Rettenetes teljesítményt nyújt a Bochum a hajrában, az új edző sem tudta ezt megfordítani

Mielőtt belevágunk a Bundesligában szereplő Bochum elmúlt éveinek áttekintésébe, szögezzük le: a bajnoki mérkőzések hajrájában borzasztó teljesítményt nyújtanak. Ennek fényében megvizsgáljuk, hogy pontosan milyen focit is játszottak, játszanak, és láthatjuk majd, hogy az erre adott választ sokáig a probléma gócpontjának lehetett tartani, ám ezt a jelenlegi szezonban felmutatott gyatra kezdés kissé zárójelbe tette.

A szürke kisegér szerepkör elhagyása

A Bochum a hetvenes évek elejétől a kilencvenes évek elejéig állandó tagja volt a Bundesligának, azóta viszont ingázott a csapat, és több időt töltött a második ligában, mint az elsőben. Amikor 2021-ben visszajutottak a legjobbak közé, tizenegy év nélkülözés után ízlelhették meg újra, hogy milyen az élvonal. A korábban a játékuk és az eredményeik miatt csak a német foci szürke kisegerének („graue Maus”) csúfolt Ruhr-vidékiek Thomas Reis vezetésével szórakoztató meccseket játszva kerültek vissza a Bundesligába.

A stílusukban egyszerre volt jelen a modernitás, illetve egy letűnt kor maradványai. Az ellenfelek labdakihozatalaira azonnal nyomást helyeztek, ennek részeként a második legtöbb labdát szerezték a támadóharmadban (5,7 labdaszerzés/meccs), emellett ellenük passzoltak a legpontatlanabban (68,3%). A magasra tolt védelem mögött pedig egy, a kapujától távol kóricáló kapus söprögetett (2,18 tizenhatoson kívüli közbeavatkozás/meccs).

Ha a labdabirtoklásra, az építkezés menetére tekintünk, akkor viszont olyan mintázatokat és szerepköröket látni, ami egyre kevésbé gyakori, főleg egy olyan csapatnál, amely bajnokságot nyer. Az említett kapus, Manuel Riemann a kirúgások közel kétharmadát hosszan játszotta meg, illetve a nyílt játékból is megközelítette az 50 százalékot ez a mutató. Ha pedig sikerült átjutni az ellenfél térfelére, akkor egy karmesteren, az osztrák Robert Zuljon volt a sor, hogy szervezze a játékot, ezzel együtt neki a védekezéshez vajmi kevés hozzáadott értéke volt.

Járhatunk a világ bármely pontján, egy feljutó csapatnál mindig kérdéses, hogy mennyire és hogyan idomuljon egy olyan mezőnyhöz, ahol ő az egyik, ha nem a legkisebb hal. 

A Bochumnál inkább amellett tették le a voksukat, hogy csupán minimálisan teszik ezt meg. Emiatt egy kicsit visszatekerték a letámadást, így is a tabella első harmadába tartoztak a presszing intenzitása alapján, valamint a magasan begyűjtött labdák rangsorában is felsőházhoz tartoztak. A támadójáték addigi mozgatórugóját, Zuljot pedig elengedték a Közel-Keletre, ugyanis egyfelől a csábító fizetéssel nem tudtak, nem voltak hajlandók versenyezni, másrészt az osztrák remek szolgálatot tett a klubért, de az első ligában már kevésbé tudták volna a hasznát venni.

Az őrület fokozódik

Az első szezonban magabiztosan maradtak bent az első osztályban (13. helyezés), a csodás történet azonban a 2022-2023-as idényben fordulatot vett, amikor az első hat bajnokiját egyaránt elveszítette a Bochum (az ehhez párosuló gólkülönbség minden idők legrosszabb Bundesliga-rajtjává tette ezt). Jelentősen hozzájárult ehhez az is, hogy a nyári átigazolási időszakban erősen elbillent a mérleg, és az érkezők játéktudása jóval szerényebb volt, mint a távozóké. A vezetőség mindenesetre úgy döntött, hogy a sikeredzőtől, Thomas Reistől megválnak, és Thomas Letschet ültették le a kispadra a szeptemberi válogatott szünetben.

Hat fordulót követően a Bundesliga legrosszabb rajtjai (forrás: transfermarkt.de)

Thomas Letsch a Red Bull-rendszerben vált azzá, aki. Talán ezért is van az, hogy eléggé mereven vallja a bikák focisulijának alapelveit. És a csapata teljesítménye igazolta is a várakozásokat, hiszen a kinevezésétől a kirúgásáig a Bochum volt az a csapat, amelyik a legkevesebb passzt engedte az ellenfeleknek egy-egy védekező akció előtt (PPDA). Ez ahhoz vezetett, hogy a csapatok a legrosszabb passzhatékonyságot Letsch legénysége ellen érték el, csakhogy eközben ők maguk a legpontatlanabban passzoló csapattá váltak. Támadásban a változás abban öltött testet, hogy amint lövőhelyzetbe kerültek, azonnal kísérleteztek, ami egy kis klubhoz képest sok lövést eredményezett, cserébe ezek viszont silány minőségűek voltak.

