Lesz-e vb-újonc Afrikából?

Az Európa mellett a legtöbb tagországot számláló afrikai konföderáció a legutóbbi világbajnokságon a harmadik legerősebb kontinensnek bizonyult, miközben az afrikai mezőny kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy az elmúlt öt kiírás során 12 különböző ország jutott el a tornára és közülük hat válogatott tovább is lépett a csoportjából.

Ez lényeges eltérés a javarészt ugyanazokat az országokat felvonultató Ázsiához vagy Észak-Amerikához képest, ahonnan ugyanezen periódusban csak három-három válogatott jutott a legjobb 16 közé mindösszesen hét induló közül. Így aztán nyilván az utóbbi kontinensekről van a legnagyobb esély vadonatúj országok megjelenésére a 2026-os világbajnokságon, főként hogy az észak-amerikai régió három tagja rendezőként alanyi jogon vehet majd részt a tornán, a mögöttük felszabaduló helyekre pedig többen is pályázhatnak, ahogy korábbi cikkünkben ezt már elemeztük.

A B csoportban például a Togóban botló Szenegál dolgát megnehezítheti a Sébastien Desabre szövetségi kapitányi kinevezése óta magára találó Kongói Demokratikus Köztársaság (1974-ben Zaire néven már járt világbajnokságon). Akárcsak a kontinens eddigi egyetlen vb-rendezője, Dél-Afrika, mely a legkaotikusabb csoportban egyelőre előnybe került a favorit Nigéria előtt, a D csoportban pedig a 2006-os tornán szerepelt Angola is megkeserítheti még szomszédjának, Kamerunnak a sorsát. A többi csoportból azonban egészen új vb-aspiránsok igyekeznek felvenni a kesztyűt az esélyesekkel, hogy a futball legnagyobb színpadján is megmutathassák magukat a nagyvilágnak.

Mali: Góllövőre várva

Érdemes kiemelni az új afrikai vb-aspiránsok közül Malit, amely ugyanis olyannyira megerősödött az elmúlt időben, hogy a sorsolásnál az első kalapba került, pechjére azonban a második kalapból a legnehezebb ellenfelet, Ghánát húzták mellé. A katari világbajnokság után Otto Addo elhagyta a ghánaiak kispadját és Chris Hughton lett a szövetségi kapitány, akit számos kritika ért már az országban. A kétségtelen nagy potenciált jelentő keret ugyanis halovány eredményeket, és annál is vérszegényebb játékot produkál. A vb-selejtezők első két fordulójában hazai pályán Madagaszkárt csak az utolsó pillanatban szerzett góllal tudták hazai pályán legyűrni (Inaki Williams első válogatott találatával), majd a lassan mumusukká váló Comore-szigeteken vereséget is szenvedtek.

A 22 millió lakosú, javarészt sivatagos ország csak 1960-ban vált függetlenné, de sorsa azóta is meglehetősen hányattatott, ahogy arról a Cannes-ban is kitüntetett Abderrahmane Sissako különösen plasztikus filmjei is árulkodnak. A labdarúgásban azonban Mali már a kezdetektől a kontinens nagyágyúi közé tartozott, a nemrég elhunyt Salif Keita kapta például az első afrikai aranylabdát 1970-ben, két évvel később pedig az Afrika-kupán csak nagy meglepetésre kapott ki társaival a döntőben. 1994-ben és 2004-ben is elődöntős volt az ország válogatottja a kétszeres UEFA-kupa-győztes csatár, Frédéric Kanouté, vagy az Olympique Lyonnal ötszörös francia és a Real Madriddal kétszeres spanyol bajnok Mahamadou Diarra vezérletével, majd 2012-ben és 2013-ban két bronzérmet is szerzett. Utóbbi sikerek főhőse már Salif Keita unokaöccse, az FC Barcelonával kétszeres BL-győztes Seydou Keita volt, aki árulkodó módon annak ellenére is a nemzeti csapat gólrekordere 25 találatával, hogy javarészt védekező középpályásként szerepelt.

Hogy a globális nagyközönség eddig mégsem ismerhette meg a mali labdarúgást, az annak is köszönhető, hogy az ország anyagi és politikai okokból egészen a 2002-es tornáig nem vett részt a vb-selejtezőkön. Igaz, azóta sem sok esélye volt a kvalifikációra egészen a legutóbbi alkalomig. Akkor ugyanis a selejtezőcsoport megnyerése után a végső rájátszásba is bejutott Mali, ott viszont hiába dominálta végig a Tunézia elleni mindkét mérkőzést, egyszer sem tudott a hálóba találni és 1–0-s összesítéssel elvérzett. Megint okolhatjuk tehát egy igazán veszélyes befejezőember hiányát a kudarcért, és bár akad néhány ifjú reménység, egyelőre ennek a hiátusnak a megszűntetése a legnagyobb kihívás a csapat számára, ami jól látható volt most a Közép-Afrikai Köztársaság ellen csalódást jelentő 1–1 során is.

