Julian Nagelsmann korábbi jobb- és balkeze rakná ki a frankfurti puzzle-t

Az Eintracht Frankfurtról utoljára részletesebben tavaly decemberben írtunk, éppen azután, hogy 5–1-re legyőzték a Bayern Münchent. A bajorok e hétvégén ismét a Commerzbank Arénában jártak, és ismét hat gólt hozott a találkozó, ám ezúttal egyenlő eloszlásban. Adódik a kérdés, hogy miben is változtak ez idő alatt a szezont remekül kezdő frankfurtiak.

Rosszabb, mint amilyennek elsőre látszik

A Bundesliga közelmúltjában nem egy olyan idényt találni, amely előtt, a nyáron a mezőny harmada edzőt váltott, ilyen volt a mostani is. És olyan klubokat is találni a mezőnyben, ahol szintén felvetődhetett volna (és könnyen lehet, hogy fel is vetődött...) az, hogy más trénerrel folytatják a jövőben, ezek közé tartozott az Eintracht is, ahol Dino Toppmöller első szezonja sem a játék, sem az eredmények terén nem volt meggyőző.

A Konferencia-ligának az egyik favoritként futottak neki, ám már a csoportkörben is botladoztak, mindössze kilenc pontot gyűjtöttek, majd az első tavaszi akadályon elbuktak, ráadásul nem is egy nagyobb csapat, hanem a belga Union Saint-Gilloise ütötte el őket a továbbjutástól. Eközben a bajnokságban az utolsó decemberi fordulóban feljöttek a hatodik helyre, és egy pillanatra sem engedték ki ezt a pozíciót a kezükből. Ha csak a helyezést nézzük, mondhatjuk, ez nem is volt messze a BL-indulást jelentő pozícióktól, ám mégis egy világ választotta el őket a legjobb öt csapattól.

És ebben a kijelentésben nincs semmi túlzás, hiszen a közvetlenül előttük végző Borussia Dortmundhoz képest 16 ponttal szereztek kevesebbet, miközben az osztályozót jelentő helyre befutott VfL Bochumnál csupán 14 ponttal gyűjtöttek többet. Ha elmozdulunk a nyers számoktól az alapozó mutatók irányába, szintén megmutatkozik ez a hatalmas szakadék, ugyanis a várható gólkülönbségek (xGD) összevetésében az Eintracht közelebb helyezkedett az e statisztikában harmadik legrosszabb Heidenheimhez, mint a BVB-hez.

Mi a baj?

Ha az eddig felsorolt adatok sora nem lett volna elég indok a váltásra, akkor még mindig ott a mutatott játék. Annál kevés nagyobb kritika van egy edző számára, ha maguk a kilátogató szurkolók sem tudják, hogy mit várhatnak éppen aznap a kedvenceiktől. Amikor Toppmöller munkába állt, igyekezett labdával domináns futballt játszatni a csapattal, ez az elképzelés azonban az idő előrehaladtával egyre inkább elhalt és a csapat a Bundesliga-mezőny minimum harmadának átadta a labdát. Ha mégis a „sasoknál” maradt, akkor sem jutottak vele sokra, általában a tanácstalanság és a passzív labdatartás jellemezte őket.

Az ötlettelenséget jól jellemzi, hogy hiába volt a hatodik legmagasabb labdabirtoklásuk (52,1%), a támadóharmadba nehezen jutottak el, lévén kilenc csapat is több érintést produkált náluk a pálya eme részén. Ezekből következik, hogy a lassú, körülményes támadásvezetések miatt kevésszer jutottak el lövésig, egészen pontosan mindössze két klub volt, amely kevesebbszer próbálkozott, mint az Eintracht.

Ezek a számok nem egy olyan stílust rejtenek, amivel könnyű felépíteni támadó szellemű játékosokat, márpedig a Frankfurt bevételeinek egy része rendszeresen abból keletkezik, hogy az egyes támadókat a megfelelő rendszerbe helyezve kihozzák belőlük maximumot, majd értékesítik a játékjogukat, amikor a legkelendőbb portékák közé tartoznak a piacon – ez történt Sébastian Haller, Luka Jovics, André Silva és Randal Kolo Muani esetében is.

