„Mindig az volt az erősségem, ha megkaptam a szabadságot a pályán” – interjú az NBA előszobájában kosarazó Valerio-Bodon Vincenttel

A 208 centis magasbedobó legutóbb a Sopron KC-ban játszott az élvonalban, tavaly októberben pedig a Los Angeles Lakersnél készülhetett. A 17-szeres NBA-bajnok végül lemondott a játékjogáról, így a magyar kosaras a liga előszobájának is tekinthető G-ligába került, a South Bay Lakers együtteséhez, ahol novembertől márciusig kisebb kihagyásokkal 35 meccsen lépett pályára. Valerio-Bodon átlagban 17,6 percet játszott, ezalatt 5,7 pontot, 2,5 lepattanót és 1,7 gólpasszt jegyzett.

– A profi karriered kezdetén, amikor tizennyolc éves korod körül Paksra kerültél, zárkózottabbá váltál. Ez az érzés nem tért vissza Los Angelesben az első pár hetet követően?

– Pakson az első évem volt rossz. Tizennyolc évesen Budapestről vidékre költöztem, egyedül éltem, s talán ezért voltam zárkózottabb. Az elején Los Angelesben is lassabban nyitottam az emberek felé, mivel meg kellett szoknom az amerikai felszínességet. Kulturális szempontból teljesen új dolgokkal és szokásokkal találkoztam, ehhez is alkalmazkodnom kellett. Nagyon sok hatás ért, ilyenkor szerintem természetes, hogy az ember egy kicsit bezárkózik. Nem volt olyan ember mellettem, akit régóta ismertem, aztán a csapattársakkal később sikerült megbarátkoznom, így ez segített átlendülni az első pár hét nehézségein.

– Az emberek és a kultúra merőben más lehetett a tengerentúlon. Volt olyan, hogy megfeledkeztél magadról, és egy tipikusan magyaros reakcióval válaszoltál valamire?

– Általában megőriztem a vérmérsékletemet, ilyenre nem volt példa. Nem nagyon káromkodtam, vagy ha igen, azt akkor angolul tettem (nevet). Magamban rendeztem le, ha dühös voltam valamiért. Mindig is laza voltam, de kinn még jobban átéreztem és felvettem ezt a stílust.

– Mi volt a legfurcsább Los Angelesben?

– Talán az, hogy eddig csak televízióban láttam a tőlem több ezer kilométerre élő és kosarazó NBA-játékosokat, akikről ezernyi pletyka és hír keringett, miközben ők is csak emberek. Van magánéletük, van párkapcsolatuk vagy családjuk, és egyszerűen élik a mindennapjaikat. Mindenki napi szinten dolgozik azért, hogy jobb eredményeket érjen el.

– Volt kedvenc helyed vagy éttermed az Angyalok Városában?

– A Prime Pizza nevű éttermet nagyon bírtam. Kizárólag 34 cm-es pizzákat készítettek, nagyon finomak voltak, szerettem odajárni. A Cheesecake Factoryt is kedveltem, ami egy kicsit hatással is volt a testemre. Életemben először felszedtem egy kis pocakot (nevet), ami egyébként nem volt probléma számomra. 208 centi magas vagyok, 93 és fél kilót nyomok, de könnyen szedek fel és könnyen is adok le súlyt. Kinn nagyon odafigyelnek a programomra, jól építik a testemet: erősítenek, de közben a sokoldalúságomat (versatility) is meg kellett őriznem. Periméter játékos vagyok, aki a triplavonal környékén is sokat védekezik. Az majd később derülhet ki, hogy kell-e még felszednem valamennyi súlyt, na meg persze én is érezni fogom, hogy mi a jó nekem. Zsírt nem szedek fel, inkább izom van rajtam. Úgy szeretnék fejlődni és építeni magam, hogy emellett arányosan fejlesztem a robbanékonyságomat, a gyorsaságomat és az atletikusságot.

A trash talk része a csomagnak

– Egy kosárlabdázónál az edzés és a játék adja meg az ideális csapattársi viszony alapjait. A csapatba kerülésért folyó harc mennyire befolyásolta, hogy kivel milyen kapcsolatot alakítasz ki?

