„Szabó István miatt lettem ilyen játékos” – interjú Nikitscher Tamással

– A göcseji Dobronhegyről származol, százhatvanan sem lakják a községet...

– Egy kis domboldalon van a település, olyan kicsi, hogy még focipálya sincsen. A Közeli Teskándon jártam általános iskolába, ott kezdtem el focizni. Onnan kerültem a zalaegerszegi akadémiára.

– Tudod, hogy a válogatottban ki mondja magáról még rajtad kívül, hogy egyszerű falusi gyerek vagyok?

– Ádám Martin?

– Így van, büszkén vállalja ezt az identitást.

– Én is. Szerintem tök jó dolog, ha a kicsik is észreveszik, hogy teljesen mindegy, hogy az ország melyik eldugott pontjáról, kis közösségéből jössz, el tudsz jutni olyan magas szintre, amire talán magad sem gondoltál. Hit, alázat, sok munka, ezekkel elérhető.

– 16 évesen a debreceni akadémiára kerültél, ez a gimi vagy a szakközép második éve…

– Én szakközépbe jártam Zalaegerszegre másfél évig, és amikor Debrecenbe kerültem, egy katolikus iskolában folytattam a tanulmányaimat.

– Felteszem, a szüleid nélkül keltél útra, ami sok profinak készülő sportolónál nagy trauma, nálad is az volt?

– Nagy váltás volt, az öcsémmel együtt igazolt át a Debrecen, az ország túlsó oldalára. Ő korosztályos válogatott volt akkor, jobban ismerték, mint engem, nekem próbajátékra is el kellett mennem. Érdekes, de soha nem traumaként éltem meg, hogy el kellett költöznöm otthonról.

Gyerekkorom óta van egy vízióm, hogy mit szeretnék elérni, és ehhez szabott tudatossággal próbáltam megtervezni a karrieremet.

– Mi volt a vízió?

– NB I-es játékos szerettem volna lenni. A hírnév vagy a pénz egyáltalán nem érdekelt, tudtam, hogy ezek akaratlanul is jönnek, ha az ember jól csinálja. Minél több ember előtt játszani, minél többeknek, főleg gyerekeknek örömet okozni, ez volt a cél, és persze magyar válogatott akartam lenni. Nincs nagyobb dolog egy futballista életében annál, hogy a nemzetéért játsszon, még most is alig győzöm felfogni, hogy eljutottam idáig. Az, hogy egy kisközségből először eljutottam az akadémiára, aztán az NB I-be, nem tesz elégedetté. A vízióm alapján tudtam, hogy sok áldozattal jár majd, amit el szeretnék érni. Miután nemrég keresztszalag-szakadást szenvedtem, sok focista írt nekem, hogy felnéz rám, hogy milyen simán vissza tudtam térni az NB I-be, sőt a válogatottba is bekerültem. Én nem tartom ezt különleges dolognak, megterveztem, hogyan akarom csinálni, és eszerint dolgozom, élek. Kell hozzá nagy kitartás, fegyelem és a már említett alázat. Mivel így gondolkozom, az sem jelentett traumát, hogy el kellett hagynom kicsiként a családomat.

– Akadémistaként az NB II-es DEAC-ban játszottál, majd rövid ideig az NB III-as Makónál, hogy aztán jöjjön az NB II-es Pécs, végül az NB I-es Kecskemét. Te magad vallod, hogy vissza is kell néha lépni, és ilyen tudatosan kell tervezni a karriert, vagy van, aki segít ebben?

– Belülről fakad a tudatosságom, de jó alapokat kaptam otthon a szüleimtől. Nincs varázsrecept, nem segít senki a háttérben vagy mentorál, hogy ezt így kell csinálni. Egyszerűen így tartom helyesnek, nagyon erősen összpontosítok arra, hogy elérjem a céljaimat, és ennek rendelek alá mindent. Sok, nálam tehetségesebb futballistával játszottam együtt, de sokuknak más dolog kötötte le a figyelmét, például a buli. Mindig volt valami ok, hogy miért ne csinálják jobban. Nálam nem volt ilyen kifogás, ezért jöttek a lehetőségek is.

– Volt egyébként a suliban olyan tantárgy, amelyet annyira szerettél, hogy esetleg abból táplálkozva akár más karrierút is kinézett, ha a profi foci nem jön össze?

– Nincs bajom vele, ha megkérdezik tőlem, mi volt a B-terv, de tényleg nem volt ilyen. Nagyon sok dolog érdekel, például az irodalom, a könyvek vagy a küzdősportok. De nekem mindig a futball volt az elsődleges cél.

– Debrecenben milyen stílust képviseltek az akadémián, mi volt az elvárás a csapatoktól labdás és labda nélküli játékban?

