Hogyan érzi magát a kapus, aki 31 gólt kapott?

Az éremnek mindig két oldala van. A 2002-es világbajnoki selejtezősorozat első körében, az óceániai csoportból Ausztrália olyan teljesítménnyel jutott tovább a következő körbe, amit a mai napig emlegetnek – főleg egyet az öt lejátszott mérkőzésükből. Az, hogy az ausztrál labdarúgó-válogatott 2001. április 9-én 22 gólt rúgott Tongának, „eltörpül” amellett, hogy két nappal később a labdarúgás történetének legnagyobb győzelmét érte el Amerikai Szamoa ellen.

Háromezer néző látta, ahogy az ausztrál játékosok – magukat meg sem erőltetve – 31–0-ra legyőzik Amerikai Szamoát: Archie Thompson 13, míg David Zdrilic 8 gólt lőtt – a Socceroos +66-os gólkülönbséggel végzett csoportja élén. (Ausztrália végül Uruguay ellen elvesztette az interkontinentális pótselejtezőt, így nem jutott ki a világbajnokságra – a szerk.)

A két ország közötti jelentős különbség

 A történelmi eredmény és a 13 gólig jutó Archie Thompson fényképe világszerte az újságok címlapjaira került. És foglalkoztak a másik oldallal is, voltak, akik egyszerűen komolytalannak nevezték az óceáninai selejtezősorozatot. A legtöbben Nicky Salaput szólaltatták meg, ő volt a meccsen a szamoaiak kapusa, egyben 20 évével a csapat rangidőse. És azóta is rendszeresen előfordul, hogy különböző futballportálok faggatják őt, hogy mi állt a 31–0-s eredmény mögött, illetve hogy hogyan érzi magát az a kapus, aki ennyi gólt kap?

A most 43 éves Salapu mindig kihangsúlyozza a két ország közötti jelentős különbséget. A különbséget, ami számos területen megmutatkozik: Amerikai Szamoa lakossága a 2000-es évek elején mindössze 58 000 fő volt, szemben Ausztrália 19 milliós lélekszámával. És a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csak három évvel korábban, 1998-ban vette fel a kis országot a tagjai közé. És, ha ez nem lenne elég, a 2002-es világbajnokság selejtezői előtt a FIFA előírta, hogy hivatalos mérkőzésen csak amerikai útlevéllel rendelkező játékosok képviselhetik a csendes-óceáni szigetországot.

Mivel a keretből Salapu volt az egyetlen, aki megfelelt a szabályoknak, kétségbeesett küzdelem indult azért, hogy Amerikai Szamoának egyáltalán legyen csapata. „Két hét alatt kellett találnunk játékosokat. Végül a középiskolások közül válogattunk” – mesélte Salapu a BBC Sporting Witness podcast adásában. A keretben három 15 éves játékos is szerepelt, az átlagéletkor pedig 18 volt, így a 20 éves Salapu szinte már veteránnak számított. De ha ez a csapás nem lenne elég, tegyük hozzá azt is, néhányan még soha nem játszottak teljes, 90 perces mérkőzést. Sőt voltak olyanok is, akik igazából csak hobbiként tekintettek a futballra. Játszották a játékot, mert szerették.

A kaotikus kezdetet szomorúbb folytatás követte: Amerikai Szamoa az első mérkőzésén 13–0-ra kapott ki Fidzsitől, a másodikon 8–0-ra Szamoától. (A két, egymáshoz igen közel fekvő csendes-óceáni ország nem keverendő össze: a jóval nagyobb területű és népesebb Szamoai Független Állam fővárosa Apia, Amerikai Szamoáé pedig Pago Pago – a szerk.) Az ezt követő, 5–0-s vereség Tongától már felüdülésnek számított.

Sportszerűtlenség?

A mérkőzés előtt az volt az elsődleges cél, hogy a csapat ne kapjon 22 gólnál többet. Nem jött össze. Salapu mindent megtett, ami tőle telt. Próbálta magából kihozni a legjobbat. A legnehezebb a történelmi vereség után számára az volt, hogy elrejtse a könnyeit a csapattársai elől.

„Próbáltam magamban tartani az érzelmeket a mérkőzés végéig” – fogalmazott. A kapus a mérkőzés jelentős részét azzal töltötte, hogy biztatta a csapattársait, hogy lépjenek ki az emberre, menjenek kijjebb, ahelyett, hogy előtte, egyfajta „falként” álldogálnak, mert sokszor a labdát is alig látta. Úgy látja, Ausztrália hozzáállása sportszerűtlen volt. Ha ő lett volna az ausztrál válogatott edzője azon a napon, a játékosait arra kérte volna, hogy amikor már húsz gólt lőttek, csak tartsák meg a labdát, amíg a mérkőzés véget nem ér. De a Socceroos nem kegyelmezett. A meccs után Salapu sírt, és azon gondolkodott, soha többé nem futballozik.

Tíz évvel később jött el az a mérkőzés, ami a kapusnak segített abban, hogy felülírja a történelmi vereség emlékét. 2011-ben járunk, amikor Amerikai Szamoa már 38 egymást követő vereségnél és –217-es gólkülönbségnél tart. A FIFA ranglistáján a 204. helyen állt – Andorrával, Montserrattal, Szamoával és San Marinóval osztozva az utolsó helyen. Ahogy azt Taika Waititi A győztes gól című filmjéből is ismerhetjük, a válogatott élére Thomas Rongen érkezik, aki a korábbiaknál jobban megtanítja védekezni Amerikai Szamoa válogatottját.

A 2014-es világbajnokság első selejtezőmérkőzésén, 2011. november 23-án Amerikai Szamoa Tongát fogadja. „Az egész csapat úgy állt hozzá, hogy megnyerjük a mérkőzést” – emlékezett vissza később Salapu. Jól indul a mérkőzés: Tonga kapusa, Kaneti Felela bevédi Ramin Ott távoli lövését, majd a 74. percben, Shalom Luanio emelése után már 2–0-ra vezet Amerikai Szamoa.

„Nagyon boldog voltam. Ám azt gondoltam, hogy ezt az érzelmet mindenképp magamban kell tartanom, mert a játékra kell koncentrálnom”

– emlékszik vissza Salapu.

Tonga ugyan a 87. percben szépített Unaloto Faeo fejesével, de az eredmény már nem változott. Ez volt Amerikai Szamoa első győzelme hivatalos nemzetközi mérkőzésen. És egy évtizeddel az Ausztrália elleni mérkőzést követően Salapunak eljött a megváltás pillanata.

Kiemelt fotó: The News Tribune