–  A South Bay Lakersnél az első pár nap után a csapattársak is kezdtek szépen lassan nyitni felém, és jól alakult a kémia a csapaton belül. De az igazat megmondva, akikkel később igazán jóban lettem, ők nem a posztriválisaim voltak. Akikkel harcoltam a csapatba kerülésért, azok nem nagyon kedveltek, de ezzel nem foglalkoztam. Ők később el is mentek a csapattól.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– Az edzésen egyszer sikerült megállítanod LeBron Jamest, majd abból tudtatok indítani egy kontratámadást. Elmeséled a részleteket?

– Középen, picit jobbra a büntetővonaltól tört be hátvéd pozícióból. Ezután irányt váltott, a védője lemaradt, és James embere mögül én léptem be elé. Jól időzítettem, mert picit elvesztette az egyensúlyát, s nekem jött. Kicsit meglepődtem, de éreztem, hogy oda kell állnom, bár azt gondoltam, hogy most végem van. Végül sikerült megtartanom testtel, és ő elvesztette a labdát, amiből le tudtuk indítani őket. Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom. (nevet) Sok előnyt adott a kosárlabdázáshoz, hogy korábban atletizáltam: távolugrás, kislabda-hajítás stb. A lábaimnak is sokat segített.

– Megismertél olyan játékost, akiről szinte látható volt, hogy magasabb szinten van, és még sokra viheti az NBA-ben? Volt-e olyan, aki abszolút nem oda való volt?

– Scottie Pippen fiát láttam testközelből, már akkor látszott, hogy ő elég közel van a ligához. Mellette Jack White, Shaquille Harrison és Damion Baugh kaphat szerintem majd szerződést az NBA valamelyik csapatától. A nagyon tehetséges Alex Fudge-ról mindig azt gondoltam, hogy a mentalitása és a hozzáállása nem profi, de mivel csak tizenkilenc éves, ezért még lehet, hogy lesz esélye majd, ha egy kicsit érettebb játékossá válik.

– Ha már Scottie Pippen Jr.: egy előszezon-meccsen léptél pályára a Los Angeles Lakersben, ahol öt percet kaptál. Két pattanó és egy blokk, de nagyon látszott rajtad, hogy mindent megtettél, amit csak a csapat győzelme megkívánt. Aki követték a találkozót, láthatták, ahogy Pippen inkább dobott egy fadeaway-t (hátrafelé ugorva végrehajtott tempódobás) két védőről, minthogy neked bejátssza a labdát a festékbe egy tiszta ziccerre, és így ponttal zárhattad volna a meccset.

– Ez így történt, de én ezt nem bántam. Ő el akarta vállalni azt a dobást, egy ideje már a csapatnál volt, és ő is küzd a jobb pozícióért. Eljön mindennek az ideje. (nevet)

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– Kinek a játéktudása volt igazán meggyőző számodra a Los Angeles Lakers csapatában?

– Anthony Davis és Austin Reaves. Az egyik edzésen öt-öt elleni játékban Reaves öt-hat támadás során mindig felhozta a labdát, és beleállt a pull-up triplákba (labdavezetés után megállásból dobott hárompontos). Mindet bedobta, csak a labda hangját hallottuk, ahogy átsuhan a hálón. Taurean Prince játékát is kedveltem, e mellett a nagyon tehetséges fiatal magasember, Jaxson Hayes is jó benyomást tett rám, elképesztően jó rugói vannak a srácnak.

– Ha visszatekintesz, hogy látod: min múlik, hogy kit fogadnak be?

– Európai voltam, így egy kicsit érezhető volt a lesajnáltság. Az eleinte zárkózott személyiségem miatt sem volt könnyű az elején, hiszen a tengerentúlon alapvetően nyitottság jellemzi az embereket, így nekem is változtatnom kellett. Azt vettem észre, hogy az ismerkedés elején kóstolgatjátok egymást, aztán ahogy telik az idő, egyre több dolgot tudtok meg egymásról, és akkor megtörik a jég. A pályán és a civil életben is megy a jópofizás: akivel jóban vagy, azt keresed, akivel nem, azzal nem fárasztod magad. A karrierem alatt először itt éltem át ilyet.

– Mivel szokták zavarba hozni az újoncokat a pályán és a pályán kívül?

