Stabil tornarésztvevőből titkos esélyes – A horvát válogatott evolúciója (2012–2018)

Az építkezés kezdete

A horvát válogatott a 2012-es kontinenstornára egy Törökország elleni pótselejtező után jutott ki 3–0-s összesítéssel, miután a csoportban másodikként végzett a görög válogatott mögött. A sorsolás nem volt kegyes hozzájuk, mert Írország mellett a két későbbi döntős olasz és spanyol válogatott került a horvát válogatott útjába, kialakítva a torna „halálcsoportját”. Az íreket mindenki legyőzte, ezért a három válogatott egymás elleni mérkőzései döntöttek a továbbjutás sorsáról.

Ezek a mérkőzések kivétel nélkül szoros párharcok voltak. Először a címvédő spanyolok mérkőztek meg az olasz válogatottal, és gyors gólváltás után végeztek egymással 1–1-re egy kiváló mérkőzésen, ahol mindkét válogatott a rá jellemző játékát hozta. A második körben rendezték az Olaszország–Horvátország mérkőzést, ahol két ellentétes félidőt követően végeztek döntetlenre a csapatok. Ezután jött a horvát válogatott spanyolok elleni mérkőzése, ahol a déli szomszédjaink elsősorban védekezésre rendezkedtek be, de kontrákból néhányszor odaértek a spanyol kapu elé. Például Rakitic fejesénél megvolt az óriási esély a vezetés megszerzésére is, de végül egy hajrában szerzett Jesús Navas-gól gondoskodott a spanyol csoportelsőségről és pecsételte meg Horvátország sorsát.

A horvát válogatottat Slaven Bilic szövetségi kapitány vezette, akinek ez a torna volt az utolsó megbízatása a csapat élén, és a játékosoktól inkább a biztonságos játékot kérte, ami az ellenfelek – és a keret – ismeretében teljesen érthető gondolat volt. A horvátoknak ebben az időben még nem volt kellően mély kerete ahhoz, hogy olyan domináns futballt játszanak, mint manapság. A későbbi vb-döntős csapat gerince már megvolt ezen a tornán is, azonban a kiegészítő játékosok minősége elmaradt a későbbiektől. Alapcsapatként a Pletikosa, Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic, Vukojevic, Modric, Rakitic, Perisic, Mandzukic, Jelavic tizenegyre számított Bilic.

A labda nélküli fázisokban a védelem stabilnak bizonyult a torna során, azonban a támadások segítésében Srnán kívül nem igazán tudtak érdemben részt venni. A Sahtar Donyeck ikonja a válogatottban is vezéregyéniség volt, és a védekezés mellett a támadásokból is kivette a részét pontrúgásaival és beadásaival. A másik oldalon Strinic ugyan az olaszok ellen gólpasszt adott, de (még) nem tudott egyenletes teljesítményt nyújtani. A két belső védő, Corluka és Schildenfeld (különösen igaz ez Corlukára) megbízhatóan teljesítettek védekezésben, de a csapat labdás játékát nem nagyon tudták segíteni.

Utóbbi megállapítás igaz volt a két világsztár melletti harmadik belső középpályásra, Ognjen Vukojevicre is, akinek a védőmunkája kimagasló volt, és tökéletesen kiegészítette Modricékat, de labdával nem volt hatékony. Elöl pedig Mandzukic hozta a tőle elvárhatót, azonban párja, Nikica Jelavic nem tudott komoly hatást gyakorolni a mérkőzésekre.

Éppen ezért a védelemből – élen Pletikosával – szinte az első adandó alkalommal ívelték előre a labdákat, leginkább Mandzukic fejét keresve, aki próbálta Jelavic felé csúsztatni, vagy pedig a lecsorgó labdát próbálták a Modric, Rakitic duóhoz juttatni. Ezzel a felfogással a két klasszisnak nem kellett a labdakihozatalban elforgácsolni az energiáját, a kapuhoz sokkal közelebb tudtak labdához jutni és ezzel veszélyt teremteni, viszont a válogatott játékának képe távolt állt a ma megszokott kombinatív focitól.

Lépésről-lépésre – 2014

Bilicet Igor Stimac, majd Niko Kovac követte a padon, és a selejtezőket másodikként abszolválták Belgium mögött, majd Izlandot a pótselejtezőn legyőzve jutottak ki a brazíliai tornára, ahol a házigazda mellett Kamerunnal és Mexikóval kerültek egy csoportba. A válogatott játékában már itt kezdtek megmutatkozni a változások, és sokkal többet kezdték birtokolni a labdát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy míg két évvel korábban Pletikosa mindhárom mérkőzésen legalább 26 alkalommal próbálkozott hosszú labdával, addig ezen a tornán csupán a házigazda Brazília ellen volt kétszámjegyű (20) kísérlete. A védésekkel viszont hadilábon állt, és utolsó nemzetközi tornáján több védhetőnek tűnő gólt is kapott.

Előtte a védelemben Srna, Corluka mellé Lovren helye stabilizálódott. Melléjük ismét Ivan Strinic került volna be, de sérülés miatt ki kellett hagynia a világbajnokságot, így Vrsaljko és Pranjic osztozott a balhátvéd poszt percein.

