Tudatos utánpótlás-nevelés: mi hiányzik a magyar képzésből?

A budapesti kávéházak – a 19. század végétől a 20. század első feléig – nem csak művészeti központokként funkcionáltak, ahol írók, költők, politikusok, művészek, újságírók gyűltek össze, és vitatták meg az épp legfontosabb társadalmi, politikai és gazdasági kérdéseket. Hanem azzal, hogy a sport és a futball a századfordulón megjelent és egyre népszerűbb lett itthon, a kávéházak központi szerepet játszottak a magyar futballkultúra fejlődésében is.

A 20. század elején a játékosok, az edzők és a klubvezetők gyakran találkoztak kávéházakban, hogy megbeszéljék a mérkőzéseket, a taktikát és azt, hogyan fejlődhet a sportág. Itt természetszerűleg sokszor ültek egy asztalnál és beszélgettek, gondolkodtak együtt másokkal is, a sport iránt érdeklődő közéleti személyiségekkel, írókkal, költőkkel. Ez a fajta szellemi hátország, a sokszínűség pedig jelentős hatást gyakorolt a magyar futball fejlődésére, amelynek a csúcspontja az Aranycsapat korszaka volt. Tehát nyugodtan mondhatjuk, a magyar futball kiválóságát részben a 20. század eleji budapesti kávéházi élet pezsgésének köszönhetjük.

Száz év telt el azóta, 2024. október másodikát írjuk. A helyszín Buda, a PasSport Pub. A „sportkocsmában” egy maroknyi ember gyűlt össze egy esős, szerdai estén, hogy meghallgassa Kun István edző, futballgondolkodó, sportkutató „Játékszervezés U8-U13-as korosztályban: felállási formák, játékrendszerek, taktika?” című előadását. A szakember számos konferencián tartott már nívós előadást, neves magyar akadémiákon töltött éveket edzőként (pl. Vasas, Újpest) és fedezett fel tehetséges scoutokat, edzőket, játékosokat. Az előadásában röviden és tömören rávilágított, milyen koncepcionális keretben érdemes (szerinte) gondolkodni a futballról, és mik azok az alapelvek, amelyek mentén fel kell építeni az utánpótlás képzését.

„Nincs jó játékos a válogatottban az akadémiák miatt. Nincs jó játékos az akadémiákon a tehetségközpontok miatt. És így tovább. Végül eljutunk oda, hogy a magyar anyák a hibásak, mert nem tudnak kész, futballra érett 15 éves játékost szülni”

– indított Kun, rámutatva a Magyarországon szerinte működő lefelé hárítás rendszerére. Szerinte nem magunkban keressük a hibát, hanem mindig másra hárítjuk, elsősorban lefelé. Előadásában többször hangsúlyozta, elsősorban a meglátásait, a gondolkodása rendszerét akarja bemutatni, amit évtizedes hazai és nemzetközi szakmai tapasztalat táplál. Az előadásának egyik kulcsfontosságú pontja – már amennyiben eltekintünk „a magyar anyák a hibásak” felütéstől – az volt, hogy Magyarországon hiányzik az utánpótlásban a megfelelő kiválasztás, ami lehetővé tenné, hogy a legjobbak a legjobbak között fejlődjenek.

Az előadás során a másik, a kiválasztás mellett nagy hangsúlyt kapó gondolatfonalat pedig ekképp lehetne összefoglalni: tudni azt, hogy mit miért csinálunk (azaz ismerni a futball alapvetéseit) és azt, hogy hogyan gondolkodik a magyar ember a futballról.

És mi hogyan töltjük meg tartalommal a futballunkat?

„Mintha egy gigantikus madár repülte volna be az egész Földgömböt, karmaiból minden ország fölött elhullatta ugyanannak a nemes növénynek magjait. A magok mindenütt kikeltek és mindenütt ugyanazt a növényt szökkentették sarjba, virágok színe és illata azonban más az egyenlítőn és más a sarki délkör közelében, más a fövenyen és más a lávakövek között kikelt magból. És ne felejtsük el hogy ott áll a virág mellett a legnagyobb kertész, az ember”

– idézett Holits Ödön és Mamusich Mihály: Hogyan futballozzunk című könyvéből Kun István.

Ezzel mutatott rá arra, hogy bár a futballt a világon mindenhol ugyanúgy játsszák, ugyanazokkal a szabályokkal, de az már változó, hogy ki hogyan tölti ezt meg tartalommal. Milyen (futball)filozófiát vall, azaz milyen a gondolkodási, az elképzelési formája egy adott dologról? És az, hogy ezeknek a gondolatoknak milyen a fizikai megjelenése, fizikai kivetülésé, azaz stílusa? (A Kun István által említett fogalmak, és ezeknek fontossága szerves részét képezte a nemrég elhunyt Ferenczi Attila játékelmélet- és tradíciókutató eszmerendszerének.)