– Nem nagyon volt ilyen, de az előszezonból beugrik egy eset. Ott az irányító Alex Fudge kóstolgatott engem. Külön edzéseken vettünk részt, és a végén én már épp nyújtani kezdtem, amikor odajött, hogy egy-egyezzünk. Eléggé fáradt voltam, ő akkor érkezett meg edzésre, de belementem. Ő nyert, de eléggé csúnya módon játszott, többek között megpróbált alám lépni. A trash talk ilyenkor automatikus, alapvetően nagyon sok van. Van, amikor picit jobban odaszúrsz, de mindez része a csomagnak.

Nincs könnyű pont

– Los Angelesben végtelen mennyiségű új információ és impulzus ért téged. Mi volt a legnehezebb ebben?

– Megérteni mindezt és magamévá tenni. Nem is azt mondanám, hogy nehéz volt, csak idő kellett, míg elsajátítottam a pályán szükséges és az azon kívüli dolgokat. A playbookban (a játékhívás-variációk gyűjteménye) sok játékunk volt, de mindegyik rövid volt, és eléggé egyértelműek voltak. Valaki valamire kapjon valamit, így eljusson a labda hozzá, amivel csinálni tud valamit. Kifutások, egymás utáni zárások (stagger) stb.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– A decemberi Winter Showcase-en remekül ment a játék, tizenhét pontot dobtál, majd még egy mérkőzésen pályára léptél tizenöt perc erejéig. Januárban aztán öt találkozón, érthetetlen módon, jegeltek téged. Említetted, hogy nem minden a képességeken múlik a G League-ben, mégis mi alapján adnak lehetőséget valakinek. A védekezést vagy a támadójátékot figyelik jobban?

– Igazából arra fókuszálnak, hogy te mennyit tudsz hozzátenni a csapat győzelméhez. Egy csapaton belül nem azt nézik, hogy egy játékos mennyi pontot dob. Ha úgy kerülsz oda, hogy te alapvetően pontszerző (scorer) típusú kosárlabdázó vagy, adják a labdát, rád játszanak, akkor az egy jó meccs, ha sok pontot szerzel. És természetesen, ha keveset szórsz, akkor rosszul játszottál. Támadásban nem az első vagy második számú opció voltam, attól függetlenül, hogy az egyik legjobb kezű játékosnak számítottam a csapatban. Ha jól játszol, azt értékelik. Ha nem, azzal sincs nagy baj. Egyébként picit meglepődtem, hogy kezdő leszek a Winter Showcase-en Orlandóban, ahol több klub általános igazgatója (GM) és ügynökök is a helyszínen tekintették meg a mérkőzéseket. Nem féltem, s szerencsére nem zuhantam össze, azon a találkozón jól ment a játék, ültek a dobásaim.

– A G-League alapokat (fundament) tanít meg a játékosok számára. Sejtem, össze sem hasonlítható, de a magyar NB I-es alapokhoz képest miben láttad a különbségeket a tengerentúlon? Lábmunka, dobásválasztás, védőmunka?

– A lábmunkára nagyon odafigyelnek a dobásoknál. A technikánál próbálnak minden részletre ügyelni, többek között arra, hogy hogyan léped ki a dolgokat, hogy jó ritmusban engeded-e el a labdát. Persze ez nem azt jelenti, hogy meg akarnák változtatni a dobótechnikádat, hanem inkább csiszolni, tökéletesíteni akarják azt. Ők azt figyelik, hogy te miképp dobsz, és abból hogyan tudod kihozni a legjobbat. A taktikai alapok elsajátításához idő kellett, és idő volt az is, amíg megszoktam ezeket. Ilyenekből voltak új szituációk, a rotációs mozgások különböztek, ott máshogy tanítják, mint ahogy itthon oktatták. Valahol ez természetes, hiszen más a játékról alkotott felfogás. Emellett az egyenletesség, a konzisztencia nagyon fontos dolog, odakinn arra nagyon építettek. Ez mentálisan megterhelő, de nagyon meg tudja erősíteni a játékost. Védekezésben nem tűrik a lazsálást, és elfogadhatatlannak tartják azt, ha könnyen megverik az embert egy az egyben. Ha elmennek melletted, és faultolsz, már az sem segít a helyzeteden. Akkor sem egyszerű ezt megcsinálni, amikor felveszed a helyes védőpozíciót, nem engeded tiszta dobáshoz a támadót, vagy elzárod az útját a gyűrűig (close-out). Persze, amikor extra az ellenfeled, előfordul, hogy megvernek. Azonban nem szeretik, ha a védők könnyű pontokat engednek a támadónak.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– Neked sem a klasszikus J-shot (tempódobás) mozdulatod van, nem a fejed felett engeded el a labdát, hanem picit lejjebb pozícionálod. Így gyorsabban (quick release) tudsz dobni. Ezen nem akartak változtatni odakinn?