Az utóbbi idők csatártehetségei közül Sekou Koita (RB Salzburg) állandóan sérülésekkel bajlódik és mostanában hasonló helyzetben van El Bilal Touré (Atalanta) és a korábbi norvég gólkirály, Ibrahima Koné (Almería) is, miközben Nene Dorgeless (RB Salzburg) vagy Kamory Doumbia (Stade Brest) kétségtelen tehetségük ellenére túl fiatalnak tűnnek még a vezérszerephez. A vb-selejtezők két éve alatt persze ez még változhat, hiszen a védelem afrikai szinten erősnek számít Sekou Niakhatével (Sporting Braga) és Kiki Kouyatéval (Montpellier HSC) a tengelyében, a jobbszélen pedig a csapatkapitány Hamari Traoréval (Real Sociedad).

Olyan játékosok vethetők be ugyanis, mint Amadou Haidara (RB Leipzig), Mohamed Camara (AS Monaco), Lassana Coulibaly (Salernitana), Cheick Doucouré (Crystal Palace) vagy Diadie Samassékou (TSG Hoffenheim), akik mellett a Premier League-ben már komoly elismertségnek örvendő Yves Bissouma (Brighton) gyakran egészen feltolva, valóságos irányítóként szerepel a válogatottban, hogy kreativitást vigyen az akciókba. Itt azonban kissé idegenül mozog és nem nagyon jelent veszélyt a kapura, míg az általunk jól ismert Adama Traoré (FTC) vagy Fousseni Diabaté (Lausanne-Sport) pedig hiába képes olykor megbontani a védelmeket, általában túlságosan a széleken kapnak helyet.

Ennek lesz aztán sokszor meddő dominancia a vége, amit a gyengébb csapatok ellen nehezen tud győzelmekre váltani Mali, ugyanakkor bárkinek méltó ellenfele lehet a kontinensen. A tehetségek kiapadhatatlan forrását pedig jól mutatja, hogy a 2015-ben és 2017-ben elért elődöntő után jelenleg is már a nyolc közé meneteltek a mali fiatalok az U17-es vb-n (ahol minden játékos MRI alapú életkorvizsgálaton esik át, még mielőtt valaki rosszra gondolna).

A 20 éves Kamory Doumbia lehet Mali egyik reménysége (Fotó: facebook FMF)

Burkina Faso: Zabolátlan fiatalok és rutinos játékosok

A Malival szomszédos és nagyon hasonló adottságokkal rendelkező Burkina Fasóban csak később vert gyökeret a labdarúgás, így az ország csak az ezredforduló táján tagozódott be az afrikai futball vérkeringésébe. Legjobb labdarúgóik a legutóbbi öt Afrika-kupán már háromszor is bejutottak az elődöntőbe, és a 2014-es vb-kvalifikációhoz is nagyon közel jártak, hiszen a csoportjuk megnyerése után a mindent eldöntő rájátszás visszavágójának a 91. percében egy kapufa miatt véreztek csak el Algériával szemben.

A csapat legnagyobb ásza a Bundesligában már általunk is elemzett teljesítményt produkáló Edmond Tapsoba (Bayer Leverkusen), aki a védelem tengelyében a még fiatalabb Adamo Nagalo (FC Nordsjaelland) és a jobbhátvéd Issa Kaboré (Luton Town) társaságában hozza az ifjonti lendületet, míg a veteránok közül a ciprusi bajnok Steeve Yago (Arisz Limasszol) és a Marokkóban futballozó Issoufou Dayo (RS Berkane) tud fontos rutint adni a hátvédsornak. A belga középcsapatában alapembernek számító Hervé Koffi (Charleroi) révén egy megbízható kapus is hozzájárul a stabil védelemhez, akire 27 éves lévén még jó néhány évig számíthatnak Burkina Fasóban.

A támadósor bal szélén szereplő Dango Ouattara (AFC Bournemouth) a Premier League-ben is egyre jobb nevet vív ki magának 21 esztendős létére, de mellette legalább ilyen fontos alakja a válogatottnak a már 28 éves és Európában inkább már leszállóágban lévő Betrand Traoré (Aston Villa) is. A többi támadó formája viszont meglehetősen ingadozó, így az elmúlt másfél évben rendkívül változó volt, kinek szavazott bizalmat az országban sokat kritizált francia szövetségi kapitány, Hubert Velud. Mostanában leginkább a kelet-európai légiósok közül Mohamed Konaté (Ahmat Groznyij) és Cédric Badolo (Sheriff Tiraspol) kap lehetőséget, amíg Lassina Traoré (Sahtar Donyeck) rengeteget bajlódik sérülésekkel.

Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!

A középpályán az új generációból csak a görög élvonalban profiskodó Ismahila Ouédraogo (Panszerraikosz) neve bukkan fel olyan rutinos, ám nem épp magas szinten jegyzett játékosok mellett, mint a francia másodosztályban szereplő Gustavo Sangaré (Quevilly-Rouen) és az az egyiptomi légiós Ibrahim Blati Touré (Pyramids FC). Utóbbi helyzete azért is érdekes, mert a vb-selejtezős csoportban épp Egyiptom a legnagyobb ellenfél, mely Rui Vitoria irányításával eddig mind a hat tétmeccsét megnyerte. Ráadásul a nemrég szigorított biztonsági előírásoknak megfelelő stadionnal sem rendelkezik Burkina Faso, így minden „hazai” meccsét máshol kell lejátszania, a szurkolók támogatásának hiánya pedig érezhető volt a Bissau-Guinea elleni 1–1 során is.

Bertrand Traoré (középen) még mindig nagyon fontos alakja Burkina Faso válogatottjának (Forrás: Backpage)

Egyenlítői-Guinea: Kőkemény célfutball a semmiből

Az alig 1,7 millió lakost számláló közép-afrikai ország a kőolajkészletei miatt viszonylag tehetősnek számít a kontinensen, a labdarúgásban azonban nem játszott jelentős szerepet egészen a hazai rendezésű 2012-es és 2015-ös Afrika-kupákig. Ezeket azonban még a honosított játékosaik körüli botrányok jellemezték, majd azok eltűnésével egy rövid szünet után egészen új arculat kezdett kirajzolódni a válogatottnál, és a legutóbbi kontinenstornán már ezzel jutott nagy meglepetésre egészen a negyeddöntőig Egyenlítői-Guinea.

A védelem relatíve ismert játékosokból áll, hiszen a vezére az általunk már bemutatott Saúl Coco (UD Las Palmas) spanyol élvonalbeli játékos lett, a jobbhátvéd Carlos Akapo (San Jose Earthquakes) pedig épp onnan igazolt az MLS-be, míg a hátvédsor két romániai légióssal szokott kiegészülni, a középhátvéd Esteban Orozco (Arges Pitesti) és a balhátvéd Basilio Ndong (Universitatea Craiova) révén. A kapus az Egyenlítői-Guineában lassan legendássá váló Jesús Owono, aki klubjában, a Deportivo Alavésben csak a kispadot koptatja, az elsőbb sorokban viszont továbbra is alig jegyzett labdarúgók játszanak.

Szűrőként például a spanyol harmadosztályban futballozó Pablo Ganet és az onnan a tunéziai bajnokságba került válogatottsági rekorder, Federico Bikoro szerepel. A támadók között a lengyel másodosztályban légióskodó Iban Salvador és a görög másodosztályból érkező Josete Miranda mellett a 34 esztendős csapatkapitány, Emilio Nsue játszik csatárt, aki spanyol harmadosztályú klubjában manapság nem egyszer inkább jobbhátvédként szerepel. Csak egyetlen nevesebb kivétel van, aki az ellenfél kapuja előtt is megfordul, mégpedig José Machín, aki jelenleg a Monza cserejátékosaként a Serie A-ban pallérozódik, akárcsak Pedro Obiang (Sassuolo), ha nagy ritkán nem valami sérüléssel bajlódik.

Ez az első ránézésre még afrikai viszonylatban is szerény képességűnek tűnő csapat azonban nagyon egységes mezőnymunkára képes. A legutolsó vereségüket tavaly júniusban épp Tuniszban szenvedték el, mely most is a legkomolyabb akadályt jelenti egy esetleges vb-részvételük felé, hiszen Tunézia is hibátlan egyelőre, miután Malawiban egy hajrában kiharcolt büntetővel nagy nehezen győzni tudtak.

