Thomas Tuchel Mainzban: Ezek a gyakorlatok nem kezdőknek valók!

Egy hamarosan megjelenő könyvből részleteiben megismerhetjük azt a munkát, amelyet Thomas Tuchel az első vezetőedzői megbízatása alatt végzett. Tuchel tíz évig dolgozott a német utánpótlás rendszerben, először mint asszisztensedző a VfB Stuttgartnál tanult Hans-Martin Kleitsch mellett, akit a német futball egyik tudósaként tartottak számon. Később vezetőedzőként szerzett tapasztalatokat különböző korosztályokat irányítva.

Abban az időben még tradicionálisan az izolált, ellenfél nélküli és magas ismétlésszámú gyakorlatok voltak uralkodók a német akadémiákon: ugyanazt a passzt 100-szor gyakoroltatták, ugyanazt a passzkoordinációt 100 alkalommal ismételtek meg.

„Most sokkal magasabb ismétlésszám mellett dolgozunk, de már nem gondolkodás nélkül. Komplex gyakorlatokat végzünk kis területen, így arra kényszerítjük a játékosokat, hogy újabb és újabb megoldásokat válasszanak a játék képétől függően.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a játékosoknak a meccsszituációkkal összehasonlítva sokkal nagyobb nyomás alatt kell teljesíteniük”

– mondta Tuchel.

A támadásvezetést létszámhátrányos szituációkban gyakorolták, például kettő a hét ellen, ezeknek a helyzeteknek a megoldásához olyan mértékű kreativitás kellett, hogy agyatlan ismétlésre már nem volt szükség. Egy gyakorlatot viszont soha nem láthattunk Tuchel edzései során: 11 a 11 ellen egészpályán – amit az utánpótlásban még sokat használt, befejezésként az edzések végén.

Ennek már nem volt értelme.

„Végleg búcsút mondtam annak, hogy a hétvégi meccset ismételjem meg. Erre soha nem lesz lehetőségünk.” Ehelyett, a csapat játékának legapróbb részleteire fókuszált.

„Letisztult alapelvekre van szükség: melyik lábbal veszem át a labdát, melyik lábra passzolok? Tud-e nyitott pozícióba mozogni a csapattársam vagy ez már egy zárt játékhelyzet? Ha a játékhelyzet zárt, hogyan tudok opciót kínálni a védőknek a labdabirtoklás fenntartására? Ha a játékos meg tud fordulni, honnan és hova fusson a csapattárs és hova nem mehet? Ezek az alapelvek egyértelműek. És ezeken az alapelveken belül maximális kreativitással rendelkeznek a játékosok.”

Hétről-hétre az FSV Mainz játékosai egyre nagyobb bizalommal voltak a fiatal edző iránt, felismerve hogy a kisjátékok által lehetett a legjobban felkészülni a mérkőzésekre. A bajnoki és a kupamérkőzéseken – a hirtelen megnövekedett terület több időt adott a döntések meghozatalára – könnyebb dolguk volt, ahogy Tuchel eltervezte. Eugen Polanski, aki akkor középpályásként játszott a csapatban így fogalmazott: „Ezek a gyakorlatok nem kezdőknek valók!” Az edzések után a játékosok agya fáradtabb volt, mint a testük. Tuchel teljesen beférkőzött a gondolataikba.

Az edzéseken Tuchel a felezővonalnál állt, folyamatosan kommentálta, kritizálta az elkövetett hibákat, ezzel is további nyomás alá helyezve a játékosokat. A technikai elemek gyakorlása mindenekfelett állt nála. „Ugyanúgy ahogy Federernek is gyakorolnia kell a szervát, vagy a lecsapásokat minden nap, a futballistáknak is gyakorolniuk kell az alapvető technikai elemeket.”

Ezekkel az alapelvekkel egyet tudtak érteni a játékosok.

„Hihetetlenül sok passzgyakorlatot csináltunk, ahol mindig a passzok minőségét nézte.

Ezek után akár hat-hét fázist is gyakoroltunk újabb és újabb háromszögeket létrehozva. Ilyenkor élvezet a játék. Azonban mindennek a minőségi passz az alapja. Korábban soha nem találkoztam olyan edzővel, aki elég bátor volt ahhoz, hogy egyszerű legyen” – emlékezett vissza Andreas Ivanschitz.

A védő Jan Kirchhoff így emlékezett vissza azokra az edzésekre, amelyeket Tuchel még U19-ben tartott, kiemelve, hogy milyen nagy hatással volt a csapat stílusára, illetve rá is: „Thomas tanította meg, hogyan adjak ritmust a játékomnak. Az edzéseken mindig a rövid-rövid-hosszú játékot követelte meg. Nagy hatással volt rám”.

