„Nem kezeljük egymást szent tehénként Bazskával és Csabival” – interjú Zsivera Gábor játékosügynökkel és NBA-szakértővel

– A magyar válogatott játékosával, a spanyol MoraBanc Andorra csapatában játszó Somogyi Ádámmal közös podcastetekben mindig ugyanaz az első kérdésed a vendégeidhez. Te hogyan kerültél kapcsolatba a kosárlabdával és az NBA-vel?

– Nehéz egy mozzanatot meghatároznom. Inkább két dolgot említenék. Az egyik a kosaraskártyák gyűjtése, ami az általános iskola első osztályától kezdve hatalmas szenvedélyemmé vált. Az első kártyám a Boston Celtics csapatában játszó horvát magasbedobó, Dino Radja volt, akit az NBA egyik európai úttörőjeként tartottak számon a 90-es évek elején. Ekkortól a Boston a kedvenc csapatom. A másik az, hogy édesapám kifejezetten sportkedvelő ember, és gyerekkorom óta különböző sportágakba (labdarúgás, sí, kosárlabda) próbált engem bevonni. Második vagy harmadikos osztályos voltam, amikor – immár igazolt játékosként – végleg a kosárlabda mellett tettem le a voksomat. Itt dőlt el az is, hogy kosárlabdázó szeretnék lenni.

– Végül nem lettél profi kosaras, de kosárlabdával foglalkozol.

– Fiatalon több szezont a B-csoportos magyar bajnokságban játszottam, és az A-csoportban is megfordultam. Ott leginkább csak a kispadon ültem és edzőpartner voltam. Amikor huszonegy évesen abbahagytam az aktív játékot, akkor már publikáltam a sportágról, méghozzá a Kezdo5.hu szakmai portál elődjén, a Mennyei Játszótér nevű kosaras blogon, a Népsport felületén. Az ősidőkben volt egy Bball.hu nevű kosaras oldal is, az egyetemi éveim alatt oda is írtam szakmai cikkeket. Itt már egyértelmű volt számomra, hogy hivatászszerűen is ezzel akarok foglalkozni.

– A kosaraskártyák gyűjtésével lépett be az NBA az életedbe, de mi volt a fordulópont, hogy az észak-amerikai profiligát kövesd szezonról-szezonra?

– Amennyire emlékszem, hogy hat-hét éves koromban az 1992-es NBA-döntőt videokazettáról néztem meg, és az volt az a pont, ahol az amerikai liga belépett az életembe.

– Főszerkesztője is voltál a Kezdő5-nek. Van még kapcsolat közted és a szerkesztőség tagjai között?

– Még mindig él a kapcsolat. A barátommal és társammal, Hegedűs Róberttel úgy építettük fel a Kezdő5-öt, hogy az elejétől kezdve ketten vezettük az egészet. A kezdetekben az alapító tagokkal együtt nagyon-nagyon sokat írtunk, de még nem volt meg az egésznek a stabil üzleti háttere. Ezt próbáltuk úgy megteremteni, hogy több embert vontunk be a munkába, publikálási teret és fizetséget adtunk más íróknak is, így üzletileg is bevontuk őket. Több próbálkozás után a B-csoportos bajnokságban szereplő Dunaharaszti MTK vezetője, Varga Máté hathatós segítségével sikerült elérni a célunkat.

Eseti jelleggel olykor összehozok még egy-egy interjút vagy anyagot, de inkább az oldal menedzselésében veszek részt, hol egy kicsit aktívan, hol passzívabb módon. Volt olyan, hogy egy program szervezésébe folytam bele, kosárlabda-fesztivált szerveztünk a Budapest Honvéd pályáján a Kezdő5-tel és a média-együttműködések kidolgozásában, működtetésében is van munkám.

Például azt, hogy a Sport Tv-n kommentálok, szintén a Kezdo5.hu portállal történő együttműködés keretein belül teszem meg, még ha ez nincs is mindig kiemelve.

– Evezzünk egy picit másabb vizekre. Hét bajnoki idény óta egy nemzetközi játékos-ügynökségnél dolgozol. Mit lehet tudni erről a cégről?

– Az ICT Global Management Kft. egy magyarországi székhellyel működő, ám nemzetközi játékos-ügynökség. Több, különböző nemzetközi hálózat is van, mi az ICT-vel az osztrák és a magyar régiót fedjük le közvetlenül. E mellett részvényese is vagyok a BIG Management nevű nemzetközi ügynökségnek, és férfi, illetve női vonalon is több nemzetközi partnerünk van. A UFirst a másik ügynökség, aminek mi képviseljük az érdekeit itthon.

