 másodpercet (!) tölt a ketrecben, ami rekord a promóció történetében. Egyedül egy meccset veszített az UFC-n belül, azt is csak azért, mert a mérkőzés közben elszakadt a térdszalagja. A hosszú rehabilitáció pedig még elszántabbá és élesebbé tette a britet, aki jelenleg megállíthatatlannak tűnik. A divízió igazán nagy nevei közül csak Ciryl Gane ellen nem bunyózott, aki a rossz harcstílus-párosítás miatt elutasította a felajánlott meccset (valószínűleg ugyanúgy végezte volna, mint Jones ellen. Aspinall emellett Jonesszal sem meccselt még, aki jó eséllyel szintén kerüli.


Érthető, hogy Jones miért nem akar Aspinall ellen bunyózni: a jóval fiatalabb brit jó eséllyel megverné, és máris oda a verhetetlenség nimbusza. Aspinall ugyanis sokkal gyorsabb, valószínűleg erősebb, és Jones birkózó-, illetve jiu-jitsu tudása sem állítja megoldhatatlan kihívás elé. Azaz akármekkora legenda is Jones, jó esély van rá, hogy ő is a padlón végezné az első pár menetben. Stipe Miocic ezzel szemben még mindig nagy név, és ha Jones nyer, ő lesz az, aki minden idők legjobb félnehézsúlyújaként legyőzte minden idők legnagyobb nehézsúlyúját. A dolog pikantériája az, hogy sok jel utal rá, hogy utána vissza is vonulna – elvitorlázna a naplementébe teli zsebbel, miután pofátlanul áthágta a sportág íratlan szabályait.

 

A rajongók mérgesek

Mindezzel persze rengeteg rajongónak tört borsot az orra alá. Lényegében az összes nagyobb MMA-youtuber, illetve elemző a Jones–Aspinall meccsre kíváncsi, és felbőszíti a vitathatatlan bajnok meglehetősen gyáva, alamuszi viselkedése. Csupán a legnagyobb Jones-fanboyok örülnek a Miocic-meccsnek, de ők mindenben is Bony mögött állnak. És hogy még ki örül? Dana White. Na de miért is? Dana White és Jones nem voltak mindig felhőtlen viszonyban, ezzel együtt az UFC-vezér mostanában folyamatosan Jones dicséretét zengi, miszerint ő minden idők legnagyobb bunyósa. Legyen szó a világhírű Lex Fridman podcastjáról vagy a gálák utáni interjúkról, mást sem hallani tőle, minthogy mennyire fantasztikus Bony – ami már nem egy mémet is megihletett. A rossz minőség ellenére érdemesnek találtuk beilleszteni a következő fotót, ugyanis remekül kifejezi a helyzet abszurditását, illetve a rajongótábor frusztrációját Dana White-tal kapcsolatban:

 

kep02 (2).jpg
Az egyik legnépszerűbb Dana White-mém (Fotó: Reddit)


 

De miért?

Felmerül a kérdés, hogy White miért egy olyan meccset erőltet, amelyre a rajongótábor jó része egyáltalán nem kíváncsi, hiszen az Aspinall elleni címegyesítő mérkőzést lényegében mindenki látni szeretné. A válasz valószínűleg az, hogy a promóciónak szüksége van a mitikus magasságokba emelkedett bunyósokra. Ilyen volt a vereségei ellenére McGregor, a szintén veretlen Habib Nurmagomedov, illetve ilyen Jon Jones. És ha Aspinall az első menetben elcsomagolná, akkor oda a dicsfény, és eggyel kevesebb érinthetetlennek tűnő ikonja van az UFC-nek. Ezért a piaci logika azt diktálja, hogy Jones maradjon veretlen, hogy a jövőben is el lehessen mondani minden interjúban, hogy sosem vesztett mérkőzést. Persze lehet, hogy Bony mégiscsak marad az Aspinall elleni meccsre, Dana White ugyanis kijelentette, hogy Aspinall kapja a Jones–Miocic meccs győztesét. Persze ez semmit nem jelent, simán lehet, hogy Jones a mérkőzés után visszavonul, White széttárja a kezeit, a rajongótábor pedig tovább szívja a fogát. Reméljük, nem így lesz.

Kiemelt fotó: MMA Junkie

Szerző

Fodor Mihály

Fodor Mihály

Fodor Mihály

Felnőttkoromban szerettem bele az MMA relatíve fiatal, kissé még kiforratlan, ámde roppant dinamikusan fejlődő sportágába, amelyben imádom, hogy zsigeri, nyers, ezzel együtt borzasztóan kifinomult. Cikkeimben szeretném feltárni, hogy sokkal többről van szó, mint két ketrecben verekedő bunyósról: az oktagonban egyszerre mérkőznek meg stílusok, személyiségek, álmok, illetve kultúrák.