Emilio Nsue két győztes gólt szerzett az első két fordulóban (Fotó: facebook Nzalang Fans Club)

Guinea, Gabon, Zambia: Halványan pislákoló remények

Egyenlítői-Guinea szomszédja Gabon komolyabb futballmúlttal és egy világszerte ismert, habár mára már leáldozóban lévő csillaggal is rendelkezik. Pierre-Emerick Aubameyangnak azonban nem csak a klubkarrierje látszik lassan kihunyni, hanem válogatott pályafutása is. A legutóbbi Afrika-kupa előtt botrányos körülmények között távozott a csapattól, nélküle pedig bravúros továbbjutást produkáltak a honfitársai, majd a következő kontinenstornán is remekül szerepeltek és vezették a csoportjukat két fordulóval a sorozat vége előtt. Ekkor hívták vissza Aubameyangot a csapatba, csakhogy vele pontot sem tudtak már szerezni és elbukták a kvalifikációt.

A frissen kinevezett szövetségi kapitány, az egykori válogatott hátvéd, Thierry Mouyouma tanítványai Kenya ellen hátrányból tudtak fordítani, majd Burundiból is elhozták a három pontot, így az eddig százszázalékos csapatok szűk köréhez tartoznak. A prímet a gárdában most már olyan játékosok viszik, mint az MLS-gólkirály Denis Bouanga (Los Angeles FC), Jim Avellinah (Clermont Foot) vagy a veterán Guélor Kanga (Crvena Zvezda). Az amúgy igencsak rutinos és összeszokott védelem jobb szélén is üde, új színfolt az ifjú Anthony Oyono (Frosinone) megjelenése, akinek a cseréje épp ikertestvére. Pechjükre egy másik hat ponttal rajtoló válogatott, Elefántcsontpart is az ő csoportjukban található, mely nagyon erős keretet képes felvonultatni, így a jó előjelek ellenére is szinte lehetetlennek tűnik a gaboni vb-kvalifikáció.

Avellinah és Bouanga elfelejtetik Aubameyangot (Fotó: X @stadium_ga)

AuHasonlóan átkozhatja a sorsot Zambia is, mely három kihagyott torna után januárban visszatérhet végre az Afrika-kupára Avram Grant irányításával, a vb-selejtezős csoportban viszont a magát a kontinens legnagyobb óriásává kinővő Marokkó lesz az ellenfele, így nehéz elképzelni a bravúrt, különösen azután, hogy Niger ellen szerencsétlen vereséget szenvedtek – videóbíró hiányában egy hatalmas lesgóllal. Pedig a támadósorban Patson Daka (Leicester City), Lameck Banda (Lecce) és Fashion Sakala (al-Fajha) riogathatják még jó ideig az ellenfeleket, de a középpályás Kings Kangwa (Crvena Zvezda) is a legjobb korban van. Hát még ha a Brightonból szívzavarai miatt a futballt nagyon fiatalon befejezni kényszerülő Enock Mwepu is köztük lehetne... Talán akkor a védelmük sem lenne ennyire sebezhető.

Nyugat-Afrikából is lenne még egy kandidáns Afrika vb-újoncának szerepére, de Guinea keretéből nem igazán tudja kihozni a benne rejlő potenciált Kaba Diawara szövetségi kapitány, aki ráadásul csúnyán összerúgta a port Mady Camarával, így az AS Romát is megjárt játékos nem szerepel a nemzeti csapatban. Így is ott van azért a középpályán Amadou Diawara (RSC Anderlecht) és Abdoulay Touré (Le Havre AC), a támadósorban az új Bundesliga-gólgyáros, Serhou Guirassy (VfB Stuttgart) mellett Morgan Guilavogui (RC Lens) vagy Mohamed Bayo (Le Havre), a védelemben pedig Mohamed Camara (Young Boys), Saidou Sow (Strasbourg) vagy a mostani vb-selejtezőket sérülés miatt kihagyó csapatkapitány, Issiaga Sylla (Toulouse FC). Az Európában is jól ismert játékosok azonban Uganda nyögvenyelős legyűrése után kínos vereséget szenvedtek Botswanában, így pedig nehéz lesz Algéria nyomába eredniük.

A csoportok állása két forduló után (Forrás: carrefoot.com)

A vb-selejtezők java persze még vissza van és jó hosszú ideig el is húzódik a sorozat, ezalatt pedig számos változás történhet még a válogatottak háza táján. A januári Afrika-kupa rögtön felkavarhatja például a viszonyokat, majd a vb-selejtezők következő két fordulójára 2024 júniusában kerül sor, hogy végül 2025-ben pörögjenek fel igazán az események.

Afrikában végül a kilenc csoport vb-re jutó első helyezettjein kívül a négy legjobb csoportmásodik is megküzd majd még egy kvótáért az interkontinentális pótselejtezőkre, ami szintén lehetőséget teremthet egy újoncnak is akár a vb-kvalifikációra, ha valamelyik favorit megcsúszik a hosszú küzdelmek során.