Tiszta szív, hideg fej, aranykezekkel – A golfbajnok (filmajánló)

A golfbajnok valószínűleg a mozitörténelem egyik legkevésbé ismert topkategóriás sportfilmje, pedig minden ízében magas minőséget képvisel, a tartalom és a megvalósítás is kitűnő. Az alapvetően színészként ismert Paxton rendezése mindezt viszonylag alacsony költségvetésből és sztárparádé nélkül hozta össze (ellentétben Robert Redford jóval gyengébbre sikerült mozijával, a Bagger Vance legendájával) – persze tökéletes alapanyagnak ott volt Mark Frost The Greatest Game Ever Played – Vardon, Ouimet and the Birth of Modern Golf (Minden idők legnagyszerűbb játszmája – Vardon, Ouimet és a modern golf születése) című könyve. Frost maga írta meg a forgatókönyvet és producerként is jegyzi a minden igényt kielégítő egészestés nagyjátékfilmet.

A történet főhőse Francis Ouimet (Shia LaBeouf), a Massachusetts állambeli kisvárosban, Brookline-ban, a Country Club (az Egyesült Államok legrégebben alapított magángolfklubja) szomszédságában cseperedő srác. Az ír és francia-kanadai felmenőkkel rendelkező bevándorló családnak szerény, de tisztes megélhetést biztosít a kétkezi munkát végző apja, az édesanyja háztartásbeli. A kis Francis kölyökkora óta a Country Club caddie-je (a golfjátékosok segédje), és meglehetősen jól bánik az ütővel. Példaképe Harry Vardon (Stephen Dillane), az 1900-as U.S. Open Jersey szigetéről származó bajnoka, aki maga is a szegénysorból küzdötte fel magát a brit lordok szivarfüstös szalonjaiig.

Noha az ifjú caddie tehetsége egészen lebilincselő, nemcsak a társadalmi rangja hiányzik az úri sportágba való betöréshez, de apja, Arthur (Elias Koteas) támogatását sem bírja, szerinte a golf csak egy buta játék, amiből lehetetlenség megélni. Mégis alkut köt a fiával: befizeti az amatőr bajnokságra, ahonnan kvalifikálhatna a U.S. Openre – de ha elbukik, fel kell hagynia ezzel a hóborttal, és normális munkát kell találnia. Francis nagyon közel jár a sikerhez, ám az utolsó ütést elhibázza, miután feltekint az őt árgus szemekkel vizslató apjára. Ígéretét betartva feladja az álmát és a helyi sportbolt kisegítője lesz. Ám egy napon, 1913-ban maga az amerikai golfszövetség elnöke keresi fel azzal, hogy szabadkártyával elindulhat az Openen, amelyet éppen a helyi klubban rendeznek meg. Az akkor 20 éves Francis első körben visszautasítja a merőben szokatlan ajánlatot, aztán persze meggondolja magát, és kötélnek áll…

Bár hősünk a nagy versenyben „hazai pályán” játszhat, az édesanyján kívül sokáig senki sem hisz benne igazán, a legkevésbé az apja, aki tán joggal rója fel, hogy amatőrként még akkor sem kaphat egy árva cent pénzdíjat sem, ha nyer; és mivel megszegte a megállapodásukat, közli vele, hogy mehet, amerre lát. Az amatőr Francisnek pedig nem akárkiket kellene legyőznie. Vardon mellett a britek másik nagy bajnokát, Ted Rayt (Stephen Marcus) is személyesen patronálja a helyszínen a felfuvalkodott sznob sajtómágnás, Lord Northcliffe (Peter Firth), akinek célja, hogy a szigetország visszaszerezze a becses trófeát (a dicsőség révén pedig helyet remél magának őfelsége kormányában) a címvédő amerikai John McDermottól (Michael Weawer). Francis rendkívüli tehetségével, állhatatosságával és tiszta szívével derekasan helytáll, McDermott kiesése után pedig a hazaiak egyetlen reménysége marad. Az újságok címlapjaira kerül, mindenki a csodájára jár, még az apja is megenyhülni látszik.

A play-offra hárman maradnak a fifikás, de talpig úriember Vardonnal és a szédületes ütőerejével hasító Ray-jel, a végletekig kiélezett versenyfutás azonban elsősorban fejben dől el. Hősünk viszont a kritikus pillanatokban rendre meginog, de a mindössze tíz esztendős szárnysegédje, a módfelett életrevaló és a játékot is kiválóan értő Eddie (Josh Flitter), és persze a (köztük lévő osztálykülönbség miatt inkább csak plátói) szerelmétől kapott kabalája végül megadja neki azt a szükséges pluszt, amitől hinni kezd magában…

Francis Ouimet története akkor is lenyűgöző lenne, ha csak egy mesterien megkomponált mese volna, de mivel egy roppant hitelesen vászonra vitt igaz történetről van szó, még nagyobb erővel képes hatni.

Tényleg megvan benne minden, ami kell: egy izgalmas alapszál, (sport)történelmi háttérrel, társadalomrajzzal, és arányosan kibontott személyes szálakkal, amelyek végig támogatják és kiegészítik a cselekményt. A kétórás játékidő a lassú tempó ellenére is elrepül, miközben minden jelenetnek súlya és jelentősége van. Nem lehet panasz a látványvilágra sem, még az a néhány kétségkívül hatásvadász trükkfelvétel is a helyén van, a színészek pedig kiválóak – a forgatás idején mindössze 18 esztendős Shia LaBeouf pedig egészen lenyűgöző alakítást nyújt. Bár a sportág legelvetemültebb rajongóin túl a film (és a könyv) megjelenése előtt vélhetően csak vajmi kevesen hallottak az 1893 és 1967 között élt Ouimet-ről, ennél közelebb aligha hozhatta volna őt bárki a nagyérdeműhöz. Stephen Dillane is remekül formálta meg Vardon figuráját, és a többi mellékszereplő sem lógott ki a sorból. A legnagyobb rendezői bravúr az, hogy a teljesen sablonos eszköztárral elmesélt roppant kiszámítható történet egyetlen pillanatra sem esik hasra, és nem is csordul túl önmagán – pátoszában is ízléses, letisztult és nagyon szerethető.

Maga a golfbajnokság tálalása is felettébb izgalmas és feszültséggel teli, de a főhős jelleme, az őt körülvevő világ ellentétes pólusai, a felé irányuló szeretet és megvetés dinamikája jóval hangsúlyosabb, mint a játék kimenetele, miközben persze lerágjuk a tíz körmünket érte aggódva, még ha oly nyilvánvaló is, hogyan végződik majd a verseny.

Noha a film kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült, mégis valahogy radar alatt maradt, a 25 millió dolláros büdzséjéből alig több, mint 15 milliót hozott csak vissza. Ez persze csupán egy meglepő (és a producerek számára roppant sajnálatos) adat, ami azért kiválóan példázza, hogy a filmművészet értékét nem érdemes pénzben mérni.

Bár A golfbajnok nem egy eget rengető mozi és – filmes értelemben – az ég egy adta világon semmi újat nem mutat, mégis remekül működik és emlékezetes marad, mert olyan elegánsan, kifinomultan és esztétikusan rajzolja meg az embert magát, hogy az önmagában feledhetetlenné teszi. Francis Ouimet elképesztő története csak a ráadás.

Kiemelt fotó: Medium