„Ha nem ejt rabul a foci, lehet, hogy ma én is csak egy sittes cigány gyerek lennék” – interjú László Gyulával, a sokszoros freestyle rekorderrel

– Hajdúhadházon születtél, ott is nevelkedtél?

– Debrecenben születtem. Hároméves koromig nevelőintézetben voltam, aztán pedig Hajdúhadházra kerültem a cigánytelepre egy analfabéta családhoz.

– Nem is ismerted a szüleidet?

– 20 éves voltam, amikor a nevelőintézetből felhívtak, és elmondták, hogy meghaltak az igazi szüleim. Az édesanyám egy drogos utcalány volt, nem is akart megszülni. Az édesapám pedig egy börtöntöltelék. Kisgyerekként is tudtam, hogy akik nevelnek, nem az édesszüleim, mert a nevelőintézetből járt hozzánk egy gyám, így világos volt minden.

– A nevelőszüleiddel jó volt a kapcsolatod?

– Beszélőviszonyban voltunk, ma is köszönünk egymásnak, megkérdezzük egymástól, ki hogy van.

– És kicsiként milyen körülmények között éltél, volt saját szobád, ahol tudtál játszani, kicsit focizni?

– Nemhogy szobám, saját ágyam sem volt. 25-30 éve a törvény még nem írta elő, hogy egy nevelt gyereknek megfelelő anyagi és életkörülményeket kell biztosítani. Ma már másképp van, még pszichológiai szempontból is vizsgálják a szülőket. Annak idején annak is örültem, hogy járhatok a speciális suliba a többi cigány sráccal, mert legalább kaptam ebédet.

– Otthon nem adtak?

– Nem mindig. Elment a pénzük italra meg játékgépezésre.

– Ugye nem bántalmazták?

– Az is előfordult. Amikor betöltöttem a 18. életévemet, kaptam otthonteremtési támogatást, és az intézet vásárolt nekem egy házat Hajdúhadházon. Ott élek a mai napig a kutyámmal.

– Azért ilyen környezetben az ember hamar bele tud sodródni a drog, a függőségek világába, te hogyan óvtad meg magad ettől? Ki óvott meg?

– Nem volt senki, aki megóvott volna, egyedül a foci jelentett kiutat. Csomó barátom iskola után elment csavarogni, lopni, engem ez nem érdekelt, csak a labda. Mondták is, hogy bolond vagyok, menjek inkább velük. De én csak trükközni akartam a labdával.

– Hol kezdtél el focizni, kispályán, nagypályán?

– Nézd, én nem igazán tudok focizni. Amikor a többiek fociztak, én nem álltam be, nem érdekelt annyira ez a sport. Aztán tízéves lehettem, amikor láttam egy filmet, ahol Ronaldinho trükközött, megcsinálta a brazil kört is. Teljesen elvarázsolt, magával ragadott, amit csinált. Elvonultam a szeméttelepre, ott kezdtem el dekázgatni, hogy a többiek ne verjenek meg.

– Elrejtőzve kellett gyakorolnod?

– Igen, ezért mentem a szeméttelepre, meg az erdőbe. Ott nem látott senki. Rengeteget gyakoroltam, aztán amikor lement a nap, hazamentem.

– Volt, aki segített, bátorított?

– Akkor nem, szinte senki, sokszor pucér lábbal mentem ki a betonra dekázgatni. Egyedül a tornatanár segített, adott nekem egy pöttyös gumilabdát. Nagyon vigyáztam rá, azzal gyakoroltam. A mai napig nincs menedzserem sem, aki egyengetné az utamat. De tudom, tapasztalom, hogy cigányként százszor többször kell bizonyítanom, mint a többi magyarnak.

– Miből tartod fenn magad? 

– Alkalmi munkákat vállalok, illetve kapok az államkincstártól havi 20 300 forintot, plusz magasabb összegű családi pótlékot, mert hiperaktív vagyok. Emiatt járok pszichológushoz is, a kezelés mellett gyógyszereket is felír, mert folyamatosan pörög az agyam, nem fáradok el. Éjjel nem is tudnék aludni gyógyszer nélkül.

– Úgy tudom, másfajta gyógyszert is kénytelen szedni.