– Nem egyszerű kérdés, nem is tudom igazából felidézni.

– Korosztályonként változott a stílus talán?

– Úgy gondolom, igen. Minden korosztályban fontos szempont volt, hogy az erősségeinket próbálták elsősorban fejleszteni. Nekem mindig azon járt az eszem, hogyan tudnék még többet fejlődni, úgyhogy rengeteg plusz edzést végeztem a konditeremben és a pályán is az edzésen kívül.

– Olyanra tehát nem emlékszel, hogy az akadémián 16 éves korodtól 19 éves korodig egy meghatározott alakzatban kellett játszanotok, és hogy nem edzőkhöz, korosztályokhoz kötődött a stílus és a játékfelfogás, hanem a klubfilozófiához?  

– Az akadémián is lehetett talán már ilyesmi, de nagyon sokféle felállásban játszottam, és mi kicsiként nem ezzel foglalkoztunk, hanem mindent próbáltunk megcsinálni, amit a stáb kért tőlünk. A taktikai elemek inkább már a felnőtt futballban voltak meghatározóak.

– Gyerekkorodtól a középpályán játszottál?

– Igen, végig az akadémián is a 6-os vagy a 8-as poszt volt az enyém. Néha hátrébb, védekező középpályásként, néha előrébb, belső középpályásként számoltak velem, esetleg a középpálya szélén. Ha meg kell határoznunk a profilomat, én box-to-box középpályásnak tartom magam.

– Szabó István Kecskemétjében újra kellett alkotnod magadban a futballról formált képet? Mit tanultál a volt edződtől?

– Nem kérdés, hogy a felnőtt pályafutásom idején eddig tőle tanultam a legtöbbet. Amikor még Pécsen játszottam a másodosztályban, volt több megkeresésem az NB I-ből, és egyértelműen az ő személye miatt fogadtam el végül a Kecskemét ajánlatát.

– Miért, mit tudtál róla, ami ide vonzott?

– Belényesi Csaba, Nagy Krisztián csapattársam volt korábban, és ők is sokat meséltek arról, milyen szakmai tudással rendelkezik. Sok-sok fiatal játékost épített fel, és a feljutás utáni első NB I-es évünkben az eredményességet nézve is bizonyított, hiszen másodikok lettünk. Neki és az egész szakmai stábnak köszönhetem, hogy NB I-es és válogatott játékossá válhattam.

Nagyon komplex tudást szereztem Kecskeméten: helyezkedés, a játékba való belépés helyes ideje, az üres területek kihasználása, taktikai fegyelmezettség, és az erősségeim jobb kihasználása. Szabó István miatt lettem olyan játékos, amilyen most vagyok.

– Fontos, hogy egy játékos tisztában legyen azzal, hogy a posztján játszó legjobb riválisokhoz képest hol tart, miben kell fejlődnie, amivel akár erősebb ligába igazolhat. Te tudod, hogy milyen mutatókban emelkedsz ki, és melyikben vagy átlag alatt? Szívesen mutatok is egy ábrát erről.

– Nem szoktam magam az NB I-es posztriválisokkal összehasonlítani, úgyhogy szívesen megnézem.

– Borbély Imre M4Sportnak készített anyagában készített egy statisztikára épülő grafikát, amelyben összevetette a válogatottban a belső középpályások közelmúltbeli teljesítményét. Schäfer András mellett egyedül te értél el hat mutatóban is 80 százalék feletti teljesítményt – igaz az NB I-ben, nem a Bundesligában.

– Igen, látom a grafikán, szerintem néztem is korábban ezt a statisztikát.

– Eredetileg az lett volna a kérdésem, hogy tudod-e pontosan, milyen mutatókban emelkedsz ki, és miben vagy a posztriválisokhoz képest gyengébb. Így, hogy már puskázhattál, könnyebb a dolgod.

– Hiszem, hogy kell az építő jellegű kritika, úgyhogy tök jó látni ezeket a statisztikákat. Ismerem az erősségeimet, de úgy gondolom, hogy azokban is javulnom kell. Sosem vagyok elégedett a teljesítményemmel, de ezzel nem ostorozom magam, inkább motiválom, hogy menjek tovább előre, és javítsak. A megindulásaim, labdavezetéseim, a labdaszerzések magasabb száma, a magasságomból, fizikai erőmből fakadó előnyök, ezekkel mind tisztában voltam.

– A támadó légi párharcokban, a védekezési intenzitásban, a passzpontosságban is kiemelkedsz.

