Meglepetés volt, hogy Mourinho csapata akart igazából focizni – az MU ismét ikszelt az El-ben
A 15. percben Christian Eriksen góljával egy jól sikerült kontra után vezetést szerzett Erik ten Hag csapata, ám az előnyüket nem tudták megőrizni a találkozó végéig. Youssef En-Nesyri a 49. percben Allan Saint-Maximin beadását a kapuba fejelte a kapuba, ezzel José Mourinho együttese egyenlíteni tudott. Az egész meccsen a portugál mester csapata próbált ténylegesen dominálni. A Fenerbahce kidolgozott labdás taktikával érkezett, míg a Manchester United csak reagálni próbált az ellenfél megoldásaira.
A törökök számára már a nyáron elindult az európai kupaszezon a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Júniusban oda-vissza legyőzték a svájci Luganót, aztán a francia Lille-lel viszont már nem bírtak. Idegenben 2–1-es vereséget szenvedtek, míg otthon 1–1-es döntetlent értek el a később a főtáblán a Real Madridot is legyőző együttessel. Igaz, a franciák csak a kétszer tizenöt perces hosszabbítás végén tudták kiharcolni a továbbjutást. Ezzel csak az Európa-liga főtáblája jött össze, ahol az első két meccs alatt négy pontot szereztek. Isztanbulban legyőzték a belga Union Saint-Gilloise együttesét (2–1), majd Hollandiában 1–1-et játszottak a Twentével.
Az angolok előző szezonja nem alakult túl fényesen, legalábbis a bajnokságban. Csupán a nyolcadik helyen zártak a húszcsapatos mezőnyben, ami nem ért volna európai kupaszereplést. Viszont a szezonjukat megmentette az FA-kupa döntője, ahol Erik Ten Hag csapata 2–1-re legyőzte a városi rivális Manchester Cityt. Az első két szezonbeli El-meccsük egyaránt döntetlen lett, otthon 1–1-et játszottak a Twentével, majd egy fordulatos meccsen idegenben 3–3-at értek el a Porto ellen.
Meglepetés a vendégek kezdőjében
Bruno Fernandest Portugáliában a 81. percben második sárga lappal kiállították, és ez jelentős érvágást jelentett a United számára. Nem lehetett tudni, hogy Ten Hag mit találni ki a pótlására, hogy ki játszat majd a csapat egyik legjobbjának tízes pozíciójában.
A holland mester érdekes döntést hozott, a jobb és bal oldalon is bevethető szélső védőt, a marokkói Noussair Mazraouit nevezte a kezdőbe. A választás számos kételyt ébresztett közvetlenül a találkozó előtt: hogyan áll fel valójában a United?
A védősorba Diogo Dalot-t leszámítva három belső védő került, így logikusan lehetett arra következtetni, hogy Mazraoui valójában egy ötvédős rendszer szélén kap majd lehetőséget. Ám nem így történt, Ten Hag egyszerűen egy szélsőhátvédet tett be a támadó középpályás helyére. Amennyire érthetetlen volt ez a döntés, annyira nem is működött a gyakorlatban. Mazraoui egyáltalán nem találta a helyét ebben a szerepkörben a csapatban. Olyan volt, mintha a pályán sem lenne. A második félidőre Victor Lindelöf lejött a pályáról, őt Casemiro váltotta, és ezzel történt egy kisebb átrendeződés, amelynek a végén Mazraoui visszakerült a védelem szélére. Ten Hag is észlelte, hogy a terve a marokkói középen szerepeltetésével egyáltalán nem jött be.
A Fenerbahce ezúttal nem tűnt tipikus Mourinho-csapatnak
A portugál mester együtteseitől azt szoktuk meg az elmúlt évek alatt, hogy előszeretettel játszanak második szándékból, nem akarják irányítani a mérkőzést, rendszeresen mélyen visszaállnak, védekeznek, majd kontráznak. Ezzel szemben a United ellen a Fenerbahce volt a kezdeményező fél, agresszíven presszingeltek és próbáltak játszani a labdával.
A törökök magasan az ellenfél büntetőterülete előtt elkezdtek letámadni egy 4–2–3–1-es formációban. Az angolok a kapust, André Onanát aktívan bevonták a játékba, így szinte folyamatosan három játékossal építkeztek. Ezáltal a két szélső védő (Dalot és Lisandro Martínez, de főleg előbbi) magasabb pozíciót vehetett fel. A Fenert mindez egyáltalán nem zavarta meg. A szélsők nem hátráltak vissza az előre mozgó szélső védőkkel, hanem ők kezdték letámadni a két belső védőt, a center Youssef En-Nesyri pedig nyomás alá helyezte Onanát. Allan Saint-Maximin és Dusan Tadics ívesen, a pálya széléről indulva próbálta megzavarni az angol védőket, ezzel középre terelve őket, ugyanis a centrumban minden ellenfelet agresszíven felvettek a törökök. A letámadás olyannyira jól működött, hogy Onana és a belső védők rendszeresen előrerúgták a labdát középről. A center pozícióban játszó Joshua Zirkzee pedig nem került könnyű helyzetbe, hiszen rendszeresen mennie kellett a pontatlan labdákért, ehhez pedig a fizikailag erősebb belső védőket is le kellett győznie. Természetesen ez szinte sosem sikerült.