– Igen, cukorbeteg vagyok, és arra is kaptam orvosságot, de leálltam vele, nem akarom már szedni. Az asztmám akkor jön elő, ha fullasztóbb idő van, magas páratartalommal, ilyenkor szippantanom kell egyet a tüdőtágító spray-ből. Próbálkozom más módon enyhíteni ezt a problémát, de sajnos néha használnom kell.

– Cigány származású vagy, és halmozottan hátrányos körülmények között cseperedtél fel. A freestyle foci küldetéstudatot ad neked? Akarsz vele üzenni valamit, vagy csak a saját örömödre csinálod?

– Nézd, ha én azon az esős napon nem látom azt a filmet Ronaldinhóval, és nem ejt rabul a freestyle foci, valószínűleg én is egy drogos, sittes cigány gyerek lennék, mint olyan sokan a környezetemben. Sok barátom van, aki drogozik vagy börtönben van. Én tízévesen elhatároztam, hogy más utat választok, az én életem a freestyle fociról fog szólni. Nem volt onnan más kiút. Ennek van egy üzenete.

– Mi az üzenet?

– Az, hogy nem a nemzetiséged, a bőrszíned számít, vagy hogy honnan jössz. Hanem az, hogy a tanuláson vagy a sporton keresztül ki tudsz törni bármilyen környezetből. Persze csak akkor, ha nagyon akarod, és nem adod fel közben. Ha megvan a célod, és van egy álmod, harcolj érte a végtelenségig. És eddz kőkeményen, rengeteget. Nagy örömet szerezne, ha a jövő generációjának példát tudnék mutatni.

– Vannak olyanok a környezetedben, akiket a lecsúszás helyett magaddal tudtál vinni ezzel a szemlélettel, a freestyle futballal?

– Vannak többen is, cigányok, magyarok vegyesen. Eljönnek néha hozzám, trükközgetünk, focizunk. Azt mondják, én vagyok a példaképük. Ez a mi környékünkön nem hétköznapi, az emberek ritkán mondanak ilyet egymásnak. Sok bemutatót tartottam az évek során, az is jól esik, hogy a mai napig rengeteg gyerek küldözgeti nekem a videókat, ahogy a hátukon próbálják egyensúlyozni a labdát.

– Amikor rájöttél, milyen érzéked van a freestyle-hoz, elindultál magyar versenyeken?

– Nem, mert nem bírtam volna anyagilag, nem tudom kifizetni az utazási költséget. Néha bemutatókra sem tudtam elmenni. Szabados Ádám nagyon jó barátom, ő többszörös freestyle világbajnok, segít nekem, amiben csak tud. Gyerekekkel is foglalkozik Pesten.

– Rengeteg rekordot tartasz, tudnál mesélni róluk?

– 15-szörös magyar freestyle rekorder vagyok, illetve több világcsúcsot megdöntöttem. A legmagasabb debreceni épületben, amely 20 emeletes, egyszer oda vissza 363 emeletet lépcsőztem focilabdával a fejemen egy óra alatt. Ezzel a Dubajban felállított Guinness-rekordot sikerült megdönteni, amikor 100 emeletet lépcsőzött egy srác labdával a fején. Közben nagyon rosszul voltam, magas lázam volt, de végig csináltam. Előtte bementem a wc-be imádkozni, mindig szoktam. Segített a jó isten. 2016-ban BMX-szel döntöttem világrekordot: miközben álltam a bringán, és forgattam, megállás nélkül le-, majd felvettem a pólómat.

– Mire készülsz most?

– Egy flakonra teszem a focilabdát, magamra rakom, és azzal szeretnék magyar rekordot dönteni. A világrekordkísérlet pedig az lenne, hogy a dubaji Burdzs Kalifára mennék fel labdával a fejemen. Azt üzenném vele a világnak, hogy van kivezető út a szegénységből. Nem muszáj bűnözni, igenis ki lehet törni onnan, többet is lehet tenni magunkért, ha kitartóak vagyunk. A világrekord-kísérlethez nagy szükségem lenne egy menedzserre, mert egyedül nem fogom tudni véghez vinni a tervemet. Ehhez keresek most segítséget. Kérem, hogy aki tud, segítsen ebben!

Kiemelt kép: nyiregyhaza.hu