A középpályán továbbra is kérdéses volt a Modric, Rakitic duó kiegészítése, és ezen a tornán mindig más kezdett velük a tengelyben (Kovacic, Sammir és Pranjic). Ezen a tornán 4–2–3–1-es felállást használt Kovac, amelyben az említett páros a két szűrőpozíciót foglalta el. Ezzel a labdabirtoklást jobban tudta kontrollálni a csapat, azonban így kifejezetten sebezhetővé vált a középpálya, amit bizonyít a brazilok és a mexikóiak ellen kapott három-három gól, illetve az, hogy a 4–0-ra megnyert Kamerun elleni mérkőzésen is 17-szer tudtak próbálkozni ellenük.

A támadósorban Mandzukic mellé megérkezett Perisic is, aki ugyan stabil tagja volt a 2012-es EB-csapatnak is, de innentől kezdett el fontos láncszeme lenni a válogatottnak. A korszakra jellemző „tükörszélsőhullámot” meglovagolva, Kovac őt is (és Olicot is) ilyen szerepkörben használta és két góllal járult hozzá a csapat teljesítményéhez, de a későbbiekben bebizonyosodott, hogy ő bal oldali szélsőként tud a leghasznosabb lenni.

Horvátország végül ismét csoportharmadikként végzett a brazíliai világbajnokságon, és ugyan az eredmény miatt lehetett keserű szájíze a szurkolóknak, de a játék összképe alapján kezdett kialakulni a ma ismert stílusuk.

(Forrás: FIFA)

2016

A gyenge selejtezős eredmények után (döntetlen Azerbajdzsánnal és vereség Norvégiától), a sorozat közepén menesztették Kovacot, és Ante Cacicot nevezték ki a helyére, akinek nem mindenkivel volt felhőtlen a viszonya. Például az ekkor már Liverpoolban játszó Lovrennel is megromlott a kapcsolata, ami miatt ki is hagyta az egyik legjobb játékost az Eb-keretből.

A válogatott végül csoportmásodikként jutott ki a 24-esre bővített kontinenstornára, ahol Törökország, Csehország és ismét Spanyolország várt a csapatara. A csoportkörben ugyan csak 1–0-ra, de magabiztosan, több kapufát is lőve győzték le a törököket. Csehország ellen is végig domináltak, de egy 15 perces leolvadás következtében a csehek döntetlenre mentették a meccset. Végül a spanyolok következtek, akik ugyan megint többet birtokolták a labdát, de a mérkőzés sokkal kiegyenlítettebb volt, sok lehetőséggel mindkét oldalon és végül most a horvátok lőttek gólt a mérkőzés hajrájában. A nyolcaddöntőben a portugál válogatottal mérkőztek és ugyan végig dominálták a mérkőzést, de gólt nem sikerült szerezni. Ezt a későbbi győztes a hosszabbítás hajrájában egy kiváló kontrával megbüntette, és kiejtette a horvát válogatottat.

A kapuban Pletikosát Subasic váltotta, a védelem tengelyébe Corluka és Vida került be, míg a széleken Srna és Strinic játszott az alapcsapatnak tekinthető tizenegyben. A középpályán a megszokott páros mellé most Milan Badelj került be, és Vukojevicshez hasonlóan kiválóan teljesített védekezésben, de ő már támadásban többet tudott hozzátenni a csapat játékához. Elöl továbbra a Mandzukic volt a kulcsember, és Perisic is átkerült a neki komfortosabb bal oldalra, valamint megjelent a kezdőcsapatban Marcelo Brozovic is, igaz, munkabírását még jobb oldali szélsőként próbálta Cacic kiaknázni.

Vukojevic (2012), Badelj (2016) és Brozovic (2018) hőtérképe (Forrás: sofascore.com) 

A játékuk labdabirtoklásban tovább fejlődött. Bár most több hosszú labdával próbálkoztak, mint két évvel korábban, de a belső védőknél többet volt a labda. Bevonták a labdabirtoklásba a kapust is, azonban mikor Subasicra nyomást gyakoroltak, a kapus inkább előrerúgta a labdát. A támadóharmadban leginkább a szélsők és a szélső védők beadási okoztak veszélyt. Ezekkel a labdákkal Mandzukic fejét keresték leginkább, de gyakran előfordult, hogy a hosszú oldalra ívelték át a labdát. Utóbbi játékelem szinte minden tornán megjelent a horvátok játékában. (2012–1, 2012–2, 2014, 2018) A beadások mellett a labdaszerzések utáni átmenetek is erős fegyverré kezdtek válni, és elsősorban Perisic sebessége volt ezeknél az akcióknál a kulcs (2016–1, 2016–2, 2018).

A labda nélküli játék nagyszerűen összeállt Eb-re. A csehek elleni érthetetlen leolvadáson kívül – amikor negyedóra alatt kaptak két gólt a mérkőzés hajrájában – nehéz volt ellenük helyzetbe kerülni. Az ellenfeleiket nem nagyon engedték a büntetőterületen belülre, a mérkőzésenkénti szerelések számában vezették a mezőnyt. Minden esélye megvolt ennek a csapatnak, hogy sokáig meneteljen ezen a tornán, azonban egy szerencsés portugál gól elütötte ettől.