– Igen. Ugyanakkor látom a hátrányokat is, a válogatottban játszva például azt éreztem, hogy hiába emelkedem ki bizonyos mutatókban az NB I-ben, sokkal gyorsabban kell gondolkodnom, és döntéseket hoznom. A támadó fejesekben is nagyot kell még fejlődnöm, és még rengeteg dologban, emiatt sokat kint maradok edzés után.

– Ahogy említetted, a kritika sem maradhat el: a saját térfeleden a posztriválisok átlagánál több labdát veszítesz meccsenként (2,6/90 perc).

– Igen, ez is mutatja, amire az előbb utaltam, hogy gyorsabban kell gondolkodnom, mert a labdavesztések ezzel elkerülhetőek.

(Forrás: xfb Analytics)

– Maradunk még ennél a témánál. Az igazán profi klubok posztspecifikusan, játékosprofilok alapján keresnek futballistát. Neked védekező középpályásként vagy 8-as poszton milyen mutatókban kell még bizonyosan előrelépned, hogy mondjuk top-10-es bajnokságba igazolhass?

– Ha a 8-as posztot nézzük, akkor a kapu előtti munkában biztosan. Az utolsó passzok hatékonyságában, a ziccerek jobb kihasználásában. A 6-os poszton szinte nem szabad labdát veszíteni, hiszen a saját védekezőharmadban veszített labdák szinte automatikusan nagy helyzetet jelentenek az ellenfélnek. Továbbá az én magasságommal a párharcok több mint 90 százalékát kötelező megnyernem.

– Védekező középpályásként vagy 8-asként érzed jobban magad a pályán?

– Meccs és alakzatfüggő. Ha például dupla szűrővel játszunk, mint a válogatottnál, az kedvező, mert az egyikünk előrébb merészkedhet, a másik ilyenkor tartja a pozíciót, és ezt lehet váltogatni.

– A Kecskemét több kulcsjátékosát is eladta az elmúlt években, elég, ha Szalai Gábort, Horváth Krisztofert, Szuhodovszki Somát, Szűcs Kornélt említjük. Jelenleg a klub a bennmaradásért küzd az utolsó helyen, a történelmi ezüstérmet elérő Szabó István vezetőedzőt is felmentették a vezetőedzői poszton. Mi vezetett ide?

– Hallok, olvasok azért sok mindent az okokról…

– Én most csak a te véleményedre vagyok kíváncsi.

– Meggyőződésem, hogy a keretünk nem lett gyengébb az eladások dacára sem. Más típusú játékosok érkeztek, mint a korábbi csapattársak, ez is tény. Ahogyan az is, hogy sok helyzetünk van, ám egyszerűen nem tudunk annyi gólt lőni belőlük, és hogy a védekezésünk minősége gyengébb. Az igazi probléma az volna, ha helyzetünk sem lenne, szóval azt gondolom, fordulni fog a kocka, és elmozdulunk a kiesőhelyről.

Van egy jó alap, amelyre tudunk építkezni, ez a keret alkalmas arra, hogy ne a bennmaradásért küzdjön, hanem stabil NB I-es csapatot alkosson.

– Milyen változásokat hozott, hogy Gera Zoltán váltotta Szabó Istvánt, milyen különbséget látsz a két ember között?

– Mindketten elképesztően felkészültek taktikai téren, szakmai oldalról, ez már most látszik. Ahhoz, hogy Zolit alaposan meg tudjuk ismerni, több időre van szükség, ezért nem tudok sokkal részletesebben mesélni arról, milyen ember. Szabó Istvánhoz nagyon közel álltunk, nagyon sajnáljuk, hogy mennie kellett. Hiszünk az új vezetőedzőben, sokat beszélgetünk vele együtt és egyénileg is. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Szeretnénk segíteni neki abban, hogy megmutassa vezetőedzőként, mit tud.

– Mélyponton lévő vagy sok új igazolással tűzdelt csapatoknak a vezetőedzők időnként formabontó összetartásokat szerveznek. Dárdai Pálnál Berlinben színielőadást kellett tartania a csapatnak, míg Bódog Tamás nomád táborba vitte a Diósgyőrt, ahol a játékosok maguknak oldották meg a szabadban az étkezést. Gera Zoltán mivel indított?

– Elvitt bennünket egy kecskeméti szállóba, ahol együtt pihentünk, pingpongoztunk, biliárdoztunk, sokat beszélgettünk, megismerkedtünk. Nálunk amúgy is hagyomány a havi egy közös főzés, úgyhogy ezt továbbra is tartjuk. Pont holnap is lesz egy ilyen a stábbal, a játékosokkal (az interjú október 23-án készült, a szerk.). Ezek nagyon fontos dolgok.

