Újság a lelátón – miért olvasol a sportról?

Azt hiszem, a Hévíz negyedévente megjelenő folyóiratnál is így gondolkodtak, amikor összeállították a 2022/3. lapszámot. Ugyanis, ha olvasol a sportról, akkor nem a sport hiánytapasztalatában, hanem a megértés kiváltságában részesülsz (és most szigorúan szövegekről beszélek, mert tudjuk, a jó könyv megfilmesíthetetlen). Persze a sportolás is a világértés egy formája, de amikor a sportról olvasol akkor nemcsak az azt körbevevő világot, hanem magát a sportot érted meg, miközben ezzel együtt át tudod élni a sport semmihez sem fogható élményét. Hévíz városának kulturális lapját ebből a szempontból érdemes olvasni.

Kiss Noémi nyitószövege letaglózó erővel bír – ahogy azt a rovatcím (Cunami) is ígéri – elsodor és ott tart, az olvasó egyetlen feladata, hogy sodródjon az árral. Az erőszak metaforái című szöveg a prózaírás és a magányos sportok párhuzamát bontja ki (Nádas Péterhez és Murakami Harukihoz hasonlóan). A sport része az önmagadon tett erőszak elviselése, akárcsak egy írónál, akinek ugyanolyan monoton módon, minden nap le kell ülnie írni, bármennyire is fáj a nyak, hajlik a hát. Míg az élsportban az edző, addig a szépirodalomban a szerkesztő mondja meg, hogy elég jó vagy-e, bármit is gondolsz a teljesítményedről. De közös pont lehet a belterjes közeg vagy a nők intézményes elnyomása is. Kiss Noémi bátran beszél azokról az atrocitásokról, amit gyerekként el kellett szenvednie, ezzel az úgynevezett traumaelbeszélő résszel felteszi írására a koronát, mert író és sportoló párhuzamát nem a megszokott módon mutatja fel, hanem egymás feltételeként, így az írás a sportban jelenlévő kimondatlan erőszak kimondásának terepévé válik.

A Cunami után a lapszám kievez a Nyílt vízre, melyben a legkülönbözőbb szépírói világokra nyílik rálátás. Szécsi Noémi fikciós-történelmi szatírája erős áthallásossal dolgozik, hiszen bár Sinkó Ervin költő, író, irodalomtörténész valóban része volt a szocialista rögvalónak, de a történet helyszínéül egy köpcös államvezető által szervezett budapesti olimpia szolgál, vagyis könnyen kiolvasható az orbáni elvakult sportfinanszírozás kritikája. Bár a lapszám bőven tartalmaz még szépírásokat (Harcos Bálinttól, Nagy Dánieltől, Baróthy Zoltántól, G. István Lászlótól, Kürti Lászlótól és Ladik Katalintól), valamint Németh Gábor esszéjét is, de csak a Kiss- és a Szécsi-alkotások tartoznak hozzá a szépirodalmi blokkból a tematikus megkötéshez. Ezt hivatott hangsúlyozni az is, hogy a Hévíz 2022-es visszatérése óta (merthogy 2021-ben, sajnos, nem tudott megjelenni a lap) rendszeresen ad posztereket a periodikához és a harmadik szám poszterhősei épp a „Noémi szerzőpáros.” A poszter a Lelátó alcímmel ellátott kiadványához különösen passzol, hiszen bennem például felidézte a gyerekszobám falára kiragasztott Képes Sport-posztereket.

A Vízválasztó elnevezésű rovat az értekező próza kezdetét jelenti. Az értekezések sorát Böcskei Balázs kezdi meg, aki egy otthon ülő foteldrukkerből avanzsált „igazi” szurkolóvá. Stadiontömeg a bordó plüsskanapén című írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a közbeszédben gyakran összetévesztik a huligánokat az ultrákkal. Épp ezért rendkívül tanulságos, ahogy Böcskei belülről fogalmazza meg, hogy számára mit jelent ultrának lenni: „megannyi érzéssel, értékítélettel, mentalitással vagy gyerekkorral állunk bent a stadiontömegben és testben. Nem egy vadászó falka vagyunk. Annak kell látni a szurkolót, ami ő maga: egy közösség és szeretetéhes, esendő és büszke, csapkodó és megnyugodni akaró, felemelt fejjel járni akaró, és ezt gyakran durvasággal akaró embernek.”

Hont András Isten és a mesterséges játékintelligencia című írása a kiadvány legszakszerűbb publicisztikája – az évek és a rutin, mondhatnánk, de nem mondjuk, nehogy az ellenség visszafroclizzon. A szakszerűen, egyértelmű tézislogikával felépülő szöveg mondanivalója a modern futball elleni kritikus állásfoglalásban ragadható meg. Hont a labdarúgás lényegét a véletlenszerűségben, a pillanatnyiságban és a háborút helyettesítő funkcióban látja. Azonban szerinte a XXI. században hegemón helyzetben lévő nagyklubok és a statisztikai alapú futballról való gondolkodás ellehetetlenítik a játék kiszámíthatatlanságában rejlő varázslat kibontakozását. Őszintén szólva nehezemre esik egyetérteni Hont azon nézetével, mely szerint a modern klubokkal nem lehet azonosulni. Szerintem csupán arról van szó, hogy a hagyományos azonosulási formák (születési hely, nevelőegyesület stb.) visszaszorultak és sokkal meghatározóbb tényezővé váltak a mediális élmények – ami korántsem a harmadik évezredben kezdődő jelenség. Egyrészt megfigyelhető egy technika változás, például az öltözőkben most a Panini-kártyák töltenek be hasonló szerepet, mint anno egy gombfoci-válogatás.

Szintén az azonosulás témájával foglalkozik Vida Kamilla szövege. A Mostmiértvanszöglet.blogspot.com elbeszélője nem kíván annak a futballhoz tartozó macsó kultúra kiszolgálója lenni, ami folyamatosan újratermeli a nemi egyenlőtlenségeket. A Vida-szöveg bár az értekező írások között van, mégis inkább érződik szépprózának, mert egyszerre szólal meg kegyetlen őszinteséggel és izgalmas elbeszéléstechnikával. Férfi olvasóként nehéz megfogni, nem is találom a leginkább ideillő idézetet, mert az újraolvasások során sorról sorra szembesülök azokkal a meccsrutinjaimmal, amik mások számára az elmagányosodás és megszégyenülés eseményeivé válhatnak a közösségi élmény megtapasztalása helyett.

Ha Vida szövege a zsebéhez nyúló bíró látványának gyomorgörcse, akkor Vass Norbertté a joga bonito, óda a gombfoci istenekhez. A Vass-féle próza felszántja a 2000-es években „gyerekeskedők” feledésbe merült nyelvi-kulturális világát, miközben betekintést nyújt a gombfoci kialakulásába és történetébe. Ezáltal egy érzelemgazdag, a kultúra mélyrétegeit vizsgáló, mégis kimondottan felemelő ívet jár be a lapszám, hiszen a szorongató aktualitások után (intézményesített erőszak, az ultramozgalmak félreértése, a futball piacosodása és futballban jelenlévő nemi egyenlőtlenségek) a folyóiratot lezáró Hullámverés-rovat feltekeri a régi FIFA-játékok soundtrackjét és ezzel együtt a nosztalgia faktort. Jó szájízzel emlékszem azokra az időkre, mikor eszem ágában sem volt a sport hátterébe belegondolni, a tudásomat fakkokba helyezni, folyóiratszemléket írni, a futballról olvasni, csak gondtalanul bugyikat osztogatni, cselezni, rúgni, futni.

Szemle a Hévíz kulturális folyóirat 2022/3. számáról.

Kiemelt kép: olympics.com