Hogyan láttam a női világbajnokságot?

Ahogyan a férfi, úgy a női labdarúgásnak is megvannak a történelmi nagycsapatai. Az Egyesült Államok egyértelműen uralta az elmúlt 30 évet, mostanra azonban kimondható, hogy az esélyes válogatottak köre jelentősen felduzzadt, és a női foci ténylegesen is az egész világ játékává vált. Japán az elmúlt bő évtizedben a világelitbe emelkedett, Kanada igazi riválisa lett déli szomszédjának, Ausztrália pedig ezen a tornán igazolta, hogy valóban erős csapattá ért, és az olimpiai negyedik helyezés nem egy kifutott eredmény volt a részükről.

A női futball nem egy Európa–Dél-Amerika párbaj, itt Észak-Amerika és Ázsia is erős együtteseket küld a világeseményekre. És Afrika is egyre inkább megerősödik. Nigéria és a Dél-afrikai Köztársaság a világbajnokságon minden ellenfélnek feladta a leckét. Előbbi legyőzte a házigazda ausztrálokat, megelőzte a csoportjában Kanadát, majd csak a tizenegyeseket követően esett ki Angliával szemben, utóbbi pedig a svédeket szorította meg az első fordulóban, majd a nyolcaddöntőben a hollandokat késztette nagy csatára. Kolumbia is új színt hozott a palettára. A dél-amerikaiak a Copa América, illetve az U17-es vb ezüstérme után most ezen a seregszemlén is kifejezetten sikeresnek bizonyultak, a 18 éves Linda Caicedo személyében pedig nemzetközi klasszisuk is van már. Valószínűleg a következő években is sokat hallunk majd ezekről a feltörekvő nemzetekről, lehet, hogy már a jövő évi párizsi olimpián.

Amikor a negyedik hely is sokat érhet

Ausztrália rendezőként elbukta az utolsó két találkozóját, az angol és a svéd csapat viszonylag sima győzelmet aratott felettük az elődöntőben és a bronzmérkőzésen, ám a puszta eredményeken túl – ez a helyezés így is az eddigi legjobb szereplésük – Sam Kerrék sokkal többet értek el. Olyan futball-lázat indítottak el az országban, amely évtizedekre meghatározhatja a sportág sikerességét.

A japán válogatott szereplése során különböző cikkekben több szerző is emlegette, hogy a mostani csapat húzóembereinek milyen erős motivációt jelentett a 12 évvel ezelőtti világbajnoki cím, többek között a mostani világbajnokságon gólkirálynőként záró Mijazava Hinata is kiemelte ezt a nyilatkozataiban. Most hasonló folyamatok várhatóak Ausztráliában is. Ha az ausztrál szövetség szakemberei ezt a hullámot meg tudják lovagolni, akkor akár egy sikersportággal is bővülhet az ezen a téren amúgy is bővelkedő ország.

Forrás: Reuters

Anglia a nehézségek ellenére a döntőig jutott

Egy évvel ezelőtt Sarina Wiegman csapata Londonban több mint 87 ezer néző előtt hódította el az Európa-bajnoki címet, és ezzel egyúttal be is jelentkezett a vb-trófeáért, ám az azóta eltelt időszakban olyan események sora következett be, amely ezt az esélyt jelentősen csökkentette. Ellen White visszavonulása még kezelhető lett volna, ám a kontinensbajnokság legjobb játékosa és gólkirálynője, Beth Mead novemberi sérülése és ezáltali kiesése már nehezebb feladat elé állította a szakmai stábot. Talán még ezt is áthidalták volna, de az állandó kezdőből az irányító Fran Kirby is kiesett, majd tavasszal a csapatkapitány Leah Williamson is megsérült. Ha White visszavonulását nem számítjuk, akkor is három alapember került ki a keretből, ráadásul mindannyian a csapatban betöltött szerepüket tekintve is fontos láncszemek voltak.