Ebben a felfogásban az első két passznak mindig rövidnek kell lennie a labdakihozatal során, például, ha a középsővédő röviden passzol a hatosnak, az pedig röviden visszapasszolja, az ellenfélnek reagálnia kell. Ekkor új passzsávok nyílnak meg, a középső védőnek pedig van ideje arra, hogy optimális testhelyzetet vegyen fel és keresse a hosszúpassz lehetőségét – a legjobb esetben egy lapos felpasszt az irányítónak vagy a csatárnak. Ugyanezt ismétlik meg az ellenfél térfelén is, ekkor a két rövid passz segítségével a hatos vagy az irányító testhelyzete megfelelő lesz, hogy kulcspasszt adjon, vagy akár kapura lőjön.

Emellett Tuchel nagy hangsúlyt fektetett a differenciált tanulásra is.

Ez egy olyan teória a sporttudományon belül, amely szerint az egyszerű ismétlés nem olyan hatékony tanulási folyamat, mintha apró eltérésekkel vagy zavaró tényezők mellett történne a gyakorlat. Ez sem volt véletlen, a teória egyik „szülőatyja” éppen a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem sporttudományi részlegén oktatott és kutatott ebben az időszakban, mindössze két kilométerre az edzőpályáktól.

Tuchel több beszélgetést folytatott Wolfgang Schöllhorn professzorral, amelyek nagyban befolyásolták gondolkodását.

„Teljesen megváltoztatta az edzői szerepkörről vallott nézeteimet, egyre inkább meggyőződtem arról, hogy az edzéseken a játékosok sokkal komplexebb feladatokkal találkoznak, mint a meccseken.

Az ellenfél által kialakított problémának a lehető legkönnyebbeknek kell tűnnie” – emlékezett vissza ezekre az inspiráló beszélgetésekre.

Az edző által megszabott kisebb és szűkebb játékterületnek már önmagában stresszhelyzetet kell generálnia. A játékosoknak minden helyzetben nyomás alatt kell lenniük, így a passzok végrehajtása és átvétele a lehető legnagyobb precizitást igényli.

Emellett speciális szabályok is vonatkoztak a pályára – például nem lehetett a kezdőkörbe passzolni, vagy az ellenfelektől függően nem lehetett a széleket használni. Tuchel, amikor a VfB Stuttgartot elemezte, látta, hogy egyik erőssége a széleken való labdaszerzés. Emiatt csapatával azt akarta elérni, hogy a pálya tengelyét használják többségében – kedden, a hét első edzését már így állította össze. Szerdán azonban már egy extrém megkötést használt – a pályát homokóra formára alakította.

Tuchel arra kényszerítette a játékosait, hogy csak a tengelyen keresztül passzoljanak, mint ha csak egy tűbe akarnának cérnát fűzni. Amikor túljutottak a felezővonalon, a pálya hirtelen kiszélesedett. A Mainz nyert azon a szombaton és a stuttgarti szélsők haszontalanok voltak.

„Nyugodtan és pozitív felfogásban léptél pályára. Az utasításai nagyon részletesek voltak, nem csak azt mutatta meg, hogy mik az erősségei és a gyengeségei az ellenfélnek, hanem azt is, hogy hogyan reagáljunk rá” – fogalmazott egy volt játékosa.

Néhányan elítélik Tuchelt az edzéseken mutatott és az oldalvonal melletti viselkedése miatt – mint egy hatékony, de néha bizarr diktátor.

Ugyanakkor, ha megkérdezzük bármelyik korábbi játékosát, aki együtt dolgozott vele a mainzi időkben, egy olyan emberről kapunk képet, aki a szurkolókkal, a klubbal vagy a médiával való nehézségei ellenére mindent megtett a csapatért.

„Az egyik meccs után átölelt, mert gólt lőttem egy egyedi támadásunk után, ami miatt több időm volt a befejezésre” – emlékszik vissza Ivanschitz. – Teljes extázisban volt az öltözőben. Nem éreztem nála semmi egoizmust, hogy ő mekkora zseni, hanem igazi örömöt, hogy együtt értük el ezt a sikert.”

Ez az anyag egy szerkesztett kivonata Daniel Meuren–Tobias Schächter Thomas Tuchel: Die Biografie című könyvének.

Megvásárolható az Amazonon.

Az eredeti anyag itt olvasható.