– Az orlandói workouton azt mondta az egyik felső szakmai körökbe tartozó ember, hogy az én dobótechnikám a legszebb, amit valaha látott. A release-t picit kellett fejleszteni, de szerencsére nekem annyira nem kellett gyorsítanom a mozdulatomon. Magasról engedem el és ívesen dobok. Szerencsére a sarokból mindig jó kezem volt, és ezt sokra tartják az NBA-ben is. A sarokpozíció gyakran üres tud lenni, hacsak a védekező csapat nem szentel rá külön figyelmet, de akkor értelemszerűen más helyek nyílnak meg a pályán. Egyébként a védekezési taktikák során azért adják fel inkább a sarkokat, mert onnan nehéz bármerre megindulni, szinte csak dobni tudsz. Ha pedig a sarkot véded le inkább, akkor a periméter-védekezést adod fel kissé, ami a spacing (helyezkedés, szabad területek kialakítása) miatt veszélyes lehet. Ott sokkal könnyebben lehet betörni. Másrészt a saroknál védekezve le tudsz zárni egy oldalt, könnyebben ki tudod tolni az ellenfeled.

– Mik voltak a 3&D poszt (hárompontosokra és hatékony védekezésre alapuló játékosprofil) alapjai, amit másképpen adtak át a tengerentúlon?

– Kint több értelmét láttam annak, hogy fel kellett futnom a sarokba, mint Magyarországon. Bár az NB I-ben többször észrevettek, de nálunk sokkal lassabb a játék. Ha felfutok a sarokba, sokszor nem volt értelme: felért a csapat, lassítottak, megálltak és felálltunk a támadáshoz. A South Bay-nél azért volt értelme minél gyorsabban felérnem, mert húztam magammal a védőket, így területet nyitottam a csapattársaknak is. Ha ráváltanak valamelyikükre, akkor én vagyok üresen, és vice versa. Nem érdekli őket, hogy transition (gyors átmenet védekezésből támadásba) van, ha üresen vagy, dobnod kell. Főleg nekem, mert jó kezem van. (nevet) A játékoknál mindig meg volt szabva, hogy pontosan hol kell lennem. Kevesebb mozgás és kevesebb labdaérintés, inkább a helyezkedés volt a fontos ezeknél a szituációknál.

– A gyűrű közeli befejezéseid miképp változtak meg az NB I-hez képest? Hangtime (a levegőben maradás képessége) ziccerekre végzel-e valamilyen edzésmunkát?

– Nem edzem erre külön, ha fogalmazhatok így, van egyfajta érzékem ehhez. Főleg akkor, ha azon a meccsen ülnek a dobásaim is. Ha jobban figyelnek a tripláimra, akkor könnyebben be tudok mozogni a gyűrű felé. A védők nem gondolhatnak arra, hogy kizárólag hárompontos dobásokkal fogok játszani, hiszen akkor kiismerhetővé válnék. Ha blokkolnák a kísérleteimet, akkor el tudok osonni, és úgy szerezhetek pontot, vagy akár helyzetbe is tudok hozni valaki mást. Viszont nagyon meg kell fontolni, hogy ezt mikor csináljam meg, mivel alapvetően azt várják, hogy triplákat értékesítsek a csapat számára.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– Sokszor volt, hogy megcsináltad a dobócselt és a gyűrűt támadtad?

– A South Bay-nél nekem nem nagyon kellett a gyűrű közelében befejeznem, de a szezon közben ezeken azért dolgoznom kellett. Az probléma volt számomra, hogy az indulásnál csináltam egy apró hátralépést és kiléptem az oldalvonalnál. Itthon nem volt gondom ezzel, mondjuk kevésszer is próbálkoztam ilyesmivel, kint viszont a kezdetekben meggyűlt vele a bajom. A sarkon kívül a triplavonal messzebb van, és kicsit hozzászoktam az otthoni távolsághoz, ráadásul nem is olyan sok volt ott a hely, és ez egy picit összezavart az elején.

