„Szalai Ádám az egyik kulcsfigurája annak, hogy kilábaltunk a lelki gödörből” – interjú Szappanos Péterrel
Hiányoznak a taktikai automatizmusok a szaúdi csapatában, a csapattársak onnan is lövésre vállalkoznak, ahonnan nem kellene. Szappanos Péter augusztus óta az Al-Fateh kapusa, a nyár végén 52-54 Celsius-fokban kellett futballoznia, a szaúdi utcákon a kávézók este 11 körül még tömve vannak, más világba csöppent. A vele készült interjúban kitértünk a fizetésére, s arra is, hogy úgy érzi, itthon egy futballistának szégyellnie kell, ha jól keres. A kilenc évig alsóbb osztályban futballozó Szappanos tisztában volt vele, hogy a szaúdi átigazolással akár ki is kerülhet a válogatottból, és örül, hogy másképp alakult. Szalai Ádám – immár stábtagként való – visszatérését elemi fontosságúnak tartja.
– A jelenlegi svéd vezetőedző, Jens Gustafsson augusztus 22-én érkezett az Al-Fatehhez Slaven Bilic helyére, te pedig augusztus 23-án érkeztél a Pakstól. Van a két esemény között kapcsolat?
– Nincs. Velem már korábban felvette a kapcsolatot a klub. Tárgyalásban álltam a belga Leuvennel is, ahol Csepregi György a sportigazgató, ő keresett meg.
– Igen, éppen én beszélgettem vele erről a Büntetőn.
– Ja, tényleg. Végre volt két külföldi lehetőségem, és végül a szaúdi ajánlatot választottam. Gyorsan zajlottak az események, egyik este hívott a menedzserem, hogy másnap indulunk. A családom is jött velem, úgyhogy a lakás mellett az óvodát is ki kellett választani sebesen. Egy pénteki napon érkeztem, és miközben délután még a szerződésemmel rohangáltam, este kilenckor már a kapuban kellett állnom az Al-Qadisiya ellen, sajnos kikaptunk 3–0-ra.
– Gustafsson a lengyel és a svéd első osztályban dolgozott évekig. Mit kell tudnunk róla, milyen elképzelésekkel játszatja a csapatot?
– Érdekes, mi már találkoztunk nemrég egymással. Januárban törökországi edzőtáborban voltunk a Pakssal, és Jens ott ült tőlem öt méterre a hotel ebédlőjében. Még edzőmeccset is játszottunk az akkori csapata, a Pogon Szczecin ellen. A szaúdi Pro League teljesen más, mint egy európai liga, neki is e szerint kell alakítani az elképzelését, a csapatot. Főleg a taktikai automatizmusokra gondolok, itt erre kell majd óriási hangsúlyt fektetni, mert ebben van lemaradásunk.
– Nyolc meccset játszottál eddig az Al-Fatehben, hatszor kikapott a csapat. Tizenhat gólt kaptatok, és bár rengeteget próbálkoztok kapura lövéssel, alacsony a hatásfok. Hogy látod, mi a probléma?
– A pozíciós feladatok betartása, a területvédekezés, az elővételezés – a kapuból azt látom, hogy ezekben jelentős hiányosságaink vannak, ám gyakorlással mindez orvosolható. Itt nincs olyan intenzív letámadás, mint amit az NB I-ben tapasztaltam, simán ki lehet hozni a labdát, a közepes vagy alacsony letámadás miatt nincs is a kapusnak szerepe a labdakihozatalban. Amikor kikerül a szélre a labda, akkor indul az akció magas intenzitással.
A szaúdi játékosok lelkesek – nálunk alig van légiós –, sokszor már túl bátrak, onnan is lövést vállalnak, ahonnan nem kellene. Így nőttek fel, nehéz ezen változtatni. Ha ezeken sikerül javítani, el fogunk mozdulni az utolsó helyről.
– Tehát az a tapasztalatod, hogy taktikai téren a szaúdi liga lemaradásban van?
– Más csapatoknál is látszik ez, igen. Egy-egy pár perces hosszabbítás alatt, amikor mentálisan és fizikailag is fáradtabbak már a játékosok, akár két-három gól is születik a meccseken, és sok óriási helyzet alakul ki, ami szintén ezt mutatja.
– Ezek szerint a nagyképet nézve a szaúdi első osztály gyengébb, mint a magyar?
