Két érem többet mond minden szónál

A Honvéd világklasszisa a magyar küldöttség eddigi legeredményesebb versenyzője Párizsban, és könnyen lehet, hogy az is marad. Miután 200 méter pillangón ezüstérmet szerzett, 100-on nyerni tudott, így fordított leosztásban megcsinálta ugyanazt, mint Tokióban.

Sokan nem hitték, hogy képes lehet erre, még maga Sós Csaba szövetségi kapitány is tele volt kétségekkel, pedig ő nem csak az úszáshoz ért mesterfokon, de jól is ismeri Milákot. Kristóf olyannyira a színfalak mögött készült, hogy még Sós sem tudott róla szinte semmit, ami pedig időközben kiszivárgott, az mind arra utalt, hogy a felkészülése közel sem elég intenzív ahhoz, ami az olimpiai bajnoki címvédéshez szükségeltetne. Márpedig Milák esetében más eredmény szóba sem jöhetett, és a legkevésbé sem azért, mert nekünk, az istenadta népnek csakis az aranyérem számít. Maga Milák az, aki nem éri be kevesebbel!

Egy olyan versenyzőről van szó, aki három évvel ezelőtt Tokióban azon húzta fel magát, hogy nem döntötte meg a saját világcsúcsát – jobban érdekelte az idő, mint az, hogy éppen utcahosszal nyerte meg az olimpiát – egyébiránt egy szédületes ötkarikás rekorddal (1:51.25). Akinek ilyen a mentalitása, az egyszerűen nem éri be a második hellyel, és abban biztos vagyok, hogy Milák ki sem utazott volna Párizsba, ha nincs róla száz százalékig meggyőződve, hogy meg tudja csinálni. És ez az a motívum, amit a komplett magyar úszószakma figyelmen kívül hagyott.

Tények, első fejezet

Milák Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina óta a legnagyobb magyar úszótehetség (Kovács Ágnes és Gyurta Dániel volt hozzájuk fogható még), és egyben minden idők legnagyszerűbb pillangóúszó talentuma. 17 évesen már vb-ezüstérmes volt (100-on), 19 évesen eszelős világcsúccsal lett világbajnok (Michael Phelps 18 esztendőn át csiszolgatott rekordját adta át a múltnak), 21 évesen pedig ott állt az olimpiai dobogó tetején. 200-on a 2018-as glasgow-i Eb és a párizsi játékok között az összes nagypályás világversenyt megnyerte, ahol elindult, de 100-on is csak háromszor kapott ki: a 2018-as Eb-n és 2019-es kvangdzsui vébén negyedik lett, Tokióban pedig csak egy hajszállal maradt le a világcsúcsot úszó Caeleb Dressel mögött. Öt éve ő a 200-as világcsúcstartó, és nem volt olyan úszó, aki akárcsak a közelébe férkőzhetett volna.

Léon Marchand 2022-ben tűnt fel, de akkor még „csak” 200 és 400 méter vegyesen ült fel a világ tetejére, 200 pillangón Milák több mint három másodpercet vert rá a budapesti világbajnokság döntőjében. Marchand azonban a hazai olimpiáján történelmet akart írni. Valami olyat óhajtott véghez vinni, amire sosem volt még példa: ugyanazon a napon bezsebelni a 200 méter pillangó és a 200 méter mell aranyérmét. A franciák új nemzeti hőse 2023-ban világos üzenetet küldött: Milák távollétében ő győzött a fukuokai világbajnokságon – bő két másodpercre úszott Milák világcsúcsától (1:50.34) – és persze a két vegyes számot is behúzta.

S miközben Marchand gőzerővel készült Bob Bowmannel, minden idők legeredményesebb edzőjével, Milák egy éven át nem versenyzett, a 2023-as és a 2024-es országos bajnokság között sehol sem mérette meg magát, pedig a tavaly júniusi közleménye még arról szólt, hogy mindössze három hónapot hagy ki (ami egyébként ebben a sportágban eleve iszonyúan sok). S mivel arról szó sem volt, hogy ne akarna indulni az olimpián, teljes joggal aggódott a szakma és a közvélemény is, hiszen Kristóf (minap leköszönt) edzője, Virth Balázs többször is úgy nyilatkozott, hogy edzésre sem sűrűn jár.