Ez az a szervezet, amelynek a segítségével Somogyi Ádám az Alba Fehérvártól kikerülhetett a spanyol bajnokságba. Ők segítették Maronka Zsombort abban, hogy már gyerekként a spanyol Joventut Badalonához igazoljon, illetve abban is közreműködtek, hogy a nigériai, a Rátgéber Akadémián is megfordult James Nnaji az FC Barcelonához szerződhetett. Őt egyébként az NBA legutóbbi draftján kiválasztotta a Charlotte Hornets.

Női vonalon az amerikai FAM nevű ügynökséget kell még kiemelnem, amely több, a női ligában, azaz a WNBA-ben játszó kosarast közvetített már Magyarországra. Már a második közös szezonunkat töltjük együtt, hazánkban mi vagyunk a kizárólagos partnereik.

– Egy átlagos szurkoló körülbelül annyit tudhat a játékos-ügynök feladatairól, amennyit az amerikai filmekből vagy a popkultúrából felcsipegetett. Milyen napi vagy heti feladatokkal kell megbirkóznod?

– Sokan azzal azonosítják a játékos-ügynökök tevékenységét, hogy egy sportolót kvázi áruként eljuttattunk az egyik csapatból a másikba. Ez a munkának a leglátványosabb része, mondhatnám a jéghegy csúcsa. Az egésznek az alapja azonban egy nagyon-nagyon erős, interaktív kapcsolat a sportolóval, azaz a játékosokkal való kommunikáció a napi rutinszerű feladataink közé tartozik (client service). Az összes olyan bajnoki mérkőzést egy héten belül megnézem, ahol van kosarasom. Vegyük például az NB I A-csoportját. Van két-három olyan játéknap, amikor a helyszínen tekintem meg a meccseket, majd a következő napokban az összes, abból a fordulóból felkerült mérkőzést megnézem videón. Ez igaz a női élvonalbeli csapatokra és a külföldi gárdákra is. Csak így tudom megtapasztalni az egész közeget és a találkozók dinamikáját. A végén beszélgetünk, és ha lelket kell beléjük önteni, akkor abban is próbálok segíteni.

– Ez egyfajta mentor szerepkört is jelent, igaz?

– Igen, teljes mértékben. Egyfajta támaszt kell nyújtanunk emberi oldalról is. Fontos kiemelnem, hogy mi portfólió jelleggel segítjük a játékosainkat. Mit jelent ez?

Egy játékosnak különböző plusz szolgáltatásokra lehet szüksége a fejlődéshez. Ezek lehetnek egyéni edzések, külön végzendő erőnléti gyakorlatok, orvosi vagy rehabilitációs kezelések, de akár ilyen lehet egy-egy imázsvideó elkészítése vagy a médiában való megjelenéseinek a menedzselése (tévé, online). Ez utóbbinak már egy kicsit a PR-hoz van köze. A külföldön játszó kosarasainkhoz is kimegyünk, és eltöltünk ott valamennyi időt. Mindenkivel külön beszélgetünk arról, hogyan szeretné tovább folytatni a karrierjét.

A klubokkal való tárgyalások előtt külön megtervezünk minden egyes lépést – annak fényében, hogy a játékosnál milyen célokat helyezünk előtérbe és kivel kell érdemben beszélnünk. A csapatokkal való együttműködés egy másik része a munkánknak. Először a klubok jeleznek nekünk, ha kell nekik adott posztra egy játékos. A vezetőkkel és az edzőkkel is állandó kapcsolatban vagyunk. Velük főleg arról beszélünk, hogy a náluk szereplő játékosainkkal mik a tapasztalataik, illetve milyen igényeik vannak egy-egy új igazolással kapcsolatban. Ez rengeteg háttéranyag elkészítésével jár: a scouting riportok, az összerakott videók mind-mind fontos részleteket mutatnak meg egy-egy kosárlabdázóval kapcsolatban. Az említett dolgokból adódik, hogy

különösen fontos része a munkánknak a scouting, azaz a fiatal tehetségek felderítése az utánpótlás-mérkőzéseken, -tornákon. És e mellett a játékosokon kívül edzőket és kosárlabda-szakembereket is képviselünk. Bár külföldi edzőket mi is közvetítünk Magyarországra, az ügynökségnek erős profilja az ambiciózus magyar edzők felkarolása – felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt.

Hiszünk abban, hogy az itthon dolgozó edzőket lehet és kell is jobban menedzselni. Ahogy a játékosokat, úgy az edzőket is egyről a kettőre szeretnénk segíteni.