Nem feltétlen a kirakatba kell a változás

Dino Töppmöllert az eddig felsoroltak alapján joggal lehet kritizálni, a kommunikációja és a cselekedetei, mint egyes játékosok kitétele a keretből, majd zökkenőmentes visszaintegrálása, vagy éppen a nemzetközi kupakalandból kimaradó labdarúgókkal való elbeszélgetések, esetleg az új emberek beillesztése azonban meggyőzte a vezetőket a közös folytatásról.

Ha a vezetőedző maradt is, volt olyan szakember a stábban, akitől elköszöntek. Az áldozat az az Erwin Bradash lett, akinek a munkakapcsolata Toppmöllerrel több mint egy évtizedre nyúlik vissza. A helyére ketten is érkeztek az edzői stábba. Az egyikük Thomas Letsch egykori segítője, Jan Fiesser, a másik név viszont ennél is érdekesebb, Xaver Zembrodról van szó.

Ő Toppmöllerhez hasonlóan Julian Nagelsmann munkáját segítette az RB Leipzignél, majd a Bayern Münchennél is, Nagelsmann kirúgása óta pedig munkanélküli volt. A stáb tagjai közötti munkamegosztásról részleteket nem lehet tudni, ám az Eintracht Frankfurt honlapján a Zembroddal készített interjú tanulságos, ebben külön kitértek a labdabirtoklásra is.

„Úgy gondolom, a labdabirtoklás nem lehet öncélú, hanem arról kellene szólnia, hogy célzottan használjuk ki a teret annak érdekében, hogy tempót fogjunk és veszélyesek legyünk az ellenfél kapujára. Sok gyakorlatban, például a rondóban, egyszerre gyakoroljuk a támadó és a védekező fókuszpontokat. Ez nem csak a passzolásról és az automatizmusokról szól, hanem az anticipációról, a helyezkedésről és még sok más dologról is. Alapvetően mindig kellemesebb a labdát birtokolni, mint utána futni. Ezért kezdtünk el valamikor mindannyian focizni”

– vélekedett az 58 éves szakember.

Zembrod szavai részben visszacsengenek, amikor a jelenlegi szezon Frankfurtját vetjük össze az előzőével. Ebben az idényben eddig több mint 12,5 százalékponttal csökkent a labdabirtoklásuk, közel 140 érintéssel kevesebbet átlagolnak meccsenként, mégis mindez pozitívan hatott a támadójátékra, ugyanis többet kísérleteznek, közelebbről adják le ezeket és jobb minőségűek ezek a lövések.





Ez annak köszönhető, hogy mindenki tudja, mi a feladata. Labdabirtoklásnál négy védővel építkeznek, majd a félpályához érve a jobbhátvéd, Rasmus Kristensen magas pozíciót vesz fel, míg a balhátvéd, Arthur Theate betagozódik a két középhátvéd mellé harmadiknak. A pálya jobb oldalán elég kötött pozíciók jellemzik őket, ám a pálya másik felén szabadon válthatják a pozíciójukat az ott helyezkedő játékosok. Ha az ellenfél négyvédős szisztémát alkalmaz, akkor legtöbbször a „sasoknál” 3–2–5-ben járatják a labdát, ha ötvédős rendszert vet be a rivális, akkor valamelyik hatos is előszeretettel érkezik meg a támadókat segíteni.

A Bayern ellen megmutatkozott, hogy átmenetekre is pontos tervük volt, amiben Hugo Ekitikéé volt a target man szerepe, akinek a párharcokat lehetőség szerint elkerülve kellett leválnia a bajorok valamelyik belső védőjéről, hogy megtalálhassák egy felpasszal, majd kombinálhasson a mélységet támadó, szenzációs formának örvendő Omar Marmoushsal.

A recept remekül bevált és a hosszabbításban sikerült megmenteni egy pontot.

Összességében jól sikerült tehát a Bayern elleni meccs és a szezonrajt úgy összességében is az Eintracht Frankfurtnak, a hat meccsen megszerzett 13 ponttal jelenleg a harmadik helyen állnak. Persze ettől még nem lesznek bajnokesélyesek, sőt a BL-indulást érő helyek elérésére sem ők a favoritok, ám a játék képe, a pályán mutatott tudatosság arra enged következtetni, hogy igenis lehet esélyük mindhárom céljukat elérni: ebben az idényben valószínűleg harcolhatnak a Bajnokok Ligájáért, jól szerepelhetnek a nemzetközi porondon és előkészíthetnek minimum egy óriási összegű eladást jövő nyárra.

Kiemelt fotó: dpa picture alliance / Alamy Stock Photo