Vannak biztató jelek és kockázati tényezők is – elkezdett formálódni Motta Juventusa
Felemás módon kezdte a Juventus a 2024-2025-ös szezont, hiszen bár a torinóiak az első négy fordulóban még nem kaptak gólt, viszont már két alkalommal is 0–0-t játszottak, ráadásul az AS Romát leszámítva csak az alsóházhoz tartozó vagy éppen frissen feljutott csapatok voltak az ellenfeleik eddig a Serie A-ban. A Bajnokok Ligájában a PSV elleni győzelem meggyőző volt, de mégis rámutatott a Juve sebezhető pontjaira.
Az új szezonra azt a Thiago Mottát nyerte meg vezetőedzőjének a Juventus, aki az előző szűk két évben remek teljesítményt nyújtott a Bologna vezetőedzőjeként. Először az alsóházból a felsőházba kormányozta az olasz csapatot, majd a következő idényben elérte a Bajnokok Ligája-indulást érő ötödik pozíciót. Azt már május végén lehetett tudni, hogy nem írja alá az új szerződését, majd június közepére az is kiderült, hogy újabb lépcsőfokra lép fel az edzői karrierjében, a Juventushoz szerződött.
Profi labdarúgóként Motta sok helyen megfordult. Fiatalon játszott a Barcelonában, csúcsra ért az Interrel, és a leghosszabb időt a felnőtt karrierjéből a PSG-nél töltötte. Dolgozott többek között Louis van Gaal, José Mourinho, Gian Piero Gasperini, Unai Emery vagy éppen Carlo Ancelotti kezei alatt. A sok különböző módon gondolkodó edző hatása erőteljesen meglátszik Motta munkáján. A csapata taktikája néhol inkább védekező, néhol inkább támadó felfogású.
Íme, a stabil, biztos védekezés alapjai
A Juventus az első négy bajnoki meccsen megőrizte a kapuját a góltól, a PSV pedig csak a hosszabbítás utolsó perceiben tudott betalálni (ezzel alakította a holland gárda 3–1-re az eredményt). A torinói csapat védekezése remekül működik. Az, hogy nem kaptak gólt, nem kizárólagosan a kapus, Michele Di Gregorio érdeme, hanem a teljes csapaté.
Négy forduló alatt mindössze 1,5-ös xG-t engedtek az ellenfeleknek, ami 90 percre lebontva kevesebb, mint 0,4 várható kapott gól jelent – ez magasan a legjobb a Serie A-ban. Az ellenfeleknek tehát nincs igazán lehetősége bevenni a Juve kapuját.
Motta csapata ezt nem egy agresszív labda elleni játékkal éri el. A PPDA, azaz az ellenfélnek engedett passzok mutatóban csupán a 16. a ligában a Juventus. A liga többi csapatához képest is alacsony intenzitással kezdi a védekezést Motta alakulata, gyakran visszaállnak a félpályára, de egyes esetekben akár a saját büntetőterületükig is hátralépnek.
A Juventus a labda elleni játék során egy 4–2–3–1-es vagy 4–1–4–1-es alakzatot vesz fel az aktuális ellenfélhez igazítva. A szoros csapatblokknak köszönhetően a pálya középső részét lezárják. A felezővonal magasságában elkezdik követni a labda mozgását, tolódnak jobbról balra, balról jobbra. Kivárják, amíg az ellenfél belekényelmesedik a labdatartásba és megnyugszik, ilyenkor ugyanis általában egy-egy lassabb vagy pontatlanabb passz becsúszik a támadó csapat játékosaitól. Ezek a kisebb kihagyások, kisebb technikai hibák jelzik a Juventus játékosainak, hogy ideje magasabb fordulatszámra kapcsolni. Hirtelen elkezdik nyomás alá helyezni az ellenfelet. Jellemzően Dusan Vlahovics indítja a csapatszintű presszinget és megtámadja belső ívről a labdát birtokló ellenfelet, ezzel terelve őt a vonal irányába. Egyszer-egyszer a váratlan, védekezés során történő tempóváltás akkora zavart kelt az ellenfélben, hogy rögtön a pálya közepén sikerül labdát szerezni, Nicolás Gonzalez például ennek köszönhetően volt eredményes a PSV ellen. Alapesetben viszont a szélre kerül a labda. A Juventus kihasználja, hogy az oldalvonal közelsége szűkíti ez ellenfél területét, lehetőségeit. A szűk csapatblokkban védekező torinóiak kifutnak a vonal mellé, megszállják a pálya szélét, agresszívan támadják az összes közelükben helyezkedő ellenfelet, és ezzel szereznek labdát.