– Ha a férfi és a női vonalat is figyelembe vesszük, hány játékosod van?

– Nagyságrendileg száz magyar játékost mondanék a férfi és a női NB I A- és B-csoportjában. Azért eloszlik valamennyire a feladat, hiszen építek be a cégbe, magam mellé olyan embereket, akik ugyanazt csinálják, mint én. Vannak olyan kollégák, akik már nem foglalkoznak aktívan játékosok képviseletével, viszont azokkal a kosarasokkal, akiket ők korábban behoztak, szintén mi foglalkozunk a jelenlegi kollégáimmal. Direkt játékosnak nevezzük azokat – a nagyrészt férfi és női profi kosárlabdázókat –, akik velünk vannak szerződésben. Ha egy külföldi játékos egy külföldi partner-ügynökségtől érkezik Magyarországra, az nem minősül direkt játékosnak. A külföldi bajnokságokban szerepelnek magyar játékosok, akiket mi képviselünk, és valamilyen partneri segítséggel kerültek az adott csapathoz. Bár ők a külföldi partnereink ügyfelei, de mi foglalkozunk az ő napi-heti szintű kéréseikkel, azaz a client service-szel itthon, helyben pedig az adott partner.

– Pár nevet említenél, akiket te képviselsz itthon?

– Körülbelül negyven női és hetven férfi játékost képviselek, nézzük a listát a teljesség igénye nélkül. A mi cégünk által került ki Spanyolországba a már említett Somogyi Ádám, illetve Maronka Zsombor, akit most Litvániába adott kölcsön a Badalona. Hozzám tartozik a korábban a felnőtt-válogatottban szintén bemutatkozó Molnár Márton, illetve a Vasas Akadémia fiatal kosarasa, az U19-es világbajnokságon is jól teljesítő Cseh Botond. Együtt dolgozom a TARR KSC Szekszárd hátvédjével, Boros Júliával, akit az U19-es vb-n az All Star-csapatba választottak, illetve tolnai csapattársával, a kiemelt tehetségnek számító Árvai Noémivel. A TFSE-MTK-ból Szabó Fanni jelenleg a legponterősebb magyar játékos a női NB I-ben. Ő és a Vasas Akadémia bedobója, Madár Eszter a felnőtt női válogatottban is kerettag, ahogy a Pécsen játszó Kiss Angelika, vagy az Euroligában is számításba vett Hegedűs Janka és Gyöngyösi Janka. Előbbi a 3x3-as világbajnokságon is képviselte a magyar színeket. Angyal Barbara az ELTE-BEAC Újbuda vezére, ő Európa-bajnoki ezüstérmes volt az utánpótlásban, ahogy a BKG-s Vári Zita is. A világbajnoki bronzérmet nyert női U19-es válogatott jelentős részével együtt dolgozunk. A nem magyar játékosok közül a már szintén említett James Nnajit említeném, akinek a draftjogai már a Hornetsnél vannak, de egyelőre az FC Barcelonánál játszik. A hazai nevelésű játékosnak számító, a nigériai válogatottal Afrika-bajnok Adenike Olawuyi (NKA Universitas Pécs) is a cégünk ügyfele.

– Mitől igazán sikeres egy játékos-ügynök?

– Két dolgot mondanék. Az egyik a fanatizmus és a sportág mélyebb összefüggéseinek ismerete, átlátása. Képben kell lenni a dolgokkal, ismerni kell a közeget és az abban szereplőket, illetve elérhetőnek kell lenni személyesen és/vagy az online térben egyaránt. A másik tényező pedig az emberi oldal. A munka nem csak annyiból áll, hogy az átigazolási időszakban fél év után felhívok egy-egy embert. Akit egy kicsit is érdekel ez a szakma, az ismeri a saját ligáját és az ott dolgozókat. Ha az egyéni képességekről beszélünk, akkor a rugalmasságot és a kreativitást említeném. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot. Gondolok itt a különböző vérmérsékletű és igényű játékosokra, és természetesen a különböző habitusú vezetőkre. Az érzelmi intelligenciát türelemmel és rugalmassággal kell párosítani, hogy a legjobbat hozzuk ki ebből a munkából.

– Gyakran kapsz extrém kéréseket játékosoktól?