– Az extrém körülmények miatt nem lehet összehasonlítani a két ligát. Amikor 52-54 fokban kell játszani, teljesen más teljesítményre vagy képes. Az első meccsemen 52 fok volt, és olyan páratartalom, amilyet még életemben nem éreztem. Nem szoktam panaszkodni az időjárásra, de ott majdnem elpusztultam. Nem véletlen, hogy egy-egy párharc után rendszeresen lent marad egy játékos, és ilyenkor mindenki tud pihenni egyet, esetleg inni. Ez egy teljesen más világ.
– Melyik csapatot tartod a favoritnak a bajnokságban?
– Nem játszottunk még Benzemáékkal (Al-Ittihad), Cristiano Ronaldóékkal (Al-Nassr) és Neymarékkal (Al-Hilal) sem, nekik veretes csapatuk van, úgyhogy egyelőre nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Mahrezéket, az Al-Ahlit sikerült megverni, ők is elég jó játékerőt képviselnek, Steven Gerrard csapatától, az Al-Ettifaqtól viszont kikaptunk, ők is erősek.

– Sándor György (Al-Ittihad) után te vagy a második magyar labdarúgó a szaúdi Pro League-ben. Mesélj egy kicsit a körülményekről! Hol laksz a családoddal? Hogyan festenek a hétköznapok?
– Érdekes itt a közigazgatási beosztás, az ember autózik pár percet, és már új városban van, összeérnek a települések. Mi az Al-Fatehhel az Al-Mubarraz nevű városban játszunk, ez az Al-Ahsa oázishoz tartozik, csakúgy, mint Hofuf, amelynek egy másik csapata van, a második ligás Al-Adalah. Mi a családdal Al-Khobarban lakunk, 1 óra 20 perc az út a stadionhoz.
Minden nap este van edzésünk. Augusztusban, szeptemberben simán 50 fok felett volt a hőmérséklet nappal, most épp jött egy óriási lehűlés, 35-36 fok helyett csak 27-30 fok van. Egyébként két hét alatt megszokja az emberi szervezet ezt az iszonyatos hőséget, kicsit besűrűsödik a vérünk. Viszont az időjárás miatt itt késő este kezdődik a szociális élet, este 10-11-kor még nyitva vannak a szolgáltatók, éjfélkor zár az IKEA, mindenki a kávézókban ül.
A játékosaink a hajnali 3-4 órás fekvés miatt délnél előbb nem nagyon kelnek fel, úgyhogy az egész napirendet meghatározza az időjárás.
– A klub alig 15 éve jutott fel először az első osztályba, egyszeres bajnok, de csinos sportkomplexuma van. Hogyan néz ki a környezet a klubnál?
– Teljesen európai az infrastruktúra. A stadionunk, az edzőközpontunk a város központjában van. A négy edzőpályánkon olyan minőségű a gyep, mint a Puskásban, vagy talán valamivel még jobb is, ami hatalmas szó. Minden részletre odafigyelnek a klubnál. Multisport klub az Al-Fateh, minden létező sportágat űznek itt, amire nagyon büszkék is az egyesület vezetői. Váltjuk egymást a kosarasokkal, a kézisekkel, a teniszezőkkel, a kerékpárosokkal. Amikor megérkeztem, egyórás prezentációban mutatták be nekem mindezt, illetve minden fontos információt a klubról. Persze a foci az első. Az edzéseken szintén minden európai sztenderdek szerint megy, tréning előtt mobilizáció van, utána jönnek a labdás gyakorlatok. Videózások, meetingek, rehabilitáció, szóval európai felfogás szerint dolgozunk.
– Rajtad kívül egy örmény, egy belga és egy zöld-foki-szigeteki játékos nem muszlim a csapatban. A napi ötszöri szalát, vagyis az áhítat hogyan befolyásolja a napirendet?
– Igazodik az edzés az imádságokhoz. A programban külön szerepel az imaidő. Az öltöző közepén leterítik a szőnyeget, zajlik az imádság, mi, nem muszlimok addig csendesebben beszélgetünk, nem röhögcsélünk. Meccs előtt, a bemelegítés után szintén mindig van egy 3-5 perces imádság. A ramadán idején majd este 10-kor lesz az edzés. Semmilyen kellemetlenség vagy furcsaság nincs ebben, mindenki elfogadja a másik vallását.
