Megérdemelt győzelem Boszniában, szinte elképzelhetetlen az egyenes ági kiesés

Bevallom őszintén, az októberi nemzetközi meccsdömpingben sokkal jobban érdekelt, a Bosznia-Hercegovina–Magyarország mérkőzés, mint a Magyarország–Hollandia, és ennek az volt az oka, hogy a balkáni együttessel kapcsolatban hiányérzetem maradt a szeptemberi, budapesti 0–0-t követően. Akkor sokkal jobbak voltunk, mégsem tudtunk nyerni, viszont tudva, hogy Szergej Barbarez tanítványai egész pofás kis csapattá formálódtak (Németország is küzdelmesen nyert négy napja, 2–1-re ellenük), úgy voltam vele, hogy akár komoly próbatétel is állhat előttünk. Erősítette bennem ezt a fajta várakozást az elmúlt évek tapasztalata, ugyanis Albániában, Litvániában, Montenegróban is alaposan megszenvedtünk a Rossi-érában, tehát ott ahol papíron esélyesebbek voltunk.

Az előzetes várakozásnak megfelelően a Hollandia ellen remekül teljesítő csapaton nem változtatott volna a szövetségi kapitány, ám Dárdai Márton sérülése miatt végül a Ferencvárosban hol játszó, hol nem játszó Botka Endre került a kezdőbe, Willi Orbán és Fiola Attila mellé, az immár vitathatatlanul kezdőkapussá előlépett Dibusz Dénes előtt. Ilyen összeállításban még egyszer sem játszott a magyar válogatott hátsó alakzata, noha Rossi immár 70. alkalommal felelt a kezdőcsapat kijelöléséért, de mivel különböző okok miatt sem Lang Ádámra, sem Szalai Attilára, sem Balogh Botondra, sem Dárdaira nem számíthatott, így maradt ez a trió.

A mérkőzés kisebb bosnyák nyomással indult, és már az első percben gólt szerezhetett volna a házigazda, de Jusuf Gazibegovic ígéretes helyzetből a kapu mellé lőtt, de ezt követően jelentősebb gólhelyzetben nem, csak labdabirtoklásban és mezőnyfölényben öltött testet a hazaiak fölénye, akiknek a pillanatnyilag legjobb csatáruk nélkül (Ermedin Demirovic) nehéz dolguk is volt. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha ott volt a zseniális Edin Dzeko, aki viszont 38 fölött már érthetően nem ugyanolyan, mint tíz éve.

Ettől még a Fenerbahce sztárja és a bosnyák futball legendája olyan labdarúgó, akinek minden mozdulatában ott van a veszély, de szerencsére sokáig csak az edzésen használt rúgófal szerepét töltött be, mivel jobbára a magyar kapunak háttal játszott, a felpasszolt labdák pontos visszaosztásában merült ki a feladata.

Az első negyedórában volt Sallai Rolandnak egy kissé elkapkodott lövése, majd egy szintén ígéretes próbálkozás Bolla Bendegúztól, a Rapid Wien jobb oldali szárnyvédője életerős lövést küldött a bosnyák kapura 20 méterről, de a budapesti meccs hőse, Nikola Vasilj kiütötte a középre tartó labdát. Ettől kezdve a magyar csapat fokozatosan átvette a játék irányítását, különösen a bal oldal volt aktív. Ebben élen járt Nagy Zsolt, de Sallai is gyakran felbukkant ezen a területen, az sem véletlen, hogy a 38. percben innen jött a gól: a Puskás Akadémia bal oldali mindenese remekül szöktette a tizenhatosra belépő Szoboszlai Dominiket, a kapitány pedig estében, ballal, egy finom gurítással a hosszú alsó sarokba helyezett.

Szoboszlai Dominik nyolc mérkőzés után volt ismét eredményes címeres mezben (Forrás: mlsz.hu)

Az első félidőt még egy kaput elkerülő Dzeko-lövés zárta, ám az előny nálunk volt és a játékban is inkább a mi akaratunk érvényesült, még akkor is, ha a labdabirtoklás enyhe (58–42 százalék) bosnyák fölényt mutatott.

A szünetben Barbarez alaposan feltüzelte tanítványait, ami nem csoda, hiszen náluk tényleg az A divízióban maradás volt a tét, a második félidőre egy igen harcos, kellemetlen bosnyák együttes futott ki a gyepre. Pechjükre a nagy igyekezet rosszul sült el, hiszen alig négy perc elteltével a tizenhatos területére betörő Nagy Zsoltot ellökte a nagy lendülettel érkező Nail Omerovic, az angol Anthony Taylor pedig nem habozott a büntetőpontra mutatni. Miután a VAR-szobából megerősítették a topbíró ítéletét, következett Szoboszlai, és a magyar csapatkapitány a kapusnak esélyt sem hagyva küldte a mészpontra letett labdát a hálóba.

Az addig igencsak lelkes és reménykedő bosnyák szurkolótábor érthetően kicsit visszafogottabb lett, a stadion inkább attól a pár száz magyar drukkertől volt hangos, akik ezúttal sem sajnálták a pénzt és az időt a válogatott újabb idegenbeli túrájára.