– Csapatoldalról még nem jött kirívó kérés. Általában minden klubnál az az elv, hogy minél jobb játékost szerezzenek meg minél kedvezőbb áron. Ami a játékosok oldalát illeti, volt már rá példa, hogy nem minden kérést tudtunk teljesíteni – méghozzá a szülőkkel való szoros kapcsolat miatt. Azt viszont hangsúlyozni szeretném, hogy a szülők beleszólását nem rossz értelemben említem. Mi szeretjük megismerni a család által felállított szempontokat vagy aspektusokat is. És persze ez is változó, vannak olyan 14-15 éves játékosok, akik teljesen önállóan gondolkodnak és hoznak meg bizonyos döntéseket, ám akadnak olyan harminc év körüli kosárlabdázók, akiknek a szülei úgy vannak jelen az egyes megbeszéléseken, mintha az utód nem lenne önálló entitással bíró személy. Ők is megfogalmaznak elképzeléseket a gyerekük igényeivel kapcsolatban, és ekkor a játékos döntéseiben is érződik a szülők szándéka. Név nélkül említem az esetet, volt már arra példa, hogy

egy remek jövőképpel rendelkező, ígéretes játékossal leültünk beszélgetni, és ott az egyik családtag megfogalmazott egy olyan szemléletmódot, amivel mi nem tudtunk azonosulni, így inkább nem erőltettük tovább a játékos képviseletét. Aztán ha már különleges kérésekről beszélünk, olyanra is volt példa, hogy testvérek vagy egy pár szeretett volna egy csapathoz kerülni, olykor Magyarországról külföldre. Előfordult az is, hogy egy szülő a már nem fiatal gyermekét némi pénzösszeg fejében magasabb szintű klubhoz szerette volna juttatni. Nemet mondtunk.

Nálunk elvi szempont, hogy az összes általunk képviselt játékos ugyanazt a szolgáltatást kapja meg. A mi anyagi megtérülésünket a nagyon magas szinten lévő és az épp semerre nem tartó játékos esetében sem egyben kezeljük, hanem egy portfólió részeként. Talán ebben is mások vagyunk, mint a többi cég a piacon. Ugyanazt a figyelmet és energiát kapja meg az összes játékosunk.

– A hivatásod miatt széleskörű rálátásod van a magyar bajnokságra. Milyen feltételeknek kell megfelelnie egy fiatal magyar kosárlabdázónak ahhoz, hogy szerepet kapjon a férfi vagy a női NB I-ben?

– A férfi és a női szakág közötti különbség NB I-es szinten olyan, mintha nem is egy országon belüli kosárlabda-kultúrába tartoznának. Teljesen más egy tehetséges fiatal férfi játékosnak bejutnia az első osztályba és ott megragadnia, mint egy női kosárlabdázónak. Ha nagyon tehetséges valaki a lányoknál, akkor jóval könnyebben megkaphatja az esélyt. A fiúknál az első osztályban működik az úgynevezett fiatal és a magyar szabály, és azt gondolom, hogy ez nagyon kell is a jelenlegi szisztémában.

Rövid távon gondolkodó kultúrában élünk, és ha belegondolunk, hogy milyen külföldi játékosok szerepeltetését engedhetik meg a magyar klubok, és ez által kikkel kell a magyar utánpótlásból érkező fiataloknak felvenni a versenyt, szinte lehetetlen feladatnak tűnik az, hogy egy tehetséges ifjú már a korai éveiben tartós szerepet kapjon az NB I-ben.

Az ifjoncoknak gyakran az amerikai egyetemi bajnokságban már hosszú éveket lehúzott, illetve esetenként már profi tapasztalattal is bíró légiósokkal kell felvennie a versenyt. Az A-csoportban egy csapat öt, a B-csoportban egy légióst szerződtethet egy idényben. Ráadásul ezek a magyar játékosok nincsenek segítve, mivel nem kapnak megelőlegezett bizalmat. Ha nem hagyjuk őket hibázni, akkor ezeket a tehetségeket nem lehet felépíteni, illetve beépíteni egy csapatba. Nemhogy külföldi elitbajnokságok vagy az NBA szintjére, de egy NB I A-csoportos nívóra sem. Akkora lépcsőt kellene megugraniuk azonnal, mindenféle érdemi és erre specializált segítség nélkül, amit nem lehet.

Nagy kulturális problémának látom az NB I A-ban, hogy nem tudjuk azt a környezetet és játéktempót reprodukálni, ami alapján egy tehetséges és szorgalmas kosárlabdázó tudna edződni. Azt, hogy ki került be az NB I-be az utóbbi években, sokkal inkább a szerencse és a környezet határozta meg. Hiányzik a nevelés egyik fontos momentuma, ezek a játékosok lelkileg és mentálisan sincsenek megfelelően felkészítve. Ráadásul, tisztelet a kivételnek, nem tanítják meg nekik pontosan, hogy mikre és hogyan figyeljenek.