Ha egy mérkőzésből ennyire hiányzik a kontroll, ennyire sokat van úton a labda, akkor az hatalmas tempót jelent, rengeteg sprintet, temérdek párharcot, ezek összessége pedig mentálisan és fizikálisan is felőrli a szereplőket. 

Ez a stílus bizonyos meccseken működhet, mert beakad egy-egy távoli lövés, vagy a blokkról jó helyre csorog a labda, esetleg a brutális letámadással a találkozó elején sikerül megroppantani az ellenfelet, vagy a presszingben való elcsúszásokkal nem tud élni a rivális, hosszú távon viszont ez a stratégia – különösen egy ilyen korlátozott képességű keretnél – megkéri az árát.

Itt a hosszú távot nem feltétlen évekre, vagy egy szezonra kell érteni, hanem akár egy meccset is takarhat, mert az gyorsan kiderült, hogy a Bochum ezt képtelen az összecsapások nagy részében fenntartani, és ennek folytán a hajrában rendre pontot, pontokat veszített. A 2022-2023-as idényben, amely során Letsch vezetésével végül bent maradtak, 7–17-es gólkülönbséget hoztak össze a 76.perctől, míg az előzőben, a szintén – csodával határos módon, ám a végjátékban már Letsch nélkül – bennmaradással zárult a 2023-2024-esben 8–22-est. És mindez még rosszabb értékeket mutat, ha csak a hosszabbításokat nézzük. Az előző szezonban slágertémát jelentettek a bajnokcsapat, a Bayer Leverkusen utolsó perces pontmentései – ennek az ellenkezőjét produkálták a bochumiak, ugyanis egyetlen gólt sem szereztek a ráadásban, eközben azonban kilencet is kaptak.

Hosszabbításban szerzett és kapott gólok a 2023-2024-es szezonban (forrás: transfermarkt.de)

Behúzott kézifékkel sem törik meg az átok

Idén áprilisban Letsch távozott, ám a kispadra a negyedik alkalommal beugró Heiko Butscher ideiglenes kinevezésével sem változott a stílus, ami végül nem lett a vesztük, miután csodával határos módon, egy hazai pályán 3–0-ra elvesztett első meccs után Düsseldorfban tizenegyesekkel mégis kiharcolták az osztályozón a bennmaradást.

A nyáron pedig Peter Zeidlert nevezték ki vezetőedzővé, aki Letsch-hez hasonlóan egykori Red Bull-alkalmazott, sőt az ő kapcsolata Ralf Rangnickkal még régebbre vezethető vissza.

„A pozitív és kellően agresszív játékfilozófiájával és szenvedélyes természetével pontosan azt hozza, amire szükségünk van a további fejlődéshez”

– jellemezte Marc Lettau, a Bochum sportigazgatója az új trénert, aki azonban nem sokáig ült a kispadon, két napja elköszöntek tőle, és külön pikantériája a dolognak, hogy vele együtt Lettautól is megváltak.

Ebből a játékfelfogásból keveset láthattunk Zeidler rövid vezetőedzői időszaka alatt, hiszen a PPDA-mutatójuk alapján immár csak a hetedik legagresszívebb letámadás az övék. Ezzel összefüggésben az ellenfeleket jobban engedik kibontakozni, és ez nem feltétlenül negatívum, sőt egy ilyen kaliberű klubnál ez a határok beismerését is jelentheti, az erőforrások optimalizálását.

Szerzett és kapott gólok tízperces felosztásban az idei Bundesliga-idényben (forrás: soccerstats.com)

Ebben a rövidre sikerült kísérletezésben azonban nem ez történt, hanem visszaesést láthattunk, minden fontos statisztikai mutatójuk gyengült. Hiába a stabil középső blokkos védekezés, ha labdabirtoklásban olyan hibákat követnek el, amiből a riválisok ziccereket generálnak (0,14 NPxGA/lövés), miközben minden korábbinál távolabbról próbálkoznak (19,4 méter). Ezzel a „betegség” tulajdonképpen nem tűnt el, csak átalakult, amit tökéletesen szimbolizált az előző hétvége is, ahol a Hoffenheim szétfutotta a védelmüket egy-egy labdaszerzés után, amikor pedig ott lehetett volna az esély a hajrában az ellenfél 2–1-es vezetésénél az egyenlítésre, akkor kihagyták a büntetőt, majd a hosszabbításban az ellenfél lezárta az összecsapást és egyben Peter Zeidler bochumi kalandját.

Kiemelt fotó: VfL Bochum