– Az úgynevezett transition támadások során, vagyis amikor védekezésből mentetek át támadásba, volt-e valamilyen elvárás feléd az edző részéről?

– Az irányítók nem találtak meg túl gyakran az indításoknál, így tranzícióból nem sok pontom volt. Az volt az értésem, hogy odakinn nem voltak erősségei a csapatnak az átmeneti támadások. Sok eladott labdánk volt ebből, és egy idő után az edzőnk is mondta, így ne keressük egymást, mert többen nem tudtak elég pontos passzokat adni, mivel nem tudják pontosan bemérni, hogy hova kell adni úgy a labdát, hogy utána már csak egy lépés legyen a ziccer. A csapattársam, az irányító Damion Baugh egyszer indítani akart engem, eladta a labdát, és az edző nagyon leszidta érte. Ott ez egy tabu, ha ilyen módon elszór egy labdát, azért nagyon meg tudnak orrolni egy játékosra. A G-league-ben egy negyed alatt egyébként rengeteg lefutást, gyors támadást csinálunk, és emiatt néha át is megy kapkodásba a játék, ez pedig természetesen együtt jár az eladott labdák számának növekedésével.

– A contested shot-ok (védő által akadályozott dobás) milyen szempontból nehezebbek, mint a magyar NB I-ben? A védőknek gyorsabb a reakcióideje vagy több a kontakt a dobás közben?

– A védők messzebbről indulva és magasabbra ugorva tudták zavarni a kísérleteimet. Emiatt a kontakt is gyorsabban jött, kellett a quick release (dobás gyors előkészítéssel és elengedéssel), mert odaértek volna. Játékosfüggő volt, hogy mennyien faultoltak rajtam dobás közben, másrészt ez egy nagyon kockázatos dolog is volt. A legtöbben nem fognak elugrani, csak akkor, ha azt látják, hogy már tényleg dobni fogsz. Ezt lehet olvasni. Egyébként az sokkal rosszabb, ha én nem dobom el, csak dobócseleket csinálok, mert azt hiszem, hogy ugrani fog a védőm. Ha nem ugrik fel, ott ragadok egy rossz szituban: egy dobójátékos vagyok, aki nem dobott el egy labdát, és ott állok egy-egy ellen a sarokban. Aztán innen vagy megpróbálok betörni, vagy elforgatom a labdát, és elszúrtam, mert nem vállaltam a kísérletet.

Erre is épül a kinti mentalitás: ne akarj mindenáron dobócselt csinálni. Akkor csinálj dobócselt, ha már nagyon közel van hozzád a védő. Máskülönben egy esélyt szalasztasz el a pontszerzésre.

Kétszáz dobás fejenként

– A védekezésedet is dicsérték a South Bay-nél. Ezt hogyan csinálod? A játék olvasásával, jó helyezkedéssel vagy sok (láb)munkával?

– Mindegyikkel. Jól olvasom a játékot, és így meg tudtam tartani azokat a játékosokat is, akik támadóoldalon jobbnak számítottak. És persze nagyon küzdöttem is. Talán, ha egy dolgot ki kellene emelnem, a kosárlabda-intelligencia lenne az, ami sokat segített. Ha tepersz, az önmagában nem elég, mivel ki fogsz fulladni egy idő után. A taktika csak addig segíthet, amíg kiszámítható a játék, de az meg újra és újra változik. Ha fel tudsz dolgozni szituációkat és látod a lehetőségeidet, meg tudod hozni a legjobb döntést, ez kell a védekezéshez. Minél jobb a kosár-IQ-d a védőoldalon, annál többet tudsz spórolni az energiával.

– Az atletikusságon kívül mi kell még a lepattanók begyűjtéséhez? Ebben kaptál tanácsokat a tengerentúlon?

