Megkérdőjelezhető taktikai húzásokat követően szenvedett vereséget a Ferencváros az Anderlecht ellen

A Pascal Jansen érkezését követő első ferencvárosi tétmérkőzéseken (az elsőt, a The New Saints elleni hazai meccset július 23-án játszották) jól körbehatárolható, markáns játékkoncepciót figyelhettünk meg, jellemző volt a magas letámadás és a kontrollra való törekvés. Mindez valahol az Újpest elleni derbi (augusztus 17.) és a Borac Banja Luka elleni El-párharc idején merült feledésbe (augusztus 22. és 29.). A stílus feladása, de minimum megváltoztatása viszont eredményességgel nem párosult, és bár a meccsek nyitottabbak lettek, a Ferencváros fölénye egyáltalán nem nőtt. Amennyivel több lehetőséget dolgoznak ki a kontroll csökkentése miatt, annyival több lehetőséget engednek az ellenfeleiknek. A kidolgozott és engedett lehetőségek között pedig messze nincs olyan mértékű különbség, ami az FTC kerete alapján elvárható dominanciát jelentené.

Az Anderlecht ellen tovább folytatódott az útkeresés. Nehéz lenne ezt másnak titulálni, hiszen megint történtek változások a kezdő tizenegyben, amire Cebrail Makreckis sérülését és Raul Gustavo eltiltását figyelembe véve sem lehet azt mondani, hogy állandó lenne. De nem csak a kezdőcsapat formálódik, hanem a taktika is. A Ferencváros most sem támadott le intenzíven magasan és a kontroll sem volt meg. A zöld-fehérek a mérkőzés nagy részében egy középpályás blokkal próbálták megfékezni az Anderlechtet, amit a belgák sokszor képesek voltak manipulálni. Nem is volt kifejezetten nehéz dolguk, mivel a ferencvárosiak nem gyakoroltak nyomást a labdára.

A 22. percben a mérkőzés egészére jellemző jelenetsornak lehettünk szemtanúi. A Fradi a félpálya magasságában húzta meg a védekezésének első vonalát, ám nem nagyon helyezte nyomás alá a belgák labdás emberét. Az ábrán piros körben szereplő Mohamed Abu Fani ímmel-ámmal támadta a labdát birtokló hazai játékost, Yari Verschaerent. Ez amiatt is volt problémás, mert az Anderlecht szélsője befelé húzta Cristian Ramírezt, hogy teret nyisson a felfutó jobbhátvédnek, akivel Adama Traoré nem lépett vissza. Nem lépett vissza, hiszen a gyors ellencsapások vezetéséhez nem árt magas(abb)an tartani a támadókat, azonban ilyenkor kulcsfontosságú, hogy a labdá(so)n erőteljes nyomás legyen, hiszen anélkül egyfelől jóval kevesebb esély van a labdaszerzésre, másfelől az ellenfél könnyedén átrohanhat a védelmen.

Részint a nyomás hiánya, részint a nem megfelelő védekezési struktúra miatt egyetlen átadással a saját támadóharmadába tudta juttatni a labdát az Anderlecht. Ez pedig kifejezetten kellemetlen volt, hiszen a négyvédős rendszer nem teremti meg annak a lehetőségét, hogy az utolsó vonalban létszámfölényt tudjon a Fradi kialakítani, vagy úgy tudjon tolódni ezekben a helyzetekben, hogy megmaradjon a csapat szélessége. Éppen emiatt Botka Endrének és Ramíreznek is sokszor egy az egyben kellett védekeznie. Egyiküknek sem ez az erőssége, ám főleg Botka oldalán jelentett ez problémát. Tízből mindössze három párharcát nyerte meg a földön, emellett ötször szabálytalankodott és csak a játékvezető jóindulatán múlt, hogy nem kapott hamarabb sárga lapot. Viszonyításképp: egyetlen játékosnak sem volt ennyi faultja, sőt az Anderlecht teljes csapata 12-ig jutott. Ennek ellenére Botka nem lett rosszabb játékos, mint három hónapja vagy két éve, mindössze olyan szerepkörben kellett megfelelnie most, amiben a gyengeségei erősödnek fel. Emiatt is volt különösen rossz, hogy a Ferencváros ilyen sokszor beengedte a saját védekező harmadába a brüsszeliek villámgyors és remekül cselező szélsőit.

Mindezek ellenére a Ferencváros méltó ellenfele volt az Anderlechtnek. Bár minden téren egy kicsit a belgák voltak jobbak, nem lehet azt állítani, hogy bántóan a Fradi fölé nőttek volna. Az Wyscout adatszolgáltató rendszer xG-modellje szerint is mindössze 0,62-vel volt magasabb az Anderlecht várható gólmutatója (1,62–1,00). A lövések és kaput eltaláló lövések számában sem volt nagy különbség, de jelen állás szerint ez már kevés, ezzel a nemzetközi színtéren nem lehet pontot szerezni. Ha a játékoskereteket nézzük, különösen, ha az első 11-13 embert, akkor az Anderlecht nem sokkal erősebb a Ferencvárosnál, ha egyáltalán erősebb. Épp emiatt egy szűk vereség egyre nehezebben emészthető a szurkolók körében. Pláne a Belgiumban produkált kissé színtelen-szagtalan taktikával, játékkal. Sem támadófutballt és látványos játékot, sem agressziót és intenzitást nem láthattunk, ami a korábbi edzőknél is hiányosság volt. Ezeket eredményességgel lehetne egy ideig ellensúlyozni. Nagy kérdés, hogy kitart-e addig a türelem, ameddig Jansen rendszere kiforrja magát. Kétségtelen, hogy vannak biztató elemek, az Anderlecht letámadását is sikerült több ízben mintaszerűen átjátszani, 50 százalékkal több labdát szerzett a Fradi az Anderlecht védekező harmadában, mint fordítva. Tehát nem lehet azt mondani, hogy ne látszódnának a tréner munkájának a nyomai, ám a fentebb említett hiányosságok mellett egyelőre nem ő nyeri a nemzetközi színtéren a sakkmérkőzéseket.

Kiemelt kép: Francois Walschaerts / AP Photo