Wiegman meg is próbált mindent, hogy ezeket a hiányosságokat orvosolja. Átváltott a három belső védős formációra, amivel stabilabb is lett a csapat védekezése, és nem engedtek annyi helyzetet a későbbi ellenfeleiknek, mint az első fordulóban Haiti ellen. Ráadásul ezzel nyertek két támadót a pálya közepén, a széleket viszont tulajdonképpen ezzel elveszítették. Előzetesen a sorsolásuk sem tűnt könnyűnek. A csoportban két erősebb ellenfelet kaptak – Dánia és Kína –, az ágrajz alapján pedig először Ausztrália vagy Kanada, a lehetséges negyeddöntőben pedig a francia, brazil, német vetélkedés egyik tagja várhatott volna rájuk. A sors azonban visszaadott valamit nekik. Az eredmények szerencsés alakulása folytán Nigéria és Kolumbia került az útjukba, így ha nem is könnyedén, de egy kedvező ágon jutottak a négy közé. Ausztrália itt már nem okozott nekik gondot, azonban a fináléban, szoros csatában a spanyolok megérdemelten győzték le őket. Összességében jobb tornát zártak, mint ami egy hónappal ezelőtt kinézett nekik, bár egy döntő elvesztése után ez nyilvánvalóan kevés vigaszt jelent.

Spanyolország hosszú évek kemény munkájával jutott a csúcsra

Anglia egy olyan ellenféllel szemben maradt alul, amely már legalább egy évtizede építi a jelenlegi együttesét. Spanyolország ugyanis a női futball utánpótlás korosztályaiban teljes mértékben egyeduralkodó. Az elmúlt tíz év során a korosztályos Európa-bajnokságokon az U17-ben 9-szer, az U19-ben nyolcszor játszottak döntőt – mindkét korosztályban négy alkalommal győztek -, míg a vb-ken a legutóbbi két U17-es tornát megnyerték, tavaly pedig az U20-as siker is összejött.

Igazából csak idő kérdése volt, hogy ezek az eredmények felnőtt szinten is meghozzák a sikert. Ennek első jele az FC Barcelona megerősödése volt. A katalánok az elmúlt négy évben háromszor jutottak el a Bajnokok Ligája döntőjébe, kétszer pedig meg is nyerték azt. A klubsikerekben szerepet játszó futballisták ezúttal a válogatottban is bizonyították a kvalitásaikat.

Utóbbi például a sikeresnek ígérkező atléta pályafutását adta fel – a most zajló budapesti atlétikai világbajnokságon akár szerepelhetne is – a futballért, hogy a gyermekkori vágyait megvalósíthassa. Kiskorában ugyanis arra vágyott, hogy a Barcelonában játszhasson, spanyol válogatott lehessen, és hogy világbajnokságot nyerjen. 19 és fél éves korára mindegyiket elérte. Az említett játékosok Hermoso kivételével mind ennek a sikerkorszaknak a termékei, akárcsak Mariona Caldentey, Eva Navarro, Ivana Andrés, Laia Codina, Teresa Abelleira, Oihane Hernández, Misa Rodríguez vagy Athenea del Castillo. De nemcsak a labdarúgók mentek át ezen a fejlődési íven, hanem magát a szövetségi kapitányt is ezek a sikerek juttatták el a felnőtt csapat kispadjára. Jorge Vilda korosztályos szinten két Európa-bajnokságot nyert és további öt alkalommal volt érmes, míg világbajnokságokon egy ezüst- és egy bronzérem jutott neki, ezt a kollekciót egészítette most ki egy arannyal. Ezért azonban neki is meg kellett dolgoznia. 2015-ben egy olyan csapatot vett át, amely a csoportjában az utolsó helyen végzett a világbajnokságon Costa Rica mögött – most 3-0-ra győztek a közép-amerikaiak ellen –, és tornáról tornára egyre messzebb jutott el velük. Négy éve a későbbi győztes Egyesült Államok állította meg őket, a tavalyi Európa-bajnokságon Anglia bizonyult jobbnak náluk.

Forrás: The New York Times

Az ősszel aztán a sokat emlegetett játékospuccs okozott riadalmat a spanyoloknál – máig nem tisztázott, hogy az aláírásgyűjtés Vilda személye vagy a szövetség ellen szólt-e inkább? –, ám ezt a helyzetet is sikerült kezelni, igaz jelentős áldozatokkal. Az akkori események miatt többek között az első számú spanyol kapusnak tartott Sandra Panos; az Irene Paredes legjobb védőpárjának számító, a támadások felépítésében és a rögzített játékhelyzeteknél is fontos szereplőnek számító Mapi Leon; vagy a fáradhatatlan középpályás Patri Guijarro is kihagyta a világbajnokságot, miközben a tudásuk alapján a kezdőcsapatban kaphattak volna helyet. Nélkülük nem is volt olyan gördülékeny a játék, mint akár csak egy éve, de a fontos pillanatokban mindig volt valaki, aki hozzátette azt a pluszt, ami a továbblépéshez kellett.

Kiemelt fotó: Getty Images