„Apám kritikái miatt is váltam jobb labdarúgóvá” – interjú a Paksi FC játékosával, Ötvös Bencével

– „Büszkék vagyunk rád” – ez a felirat állt azon a molinón, amelyet a megyei I. osztályban szereplő Újfehértó csapata kifeszített a kezdőkörben a tavaly nyári Kisvárda elleni pályaavató mérkőzésükön. Édesapád is futballozott a szabolcsi együttesben. Sejtem, ő fertőzött meg téged a focival.

– Az édesapám miatt kiskoromtól kezdve a labdarúgás körül mozogtam, így sok választásom nem volt. Elég hamar eldőlt, hogy ebben a sportágban próbálok majd minél sikeresebb lenni. Apám többször elvitt magával az edzésekre, én az oldalvonal mellett rugdostam a labdát. Amikor vége lett a tréningjének, akkor mi is gyakoroltunk. Sokszor szigorú volt velem, fiatalabb koromban kevés pozitív kritikát kaptam tőle, de mindig hangsúlyozta, hogy minden okkal történik. Utólag belátom, hogy ez hasznos volt ahhoz, hogy jobb labdarúgóvá váljak. Mára ez megváltozott, megbeszéljük az adott mérkőzés részleteit, és megosztjuk egymással az észrevételeinket. A kezdetekben a nyíregyházi utánpótláscsapatokban játszottam tízes poszton. Ahogy telt az idő, úgy kerültem eggyel hátra a védekező középpályás pozícióba. Később a Nyíregyháza akadémiáján a 2021-ben elhunyt Neumann Gabi bácsi találta ki, hogy játszhatnék belső védőt is egy négyvédős rendszerben. Nyíregyházán körülbelül tíz évet töltöttem el az utánpótlásban és a felnőtt csapatnál is. A továbbiakban Kisvárdán már a háromvédős felállásban is szerepet kaptam.

– Az első idényedben Kisvárdán (2020–2021) tizennégy mérkőzésen 11-szer voltál kezdő, majd egy évvel később már harminc mérkőzésen 26-szor voltál a kezdő tizenegy tagja. Akkor másodikak letettek a bajnokságban, és a nyírségi együttes tizennéggyel több gólt rúgott, mint kapott, amikor te a pályán voltál. Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra, és te miben láttad annak a csapatnak a sikerességét?

– Kisvárdára kölcsönbe érkeztem 2021 telén, s akkor egy fél évet töltöttem el a csapatnál, ami arra volt jó, hogy felvettem a játék ritmusát. Az első teljes idényemben jól ment a játék, és ez annak is köszönhető, hogy egy felkészült edzői stábbal a hátunk mögött, remek játékosokból álló kerettel ki tudtuk hozni magunkból a maximumot. A portugál Joao Janeiro vezetésével kiváló felkészülési időszakot csináltunk végig, és abban a csapatban voltak olyan karakterek, akik a hátukon tudták vinni az együttest. Nem véletlen, hogy később ők nagyobb kluboknál is lehetőséget kaptak Magyarországon.

Abban az időben a kapuhoz közelebb nyolcast vagy tízest játszottam a csatár mögött. Bár gólt nem sikerült szereznem, de nyolc gólpasszt adtam abban az idényben, így azt gondolom, hogy az előkészítések szempontjából testhezálló feladatkörben játszhattam. Mostanra azonban már megszerettem a hatos posztot is, és igazából mindegy már, hogy hol játszom.

– Tavaly decemberben a Kisvárda–Debrecen mérkőzés első félidejének végén ötven méterről íveltél kapura, de a labda a keresztlécen csattant. A korosztályos csapatokban is próbálkoztál már hasonló virtuóz megoldásokkal?

– Ahogy emlékszem, korábban talán két gólt sikerült ilyen helyzetből szereznem. Az NB I-ben is többször próbálkoztam, és az edzéseken is észreveszem, ha kinn áll a kapus, és lövök. A pályán mindig fenn van a fejem, próbálok előre gondolkodni, és igyekszem kihasználni a hasonló helyzeteket. Egyszer jó lenne, ha sikerülne gólt szereznem ilyenből...