– Általában rábízták a játékosra, én viszont mindig kérdeztem a technikákról, hogyan tudnék többet szedni. Magyarországon a lepattanószerzésben egész jó voltam, kint viszont sokkal nehezebb volt megszerezni őket. Más ritmusa van a dobásoknak, na meg sokat futunk, ami fárasztó tud lenni, főleg a lábaknak. Nekem nehezebb is volt a sarokból indulni a labdákra. Mindenki atletikus, van, aki hamarabb ugrik és magasabbra elér. Ha erősebb leszek, akkor jobb leszek ebben is. Jelenleg Papp Tamással, a Budapest Honvéd kosárlabdacsapatának erőnléti edzőjével dolgozom. A Honvéd-pályán edzek, ami nagyon kényelmes számomra, nem kell utazgatnom sokat a városon belül. Az egyéni edzéseimet egyedül csinálom, mert tudom, hogy mire van szükségem. Nem a lazsálásról szól az sem. (nevet)

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– A South Bay-nél este hatkor meccs, fél hatkor meeting. Előtte két órával csoportokra bontva edzetek. Centereknek több a zárás, lepördülés, neked pedig dobni kellett, de mégis mennyit?

– Ezek negyedórás foglalkozások (session) voltak. Nehéz megmondani. Párban dobtunk, és úgy saccolom, hogy körülbelül 150-200 kísérletet vállaltunk fejenként. Dobod, szedik a pattanót, jön a következő, majd újra dobsz.

– Középtávoli (mid range) játékot abszolút nem vártak el tőled? Post up move-okat (büntetőterületen belőli pozíciófogás) kellett-e gyakorolni az edzéseken?

– Kevés tempóm volt, azokat magam oldottam meg izolált játékhelyzetekből (ISO). Egyébként nem nagyon engedtek minket post-upolni, egyedül a centerek voltak kivételek. Később lehet, hogy lesznek post-up megoldások a repertoáromban. Ráfordulok, besarkazom, beljebb viszem, ez működhet. Arrébb tudom rakni a védőt a lábaimmal, és csak dobnom kell. Ha nem megy, akkor be tudok törni, és abból lehet ziccer vagy kiosztás, bármi. Ha a sarokban vagyok, csinálok egy nagy lépést a lába közé, s így neki is muszáj hátrébb lépnie. Ezzel egy kis helyet csináltam magamnak, de így van helyem dobni. Ha lereagálja, akkor el kell indulnom a gyűrű felé. A lábmunkám jó, nincsen bajom vele, de ez kevésbé érvényesül a gyűrű közelében, mivel nekem kell a tér. Én egyből ráfordulok, nem pozíciózom magam.

– Ha nem wing (bedobó) posztról, melyik helyről dobnál szívesebben később, akár a Summer League-ben is, hogy hatékonyabb legyél pontszerzésben és helyzetek kialakításában?

– Fenn középen, azaz a hárompontos vonal tetején érezném magam a legkomfortosabban, azt tartom a legjobb posztomnak. Az utánpótlás-csapatokban sokáig irányító voltam, de miután a profi kosárlabda felé elindultam, ezt az énemet nagyon elnyomták. Úgy voltak vele, hogy csak 3&D lehetek, mert magas vagyok, és a testalkatomhoz ez illik. Senki nem kezdett erre építeni velem, de kinn már tettem lépéseket, hogy ilyen irányba induljon el a játékom. A labdakezelésem is fejlődött, de azért kell még csiszolnom rajta. Ezeket az elmulasztott éveket vissza is kell majd építenem a tengerentúlon. Úgy fogalmaznék, hogy formálnom kellett magamat a mostani ritmushoz és tempóhoz, és újra megszokni, hiszen hosszú ideje nem használtam ezt.

– Önzőbb lettél, vagy már inkább jobb helyzetekből vállalod el, amit el kell, akár a contested shotokat is?