A Fener presszingje kiválóan működött, de közel sem volt tökéletes. Az üresen maradó szélső védők, főleg Dalot jelentős problémát okozhatott volna. Egy középpályása bevonásával, vagy egy Onana által felívelt labdával könnyen meg lehetett volna őket találni. A jobb oldalon a portugál szélső védő gyors fellépéseivel rendszeresen kettő az egy elleni fölényeket dolgozhatott volna ki az angol csapat, a szélső Marcus Rashford segítségével kellemetlen helyzetbe lehetett volna hozni az isztambuli balhátvédet, Mert Müldürt.
Ez azonban ritkán fordult elő. Onana szinte sosem bízott meg a középpályásokban és alig merte kiívelni a labdát Dalot-nak. A United számára itt lett volna lehetőség áttörni az ellenfél letámadását, de mégsem éltek vele. Ez talán az egyik legfontosabb, és egyben a leginkább szürreális tény Ten Hag csapatáról taktikai szempontból ezen a mérkőzésen. A manchesteriek passztérképén is jól látszik, hogy Onana alig-alig passzolt középre, Christian Eriksent például jószerivel meg sem játszotta.
Domináló törökök
A Fener egy 3–2–5-ös alap formációban próbált támadni, a United pedig 4–2–3–1-ben védekezett. Az angolok általában nem helyeztek jelentős nyomást a labdára. Amikor mégis megpróbáltak agresszíven védekezni, akkor a törökök kihasználták, hogy a szélen mindig van szabad opciójuk. Az öt magasan helyezkedő támadó számbeli fölényt alakított ki a négy védő ellen.
Középen Mazraoui egyedül maradt a Fener két hatosa ellen. Ahogy már említettük, a marokkói egyáltalán nem találta a helyét, és ezt Fred, illetve Sofyan Amrabat is érzékelte a másik oldalon. Tisztában voltak vele, hogy fölösleges egyszerre mindkettőjüknek mélyen helyezkedni, egy hatos is képes lesz Mazraoui ellen a labdákat felvenni. A brazil e miatt rendszeresen „felforgott” a támadók sorába Tadics és Saint-Maximin mellé, így már három Fener-játékos volt középen a két United-hatos, Manuel Ugarte és Eriksen ellen.
A két angol szélső, Alejandro Garnacho és Rashford igyekezett a lehető legtöbbször visszazárni Fred fellépéseinél, hogy csökkentsék a vonalak közötti területet, ezzel segítsék a két hatos dolgát. Volt, hogy Garnacho egészen a védősorig jött vissza a fellépő szélső védővel, így Martínez tolódhatott beljebb, hogy segítse Eriksen és Ugarte védekező munkáját.
Lényegében a United könnyedén átadta a területet az ellenfélnek és a pálya közepének levédekezésére koncentrált. Folyton szűk csapatblokkban igyekeztek védekezni, ezt az ellenfél részéről leginkább Sebastian Szymanski és Saint-Maximin bal oldali duója próbálta kihasználni.
Általában a lengyel adta a szélességet, de a támadások során többször rövid időre pozíciót cseréltek. A vonal mellé kihúzódó Saint-Maximin a szűken helyezkedő Dalot ellen többször tudott egy az egy elleni párharcot kialakítani, úgy, hogy rendszeresen volt elegendő területe rávezetni a portugálra a labdát. A Fener támadója akár dinamikusan betörhetett a védelem mögé vagy be is adhatta a labdát a lehető legpontosabban, mivel Dalot messze volt tőle. En-Nesyri fejes gólja éppen egy ilyen beadásból született.
A Manchester még az első félidőben, a Fener egyik hibáját kihasználva egy sikeres kontra után meg tudta szerezni a vezetést. Ten Hag csapata viszont az átmeneteket leszámítva sehogyan sem tudott áttörést elérni. A vörös ördögök játéka kifejezetten ötlettelen volt, viszont az egyenlítés után a Fener is visszább vett a tempóból. A mérkőzés a második félidőre egyre unalmasabbá vált, a legizgalmasabb esemény José Mourinho kiállítása volt, a portugál trénert az 58. percben küldték el a kispadtól a heves reklamálása miatt.
Kiemelt kép: Reuters
Szerző