Motta védekezésében a kapu őrzése az elsődleges és legfontosabb feladat, nem a labda megszerzése. A Juventus nem mindig kockáztat egy középről indított hirtelen presszinggel, hiszen a váratlan letámadás akár egy szalmaszálon is elcsúszhat. Ezért számtalanszor engedik az ellenfelet a vonal mellett előretörni, viszont a kontrollt végig maguknál tartják. A támadó azt hiszi, képes lesz bontani és lehetőséget kialakítani, miközben valójában belesétál a Juventus csapdájába. A szélső védő mellé folyamatosan visszazáró szélső (Kenan Yildiz, Samuel Mbangula vagy Nicolás González) egy falat képezve kettőzi és lelassítja az ellenfél szélsőjét. A támadó csapat ilyenkor megtorpan. A Juventus játékosai pedig ezt kihasználva kitolódnak a szélre, és hasonlóan a hirtelen indított letámadáshoz, megszállják a pálya oldalsó részeit, egyfajta védekező túltöltést alkalmaznak.
A torinóiak labda elleni taktikájának mégis van egy nagy hátránya. Hasonló vagy jobb képességű, támadóbb szellemű csapatok ellen játszva nagy gondot jelenthet, ha nem sikerül a vonal mellett labdát szerezni, mert az oldalra kitolódó csapatblokk miatt a Juventus kitett a forgatások veszélyeinek.
Az, hogy a Juventus eddig nem kapott gólt, főként annak köszönhető, hogy az első négy fordulóban az AS Romát leszámítva csak kis csapatokkal találkozott (Como, Hellas Verona, Empoli). Ezek az ellenfelek főként védekezésre rendezkednek be, e miatt a váratlanul passzívan visszaálló Juventus kompakt védelmét esélyük sem volt megbontani, hozzátéve, hogy a játékosok minőségbeli különbsége is a torinóiaknak kedvezett.
Így néz ki az átmenet támadásba
Motta csapatának kifejezetten nagy erőssége, hogy hihetetlenül gyorsan tud a labdaszerzéseket követően veszélyes kontrákat vezetni.
A támadó átmenetek három fontos alappillére támaszkodnak: gyors kombináció kis területen, egyéni megoldások és a center megjátszása.
A gyors kombinációk alapját a labda elleni játék biztosítja, egészen pontosan a szélen történő túltöltés. A sok, egymáshoz közel helyezkedve védekező játékos hirtelen átlendül támadásba. Az átmenet első néhány pillanatában a labdás játékos első néhány megjátszható opcióját épp azok a társak jelentik, akik előbb a szűkítés során közel voltak egymáshoz. A gyakran létszámfölényes védekezés átlendül létszámelőnyös támadásépítésbe. A Juventus ezzel kényelmesen, néhány passz segítségével biztos helyre tudja juttatni a labdát.
Az egyéni megoldások szerepe kifejezetten fontos, mivel az ellenfelek egyből megpróbálnak visszatámadni, és a vonal melletti szűk területen erre reális esélyük is van. A Juventusnak szüksége van a kreatív játékosaira, hogy ők az egyéni képességeik és készségeik révén rendszeresen kivigyék a labdát a lezárt területből, majd labdavezetéssel vagy passzal támadják az ellenfél sebezhető pontjait az átmenetek során. A szélsők kettőző zárásának nagy előnye, hogy labdaszerzés esetén a legtöbbször ők csinálják meg az egyéni áttöréseket.
A center megjátszása a kontrák egyik leginkább meghatározó elme. A társak rendszeresen egyből Vlahovicsot vagy az éppen kilences pozícióban helyezkedő támadót játsszák meg, akár kockázatos passzokkal. A labdaszerzéseket követően a center mindig biztos opció a játék gyors és hatékony folytatására, főleg, ha Vlahovics van a pályán, aki kiemelkedő képességű labdarúgó ezen a poszton. A szerb mindig tudja, hogyan érdemes labdát kérni. Folyamatosan figyeli, hogy a védőjével szemben hogyan tud előnyöket kiharcolni: megelőzéssel és az ellenfél eltartásával vagy éppen gyors elmozgással. Az előbbinél bevállalja a fizikai párharcot, a kapunak háttal kér labdát, majd kiszolgálja a támadásba bekapcsolódó társakat. Az utóbbinál pedig beindul a védője mögé, támadja az üres területet és várja a kiugratást, számos esetben ezzel a mozgásával területet nyit a társa(i) számára is.
Épített támadások
Ami a labdakihozatalokat illeti, a Juventus szenved ezek során. Egy agresszíven letámadó csapat könnyen meg tudja zavarni a torinói építkezést. Motta csapata egy 4–2–4-ből indul ki, aminek jelentős hátránya, hogy a hátul helyezkedő hat játékos (4–2-es építkezésben) kevés igazán hatékony passzháromszöget tud kialakítani. Azaz, ha letámadják őket, a nyomás alatt lévő Juventus-futballisták csak korlátozott számú opció közül választhatnak, ez pedig megnehezíti a dolgukat. Egy jól presszingelő ellenfél ezt kihasználja, és könnyen hibára kényszeríti a torinóiakat, elég akár csak a PSV elleni BL-meccsre gondolni. Gólt még nem kaptak a kapu közelében eladott labdákból, ami részben a szerencsének, részben pedig annak köszönhető, hogy a 4–2-ben építkező játékosok nagyon mélyen helyezkednek, így gyorsan vissza tudnak zárni, mielőtt beütne a krach.
A sikeres labdás játék érdekében valamelyik középpályás (jellemzően Manuel Locatelli) kilép a belső védők mellé, kialakítva egy háromvédős építkezést. Átrendezi a játékosok közötti passzutakat, amivel megváltozik a labdakihozatalok dinamikája. A három belső védőt kevésbé merik letámadni, több optimális passzfolyosó nyílik meg, és a kilépő középpályás helyére magasabban helyezkedő társak léphetnek felváltva vissza. Mindez meghátrálásra kényszeríti az ellenfelet, aki így leteker a letámadás tempójából és visszább húzódik.
A támadások során a 3–1–5–1 a legkedveltebb pozíció, hiszen egyszerre három támadó lehet a pálya tengelyében egyvonalban, aki folyamatosan cserélhetik a pozíciójukat, ezzel összezavarva az ellenfelet. Az eddig bajnoki fordulók alatt viszont a Juventus-játékosok mozgása nem volt eléggé fluid, nem volt elég dinamikus váltás, ez pedig sokszor statikus focit eredményezett. Az új érkezők beépítésével Motta elkezdte kiküszöbölni a problémákat és próbál felépíteni egy jobban elmozgó, egymással többet cserélő támadógépezet. De egyelőre ebből még sokat nem láthattunk, a jövőben fogunk csak tisztább képet kapni Teun Koopmeiners, Nicolás González vagy az éppen a sérülése után visszatérő Weston McKennie pontos szerepéről.
Kiemelt fotó: Reuters/Massimo Pinca
Szerző