– Mindkettő kell a G-League-ben. A Winter Showcase-en remekül ment a dobás, ott volt öt sikeres triplám. A sarokban kaptam egy passzt, de nem volt jó az átadás, és olyan szituációba kerültem, hogy vagy kidőlök a pályán kívülre a labdával, vagy valamit csinálnom kell vele. Passzolni nem tudtam, mert abban a helyzetben eladtam volna a labdát. Kidőlve a pályáról, a palánk mögül dobtam és jó irányba ment a labda, ha picit gyengébben engedtem volna el, csont nélküli kosár lett volna a vége. A csapattársam is azt hitte, hogy be fogom dobni. Volt persze olyan, aki nem örült ennek, de én inkább eldobtam, mint eladtam. Szóval voltak rossz vállalásaim is, de nem érdekel. Akarom, hogy legyenek rosszabb vállalásaim, mert akarok vállalni. Amíg nem „etetnek” túl sok labdával, abból kell élnem, amim van. Ezt sikerült ott jobban feldolgoznom és megértenem. Ha legközelebb ugyanilyen szituációba kerülök, már eggyel jobb lesz.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– Ahogy említetted, irányító voltál korábban. A játékszervezésben vagy pontszerzésben akarnál jobban fejlődni a következő években? Úgy is kérdezhetem: jobb 30 pont fölött zárni, de 5 gólpassz alatt, vagy elég lenne 10 pont felett dobni, de legalább 10 asszisztot adni?

– Inkább a második opciót választanám, tíz gólpassz remek lenne, de tizenöt dobott ponttal. (nevet)

– Tegyük fel, hogy többet játszol majd a következő szezonban. Mi az, amit a dobott ponton kívül elsőként nézel meg a statisztikákat böngészve?

– Lepattanó és mezőnyszázalék. A statisztikák fontossági sorrendjét tekintve dobott pont, lepattanó, és gólpassz számít.

– Azt is mondtad korábban, hogy „dawg”-nak kell lenni kint ahhoz, hogy magadnak kapard ki a gesztenyét, azaz pontokat szerezzél. Ez egy belső hajtóerőre utal, tulajdonképpen a magabiztosság és az egészséges agresszivitás keveréke, amely csak bizonyos játékosoknál van meg, olyanoknál, akik mindig csak az előttük álló kihívásra koncentrálnak, a pillanatnak élnek és a kezükben tartják a saját sorsukat. Ebből a szempontból egy nagyon más típusú Vincentet láthatunk a Summer League-ben?

– Én az év végi Vincent akarok lenni, és abból építkezni még jobban. Olyan játékos, aki több játéklehetőséget és labdát kapott. Nekem mindig az volt az erősségem, hogy ha megkaptam a szabadságot a pályán. Ha játszhatok a labdával, akkor tudok kreálni másoknak és magamnak is helyzeteket. Jól tudom egyensúlyba hozni az önzőségemet az önzetlenségemmel, ha megkapom a kellő szabadságot a labdabirtoklásoknál. A G-League tökéletesen felkészít egy kosárlabdázót az NBA által támasztott kihívásokra. Bár nincs annyi néző, de az egész egy óriási show. A környezet és az ellátás az NBA-hez képest egy kicsit alacsonyabb szinten van, de ettől függetlenül a pályán és a pályán kívül is felkészít mindenre, hogy te kész NBA-játékos legyél.

Mindig munka, nincs megállás

– Öt és fél kísérletet átlagoltál tizennyolc percnyi játékidő alatt az előző idényben. Mit gondolsz, jövőre ez a szám nőni fog?

– Nőni fog, de ez nem csak tőlem függ. A Summer League-ben tizennyolc perc játékidő alatt 12-15 kísérlettel már elégedett lennék.

– Erre az évre egy 2-way contract a cél, amely lehetővé teszi egy-egy játékos számára, hogy az NBA-s csapat mellett annak G-ligás fiókcsapatában is játsszon. Késésben vagy még a megtanulható dolgokkal?

– Ezt a kérdést sokszor feltettem már magamnak. Vannak olyan fiatal játékosok, akik már ott vannak, netalán előrébb járnak, mint én. Én ezen nem fogok idegeskedni, mert mindenkinek más az útja. Ez az én utam, és ha ez így alakul, vagy ennek így kell történnie, akkor ez így lesz.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– A folyamatos fókuszt vallod a legfőbb alapnak, ami mentalitásodat illeti. Mi zavarhatja meg egy fiatal játékos fejét, és hogy lehet ezt a hozzáállást kisebb-nagyobb megszakításokkal, de fenntartani?

– Az önbizalomvesztés. Egy fiatal játékos kerülhet olyan szituációba, ami miatt az önbizalmát elveszíti, és ezt nem szabad hagynia, hogy ez megtörténjen. Le kell söpörni a válladról egy rosszabb napot, rossz meccset, rosszabb dobóformát, a negatív visszajelzéseket.

– A flegmaság és a magabiztosság között vékony a határvonal. Nálad miben különül el a kettő?

