Floyd of Rosedale, avagy a meccs egy bronzdisznóért
Számos elképesztő történetet ismerünk az egyetemi rivalizálások világából, ám ezek között is kiemelt helyen szerepel a Floyd of Rosedale nevű összecsapás. Az Iowa és a Minnesota 1934-es meccsén történtek ugyanis olyan indulatokat váltottak ki, amelyek a két állam kormányzóinak beavatkozását igényelték.
Az egyetemi bajnokság legnagyobb ellenségeskedései legtöbbször a rivalizálások hetére esnek, de akadnak olyanok is, amelyeket a szezon korábbi szakaszában rendeznek meg. Ezek egy jelentős részén a győztes csapat egy igazán különleges trófeát vihet haza. Ilyen például Paul Bunyan fejszéje, amit a Minnesota–Wisconsin párharc nyertese kap meg, vagy a szekérkerék az Akron–Kent State meccsek után. De akadnak teljesen őrült díjak is, a Memphis–UAB győztesének egy sertésbordát ábrázoló bronzszobor a jutalma, a két város híres barbecue-s ételei előtt tisztelegve. Ebből is látszik, hogy ezek a trófeák nem csak kinézetükben különlegesek, általában a történetük is izgalmas. Nem kivétel ez alól a Floyd of Rosedale sem, ami egy 44,5 kilós bronzdisznó, és amit az Iowa Hawkeyes–Minnesota Golden Gophers párharcának győztese vehet birtokba egy évre.
1934-ben elszabadultak az indulatok
A két csapat párharca már 1891 óta tart, ez az egyetemi amerikai futball egyik legrégebbi rivalizálása. A Floyd of Rosedale azonban csak jóval később, 1935-ben született meg, amikor kissé eldurvult az ellentét, és még az is benne volt a pakliban, hogy soha többet nem találkoznak egymással a csapatok. Ezt az egy évvel korábbi meccsükön történtek okozták.
1934-ben a Minnesota 48–12-es győzelmet aratott, amivel önmagában semmi probléma nem lett volna, csakhogy az Iowa sztárjátékosa, Ozzie Simmons még az első félidő előtt befejezte a meccset, miután a Golden Gophers játékosai szó szerint vadásztak rá. Simmons egy félidő alatt háromszor ájult el és több bordája is megzúzódott, a Minnesota játékosaira viszont egyetlen szabálytalanságot sem fújtak.
A meccs után több olyan vélemény is napvilágot látott, hogy Simmonsra azért utaztak a Golden Gophers védői és azért nem szankcionálták ezt a játékvezetők, mert színesbőrű volt.
Ez így elsőre igencsak erős feltételezésnek tűnhet, de Simmons karrierjét elnézve egyáltalán nem alaptalan. Texasban született, de az akkori szabályok szerint ott nem járhatott egyetemre, ezért egészen Iowáig utazott, hogy játszhasson.
Bár a Hawkeyesnál az átlagnál sokkal elfogadóbbak voltak a színesbőrű játékosokkal, az ellenfeleik nagy részére ez nem volt igaz, rendszeresen alkalmaztak vele szemben sportszerűtlen eszközöket. Ronald Reagan, a későbbi amerikai elnök, aki akkoriban rádiós kommentátorként dolgozott, az alábbi történetet mesélte róla:
„A gondok akkor kezdődtek, amikor olyan csapat ellen játszottak, amelyikben nem volt fekete. Ezek mindig megtalálták. Egyszer láttam, hogy két csapattársa, Dick Crayne és Ted Osmaloski egy időkérés során odamegy az Illinois játékosaihoz, és valamit mondanak nekik. A meccs után megtudtam, hogy azt mondták nekik, ha még egyszer ezt csináljátok Simmonsszal, ki fogunk kergetni titeket a stadionból.”
Ráadásul a Minnesota és az Iowa párharcában nem először történt meg, hogy egy fekete játékossal hasonló történt. Tizenkét évvel korábban Jack Trice, a Hawkeyes történetének első színesbőrű játékosa belehalt a Minnesota elleni meccsen elszenvedett sérüléseibe. Így tehát teljes joggal lehetett felháborodva Simmons és az iowai közvélemény.
Fogadás békítő szándékkal
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a két csapat igencsak feszülten várta az 1935-ös összecsapást, erre pedig Iowa állam kormányzója még rá is tett egy lapáttal.
„Ha a játékvezetők megint elnézik a Minnesota tavaly használt aljas taktikáját, biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink nem fogják” – nyilatkozta a meccs előtt Clyde L. Herring.