A csúcspont

A selejtezősorozatnak Caciccsal vágott neki a válogatott, de a hajrában néhány gyengébb eredmény után elvesztette a játékosok és a szurkolók bizalmát, és Zlatko Dalicsot nevezték ki a helyére, aki egy Ukrajna elleni 2–0-s sikerrel biztosította be a pótselejtezős helyet. Ott Görögországot 4–1-es összesítéssel legyőzve jutott ki a válogatott az oroszországi világbajnokságra.

Rakitic 2012-es és 2018-as hőtérképei (Forrás: sofascore.com)

Modric 2012-es és 2018-as hőtérképei (Forrás: sofascore.com)

A tornán ezüstérmet szereztek, és az ország történetének legjobb eredményét érték el. A csoportból 100%-os mérleggel jutottak tovább, legyőzve Nigériát, Argentínát és Izlandot. Ezután az egyenes kieséses szakaszban a döntőig menetelve egyszer sem sikerült a rendes játékidőben diadalmaskodniuk. Dánián a mérkőzés eleji gyors gólváltás után büntetőkkel jutottak túl, Oroszországot szintén büntetőkkel ütötték ki a 2–2-es rendes játékidőt követően, majd Anglia ellen előbb egyenlítettek a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban megfordították a mérkőzést. A döntőben pedig ugyan egyenrangú partnereik voltak a győztes franciáknak, de végül a gallok simán szerezték meg második világbajnoki címüket.

Erre a tornára érett be az a szisztematikus építkezés, amelyet a horvát labdarúgó szövetségben és az ország labdarúgásában folytattak. A 2012 óta eltelt évek alatt összeállt ez a kiváló válogatott, és talán Dario Srnán – aki a csapatkapitány volt Modric előtt – kívül nem nagyon lehet olyan játékost mondani, akinek helye lett volna még ebben a csapatban, de ő a 2016-os Eb után lemondta a válogatottságot.

A korábbi alapcsapat utolsó láncszemei is a helyükre kerültek. Srna helyét Vrsaljko vette át, Lovren váltotta Corlukát (aki még kerettag maradt), Rebic pedig az új szerepkörben felbukkanó Brozovic helyére lépett . Brozovic ezzel párhuzamosan támadó szellemű szélsőből lett nélkülözhetetlen játékos a pálya tengelyében, hogy munkabírásával és passzképességével kiegészítse a Modric, Rakitic párost. Nem mindig ő kezdett, ami mutatja azt is, hogy a csapatnak mélysége is volt már, és Dalic bátran forgathatta a csapatát. Például a Real Madriddal BL-győztes Mateo Kovacicnak nem volt helye kezdőcsapatban.

Ugyan az egyenes kieséses szakaszban a rendes játékidőben nem sikerült nyerniük, de a mérkőzéseket ők kontrollálták, és mindig jobb csapat benyomását keltették, mint ellenfeleik. Kiemelendő az is, hogy a döntőig vezető úton, minden mérkőzésen hátrányba kerültek, de mindig sikerült ebből a hátrányból felállni. Ez a fináléra is igaz volt, de egy néhány perces rövidzárlat megpecsételte a sorsukat.

Ivan Rakitic 2012-es és 2018-as passzolási mutatói

Luka Modric 2012-es és 2018-as passzolási mutatói

Utóhatás

A siker hatására több játékos is úgy döntött, hogy befejezi a válogatott futballt. A keretből Strinic, Corluka, Rakitic, Bradaric, Mandzukic, Privaric és Subasic sem folytatta a válogatottban, ami komoly gondot is jelenthetett volna rövid és hosszú távon is. Ennek ellenére a válogatott továbbra is magas szinten teljesített és teljesít a mai napig. A legutóbbi Eb-n a legjobb 16-ig jutottak, majd 2022-ben ismét egy szenzációs meneteléssel, többek között Brazíliát is kiejtve, ismét a dobogón végeztek a világbajnokságon.

A horvát utánpótlásnevelés továbbra is termeli a jobbnál jobb játékosokat, és mindig találnak helyettest az éppen kiöregedő klasszisuk helyére. Legutóbb egy védőgenerációt sikerült kinevelni, akiknek a legnevesebb képviselője Josko Gvardiol, akiért a Manchester City 90 millió eurót fizetett.

Az idei Eb-n ismét összekerültek a 2012-es ellenfeleikkel, Spanyolországgal és Olaszországgal (Albánia a negyedik résztvevő), és érdekes lesz nézni, hogy a három válogatott mire jut egymás ellen. 12 éve ugyan masszív csapat volt a horvát és roppant nehéz volt ellenük játszani, de a másik két válogatott még bőven előttük járt. Mára nem lehet mondani, hogy megfordult a trend, de a horvát csapat lényegesen közelebb jár mindkét gigászhoz, ami nagy izgalmakat hozhat a csoportkörben is.

Kiemelt fotó: Medium