– Úgy érzem, tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes, ki vagyok és mit tudok. A lazaságom és a csöndesebb énem miatt mások szemében úgy tűnhet, hogy nagyon flegma vagyok. Korábban nagyon sokszor félreértettek. Kinn azt nézik jobban, hogy te milyen ember vagy, hogyan bánsz a stábbal stb. Nagyon könnyen magad alatt vágod a fát, ha ezt nem veszed észre. Ők nem fognak figyelmeztetni erre.

– Ha van játékosprofil az NBA-ben, akinek a játékstílusát pár év múlva szeretnéd megközelíteni, ki lenne az? Inspirál valaki téged a sport világából?

– A Dallas Mavericks irányítójának, Kyrie Irvingnek a gyűrű közeli befejezéseit, ziccereit is kedvelem, egészen hihetetlen, hogy milyen layup package-e (a ziccerdobások eszköztára) van. Régen Kevin Durantet nézegettem, az ő stílusát szerettem volna követni. Összességében sok játékosnak szeretem bizonyos skilljeit (képesség, készség), és próbálom ezekből összerakni magamat. Nem egyetlen játékostól akarok mindent eltanulni. A küzdősportok világából az MMA-s Alex Pereirát kedvelem. Ő mentális szempontból lenyűgözően stabil. Egyébként sokan inspiráltak, olyan klasszikus NBA-játékosok is, mint például Kobe Bryant.

– Ha jól tudom, az egyik kedvenc rajzfilmed volt a nemzetközileg is nagyon sikeres One piece manga sorozat, amiben a főszereplő Monkey D. Luffy álma az, hogy a kalózok királya lehessen. Vincentnek mi az álma?

– Az NBA. Stabil játékossá akarok válni a ligában. Egyelőre egy 2-way szerződéssel maximálisan elégedett lennék, és most ez a cél. Ha azt elérem, akkor egy újabbat tűzök ki magam elé. A One Piece egyébként vidámabban mutatja be a történetet, de ha mélyebben belenézünk, akkor társadalmi problémákra is rámutat a sztori.

(Forrás: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent)

– A sorozat szereplői az úgynevezett démongyümölcsökből szerezték az erejüket. Neked mi a démongyümölcsöd?

– A szabadság. Egy szabad életet akarok, ahol kosárlabdázhatok, és ezt szeretném a lehető legmagasabb szinten művelni, például az NBA-ben. Nem elégednék meg egy alacsonyabb szinttel. Persze az ezzel együtt járó anyagiak is motiválnak, hiszen ezáltal a családomnak is tudnék segíteni, emellett egy kevésbé stresszes életet tudnék élni, és nemcsak, hogy nem kellene aggódni a jövőm miatt, hanem egy biztos alapot adna a későbbi ötleteimhez. Félre ne érts, én nagyon szeretek kosárlabdázni, s úgy gondolom, hogy a pénznek alapvetően nincs értéke. Talán emiatt is van, hogy egy picit könnyebben el tudom költeni. Nem szeretem, hogy erre épült fel a civilizációnk, ez tart mindent kontroll alatt, de közben jól tudom, hogy egy rendes élethez szükségem van rá. A pénz valahol a szabadságot is jelenti.

– Neked mi volt a legnagyobb áldozat, amit a kosárlabdáért hoztál?

– A tanulás az egyik, egy angol érettségim van. A másik az otthonom. Mindig utazom, és így a családot, a barátokat egy kicsit magam mögött kellett hagynom, nem tudok velük túl gyakran találkozni. Körülbelül nyolc olyan barátom van, akik közel állnak a szívemhez. És természetesen a szabadságomból is adok le a kosárlabdáért. Ez jó dolog, mert, ha játszom, szabadnak érzem magam, de közben felelősség is. Van egy bizonyos szint, amíg áldozat nélkül érhetsz el különböző célokat. Viszont, ha magasabbra akarsz jutni, tökmindegy, hogy mi a szitu, áldozatokat kell hoznod. Én is áldozatot hozok a szabadságomért. A jelmondatom is ezt takarja a csuklómon: AGNS (All grind, no stop), azaz mindig munka, nincs megállás.

Kiemelt fotó: South Bay Lakers/Valerio-Bodon Vincent