Spekulációk és feleslegesen gerjesztett indulatok

Mivel Milák nem állt szóba a sajtóval, és sem a klubja, sem pedig a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nem árult el semmi konkrétumot a felkészüléséről, mindenki csak találgatott. Azt azonban senki sem róhatja fel a médiának, hogy fokozott érdeklődést mutat az egyik legjobb magyar sportoló és Párizs egyik legnagyobb magyar esélyese iránt (hiszen ez a dolga), különösen akkor, ha semmit sem lehet tudni róla – miközben vészesen közeledett az olimpia. És ahogy telt az idő, egyre jobban szabadultak el az indulatok, a közösségi média végtelenített bugyraiban tort ült az őrület, s jó magyar szokás szerint két szélsőséges értelmezés mentén fragmentálódott a mindenhez is értő kommenttársadalom.

Az egyik „oldal” meggyőződése szerint Milák hálátlan hazaáruló, aki elpazarolja a tehetségét, semmibe veszi a magyar népet és mindazokat, akik feltétel nélkül támogatják, miközben máglyán égeti a közpénzt; míg mások szerint ő egy lelkesítő és követendő szabad individuum, aki végre-valahára fityiszt mutat az elmaradott, begyöpösödött magyar úszószakmának és a központi sportvezetésnek, és alig várták, hogy a dobogó felső fokáról jól beintsen mindenkinek, aki kérdőre merte vonni az elmúlt évben.

Hogy én erről mit gondolok, azt egy korábbi írásomban már részletesen kifejtettem; az azonban teljesen bizonyos, hogy Milák egy megelőző szereléssel alaposan megkönnyíthette volna a saját dolgát. Csupán annyit kellett volna tennie, hogy tavaly ősszel kiad egy második közleményt, amiben világossá teszi, hogy senkinek sem szeretne a továbbiakban nyilatkozni, ad egy rövid tájékoztatást a felkészüléséről, a tényleges visszatérésének időpontjáról, amivel mindenkit megnyugtatott volna. Persze ez sem volt kötelező, azzal azonban kalkulálnia kellett, hogy a totális hallgatásának következményei lesznek. Gyakorlatilag ő maga volt az egyetlen, aki nem alakította a róla szóló diskurzust, nagyon nehéz belátni, hogy ennek mi volt a haszna; ahelyett hogy három tömör mondattal radikálisan csökkentette volna a nevével futtatott szalagcímek számát.

Diadalmas visszatérés, visszafogott időeredmények

Milák végül az áprilisi országos bajnokságon tért vissza – öt arany- és egy ezüstéremmel. Noha az össznépi aggodalmaskodás és a spekulációk időszaka ezzel még korántsem zárult le, a vaksötétben tapogatózás korszaka véget ért. Bár Kristóf továbbra sem szólalt meg, az eredményei beszéltek helyette.

Ebben a sportágban ugyanis az idő mindenre választ ad. 200 m pillangón 1:54.90-nel nyert, 100-on pedig 50.99 másodperc után csapott a célba elsőként. Ebből két dolog biztosan következett. Az egyik, hogy a rövidebb távon tán nagyobb benne a potenciál, hiszen arányosítva jóval közelebb úszott a 100-as Európa-csúcsához (49.68, Tokió), mint a 200-as világcsúcsához. A másik pedig, hogy ezek az idők Párizsban legfeljebb döntőt érhetnek, érmet biztosan nem. Persze akkor még több, mint három hónap volt az ötkarikás versenyig, pánikra azért nem volt ok.