Itt jön be az ügynökségek szerepe, hogy olyan területeken segítsenek (komunikációs tanácsadás, mentoring), amelyet a klubok egyébként nem mindig tennének meg. A tudatosság, a hosszú távú gondolkodás és az ezekhez tartozó „know-how” szinte teljes mértékben hiányzik azokban az átmenetekben, amiken egy utánpótláskorú játékosnak át kellene esni ahhoz, hogy stabil NB I-es kosárlabdázóvá váljon.

– Akad olyan húsz év alatti játékos az ügyfélkörödben, aki még nem tette le a névjegyét a magyar élvonalban, de pár éven belül meghatározó játékos lehet?

– A fiúknál Cseh Botondot emelném ki, a lányoknál pedig a szekszárdi Árvai Noémit. Neki már volt olyan meccse is a női A-csoportban, amelyen húsz pont fölött dobott.

– Ahhoz minek kellene történnie a magyar férfi kosárlabdában, hogy népszerűbbé váljon itthon?

– A férfi élvonal légkörét és kultúráját olyan irányba lenne érdemes megváltoztatni, ahol fontos és értékelhető dolog lenne a magyar játékosok felépítése és beépítése.

Amíg az A-csoportos klubok körében a rövid távú szemléletmód nem változik meg, addig nem lesz előrelépés. Ez közös felelőssége a szövetségnek, a játékosoknak, az edzőknek, a klubvezetőknek és a szurkolóknak is. Ezt látom a következő évek egyik kulcskérdésének.

Emellett fontos lenne, hogy legyen végre újra NBA-játékosunk, illetve az egész sportág üzleti szemléletű menedzselése, a körítés megteremtése is szükséges lenne. Gondolok itt a merchandisingra (egyfajta arculatátvitel, különböző termékek összekapcsolása a sporteseményekkel), a karakterépítésre, több és profibb média-megjelenésre.

– Tegyünk most egy kisebb kanyart a beszélgetésben. Mikor csöppentél bele a kosárlabda mérkőzések közvetítéseibe szakkommentátorként?

– A SportKlub volt az első csatorna, ahol szerepeltem. Később a korábbi kosárlabdázót, a Jászberény jelenlegi edzőjét, Puskás Artúrt innen átcsábították a Digi Sporthoz. Egy Barcelona–Panathinaikosz Euroliga-negyeddöntő előtt szólt nekem, hogy lenne-e kedvem kommentálni a találkozót. Az első szezonban Euroligát kommentáltam, a második évben spanyol, orosz, illetve magyar női és férfi bajnokikon dolgoztam. Egy kis szünetet követően következett a Sport Tv, ahová Méhes Gábor invitált. Az első időben Adria Liga-derbiket és Bajnokok Ligája-találkozókat is volt szerencsém kommentálni a különböző válogatott meccsek mellett, immár egy évtizede pedig rendszeresen ott vagyok az NBA-mérkőzéseken.

– Nem túlzás azt állítani, hogy Tőrös Balázs és Szaniszló Csaba mellett te vagy a hazai NBA-közösség egyik arca. Mennyiben különbözik az észak-amerikai profiligáról alkotott képetek? Vannak különbségek?

– Bazska és Csabi a kommentáláson kívül is dolgozik együtt, gyártanak közös tartalmakat, gondolok itt az Alley oop című műsorra. Amikor együtt dolgozom velük, magam is tapasztalok különbségeket az amerikai profiligával kapcsolatos felfogásban. Ennek ellenére egy hullámhosszon tudunk lenni, és ami a legjobb, tudunk és merünk vitatkozni egymással. Mi nem kezeljük egymást „szent tehénként”, ezért nincs túlzott óvatoskodás sem a véleményalkotás közben. A különbségek kivesézésről hamarosan tervezünk egy közös beszélgetést. A magasemberek megítélésében például másképp látunk dolgokat. Konkrét példával élve Bazska és köztem van vita DeAndre Ayton ideális szerepéről egy csapatban, azaz mennyit is ér ő valójában egy franchise-nak. És persze említsük meg Dávid Kornélt is, aki jóval hitelesebb NBA-szakkommentátor, mivel sokkal közelebb van a tűzhöz és vannak saját tapasztalatai is.

– Melyik volt a kedvenc korszakod az NBA-ben?