– Már szóba került, beszélgettem pár hete a volt menedzsereddel, Csepregi Györggyel, a belga Leuven sportigazgatójával, aki azt mondta, csábított, de megérti, hogy a szaúdi ligát választottad. A Pro League kapcsán a szurkolók döntő többségének két dolog jut eszébe: Cristiano Ronaldo és az iszonyatos mennyiségű pénz. CR ellen még nem játszottál a bajnokságban, nem kérdezlek róla. A pénzről engedj meg egy szolid érdeklődést. Neked mennyire éri meg ez a légiós időszak, megkeresed havonta a négyszeresét annak, amennyit mondjuk a Honvédnál vagy a Paksnál kerestél?
– Az itteni klubok nyilván a sokszorosát fizetik a máshol megkereshető összegeknek, másképp nem jönnének ide az európai játékosok. Mióta válogatott vagyok, és szerencsére jól megy a védés, voltak külföldi érdeklődők, és láttam, milyen összegeket lehet megkeresni például Cipruson vagy akár Belgiumban.
Ide sokkal magasabb fizetésért hívtak, és kétéves szerződést kaptam, ami biztonságérzetet ad. Azt is tudni kell, hogy kapusból nem kell sok, a rájuk szabott büdzsé nem túl magas a kluboknál, jól meg kell gondolni, merre indul az ember. Minden rosszindulat nélkül mondom: egy csatár egy jobb szezonban nagyon jól tud keresni. A kapusnál azért más a helyzet, még annak ellenére is, hogy a játék átalakulásával egyre megbecsültebb poszt a kapusé. Ezeket mind mérlegelni kellett.

– Akkor engedjük el az összeg nagyságát?
– Ahogy mondtam, sokszorosa az otthoni béremnek, de tovább azért nem részletezném, mivel otthon mások fizetése mindig érzékeny téma, különösen a focisták esetében.
– Leginkább talán az óriási vagyoni különbségek miatt.
– Otthon, ha egy sportoló jól keres, akkor azt szinte szégyellnie kell. Még csak ne is a Premier League-et nézzük vagy a LaLigát, hanem mondjuk csak Franciaországot. Hogy ott mennyi az átlagbér, és mennyit keresnek ehhez képest a PSG játékosai. Horrorisztikus összegekről van szó. Azonban aki ennyit keres, az is ugyanonnan kezdte, ahonnan azok, akik nem keresnek annyit, mint ő. A fizetésed csak akkor lesz több, ha jól teljesítesz, ha keményen dolgozol és jobb leszel másoknál. Elsősorban mondjuk a posztriválisaidnál.
– Amikor te a belga és a szaúdi ajánlat között mérlegeltél, az volt a meghatározó, hogy a szaúdi sokkal-sokkal jobb egzisztenciális lehetőséget kínált? Ez volt a döntés alapja, a kiszámíthatóbb megélhetés a karrier utolsó harmadában?
– Így is lehet mondani. Az én esetemben azért tudni kell, hogy a karrierem első öt évében az NB III-ban, majd négy évig az NB II-ben játszottam. Ez nem csak szakmai, de anyagi értelemben is nagy hátrány volt, 28 évesen kezdtem el normálisan keresni. Az NB III a napról napra való túlélésről szólt. Dolgoztam a foci mellett, és már majdnem meghoztam a döntést, hogy hosszú távú munkát keresek a foci mellett, amit így csak alacsonyabb szinten tudok majd csinálni. Nehéz volt így élvezni az életet, minden nap csak a reménykedésről szólt. Az volt a kérdés, hogy sikerül-e végre olyan szerződést kötni, hogy maradjon 10 ezer forint a számlámon a hónap végén, plusz olyan legyen, ami szakmailag is előrelépést jelent. Ez azért felemészti az embert. Mégis szerencsésen jöttem ki ebből az egészből.
A mostani döntésemre visszatérve az is fontos szempont volt, hogy kilenc év alacsonyabb osztályú játék után NB I-es, majd válogatott labdarúgó lettem, és most egy olyan külföldi ligában játszhatok, ahol világsztárok futballoznak: Ronaldo, Alekszandar Mitrovics, Neymar, Riyad Mahrez, Sadio Mané. Az, hogy most ilyen játékosok ellen léphetek pályára, legalább olyan fontos szempont volt, mint a magas fizetés. Egy hónap múlva 34 éves leszek, és kétéves szerződésem van, ez is óriási dolog ennyi idősen. Innentől már csak egy-egy éves szerződések jöhetnek szóba, és akár ligán belül is válthatok.
Ha Belgiumba igazolok, és kiemelkedően védek egy évig, 35 évesen már nem tudtam volna előrelépni szakmailag, anyagilag, mert az Anderlecht vagy az FC Bruges már nem szerződtet ilyen korú kapusokat. Ezek a szempontok is szerepet játszottak.

– Beszéltél róla többször is, a jászberényi lakótelepen az ügyetlenebb gyerekek közé tartoztál, majd rengeteg dolog hátráltatott, dolgoztál a futball mellett, szinte senki sem hitt benned. 28 évesen mutatkoztál be az NB I-ben és 31 évesen kaptad meg az első meghívót a válogatott keretbe. Mi a helyes kifejezés, elégtételt érzel azokkal szemben, akik nem bíztak benned, hogy magasabb szinten is megállnád a helyed?
– Nem. Akkor dühös voltam, hiszen túl korán fel kellett nőnöm, sok szenvedéssel járt az az időszak. Ugyanakkor megtanított az élet a küzdésre, és végül elértem, amit akartam. Szemben azokkal a játékosokkal, akiknek korán megadatott 100-150 meccs az NB I-ben, és most az NB III-ban küzdenek. A kilenc év alsó osztályú futball ideje alatt érettebb lett a személyiségem, ami aztán az NB I-ben, s később a válogatottnál is nagy előnyt jelentett. Éppen ezért is különösen büszke vagyok rá, hogy egyszer Marco Rossi is azt mondta, csapatépítő személyiségem van.
– Pontosan ezzel akartam folytatni, a válogatottal és a megítéléseddel. A kerettagok a hírek szerint mindig egyeztetnek Marco Rossival, mielőtt rábólintanak egy új ajánlatra. Te egyeztettél vele arról, hogy Szaúd-Arábiába igazolsz? Mit szólt?
– Természetesen beszéltem vele az átigazolásról. Kikértem a véleményét a két ajánlatról, elmondtam neki a szaúdi lehetőség mellett és ellene szóló érveimet, ő pedig támogatott a döntésemben. Tisztában voltam azzal is, hogy a szaúdi átigazolással akár ki is kerülhetek a válogatottból, így aztán nagyon örülök neki, hogy ez nem így történt és októberben is ott lehettem a keretben.
– Amire te is utaltál: Rossi egy ízben azt nyilatkozta, nagyon fontos szereped van a válogatottnál. Kívülről annyit látni, hogy elkötelezetten támogatod az első és a második számú kapustársadat, és hogy oldott, vidám ember vagy. Mire gondolt pontosan a kapitány, amikor azt mondta, fontos a szereped a csapatban?
– Erős személyiség vagyok, hangadó, aki 25-26 éves kora óta csapatkapitány vagy legalábbis cséká-helyettes a klubjaiban. Ehhez kell a kiemelkedő teljesítmény és az, hogy motiválod, serkented a csapattársaidat, tanácsot adsz nekik, illetve hozzáadsz valamit a jó hangulathoz. Ez átragad másokra is, a sokadik cserejátékosra is például. Kell minden csapatban egy erős mag, amelyik ezt biztosítja, és a válogatottnál nekem is van ebben szerepem. Marco Rossi is azt látja, hogy 33 évesen a legnagyobb lelkesedéssel veszek részt minden egyes edzésen, minden programban. Vannak olyan klubok, válogatottak, ahol a harmadik számú kapus hátradőlve, csendben, szinte kívülállóként figyeli az eseményeket, nem tesz bele sokat a közösbe. A mi válogatottunknak viszont épp az az egyik nagy ereje, hogy összetartunk, és mindenki tesz be valamit a közösbe. Harmadik számú kapusként is bátran kinyitom a számat, ha arra van szükség, és biztos vagyok benne, hogy a többség ezt elfogadja. Nem okoskodásról van szó, hanem buzdításról.
– Gulácsi Péter időlegesen lemondta a válogatottságot, ezzel talán most vagy a legközelebb ahhoz, hogy akár a mostani Nemzetek Ligája-sorozatban tétmérkőzésen is bemutatkozhass a nemzeti csapatban, nem?
– Nem így látom. Arra racionális esély van, hogy ez megtörténjen, ez biztos. A legfontosabb az, hogy a csapategység újra a régi! Ismét roppant erős egységet alkot a közösségünk és ismét remek a hangulat a csapatban. Óriási segítség Szalai Ádám érkezése is, kaptunk egy régi-új vezért. Ő az egyik kulcsfigurája annak, hogy kilábaltunk a lelki gödörből.

– Róla is kérdezlek majd még. Említed, hogy újra régi a csapategység. A rosszabbul sikerült svájci és a null–ötös németországi mérkőzés miatt úgy érzed, hogy probléma támadt a csapategységgel? Nem lobogott mindenkiben a tűz?
– Nem a lobogó tűzzel volt a gond. Egy kicsit elveszett a győztes automatizmus, az, hogy sorra jönnek a jó eredmények, mint az Eb-selejtezőkön. Olyan ez, mint a párkapcsolat, ha nem ápolod, ki tud hűlni. Hosszú hullámvölgyről azért nem beszélhetünk, maximum négy meccsről. Az Eb első meccsének első, rosszul sikerült félidejével indult el a folyamat, és a németek elleni 0–5-ös meccs volt a mélypont. Százból azért egy ilyen meccs van, amikor 0–1-nél nekünk volt ziccerünk, aztán mégis mi kaptuk a gólokat. Ugyanakkor veretlenül, csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re, ami óriási szó, öt-tíz éve sokan még a pótselejtezőért is odaadták volna a fél karjukat. Szóval nem volt ez olyan nagyon vészes dolog, kicsit felfújták. Mi játékosok is kicsit többet foglalkoztunk vele a kelleténél.
– Okozott ez a rövid mélyrepülés repedéseket az öltözőben, vagy csak kizökkentett benneteket?
– Inkább kizökkentett minket. Kicsit elillant az önbizalom, a magunkba vetett hit, ami korábban megvolt. A csapategység nem bomlott meg, egyszerűen nem éreztük, hogy visz minket a lendület, s emiatt nem volt igazán jó a hangulat. Frusztráltabb lett néhány ember, ez pedig átragadt többekre. Ez változott meg az utolsó két-három meccsünkön. A végén már szinte csalódásként kezeltük a hollandok elleni döntetlent. Ezt a meccs után még így éreztük, de másnap már mindenki a helyén tudta kezelni az eredményt.
– Szalai Ádámról kulcsfiguraként beszélsz. Mi történt, amikor másodedzőként visszatért a válogatotthoz? Mit hozott ő az öltözőbe?
– Ő játékosként vezére volt a csapatnak a pályán és a pályán kívül egyaránt, amíg a válogatottban játszott. A múltja, a teljesítménye, a viselkedése alapján megkérdőjelezhetetlenül hiteles ember a válogatott játékosok körében. A pedagógiai érzéke is nagyszerű. Ebben a helyzetben, amiről beszélgettünk, nagyon fontos volt, hogy megjelent az öltözőben: a régi vezér újra feltűnt. Hatással volt ránk az öltözőben, az edzésen, minden helyzetben.
– Te és Dibusz Dénes 33 évesek vagytok, Gulácsi Péter pedig 34. Ki a legígéretesebb feltörekvő kapusjelölt a válogatottnál? Ha ti már nem lesztek a nemzeti csapatnál, ki léphet a helyetekre?
– Reálisan nézve Tóth Balázs. Hatalmasat fejlődött a Fehérvárban, és megkoronázta a teljesítményét azzal, hogy a nyáron a Blackburnbe igazolt. Neki tehát nagy esélye van rá. Itthon azért az újságírók, a scoutok, a menedzserek, a szurkolók mind-mind tűkön ülve várják az új nagy tehetségeket, ezzel terhet raknak az illetőre. Egy jó meccs után már az FTC-ben, a válogatottban látják őket, ahelyett, hogy megvárnák, hogy járják végig a ranglétrát. Egy-egy kivételes tehetség van csak, akinél nem muszáj ehhez ragaszkodni, a többieknél viszont ez volna a helyes, a követendő út. A szakemberektől a sajtón át mindenkinek ebben kéne támogatni az érintetteket és nem agyonnyomni őket irreális elvárásokkal. Lépésről-lépésre kell haladni, minden csapatban egyre jobb teljesítményt nyújtani, és aztán továbblépni. Ezért sem szeretnék más kapusra terhet rakni most azzal, hogy megjelölöm, mint lehetséges utódot a válogatottnál.
Kiemelt kép: AlFateh Saudi Club