Az igazi főpróba a belgrádi Európa-bajnokság volt, ahol sorozatban negyedszer nyert 200 méteren (1:54.43), és 100-on is győzött (50.82), míg 100 méter gyorson hatodik lett. A két pillangószámban egy-egy árnyalattal jobb időt úszott, mint az ob-n (100-on 0.17; 200-on 0.47 másodperccel), ráadásul az 50 gyors után a királyi számban is megúszta a szintidőt, de tudtuk, hogy Párizsban csak pillangón áll majd rajthoz. Ekkor azonban már csak alig több, mint egy hónap volt hátra az olimpiáig – az időeredmények pedig továbbra sem voltak túlságosan biztatók.

Párizs, feltámadás

De Párizsban eljött az igazság pillanata. Mi meg csak lestünk. Milák a legjobb idővel (1:53.92) abszolválta a 200 méter pillangó előfutamait, ami felettébb ígéretes kezdés volt. Aztán az esti középdöntőben sem volt nála gyorsabb (1:52.72), a 400 vegyes aranyérmét addigra már begyűjtő Marchand 1:53.50-nel követte a sorban. A franciának azonban spórolnia kellett az erejével, hiszen neki még 200 m mellen is jelenése volt aznap este. Mindenesetre az egyértelműnek tűnt, hogy ők ketten harcolnak az aranyért, és az is, hogy Kristóf kiváló formában érkezett Párizsba.

A döntőben azt csinálta, amit szokott, elment az elején – és nem is tehetett máshogy, nyilvánvaló volt, hogy a francia az utolsó 50-en fog megérkezni rá. És így is lett… Amikor a címvédő érzékelte, hogy a francia már a nyakában liheg, ő is rákapcsolt és elképesztő erőfeszítéseket tett, hogy ő érjen előbb a célba – de Marchand-t ezen az olimpián nem lehetett megverni. A francia olimpiai csúccsal (1:51.21) nyert, Milák 1:51.75-tel ezüstérmet szerzett.

Az előzményeket ismerve ez egy emberfeletti teljesítmény volt a részéről, az időeredmények pedig minden kétséget kizáróan demonstrálják, hogy mennyire tudatosan építette fel az egész versenyzését. A döntő után ettől függetlenül nagyon csalódott volt, egyáltalán nem örült ennek a második helynek, még a dobogón sem. Neki meg sem fordult a fejében, hogy a hazaiak üdvöskéje keresztülhúzhatja a számításait. Amikor felnézett az eredményjelzőre, minden az arcára volt írva. De már abban a pillanatban a fejemet tettem volna rá, hogy 100-on nyerni fog! És nyert is, de még hogy!

Már az előfutamban 50.18-at repesztett (természetesen senki sem tudott ennél jobbat), és még úgyis az első helyen jutott be a fináléba (50.38), hogy a fordulónál és a benyúlásnál is rosszul jött ki neki a fal. Dressel be sem jutott a döntőbe (és sajnos az Eb-n még második, egy nappal korábban 200 háton aranyérmes Kós Hubert sem), de ott volt a két kanadai, a többszörös vb-érmes Josh Liendo és a 200-on harmadik helyezett Ilya Kharun, a fukuokai világbajnok Maxime Grousset és a tokiói bronzérmes, Noé Ponti is. Milák ezúttal csavart egyet a taktikán és lassabban kezdett, csupán negyediknek fordult, majd 75 méter után őrületes hajrát indított, az utolsó métereken tempózott az élre és egy tökéletes benyúlással megnyerte az olimpiát a két kanadai előtt! A tokiói finálé után életében másodszor ment be 50 másodperc alá (49.90), akkor amikor a legjobban kellett! Ennek már örülni is tudott, ilyen felszabadultnak utoljára 2022-ben láthattuk, amikor 200 méteren világcsúccsal nyert a budapesti vébén. Zseniálisan felépített úszás volt ez is, mestermunka hibátlan kivitelezéssel!

Egy meg nem értett zseni, aki hisz magában

Milák gyakorlatilag tökéletesen teljesített Párizsban, mindkét fináléjában szenzációsan úszott, a legutolsó századokat is kipréselte magából – aminek két csodálatos érem lett a jutalma.