A hazai válogatott tette, amit tennie kellett, kétgólos hátrányban kockázatott, nyomott, erőltette a támadójátékot, kergette azt a bizonyos gólt, amivel visszajöhet a meccsbe, de igazából hiába történtek személyi és hadrendbeli változtatások, a magyar védelem jól állt a lábán. 

Igaz, a 74. percben Dzeko klasszis sarkazásánál Dibusz nagy mentése kellett, hogy ne feleződjön meg a csapatok közötti kétgólos különbség, de a Ferencváros kapusa ezúttal is bizonyította, hogy lehet rá számítani.

A mérkőzést végképp eldönthettük volna, ha a hajrában a két csereember Gazdag Dániel és Gera Dániel képes megküzdeni az egy szem védővel és a zenicai pályaviszonyokkal, ám a rossz ütemben kapott labdát a Diósgyőr jobb szélsője végül a bevetődő Sead Kolasinacba rúgta (azért ő sem akármilyen futballista volt egykoron!), de az eredmény nem változott, sőt, még arra is volt lehetősége az utolsó percekben Marco Rossinak, hogy újoncot avasson és pályára küldje a Plymouth Argyle nemrég berobbant védőjét, Szűcs Kornélt.

Fiola Attila sokadszor bizonyította, miért bizalmi embere a kapitánynak (Forrás: mlsz.hu)

A válogatott összességében ismét azt a karakterét mutatta, amely korábban 14 veretlen mérkőzésig repítette, egységes, jól szervezett, hovatovább taktikus volt, ami annak fényében különösen dicséretes, hogy a keret időközben alaposan megváltozott. Nikitscher Tamás pillanatnyilag nyeri a versenyt a kezdő helyért a tapasztalt Nagy Ádámmal szemben, holott az OTP Bank Liga sereghajtójánál, a Kecskemétnél játszik (ha így folytatja, maximum januárig), de a magyar élvonal mezőnyét méltóképp képviselte az elmúlt napokban Dibusz, Varga Barnabás, Botka, Fiola, Gera és Nagy Zsolt is.

Apropó, Nagy Zsolt!

A sajtó és a közvélemény az októberi mérkőzések előtt leginkább a kapuskérdéssel foglalkozott, de közben a szemünk előtt van egy nemzetközi szintű teljesítményre képes bal oldali szárnyvédő. Nagy már Hollandia ellen is remekelt, levette a pályáról az övénél sokkal magasabb szinteken edződő tulipános szélsőket és még gólpasszt is adott Sallainak, Zenicán pedig szintén gólpasszal és egy kiharcolt tizenegyessel jelentkezett az elképesztően hasznos védőmunkája mellett. Ha bárkinek volt is kétsége Kerkez Milos távollétében, hogy miként boldogul a feladattal Nagy, csattanós választ adott, ekkora szívvel és ekkora energiával kell beleállni minden edzésbe és találkozóba, ahogyan azt ő tette. Az októberi mérkőzések egyik – ha nem a – legjobbja volt, személyes pechje, hogy 31 éves múlt, a jelenlegi formája és képességei a magyar bajnokságnál sokkal magasabb szintre predesztinálnák.

Nagy Zsolt az októberi meccsek – talán – legjobbja (Forrás: mlsz.hu)

Összességében elmondható, hogy a nemzeti csapat kilábalt a gödörből, amelybe az év közepén került, mert az Írország elleni felkészülési mérkőzéssel kezdődően, egészen az Európa-bajnokságon átívelve a németek elleni düsseldorfi 0–5-ig úgy tűnt, valami megtört a csapat életében. Most újra egységes a válogatott, a játékosok testbeszéde pozitív, újra érződik az a szellemiség, hogy mindenki képes küzdeni a másikért, nekünk pedig nincs más utunk, ezzel tudunk eredményesek lenni. Ez vezetett pontszerzéshez Hollandia ellen, és ez kellett ahhoz, hogy ne vegyük félvállról az egyébként veszélyes Bosznia-Hercegovinát és nyerjünk az otthonában.

Marco Rossi 70. alkalommal ült a magyar válogatott kispadján, amivel immár második a vonatkozó listán, megelőzve a 69 mérkőzésig jutott Sebes Gusztávot, de ahogyan azt ő is elmondta, ez nem jelenti azt, hogy jobb edző lenne nála. 

A 117 mérkőzéssel listavezető Baróti Lajos rekordja még messze van, annyira távolra talán nem is érdemes tervezni, ám novemberig mindenképp: Hollandiában már a csoport második helye lesz a tét, hiszen úgy fest az egyenes ági kiesést elkerültük (négy pont az előnyünk a bosnyákok előtt), de ne feledjük, a csoportharmadikok élete sem nyugodt többé, ugyanis ebben a kiírásban márciusban pótselejtezőt kell vívniuk a B divízió második helyezettjei közül valamelyikkel.

Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor