Utolsó bunyó, utolsó karácsony – A bokszoló Billy Miske szívbemarkoló története

Az 1894-ben született Billy Miske az 1900-as évek elejének egyik legnagyobb ökölvívója volt, különösen a kiváló technikája és a remek ütései emelték a korszak legjobbjai közé. Egyik riválisa, Jack Dempsey olyan bokszolóként jellemezte, akit nehéz volt megütni, mert minden támadó akciót ki tudott kerülni és meg tudott állítani. Már pályafutása elején többféle nehézséggel kellett szembenéznie, például a sajtó részéről nem igazán kaptak hírverést a kiváló eredményei, ami a karrierjének egyáltalán nem tett jót – állítólag azért került körön kívülre, mert az Egyesült Államok középnyugati régiójából származott.

Az igazi csapás azonban akkor érte, amikor egyszer hirtelen rosszul lett, majd kórházba került és az úgynevezett Bright-kórt, a vese akkor még halálos kimenetelűnek számító, gyulladásos megbetegedését diagnosztizálták nála. Az orvosok a lesújtó tények mellett azt is tudtára adták, hogy kímélő életmóddal még néhány évvel kitolható a várható élettartama.

Ez nyilvánvalóan a boksz azonnali abbahagyásával lett volna csak elképzelhető, amiről azonban hallani sem akart.

Tisztában volt azzal, hogy az ökölvívás folytatása felgyorsítja a betegség – végzetes – lefolyását. Viszont anyagi gondok nyomták a vállát, mert minden addigi, bokszból származó bevételét egy autókereskedő cégbe fektette, de a vállalkozás kudarcot vallott, ő pedig nem akart annak tudatában meghalni, hogy családjára nyomorúságos évek várnak. Elhatározta, hogy amíg ereje engedi, rendszeresen szorítóba lép, hogy törleszteni tudja az adósságát, és minél több örökséget hagyjon a családjára.

A boksz volt az egyetlen lehetősége

Egészségi állapotát titokban tartotta, csak a menedzsere, a diagnózist felállító orvos és egy sportújságíró tudta, hogy min megy keresztül. Betegsége alatt több mint 20 alkalommal szállt ringbe. Ahogy teltek a hónapok, egyre kevesebb ereje volt edzeni, egy idő után a járás is nehezére esett, sok időt kellett az ágyban töltenie.

Folyamatos állapotromlása arra a felismerésre juttatta, hogy az egyre közelgő 1923-as karácsony számára már az utolsó lesz. Viszont annyi pénze sem volt, hogy ajándékokat vegyen a családjának, ugyanakkor mindenképpen boldoggá és emlékezetessé szerette volna tenni számukra az ünnepet. Az egyetlen lehetősége a boksz volt arra, hogy előteremtse a szükséges anyagiakat, mivel máshoz nem igazán értett. Elkezdett tehát szervezni egy utolsó bunyót. A menedzsere, Jack Reddy először tiltakozott a terv hallatán, ekkor a következő párbeszéd zajlott le köztük:

– Nem szívesen mondom ezt, de ha most bemennél a ringbe a te állapotodban, lehet, hogy megölnének.

– Jobb az, mint egy hintaszékben várni a véget.

Reddy végül beadta a derekát, így sor kerülhetett a mérkőzésre. Miske 1923. november 7-én lépett utoljára szorítóba, ellenfele az a Bill Brennan volt, aki szintén a nehézsúly legjobbjai között volt nyilvántartva.

Az utolsó karácsony volt a legboldogabb

A nagy nap előtt semmit sem edzett, minden erejét az ütközetre tartalékolta. Már a puszta részvételért is tekintélyes summa üthette volna a markát, de mindenféleképpen végig akarta küzdeni mérkőzést. Tántoríthatatlanságának meg is lett a gyümölcse:

Annak ellenére, hogy szinte az ágyból sem tudott kikelni a mérkőzésnap előtt, a negyedik menetben kiütéssel győzött nagynevű ellenfele felett. 

A győzelemért 2400 (fia visszaemlékezése szerint 15 000) dollár honorárium járt.

Abból, és a korábbi pénzdíjakból sikerült törlesztenie adósságát, sőt, a legnagyobb vágya is valóra vált, karácsonyra sok-sok ajándékkal tudta meglepni szeretteit – felesége például egy zongorát kapott. 1923. december 25-én minden oka megvolt rá, hogy megállapítsa: élete legboldogabb karácsonyát éli át kedvesével és három gyerekével, vagyis azokkal, akik a legfontosabbak számára. Viszont a meghitt pillanatokban is tisztában volt azzal, hogy ez a legboldogabb karácsonya az utolsó is egyben. Még aznap délután vissza kellett mennie a kórházba úgy, hogy tudta, onnan már nem jön haza. „Gyere értem… itt az idő” – üzente a menedzserének. Az újév első pillanatait még megélte, de 1924. január elsejének reggelén örökre lehunyta a szemét.

Jake Wegner boksztörténész a következő szavakkal méltatta: „Nem kell bokszrajongónak lenni ahhoz, hogy csodáljuk, amit ez az ember tett. Miske a nyers bátorság örökségét hagyta hátra, a reményt, hogy mi minden lehetséges valaki számára, amíg beteg, még ha a betegség halálos is. Példa apák, férjek és bokszolók számára egyaránt.”

 (Ez a cikk újraosztott tartalom, ami eredetileg 2021. december 12-én jelent meg az oldalunkon)