Bár az elmúlt évéről vajmi keveset tudunk, de annyit azért igen, hogy joggal merüljön fel a kérdés, hogy lehetett képes erre. Mert az egy dolog, hogy készült, hogyne készült volna, felkészülés nélkül képtelenség így úszni – az unortodox sikerrecept azonban egyelőre ismeretlen. Ami biztos, hogy Kristóf az átlagosnál kevesebb időt töltött a vízben; viszont sokkal többet kondizott, egyértelmű hangsúlyeltolódás történt a medencén kívüli erőnléti edzések felé (az arányok persze ismeretlenek), Zala György (korábbi világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes kenus) irányításával.

Milák szemmel láthatóan fitten, szálkásan és frissen érkezett a francia fővárosba, ami egy nélkülözhetetlen alapot biztosított számára a parádés szerepléséhez. De abban, hogy ennyire jól ússzon, négy olyan tényező is szerepet játszott, amit sem megtanulni, sem begyakorolni nem lehet – emberi tulajdonság, vagy adottság – vagyis semmi köze a felkészüléséhez: az istenadta tehetsége, ami mindenki más fölé emeli; a hatalmas szíve, ami akkor is viszi még előre, amikor az már lehetetlennek tűnik (Marchand ellen olyan kontrahajrát indított 175 méter körül, amilyet én még soha életemben nem láttam); az életkora (24 éves, ez az úszóknál a legjobb életkor, ilyenkor vannak a teljesítőképességük maximumán); a rendíthetetlen önbizalma, és a legyőzhetetlenségében való feltétel nélküli hite.

És a tisztesség megkívánja, hogy leírjuk: mind a Honvéd, mind az úszószövetség maximálisan kiállt Kristóf mellett, mindvégig támogatták az ő egyedi és alternatív megközelítésmódját – még ha a kommunikációban követtek is el hibákat!

Tények, második fejezet

A Kristóf körül kialakult véleményháború legkárosabb hozadéka alighanem az, hogy a legkevesebb szó arról esik, hogy az, amit ő Párizsban elért egy héttel ezelőtt, mind a magyar, mind az egyetemes úszósport legfelsőbb polcára helyezte. A cikk elején úgy kezdtem, a tehetsége csakis Darnyiéhoz és Egerszegiéhez fogható (érdekesség, hogy a nyilvánossághoz való viszonyában is kísérteties hasonlóságot mutat a két legendával). A tehetség azonban csak egy adottság, egy tényező a sok közül. A magyar úszósportnak számos nagy talentuma volt, és összesen 21 olimpiai bajnoka van, közülük azonban Párizsig csak Darnyi és Egerszegi tudott két különböző olimpián is felállni a dobogó tetejére (Darnyi Szöulban és Barcelonában, Egerszegi előbbi kettő után még Atlantában is) – Milák a harmadik.

Mark Spitz, Michael Gross, Gyenyisz Pankratov, Michael Phelps. Egytől-egyik legendás úszók, közülük ketten a sportág legnagyobb alakjai. Ők négyen tudták megnyerni a 100 és a 200 méter pillangót az olimpiák történetében, hozzájuk csatlakozott most Milák. Azt pedig, hogy mennyire különleges, hogy az állóképességen alapuló magyar úszóiskolából érkező bajnokunk ezúttal egy sprintszámban verte el a világot, maradéktalanul érzékelteti, hogy ilyenre 88 éve nem volt példa. Magyar férfi úszó utoljára 1936-ban nyert olimpiát 100 méteren, akkor Csik Ferenc győzött a királyi számban Berlinben.