A lényeg – és Kun István is ezt sugallta – az egységes gondolkodás lenne. Közös nyelv, közös fogalmak nélkül nincs közös nevezője a gondolkodásnak. Ahhoz, hogy már a hat-hétéves gyerekeknek át lehessen adni a futball alapvető „mechanizmusát”, az edzőknek is érteniük kell azt, amit tanítanak – a maga egyszerűségében. Ám, hogy ez mennyire nem így van, arról maga Kun hozott egy személyes példát.

„Egyszer egy edzői továbbképzésen felvetődött a téma, hogy mi a futball két legfontosabb alapvetése? Mindenféle válasz elhangzott azt ott jelen lévő, és régóta a szakmában dolgozó edzőktől. Csak az nem, ami tényleg a két legfontosabb: az egyik, hogy rúgj gólt, a másik, hogy ne kapj gólt”

– mesélte.

És, bármilyen triviálisnak is tűnik ez a két alapvetés egy felnőtt ember számára, gyerekkorban, a futballal ismerkedő játékosok ezen elv mentén kellene, hogy tanuljanak. Mert a labdarúgás alapvetően e két elv mentén működik. Ez a kiindulópontja a játéknak. És a gyerekeknek szükségük van egyszerű, de a futball működést jól leíró elvekre, különben nem tudnak mi alapján cselekedni.

A labdarúgás – és ezek már megint Kun szavai – területszerző játék: a pályán vannak hasznos és haszontalan területek, és a les szab gátat a területek megszerzésének. A cél területet szerezni, gólt lőni. Ahogy cél az is, hogy a területet csökkentsünk, és ezáltal ne kapjunk gólt. Kun úgy véli, az alapelvek elmagyarázása, megértetése fontosabb a technikai elemek gyakorlásánál. Pontosabban: elsődleges az alapelvek értése és megértetése, majd erre épül rá a technikai tudás, képzés. Kapaszkodó kell a gyerekeknek, hogy tudják, mit a feladatuk, amikor védekeznek (mit kell tenniük azért, hogy ne kapjanak gólt), és mi a feladatuk támadásban (mit kell tenniük azért, hogy gólt szerezzenek).

Az egyszerű, gyereknyelvre lefordított döntéshozatali folyamattal (lásd a fenti képen) attitűdváltozás érhető el. Álljon itt egy, az előadás során elhangzott példa: adott egy csapat, ahol a gyerekeknek alacsony szintű a technikai tudásuk. Azzal, hogy nem a technikai képességek, hanem a gondolkodási folyamat (mikor mit kell csinálniuk) megértetésére helyezték a hangsúlyt, nagyobb fejlődést, jobb eredményt, illetve attitűdváltozást lehetett elérni. A következő lépés – Kun István elgondolása alapján – funkciókat adni a játékosoknak.

„Az alapelvek megszámlálható végtelent adnak ki, ezért muszáj kijelölni egy viszonyítási pontot, amihez tartjuk magunkat. Erre valók a funkciók, ezek megadják a játékszervezés alapjait”

– mutatott rá Kun.

Függetlenül attól, hogy a pálya melyik területén folyik a játék, az alapelvek és a funkciók változatlanok: van nyomást adó (a fenti kép alapján: „labdavesztés után én vagyok a legközelebb a labdához”), fedező és egyensúlyt adó játékos. A személy változik, a betöltött funkció nem.

Természetesen a futball megértését meghatározza a gyerekek kora, az, hogy épp melyik kognitív fejlődési szakaszban vannak. A műveletek előtti szakaszban (5-7 év) egy gyerek képtelen egy időben a helyzet több mozzanatát figyelembe venni, a műveletek előtti gondolkodást a vizuális benyomások uralják. Ebben a fejlődési szakaszban jellemző az egocentrizmus. A következő lépés konkrétan a műveletek szakasza (8-10 éves kor), ekkor a gyerek képes logikailag gondolkodni, és ugyan csak konkrét tárgyakkal, de használ absztrakt fogalmakat. A formális műveletek szakaszában már megjelennek a tisztán szimbolikus fogalmak, az absztrakciók, az összefüggések, a kombinációk, a hipotézisek.

De függetlenül a kortól és a gondolkodási szinttől a legfontosabb az elvek tiszta és egyértelmű kommunikálása, a türelem, és az, hogy nem az eredmény, hanem a játék milyensége számít.

Kiemelt kép: Kun István