– Az a korábbi mérkőzéseiden is kiderült, hogy erős az anticipációs készséged, azaz remekül olvasod a játékot, és gyakran tudod, hova fog kerülni a labda.

– Azt gondolom, hogy kiskoromban ez készségszinten jött, és ha mondhatom, ez az egyik erősségem. Mindig bennem volt, hogy próbáltam olvasni a játékot, szerintem ez egy ösztönös dolog. Egy profi labdarúgónál ez egy veleszületett képességnek számít.

– Kisvárdáról száz NB I-es mérkőzéssel a hátad mögött igazoltál Paksra, ahol a bemutatásodkor azt nyilatkoztad, hogy Bognár György játékfilozófiája feküdni fog neked. Korábban a középpályán játszottál, de most legtöbbször a három főből álló hátvédsor szélén kezdtél a mérkőzéseken. A kezdetekben okozott-e nehézséget ez a poszt, mivel korábban legtöbbször nyolcas vagy a hatos posztján játszottál?

– Szerencsére könnyen fel tudtam venni a ritmust. Bognár György pontosan elmondta, hogy mit vár el tőlem, s emellett tisztában volt vele, hogy nem ezen a poszton vagyok képes a legjobb teljesítményre. Egyébként ő egyénileg nem nagyon szokott kommunikálni a játékosokkal, inkább csapatszinten próbálja átadni az elképzeléseit és az elvárásait. Visszatérve a jelenlegi posztomhoz: a játékrendszerünkben ez egy olyan pozíciónak számít, ahová három játékos közül az egyiknek mindig be kell lépnie egy adott játékszituációtól függően. Az edzőnk azt preferálja, ha a jobb oldali játékos lép fel a támadásokhoz, miközben a védekezésben gyakran ki kell lépnünk a középpályára. A magas letámadásoknál (presszing) kétféle opció létezik: az emberváltásoknál vagy én megyek ki a szélre, és feljebb megy a jobbhátvéd, vagy én lépek ki a középpályára, és felveszem a támadó középpályást. Picit hasonlít ez egy hatos pozícióhoz, aki a védekezési fázisban olykor becsúszik a védelembe. Ez nem jelent gondot számomra. Sőt!

Ha nálunk van a labda, akkor nekem könnyebb, hogy szemben vagyok a kapuval, jobban átlátom az egészet. Összeségében úgy gondolom, hogy eddig minden jól sült el.

– A Corvinul elleni kupakudarc rossz emlékeket szülhet bennetek, az első találkozón nem is kaptál szerepet. Min múlott az első, négygólos vereséggel végződő mérkőzés?

– A felkészülési mérkőzéseken jól játszottunk, és semmi nem indokolta, hogy ilyen eredmény fog születni. Talán egy picit lebecsültük őket. A találkozó elején pár nagy helyzetet kihagytunk, miután ők felbátorodtak, lőttek egy gólt, és onnantól a saját játékukat tudták játszani. A félidőben kétgólos hátrányban voltunk, ráadásul egy kiállítás után emberhátrányba is kerültünk. Ennek ellenére mentünk előre, gólt akartunk szerezni, de lehet, hogy jobb ötlet lett volna egy kicsit visszább venni, és „megtartani” ezt a kétgólos hátrányt. Sajnos nem így alakult, de azt gondolom, hogy az első mérkőzésen kialakult négygólos különbség nem tükrözte a valós erőviszonyokat. Azon a napon nekik minden sikerült, nekünk pedig igazából semmi.

– Pakson eddig kilenc találkozón két gól és egy gólpassz a mérleged, holott legtöbbször jobb oldali védőként szerepelsz. Szerinted a játék melyik elemében kell még előrelépned?

Mindig van hova fejlődni. Ha egy dolgot kellene kiemelnem, az az agresszivitás lenne, a párharcokat jobb hatékonysággal kellene megnyernem. Ebbe beletartoznak a fejpárbajok és földön való párharcok is. Azt gondolom, hogy ez nem az erősségem, de dolgozom rajta, hogy jobb legyek benne. Van, aki az agresszívan próbál labdát szerezni, mások pedig próbálják olvasni a játékot, előre akarnak gondolkodni. Én az utóbbi kategóriába sorolom magam, de szerencsére a csapatunkban mindkét típusból akad játékosunk, és ezzel jól kiegészítjük egymást.