És van itt még valami. Pontosabban valaki, aki megakadályozta a történelmi duplázást: Léon Marchand. Az, amit ő ezen az olimpián művelt, csakis Spitzhez és Phelpshez mérhető, és bár a 22 éves francia számhalmozása és éremtermése egyaránt a két amerikai ámulatba ejtő rekordjai alatt maradt, így is történelmet írt. Marchand mind a négy egyéni számát megnyerte (200 és 400 m vegyes, 200 m pillangó és mell), valamennyit olimpiai csúccsal – ezenkívül a 4x100-as vegyes váltóval egy bronzérmet is szerzett, míg a 4x100-as mix vegyes váltóval is begyűjtött egy értékes negyedik helyet. Ő az első francia, aki négy aranyat nyert egy olimpián, és a negyedik olyan úszó (Spitz, az NDK-s Kristin Otto és Phelps után), aki négy egyéni számban diadalmaskodott egyazon ötkarikás versenyen (Otto eredményeit az államilag működtetett keletnémet doppingprogram miatt azért kezeljük fenntartásokkal).

Az egész úszóvilág az új Michael Phelpsként tekint rá, beleértve magát Phelpset is. Noha eredményekben még fényévekre van minden idők legnagyobb olimpikonjától (23 arany, összesen 28 érem), bizonyos értelemben már most felülmúlta. A 200 pille/200 mell kombó (egyazon este!) abszolút példátlan, és nem csupán fizikálisan elképesztő teljesítmény (32 óra alatt hatszor kellett úsznia érte!), de abszolút szokatlan is (még ha technikailag a pillangó közelebb is áll a mellhez, mint a másik két úszásnem, mert mindkettőben delfineznek és egyszerre mozognak a karok is). A legnagyobb úszók a legtöbbször vegyesen (is) úsznak, ezt rendre gyors, pillangó, esetleg hátúszó számokkal egészítik ki. Hogy ne menjünk messzire, utóbbi kettő Hosszú Katinka és Cseh Laci esetében is volt a repertoáron, és ahogy szinte az összes vegyesúszónak, nekik is a mell a volt a legkevésbé erős úszásnemük. Tehát arra is alig akad példa, hogy egy vegyesúszó (mert Marchand alapvetően az) egyáltalán versenyezzen mellen, hogy ezt világszinten eredményesen tegye, olyat pedig még nem lehetett látni. A francia duplája akkor is szédületes lett volna, ha a kettő között eltelik egy hét, így viszont a lehető legnagyobbat szólt. De azt azért halkan jegyezzük meg, hogy e két versenyszámot eredetileg közvetlenül egymás után rendezték volna meg, a francia miatt azonban a mellet átrakták a napi program végére… Ez persze a lényegen nem változtat semmit, de így teljes a kép.

Marchand produkciója fényében Milák ezüstje minimum fehéraranynak tetszik, és tegyük azért hozzá, a saját világcsúcsával simán nyerhetett is volna.

Kristóf kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok – itt tart 24 évesen, úgy, hogy két vébét ki is hagyott. Iszonyú sok lehet még benne, időben és eredményben is!

Szintézis

Az a kommunikációs őskáosz, ami a magyar úszófenomén olimpiai felkészülését és szereplését övezte – bár számos tanulságot hordoz, és megannyi konzekvencia levonására alkalmas – a lényeget illetően teljesen irreleváns.

Milák teljesítményéről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. És bár az út, amin keresztül Tokiótól Párizsig eljutott vélhetően az úszók 99 százaléka számára teljességgel járhatatlan lenne, a (részleteiben nem ismert) felkészülésmódja a maga nemében valami forradalmi és unikális szakmai nóvum kell legyen, olyan, amivel még senki sem próbálkozott (vagy nem jutott vele semmire) – és éppen ezért őszintén remélem, hogy egyszer majd megosztja a nyilvánossággal, hogy mindenki tanulhasson belőle.

Milák Párizsban bebizonyította, hogy nem pusztán minden idők egyik legnagyobb úszója és legnagyszerűbb magyar olimpikonja, hanem úttörő is. Egy öntérvényű, szabálytalan zseni – hatalmas szívvel. Neki jogában áll zárkózottnak lenni, nekünk pedig kutya kötelességünk ezt elfogadni.

Kiemelt kép: Getty Images