– Nosztalgia szempontjából mindenképpen a kilencvenes évek, és annak is a közepe vagy a második fele, hiszen abban szocializálódtam (kosaraskártyák, régi mezek gyűjtése). Szakmai szempontból a jelenlegi éra az, amit én a legjobban élvezek. A játék sokszínűsége, az edzők és a külföldi játékosok integráltsága az NBA-ben, egy-egy meccsnek az élményszámba menő szakmai tapasztalatai – ezek miatt kedvelem nagyon is a jelenkort.

– Induljunk el a kilencvenes évektől, és mondj évtizedenként két-két olyan játékost, akik szerinted meghatározták a ligát? Akár párosokat is mondhatsz.

– A kilencvenes években Jordan az egyik, másodikat viszont nagyon nehéz mondani. De mivel a Bulls kétszer döntőzött a Utah Jazz csapatával, így Karl Malone és John Stockton párosát mondanám. A kétezres években egyértelműen Kobe Bryant és Tim Duncan voltak azok, akik mind a játékosprofilt, mind a marketinges szempontokat tekintve mintha egymás ellenpólusai lettek volna. Az elmúlt évtizedben pedig LeBron James és Stephen Curry volt kiemelkedő, ők ráadásul egy kórházban is születtek Akronban.

– A 2010–es évek elején a játék forradalmának lehettünk szemtanúi. A Warriors regnálása alatt olyanok is szurkolni kezdtek a Golden State-nek, akik nem is igazán követték az amerikai profi kosárlabdát. Manapság mi a liga legfőbb vonzereje, és miképp tudja azt kezelni, hogy évek óta két-három európai játékos a legjobb az NBA-ben?

– A legnagyobb sztárok közül döntő többségben vannak a külföldiek, ez valahol az NBA óriási sikere is. Lehet olyan dolgokon elmélkedni, hogy Amerikában mennyire ismertek a külföldiek az amerikai játékosokhoz képest, de ez szerintem totálisan mindegy. Az is lehetne akár vita tárgya, hogy mi a jobb: ha van hat-hét kiemelkedő sztárjátékos, és ők az NBA legjobb játékosai, vagy az a jobb, hogy csak egy-két szupersztár van a ligában, mint volt a nyolcvanas, kilencvenes években. Utóbbinál az egyiknek tudtál szurkolni vagy éppen ellene, manapság pedig egyre polarizáltabb az NBA a sztárok tekintetében. Én amellett vagyok, hogy ez a jobb. Minél több sztárral tud azonosulni a szurkoló, az annál nagyobb felszívóerőt jelent a ligának.

– A labdarúgás globalizálódott az utóbbi évtizedekben. A Katarban rendezett világbajnokság mellett mostanság spanyol és olasz Szuperkupa-meccseket visznek az Arab-félszigetre. Az NBA-nek lehet-e hasonló útja, mint a focinak? Létrejöhet-e esetleg a közeljövőben egy torna az NBA- és az Euroliga-csapatok között?

– Erre még a 2010-2011-es szezon lockoutja idején látszódott némi esély. Akkor leállt az NBA, több mint kilencven játékos igazolt külföldi klubokhoz. Olyan nagyobb nevek, mint Allen Iverson, Deron Williams, Tony Parker vagy Andrej Kirilenko is átjött játszani az öreg kontinensre. Azt nem nagyon látom, hogy az NBA-ben hasonló dolog megtörténhetne.

Annyira nagy pénzek lesznek hamarosan a ligában az újabb és még nagyobb összegű televíziós, illetve streaming-szerződések miatt, hogy egy, a prime környékén játszó (azaz a fizikai teljesítőképessége csúcsán lévő, kellő játéktapasztalattal bíró) James Harden nem fog annyival magasabb összegű ajánlatot kapni, mondjuk az Arab Emírségekből, hogy anyagi szempontból neki ez megérje. Egyébként pedig az európai sztárok átáramlásával az NBA globalizációja a játékosok szintjén tulajdonképpen ki van maxolva, ehhez pedig a nemzetközi szintű scouting adja meg az alapot.

A presztízsveszteség miatt az NBA-nek valószínűleg nem érné meg, hogy egyes klubjai kiálljanak és esetlegesen vereségeket szenvedjenek európai csapatoktól. Azt gondolom, hogy most nem ebbe az irányba haladunk. Nem hiszem, hogy lesz európai központú csapat a ligában. Mexikó talán lehetne kivétel, nekik G-League csapatuk is van már. Nehezítheti a dolgot, hogy az Egyesült Államok és Mexikó között kulturális szempontból nagy a különbség. Aztán egy másik kérdéskör az edzők helyzete az NBA-ben. Jó dolognak tartom azt, amilyen irányba és ahogyan változnak a ligában dolgozó trénerek, és ez közelebb visz az Európában tapasztalt játékfelfogáshoz is. Abból a szempontból viszont még messze vagyunk, hogy olyan idősebb és sikeres európai edzők, mint Ettore Messina vagy Sergio Scariolo padot kapjanak. Darko Rajakovics (Toronto Raptors) a kivétel, mivel ő már ott szocializálódott edzőnek számít. Ezek a dolgok hiányoznak ahhoz, hogy ilyen téren érdemben beszélhessünk globalizációról az NBA kapcsán.

– Az amerikai vagy külföldi játékosokat tekintve milyen paraméterekkel és adott képességekkel (skillset) rendelkező kosárlabdázókat keresnek a ligában?

– Mostanság divatosak a Nikola Jokics, Domantas Sabonis, Alperen Sengün-féle játékosokhoz hasonló magasemberek. Magas játékintelligencia jellemzi őket, tudnak és akarnak is kintről dobni, ezáltal nyitják a pályát. Ez már egyfajta új hullámnak tekinthető, de az nem igaz, hogy tömegesen ilyen típusú kosárlabdázókat keresnek a csapatok. Ezt a színvonalat a világon 5-10 játékos tudja megközelíteni, vagy legalábbis lehet esélye arra, hogy megközelítse.

Korábban a posztok szerint irányító, dobóhátvéd, bedobó, magas bedobó, center pozíciókat különböztettünk meg a pályán. Most pedig vannak a magasságtól függetlenül labdával kreatív, ponterős játékosok, és vannak általában magas és atletikus, mindenhez értő wingek (hármas poszt).

Ha a bajnok Denver Nuggetsről beszélünk, akkor az egyik iránynak Aaron Gordont, a másiknak pedig Michael Porter Jr-t lehetne megnevezni. Ha a kettőt egybegyúrnánk, az lenne egy „superwing” (nevet). Magasembereknél a csak az atletikus vonalhoz tartozó játékosok (DeAndre Jordan) már inkább kifelé szorulnak a ligából.

– A jelenlegi szezonban kinek tetszik a játéka, és lehet benne potenciál a fejlődésre?

– Alperen Sengün (Houston Rockets) az egyik. De Anthony Edwards (Minnesota Timberwolves) és Tyrese Haliburton (Indiana Pacers) is lassan felnőhet majd Nikola Jokics (Denver Nuggets), Shai Gilgeous-Alexander (Oklahoma City Thunder) és Luka Doncic (Dallas Mavericks) szintjéhez. Nagyon kedvelem a fiatal magasak közül Jaren Jackson Jr-t (Memphis Grizzlies) és Lauri Markkanent (Utah Jazz). Chet Holmgren (Oklahoma) már egy picivel jobb játékos is, mint Victor Wembanyama (San Antonio Spurs), de kisebb a hírverés körülötte. A csapattársa, Jalen Williams (Oklahoma) is ígéretes.

– Vaszilije Micics és Alekszandar Vezenkov az Euroligában sztárok voltak, az amerikai ligában viszont egy picit limitáltabb a szerepkörük. Előrébb léphetnek majd még?

– Micicsnek (Oklahoma) ígéretesebb közeljövője lehet, mint Vezenkovnak (Sacramento Kings). Örülök, hogy utóbbi kipróbálta magát az NBA-ben, de nála alapvetően sokkal kisebb volt az upside (azaz a jövőbeli potenciál vagy plafon), mint Micicsben. Nekem egyébként az nagyobb csalódás, hogy a szerb nem kap nagyobb szerepet a Thunderben. Ő azért a legjobb esetben egy Goran Dragics peakjéhez (csúcspont a karrierben) hasonló NBA-s karriert még befuthat.

– Két magyar válogatott játékos van az észak-amerikai profi ligában, egy másik férfi kosarasunk pedig annak az előszobájában „várakozik”. Mi kell ahhoz, hogy Valerio-Bodon Vincent minimumszerződést kapjon, illetve Juhász Dorkának mi lehet a plafon a WNBA-ben?

A WNBA-ben három felnőtt válogatott játékosunk is van: Juhász Dorka (Minnesota Lynx), Cyesha Goree (Washington Mystics) mellett az amerikai-magyar kettős állampolgár Courtney Vandersloot (New York Liberty) is ott játszik. A török Mersin magyar válogatott kosárlabdázója, Kiss Virág személyében még egy újabb játékosunk kerülhet be az észak-amerikai női profi ligába, mivel nemrégiben edzőtábori megállapodást kötött a Los Angeles Sparksszal. A nemzeti együttesben egyszerre csak egy honosított játékos játszhat. Vandersloot szerepelt már a válogatottban, de most már nem veszik számításba.

Azt gondolom, hogy akár kétszer vagy háromszor ennyi magyar játékos is bejuthatna a tengerentúli ligába. Ennek az lenne az egyik feltétele, hogy a magyar játékosok jobban törekedjenek erre. A mi ügynökségünknek is kimondott célja, hogy legyen olyan WNBA-s játékosunk, akit Magyarországról juttattunk el oda. Hiszek ebben, hogy ez lehetséges. A Diósgyőrben játszó Lelik Réka és Tomán Petra képes lehet arra, hogy a tengerentúlon is stabil teljesítményt nyújtson. Juhász Dorka pedig a legjobb húsz játékos közé is bekerülhet a WNBA-ben – két-három éven belül.

A fiúknál pedig nagyon kellene, hogy legyen a közeljövőben valaki az NBA-ben, mert ez tudna a legnagyobb durranni a magyar férfi kosárlabdában. A szakágnak is ez a legfőbb érdeke. Mondjuk a jelenlegi Vaszilije Micics szintjét talán tudná hozni egy magyar játékos is, vagy inkább még többet. Hogy ez most Valerio-Bodon Vincent lesz vagy esetleg a levezető Hanga Ádám, az már tulajdonképpen mindegy is. Vincent egyébként teljes mértékben az NBA-be való. Már az, hogy megpróbálta és valamennyi lehetőséget kapott, önmagában nagy szó. A G-League-ben nem kap 25-30 perceket, ennek ellenére azt gondolom, hogy még ebből a helyzetből kiindulva is válhat belőle idén NBA-játékos. Kezdi annyira felhívni magára a figyelmet, hogy bejuthasson a ligába.

– Fanatikus mezgyűjtő is vagy. Mennyi mezed van és melyikre vagy a legbüszkébb?

– Tízéves koromban kaptam nagymamámtól egy 1998-as Dennis Rodman-mezt, ami a mai napig nagyon közel áll a szívemhez. Sok éven át Magyarországon nem voltak elérhetőek a csapatok mezei – Budapesten kívül. Amikor tizennégy évesen az Egyesült Államokban voltam, akkor Bostonban is szereztem be mezeket. Az utóbbi két-három évben kerültem jobban kapcsolatba a mezekkel, és ez egy sokrétű dolog. Egyrészt vannak közösségek és beszállítók Magyarországon, akik ezt elérhetővé tették. Gondolok itt a nagyobb üzletekre vagy az olyan szenvedélyes emberekre, mint Kátai Tamás. Tőle szereztem egy kék színű Kobe Bryant-mezt, mégpedig Minneapolis Lakers felirattal (MPLS), amire nagyon vágytam korábban. Vannak rendelésre legyártott (custom) mezeim is. Közülük a Dávid Kornél és a Valerio-Bodon Vincent darabok a kedvenceim. Több mint háromszáz mezem, illetve nadrágom van.

– Idén is nagy lesz a harc az NBA rájátszásában, de mit gondolsz, idén sikerülhet a Bostonnak?

– Odaérhetnek, de azt gondolom, hogy nem az ő ujjukra húzzák majd fel a bajnoki aranygyűrűket. A konkurenciának számító csapatoknak olyan előnyeik vannak velük szemben, hogy inkább azt látom most, nem fog sikerülni nekik. A Boston fiatal vezérei szerencsére már szereztek tapasztalatokat, ezért nemcsak abban kell gondolkodniuk, mint mondjuk a Bucksnál, a Lakersnél, vagy a Heatnél, hogy az utolsó lehetőség előtt állhatnak. Utóbbi csapatoknál, ha nem nyerik meg a bajnoki címet, akkor már fogják a fejüket. Az ablak sokkal inkább nyitva van Bostonban, hasonlóan a címvédő Denverhez. A tapasztalatlanabb és kevésbé karizmatikus vezetőedző, Joe Mazzulla is könnyen az Achilles-sarka lehet a csapatnak. Az egyes és a kettes opciónak számító vezéreknek pedig a végjátékok menedzselésével vannak gondjaik. Az is döntő faktor lehet, hogy vékony a keret, igaz, ez más bajnokesélyes csapatokra is igaz. Az ellenfelek sérülései is több dolgot befolyásolhatnak. Ha mégis megnyerik, akkor azt úgy tudom elképzelni, hogy sima, kevésbé szoros meccseken keresztül húzzák be a bajnoki címet, de mondom még egyszer, erre azért minimális esélyt látok.

Kiemelt kép: Tribün Podcast