– A Bognár féle futball alapelvei közé tartozik, hogy minél hamarabb előre akarja juttatni a labdát, és a pozíciós játék alapelveit tartja szem előtt. Neked mi az ideális szerepkör vagy poszt, és mit szeretnél leginkább csinálni a pályán?

– A középpályán, a nyolcas pozícióban érzem magam a legkomfortosabban a pályán. Azt szeretem, ha nálam van a labda, tudok bontani, osztogatni, és forgatni a játékot. Ezt tartom a legnagyobb erőségemnek. Igaz, most nem ezen a poszton számolnak velem leginkább, de azt gondolom, hogy ott vagyok a legjobb teljesítményre képes. A belső védő poszton is igyekszem megállni a helyem, eddig nem nézek ki rosszul ebben a szerepkörben, de nem szeretnék itt megállni.

– Volt olyan futballista nemzetközi porondon vagy akár a hazai NB I-ben, akinek a játéka inspirált téged?

– Gyerekkoromban a portugál Cristiano Ronaldóra néztem fel leginkább, de mikor már a posztok szerint űztem a labdarúgást, akkor már kevésbé követtem őt. Nyilván a nemzetközi futballban a középpályások játékát figyelem, de kimondott kedvencem nincs.

– Huszonhármas a mezszámod, amely a profi kosárlabdázó és NBA-legenda Michael Jordan miatt különlegesnek számít. Miért ez a számod, és van-e esetleg valamilyen babonád vagy szokásod, amelyet minden mérkőzés előtt megcsinálsz?

– Nyíregyházán négyes, Kisvárdán hatos volt a számom. A most tizenöt hónapos kislányom, Mia 2023-ban született, és miatta választottam a 23-as számot. Az ötös is lehetett volna, mivel ötödik hó ötödikén született, de azt a csapattársam Vécsei Bálint már elvitte korábban. Babonáim nincsenek a mérkőzések előtt.

– Ha jellemezni ellene három szóval a játékodat, miket mondanál?

– Előrelátó, labdabiztos, nyugodt.

– A Marco Rossi vezette magyar válogatott is háromvédős rendszerben játszik. Esetleg nem játszottál el a gondolattal, hogy egyszer meghívót kapj a nemzeti csapatba?

– Ez egy óriási dolog lenne, de a realitás talaján maradva ehhez egy hosszabb távú, tartós és kiugró teljesítményt kellene nyújtanom Pakson. Nyilván nagyon örülnék neki, de tudom, hogy kisebb csapatokból nehéz bekerülni a válogatottba.

– Van esetleg olyan álmod a futballban, amelyet szeretnél elérni? Netalán külföld?

– Kimondott álmom nincs, de jó lenne egy újabb Magyar Kupa-győzelmet ünnepelni Pakson, én az előző sikerből sajnos kimaradtam. Második helyem már van a bajnokságban, de jó lenne egyszer a bajnoki trófeát is a magasba emelni. Ezek célok inkább, mint álmok. Két mérkőzésre vagyunk a nemzetközi kupaszereplés főtáblájától, és azt gondolom, hogy a Corvinul elleni kudarc után nem sokan gondolták, hogy itt leszünk. Azóta nagy különbségű összesítéssel sikerült felülmúlnunk az AEK Larnacát és a Mornart is, és hiszek benne, hogy jók az esélyeink a cseh Mlada Boleslav ellen is.

– Van esetleg olyan mondásod vagy jelmondatod, amelyet magadnak érzel, és ennek szellemében állsz az életedhez és a labdarúgáshoz?

– Soha ne add fel. Korábban voltak nehezebb periódusaim a pályafutásomban: a bemutatkozásom Nyíregyházán nem sikerült jól, és volt olyan félévem, amikor nem léptem pályára az aktuális csapatomban. Arra gondoltam, hogy tovább kell csinálnom, majd eljön az én időm. Azt gondolom, hogy nemcsak a focipályán, hanem az életben is örök érvényű ez a mondás.

A képek forrása: Paksi FC