A Minnesota vezetőedzője Bernie Bierman ezt fenyegetésnek vette, amire ő maga is egy fenyegetéssel válaszolt, és belengette, hogy a csapat soha többet nem játszik az Iowa ellen. Ezzel egyidőben a csapatot átköltöztette Illinois államba a meccset megelőző napokban, és rendőri védelmet kért.
Mivel kezdett eldurvulni a helyzet, egy másik politikus, Minnesota kormányzója, Floyd B. Olson is akcióba lendült. Olson a korszak híresen populista politikusa volt, aki nem riadt vissza egy kis felhajtástól, a megoldási javaslata is ezt az elvet követte. Az alábbi levelet juttatta el Herringhez:
„Kedves Clyde, a minnesotaiak nagyon izgatottak a csapatunk meglincselésére való felhívásod miatt. Biztosítottam őket, hogy törvénytisztelő polgár vagy és csak bosszantani akartad őket. A minnesotai csapat tisztán, de kőkeményen fog szerelni, Clyde. Ha komolyan elhiszed, hogy van bármi esélyetek, felteszek egy minnesotai díjnyertes disznót egy iowai díjnyertes disznó ellenében a Minnesota győzelmére. A vesztesnek személyesen kell átadnia a disznót a győztesnek. A díjazás nektek kedvez, mert Minnesota jobb disznókat tenyészt, mint Iowa.”
Herring elfogadta az ajánlatot, a meccs pedig mindenféle atrocitás nélkül zajlott le, és a Minnesota 13–6-os győzelmét hozta, így Iowa kormányzója tartozott egy disznóval Olsonnak.
Néhány nappal a meccs után Herring el is látogatott a minnesotai St. Paulba, hogy átadja az állatot Olsonnak. A disznót a kormányzó után Floydnak keresztelték el, és mivel a Rosedale farmról származott, innen ered a neve: a Rosedale Floydja. Ám Olsont sem kellett félteni, megkérte Herringet, hogy vigyen egy jó nagy adag kukoricát is, mert attól fél, hogy a disznó gyomra a rossz minőségű iowai kukoricához szokott, és nem fogja megenni a jó minőségű minnesotait. Azt is bedobta, hogy a tanácsadói azt javasolták, a győztes minden évben kapja meg a disznót, majd hozzátette, hogy ez sajnos nem fog működni, mert mire legközelebb nyer az Iowa, addigra az már rég elpusztul.
A fogadás utóélete
Bár a fogadás kibékítette a két csapatot, ez nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Egy iowai újságíró, Virgil Case azzal vádolta meg a két kormányzót, hogy bűncselekményt követtek el. Herringet illegális szerencsejátékkal, Olsont pedig szerencsejátékból szerzett javak államok közötti szállításával vádolta meg, és mindkettejük ellen elfogatóparancsot követelt. Csakhogy elkövetett egy hibát, és Herring ellen Des Moines-ban adta be a keresetét, miközben a fogadást Iowa Cityben kötötték, így az ügyet már az előtt ejtették, hogy elkezdődött volna.
És hogy mi lett Olson javaslatával, hogy minden évben Floyd legyen a párharc győztesének jutalma? Végül megvalósult, még ha nem is teljesen úgy, ahogy eredetileg felvetődött az ötlet. Olson megbízott egy helyi szobrászt, hogy készítse el a disznó 1/3-ad méretarányú mását bronzból, és az legyen a rivalizálás vándortrófeája.
A párharc következő felvonása sajnos egészen szomorúra sikeredett, ugyanis a fent részletezett történetből két főszereplő sem érte meg. Olson kormányzó 1936 augusztusában gyomorrákban hunyt el, míg Rosedale Floydja a kolera áldozata lett.
A trófea bevezetése egyértelműen jót tett a rivalizálásnak. Előtte egyértelmű Minnesota-dominancia volt megfigyelhető, amit az is jelez, hogy 1939-ig kellett várni arra, hogy a Hawkeyes vigye haza a Floyd of Rosedale-t, azóta viszont teljesen kiegyenlített a küzdelem.
Az örökmérleg 63–52 a Golden Gophers javára két döntetlen mellett, míg a kupa létrehozása óta 44–43-ra vezet az Iowa és a két döntetlen is azóta született. A legutóbbi összecsapásukat viszont a Golden Gophers nyerte, megszakítva a Hawkeyes nyolcmeccses győzelmi sorozatát, és bár idén is az Iowa a favorit, megvan az esély arra is, hogy a minnesotaiak egyenlítsenek.
Kiemelt fotó: Tribune Content Agency LLC / Alamy Stock Photo
Szerző
