Hiába az öt érkező, nem tűntek el a főbb hiányosságok a Newcastle keretéből

Eddie Howe együttese az előző bajnokságban talán a vártnál is jobban szerepelt. A cél előzetesen az volt, hogy a hazai kupasorozatokban messzire jussanak, illetve a bajnokságban kiharcolják a nemzetközi szereplés lehetőségét, de ezeket a terveket alaposan túlteljesítették. Az idény nagy részében az élmezőnyben tanyáztak, a riválisok botladozásai miatt pedig már féltávnál is csalódást jelentett volna, ha nem sikerül a BL-be jutás kivívása. Mindeközben a Ligakupában is a döntőig meneteltek, és bár a finálét elveszítették, ez is azt jelezte, hogy jó úton járnak.

Erre a legjobb példa a Ligakupa-döntő előtti időszak volt, amikor csak négy bevethető középpályással – Bruno Guimaraes, Joelinton, Sean Longstaff, Joe Willock – vették fel a harcot a riválisokkal, ráadásul ők gyakran mind egy időben a pályán voltak. A Southampton ellen aztán Guimaraest kiállították, így már egy esetleges csere lehetősége is elszállt, ami okozott is némi zavart, átmenetileg a csapat eredményessége is visszaesett, de a brazil visszatérésével aztán újra elkapták a fonalat.

Korlátok közé szoruló költekezés

Egyértelmű volt, hogy bizonyos pozíciókban meg kell erősíteni a gárdát, az viszont már a legelején is kétséges volt, hogy ez minden poszton sikerül-e, meg lehet-e egyszerre oldani a minőség javítását és a keret bővítését is, úgy, hogy közben a pénzügyi kereteken is belül maradnak. A Newcastle-t tulajdonló szaúdi Public Investment Fund ugyan rendelkezik elegendő forrással ahhoz, hogy nagybevásárlást rendezzen, de az UEFA szabályai korlátokat szabnak, és a klubnál sem szerettek volna olyan helyzetbe kerülni, mint amilyenbe a Chelsea az utóbbi időszakban hozta magát. A londoniak most hosszú távú szerződésekkel kötnek magukhoz fiatal, karrierjük elején járó, nagy potenciállal bíró futballistákat, akiknek a fizetése viszont még nem olyan magas, mint a nagyobb sztároké. Ez a szisztéma gazdasági szempontból még akár működhet is, ám teremthet egy olyan csapdahelyzetet is, hogy egy rossz formába kerülő, vagy az edző kegyeiből kikerülő játékost még évekig magukhoz láncolnak. Láthattunk erre sok példát az elmúlt években a nemzetközi, de még a hazai futballban is.

(Forrás: Vbnetnews)

Előzetesen arról beszéltek Newcastle-ben, hogy nagyjából 150 millió fontot költhetnek a nyáron, és – látva az átigazolási összegek alakulását – ez már akkor látszott, hogy nem sok labdarúgóra lesz elegendő. Az is gondot okozott a klubnál, hogy nem nagyon volt olyan játékosuk, akinek a továbbadása bevételt hozott volna, amivel növeli lehetett volna a mozgásteret. A szerződése lejártával távozó Ciaran Clark és Matty Longstaff nem szabadított fel nagy bérkeretet, ahogyan a Leedsbe igazoló Karl Darlow sem, viszont Chris Wood és Allan Saint-Maximin eladása némiképp enyhítette a gondokat.

Egy világos elképzeléssel indultak neki az átigazolási időszaknak

A terv úgy nézett ki, hogy keresnek két támadót – a jobb oldalra mindenképp kellett volna egy –, két középpályást, egy jobb oldali középhátvédet és egy balhátvédet. A jobbszélső helyére elsősorban Moussa Diaby-t szerették volna megszerezni, akit már januárban is kerülgettek, de őt végül az Aston Villa szerezte meg, érkezett viszont a gambiai Yankuba Minteh Dániából, akit egyből kölcsön is adtak a holland bajnok Feyenoordnak. A támadósorba megszerezték még a kieső Leicestertől Harvey Barnes-t, aki a Premier League-ben elég gólerősnek számít, ráadásul a nemzetközi kupasorozatokban is van már tapasztalata.

Jöhetett a középpálya megerősítése, ahol több név is felvetődött. Hallani lehetett Nicolo Barella, illetve Felix Nmecha nevét is, ahogyan James Maddison és Szoboszlai Dominik megkeresésének híre is felröppent. Végül meglepetésre Sandro Tonali játékjogát vették meg az AC Milantól, aki egyértelműen erősítésnek számít, más kérdés, hogy talán egy hatosnak nagyobb hasznát vette volna a csapat. Persze volt szándék arra, hogy Guimaraest tehermentesítsék, ám Declan Rice árcédulája nem tette lehetővé az átigazolását, bármennyire biztatóak és sikeresek voltak vele az egyeztetések. Az előzetes elképzeléseket aztán a felkészülés is módosította, Lewis Miley és Elliott Anderson ugyanis olyan teljesítményt nyújtott, hogy Howe inkább úgy döntött, őket próbálja meg beépíteni a csapatba.

