Steve Mandanda – a tökéletes második számú kapus

Steve Mandanda a Kongói Demokratikus Köztársaság (korábbi nevén Zaire) fővárosában, Kinshasában született 1985. március 28-án, kétéves volt, amikor a családja Franciaországba, Évreux-be költözött. Amikor kicsi volt, megpróbálkozott az ökölvívással, majd kilencévesen kezdett el futballozni a helyi csapatban. Hat év múlva a Le Havre együtteséhez került, itt mutatkozott be a felnőttfutballban, a francia másodosztályban. Ezután 2007-ben a Marseille-hez igazolt és egy rövid angliai kitérőt leszámítva 2022-ig itt is játszott, majd 37 évesen, az OM klublegendájaként távozott a Rennes-hez.

A válogatottban először 2008-ban léphetett pályára, a 2010-es világbajnoki selejtezősorozatban ő volt az első számú kapus, azonban a tornán már Hugo Lloris került a kapuba és maradt is ott tulajdonképpen egészen a 2022-es világbajnokság lezárásáig. Mandanda Katarban egy mérkőzésen megkapta a lehetőséget, ő védett a Tunézia elleni utolsó csoportmérkőzésen, ez volt a búcsúja a válogatottól. A 14 év alatt világbajnoki címet, vb-ezüstérmet és Európa-bajnoki második helyezést is elért a csapattal.

További érdekesség, hogy a Franchie-ként becézett Steve Mandanda a testvéreivel egy igazi kapusdinasztiát alkot, mind a négy testvér labdarúgó lett, méghozzá mindenki kapus! A családban egyébként ő az egyetlen, aki nem a kongói színeket választotta.

Mandanda és Lloris

Mivel a pályafutásuk gyakorlatilag teljesen párhuzamosan futott a francia válogatottnál, ezért megkerülhetetlen a két kapus összehasonlítása, ez pedig talán rávilágít arra, hogy miért maradt Mandanda végig Lloris árnyékában.

Mindketten egy kisebb egyesületben kezdték el a pályafutásukat (Évreux és Cedac Cimiez), utána kerültek egy nevesebb műhelybe, még utánpótláskorú játékosként (Nice és Le Havre), onnan pedig egy-egy francia élcsapathoz (Olympique Lyon, Olympique Marseille). Ezekből a csapatokból csak Lloris tudott feljebb lépni (Tottenham Hotspur), míg Mandanda a rövidre sikerült angliai kitérőjét (Crystal Palace) követően azonnal visszatért a francia riviérára.

Mindketten óriási tiszteletet vívtak ki maguknak a klubjaikban és nem véletlenül voltak csapatkapitányok évekig. Azonban a vezetői stílusukban észrevehetőek különbségek. Lloris született vezető a maga határozott kommunikációjával, a nyugodt, ámde mégis csak hangadó személyiségével, aki utat mutat a csapattársainak. Mandanda ezzel szemben egy sokkal csendesebb vezér, aki empatikus és másokat támogató személyiségével segítette a csapatösszhang megteremtését. Nem véletlen, hogy ennyire szerették őt Marseille-ben. Viszont az általa képviselt vezetői stílussal általában lassabban lehet formálni a közösséget és abban vezetői státuszt kivívni. Éppen ezért Lloris impulzívabb személyisége jobban kidomborodhatott egy-egy válogatott összetartáson, ahol csak kevés időt töltöttek, töltenek együtt a játékosok.

Mindkét kapuvédő kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az egész pályafutása során, a statisztikai mutatóik is közel azonosak a játék szinte minden elemében. Lloris a lövések és a tizenegyesek hárításában is előrébb járt Mandandánál néhány százalékkal (az előbbi kategóriában 73,5%–70,7%, az utóbbiban 15,4%–12,5% a javára), valamint arányaiban többször hozta le a mérkőzéseket kapott gól nélkül (35,3% vs. 31,5%). Mandanda viszont a beadások hatástalanításában teljesített jobban (6,5%–4,6% a javára). Lábbal is hasonlóan teljesítettek, ám Lloris egy kicsit pontosabb volt a hosszú labdákkal. Ahol nagyobb különbség mutatkozott, az a lövések utáni várható kapott gól érték. Ebben a mutatóban Mandandának negatív a teljesítménye, vagyis lényegesen kevesebb bravúrt tudott bemutatni, mint honfitársa. Ha megnézünk néhány összefoglalót a két játékosról, akkor a videókban (Lloris, Mandanda) látható védések is alátámasztják ezt az állítást. Lloris védései látványosabbak, sokkal többször eshet ámulatba a néző a lehetetlennek tűnő bravúrjaitól. Ezzel szemben Mandanda talán esztétikusabb mozgással hárítja a lövéseket, azonban kevesebb bravúr jelenik meg az összevágott videókban.

Mandanda és Lloris legfontosabb statisztikai mutatói a karrierjük során

Ha szezonról szezonra vizsgáljuk a kapusok teljesítményét, akkor talán még jobban látszik a két kapus közötti különbség. Mandanda védési hatékonysága és a kapott gólátlaga akkor volt jobb, valamint akkor volt több kapott gól nélküli mérkőzése, amikor Lloris az első éveit töltötte a Premier League-ben, ami egyértelműen jobb bajnokság, mint a Ligue 1. Egy – nem túl jól sikerült – szezont Mandanda is eltöltött a világ legerősebbnek tartott bajnokságában, a Crystal Palace-nél, amely nem tartozott a bajnokság meghatározó csapatai közé. És nem is nagyon tudta megmutatni magát a kapuvédő, több sérülés is gyötörte, végül összesen 9 PL-meccsen védett, majd 2017 nyarán haza is tért Marseille-be.

Kapusként Angliába igazolni különösen nagy kihívást jelent. A 26 évesen odakerült Lloris is csak lépésről lépésre jutott el addig, hogy a bajnokság egyik legjobb kapusaként tartsák számon. Mandanda számára ez már nem is nagyon volt lehetséges, hiszen elmúlt harmincéves, amikor odaszerződött. Ki tudja, hogyan alakult volna a karrierje, ha 2007-ben, azaz 22 évesen sikeresen zárul a próbajátéka az Aston Villánál?

Mandanda és Lloris kapott gól nélküli meccseinek az aránya szezonról szezonra

Mandanda és Lloris meccsenkénti kapott gólátlaga szezonról szezonra

Mandanda és Lloris védési hatékonysága szezonról szezonra

Pályaíve a válogatottban

Akiknek ilyen hosszú és eredményes pályafutás van a hátuk mögött, azok nagyszerű futballisták, ez nem is kérdéses. Mivel kettejük összevetésében Mandanda volt az, aki kevésbé volt jó versenyző típus és általában a közös edzéseken is ő nyújtott halványabb teljesítményt, igazából soha nem volt igazán kérdéses, hogy Lloris az első számú kapus a francia nemzeti együttesnél.

Viszont az a szerep sem volt igazán veszélyben, hogy Mandanda a második számú kapuvédő, és ez nagyban köszönhető a személyiségének. Sem az 1981-es születésű Cédric Carrasso, sem az 1987-es Benoit Costil, sem pedig a még fiatalabb Alphonse Aréola (1993) nem volt veszélyes ebben a tekintetben rá. A trónkövetelő és időközben, Lloris visszavonulása után 2023 januárjától a válogatott első számú kapusává vált Mike Maignan (1995) pedig még nem volt azon a szinten, hogy őt tekintsék másodiknak. A magas érzelmi intelligencia, a támogató személyiség és a mentorszerep kiválóan állt a nagy tiszteletben tartott Mandandának, aki valószínűleg sokat tett azért, hogy a francia csapat hangulata optimális lehessen tornáról tornára. E mellett a szerepét is tökéletesen elfogadta. Profi módon kezelte a helyzetét, teljesen alárendelte magát a csapat érdekeinek és segítette a társát a közös sikerek elérésében.

Külön érdekesség, hogy a válogatottat 2012 óta irányító Didier Deschamps az azt megelőző három évben a Marseille-nél klubedzője volt Mandandának, és értek el sikereket közösen, a 2009-2010-es szezonban például bajnoki címet szereztek az OM-mel. Nem véletlen tehát, hogy Mandanda ilyen jól illeszkedett a francia keretbe – több mint egy évtizedig. Deschamps ugyan számított rá folyamatosan a keretben, ám azt pontosan tudta ő is, hogy kit kell a kezdőcsapatba állítania.

Végszó

Steve Mandanda fiatalon, még a Le Havre játékosaként járt 2007 nyarán próbajátékon az Aston Villánál, ám nem járt sikerrel. Ezután igazolt Marseille-be és lelt otthonra. A karrierjében ez volt egy olyan fordulópont, amely tulajdonképpen meghatározta a további pályafutását. Mivel hamar jöttek a csapat szintű sikerek is, ezért kiválóan érezte magát a dél-franciaországi városban és hosszú távban gondolkodott az OM csapatával. Később, elsősorban a PSG felemelkedésével sok esély nem volt a további sikerekre és „csak” egy Európa-liga döntő jött össze számára. Viszont kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen fogadtatásban részesülnek, amikor visszatérnek a korábbi állomáshelyükre. Ha az emberi oldalát vizsgáljuk, akkor nehéz sikeresebb karriert találni. A 613 lejátszott mérkőzés a legtöbb az OM történetében. Már ez is elég lenne, hogy legendaként tekintsenek rá, azonban a pozitív személyisége olyan státuszba emelte hazájában, amely bőven elhalványítja azt, hogy „csak” második számú választás volt a francia válogatottban, amivel 2018-ban felért a csúcsra, azaz világbajnok lett.

Kiemelt kép: Pierre Teyssot / Action Plus Sports Images / Alamy Stock Photo