– Térjünk át a válogatottra: hatalmas szó, hogy Nagy Ádámot sikerült kiszorítanod a 6-os posztról, az elmúlt 5 évben ő volt a legstabilabb pont Marco Rossi válogatottjában, ő játszotta nála a legtöbb mérkőzést. Milyen volt az első találkozásod a kapitánnyal, milyen embernek ismerted meg?

– Hadd kezdjem azzal, hogy elképesztően profi a teljes stáb Telkiben, és minden igényt kielégít, ami körülvesz bennünket.

– Ez új szint volt számodra?

– Igen, mert én nem voltam korosztályos válogatott, így Telkiben sem jártam korábban.

– Más irányba kanyarodnánk ezzel a témával, amit nem szeretnék, de azért enyhén szólva szokatlan, hogy a válogatott legutóbbi meccsén látott szűrőink közül sem benned, sem Schäfer Andrásban nem látott korábban annyi lehetőséget senki, hogy behívjanak a nemzeti csapatba 17 éves korotok előtt. Elengedem, folytasd, kérlek!

– Nem vagyok izgulós típus, de felettébb izgalmas volt belépni az edzőközpontba. Ráadásul én szeretek új helyeket kipróbálni, úgyhogy dupla élvezet volt.

– A válogatott hosszú évek óta dupla szűrővel játszik, milyen feladatot szab rád a szövetségi kapitány a mérkőzéseken? A németek ellen a 82. percben milyen utasítással mutatkoztál be a csapatban?

– Előtte elmondta, hogy mit várnak tőlem a belső középpályás poszton, hogyan kell együttműködnünk Schäfer Andrissal dupla szűrőben, és hogy megérdemlem, hogy itt vagyok. Az egyik legfontosabb feladatként azt jelölte ki, hogy stabilitást adjunk a védelem előtt. Mivel tudom, hogy többre is képes vagyok, támadásban is hasznomat veszi majd a csapat, idővel szeretném majd ezt is megmutatni, de most nem ez volt az elsődleges.

– Marco Rossinál (is) rendkívül fontos szerepe van a tervszerű, sematikus védekezésnek. Hozzá kellett szoknod az ő védekezési sémáihoz, vagy nem jelentettek újdonságot számodra?

– Azért volt talán könnyebb dolgom, mert Kecskeméten is két hatos játékossal állunk fel. A labdakihozatalok azért eltérőek voltak a válogatottnál, ráadásul a játékostársaimnak meg kellett ismerniük, hogy mikor lépek be a játékba, hogyan tudnak használni engem. Bizonyítanom kellett, hogy stabil pont vagyok, és számíthatnak rám.

– Hollandia ellen mivel készültetek?

– Hogy a lehető legstabilabb és fegyelmezettebb legyen a védekezésünk, hogy zárjuk a passzsávokat, és hogy az ellentámadásokból betaláljunk. Amit elterveztünk, megcsináltuk. Minden játékosukra oda kellett figyelnünk, tudtuk például, hogy a szélsőik zseniálisan hozzák befelé a labdát a vonaltól. Sok jó átlövésük van, Virgil Van Dijk pedig remekül szervezi olykor hátulról a játékot. Ezt mind tudtuk, mert rengeteg videózással készültünk.

– Milyen visszajelzéseket kaptál a két Bosznia és a Hollandia ellen játszott meccsek után?

– Jókat, maximálisan elégedettek voltak velem. Olykor persze előfordultak rossz helyezkedések a meccseken, de ezeket hamar megbeszéltük, az alapvető feladataimat elvégeztem.

– A válogatottság középtávon hozzájárulhat, hogy erősebb csapatba igazolj? Mi a célod?

– Sokszor felmerül ez a kérdés, de mindig az a válaszom, hogy folyamatosan fejlődni szeretnék, ez a fő célom. Szeretnék minél magasabb szinten futballozni, de a fociban napról napra változnak a dolgok, nem tudom, mit hoz a jövő. Ha külföldre vezet az út, oda megyek. Meglátjuk. Most Kecskeméten szeretném a maximumot nyújtani.

– Megismerted azért a képességeidet mostanra, reálisan tudsz válaszolni arra a kérdésre, hogy a top-5 bajnokságban lenne-e helyed. A tudatos karrierépítést tekintve nekem úgy tűnik, mintha a földön maradva, lépésről lépésre haladnál előre, mint Szoboszlai Dominik. 

– Igen, valahogy így szeretnék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék a top-5 liga egyikében játszani. Látom, hogy vannak adottságaim, amelyek akár oda is eljuttathatnak, de ahhoz majd a megfelelő időben a megfelelő döntéseket meg kell hozni, addig pedig rettentő keményen kell dolgozni.

A képek forrása: Kecskeméti TE