A védelem esetében a középső terület jobb oldala volt a prioritás, végül azonban az adódó lehetőségek más irányba vitték a klubot. Saint-Maximin eladása lehetővé tette Valentino Livramento leigazolását, akinek a feladata Kieran Trippier helyettesítése lesz, míg a másik oldalra Lewis Hall érkezett kölcsönbe a Chelsea-től, de vételi kötelezettséggel. Utóbbi a pénzügyi szabályok miatt történt így, hiszen az átigazolási díj már egy másik évet fog érinteni. Hall leigazolását az is segítette, hogy ő és az egész családja a Szarkák szurkolója. Úgy tűnik, a klubnál figyelnek az ilyen apróságokra is, hiszen korábban Dan Burn is hasonló helyzetben volt.

Sikeres időszakot zártak?

Az igazolási stratégia sikerességét természetesen majd csak hosszú távon lehet megítélni, és bár voltak előremutató és jónak tűnő igazolások, azért bőven lehet hiányérzete a NUFC szurkolóinak. A védelem mélysége Livramentóval és Hall-lal mindenképpen bővült, az érkezésükkel már középtávra erősítették meg az együttest, de a legnagyobb hiányosságot nem sikerült orvosolni. Fabian Schar esetleges kiesésével nincs olyan középhátvéd, akire nyugodt szívvel rá lehetne bízni a posztot. Trippier mögött ott van Tino, Emil Krafth, Javier Manquillo, Burn mögött Hall és Matt Targett, de középre Burn-ön kívül csak Paul Dummett és Jamal Lascelles – esetleg Krafth – ugorhat be Sven Botman és Schar helyére, de amikor ők rendszeresen játszottak, akkor még a tabella alján szerepelt a Newcastle. Itt tehát nem léptek előre a Szarkák.

A középpálya is bővebb lett Tonalival és Anderson felépülésével, de a védelem előtti pozíció továbbra is elég vékony. Guimaraes nagyszerűen segíti a támadásépítést és a védekezést, de csak vele nehéz elképzelni, hogy sikeresen le lehet hozni még egy szezont. Tonali be tud ugyan segíteni, de ő inkább egy mélységi irányító, egyedül nem biztos, hogy elég védekezésben, Sean Longstaff pedig a letámadásokban előrébb hasznosabbnak bizonyul, mint a labda nyomás alatti felhozásában. Tonali tűnik alkalmasabbnak erre a szerepre, de az is lehet, hogy a megoldás a feladatok funkcionális elosztása lesz.

A támadósor sem lett jobb, csak talán méginkább féloldalas. Középen Callum Wilson és Alexander Isak helye megkérdőjelezhetetlen, valószínűleg egymást váltva hozzák majd le a szezont. A bal oldal Anthony Gordon és Barnes területe lehet, de betöltheti ezt a posztot Joelinton és Willock is, ahogyan azt az előző idényben láttuk, sőt, ha Isak és Wilson együtt vannak a pályán, akkor a svéd is innen indulhat. A másik oldalon viszont csak Miguel Almirón és Jacob Murphy található, mindenki más csak erősen esetleges megoldás lenne. Almirón az előző bajnokságban szenzációs volt, de egyedül hamar felőrlődhet a kettős terhelés alatt, míg Murphy PL-szinten azért nem egy megnyugtató megoldás, még akkor sem, ha Howe kezei alatt nem teljesít rosszul.

Sandro Tonali (Forrás: Football365)

Összességében szerintem inkább csalódást keltő volt ez az átigazolási ablak. Bővebb lett a keret, a jövő csapatának kulcsemberei is idekerülhettek, de az igazán égető problémákra ahogyan januárban sem, ezúttal sem találtak választ. Nincs meg Schar helyettese, aki idővel felválthatná a svájcit, nincs egy igazi komplex hatos, aki Guimaraest teljes mértékben tehermentesítené, nem igazoltak jobbszélsőt, aki minimum Almirón szintjét elérné. Most már csak abban lehet bízni, hogy Howe úgy forgatja a csapatát, ahogyan eddig, mindenkinek megtalálja a helyét, miközben elfedi a hiányosságokat. A kérdés már csak az, hogy meddig lehet ezt eredményesen csinálni?

Kiemelt fotó: Shield Gazette