„El kell magyarázni a fiataloknak, mit miért tegyenek a pályán” – interjú Sipos Adriánnal

„El kell magyarázni a fiataloknak, mit miért tegyenek a pályán” – interjú Sipos Adriánnal

A kevés családdal töltött idejéből több mint fél órát a honlapunkra szánt Sipos Adrián válogatott kézilabdázó, a kislánya pedig már érezte, hogy az utolsó kérdésnél járunk, és videóinterjúnk végén odakéredzkedett az édesapjához. Addig a magyar fiatalok képzéséről, a spanyol edzők hatásáról, az olimpia feldolgozásáról, a Bundesliga második helyén álló Melsungenről is beszélgettünk a 34 éves védőspecialista beállóval. Aki úgy látja: legjobb, ha a védelem játszik a támadókkal és nem fordítva.


– A Melsungen sportigazgatója már hetekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, még erősebb lett a csapat. Az eredmények azóta is igazolják a bajnokságban; hogy látod, minek köszönhető az előrelépés?

– Nagyobb a keret, felépült az irányító, posztonként több játékost lehet bevetni. Két balátlövő válthatja például egymást, az új dán jobbátlövő is beválik, bár még meg kell találni a helyét.


– Egy nagyobb és erősebb keretből viszont nehezebb a pályára kerülni…

– Ez a hátulütője, a játékosok egy része kevesebb játékidőt kap, most is hárman vagyunk beállók. Nekem a fő szerepem a védekezésben megmaradt, hál’ istennek végigjátszom hátul a meccseket, pedig hoztak védekező kézilabdázót is. Szükség is van a konkurenciára, nem kényelmesedik el az ember.


– Könnyű elfogadni egy játékosnak, ha egy idő után, felnőttként inkább csak védekezésben számítanak rá?

– Engem személy szerint nem zavar, és van is alkalmam néha támadni. Persze szebb alkotni elöl, míg nekünk hátul rombolni kell. Viszont a lerohanáskor, a hét a hat elleni játékban vagy időnként hat a hat elleni is pályán lehetek, kapura lőhetek, mikor mire van szükség. Nekem ez így szuper.


– Nagyon más edzésmódszerekkel találkoztál Németországban?

– Nem annyira az edzések, inkább a mérkőzések színvonala a nagy különbség. Mindig száz százalékot kell adni, fizikailag és mentálisan is. A spanyol edzőnknél statikusabbak az edzések, a fő hangsúlyt a taktikára helyezi, a meccseken viszont gyakran kér tőlünk sok futást.


– Úgy tűnik, a játékod megváltozott, minden irányban többet mozogsz a válogatottban is.

– Magyarországon csak hármas védőként játszottam, itt négyesként is kapok szerepet, így tágabban kell figyelnem. Az edzéseken is mindkét oldalt néznem kell, és nagyobb szabadságot kapok az edzőtől labdaszerzéshez, zavaráshoz, ezért nagyobb területeket tudok bejárni. Néha ő ad nekem ilyen feladatot, néha rám bízza, ami az önbizalmamat is növeli. A válogatottnál is kamatozik mindez, sok mindent áthozok a klubtól, persze megvannak az alapszabályok. Megbeszéljük, Chema Rodrígueznél mi fér bele, ugyanúgy, ahogyan Roberto García Parrondóval is a klubban. Néha pedig a limiten játszom.


– Itthon a védekezés oktatása éles kritikákat kapott már külföldi és hazai szakemberektől. Ha a mai tudásoddal fiatalokkal foglalkoznál Magyarországon, mit tennél?

– Én nem edzői szemmel nézem a játékot, de évek óta dolgozom spanyol szakemberekkel, és azt látom, mennyire fontos megértetniük, mit szeretnének. Tatabányán Ilyés Feci mondta, hogy azt kamatoztatja, amit Carlos Pastornál tanult Szegeden, és sokkal kevesebb energiával megoldja ugyanazokat a feladatokat. Mert tudja, mit miért tesz a pályán. És ha védekezel, akkor is te játsszál a támadóval és ne ő veled. Fontosak az egymás közötti kapcsolatok, a kommunikáció, amit kevésnek érzek otthon, persze ahogy fáradnak a játékosok a meccs során, egyre nehezebb megvalósítani.


Edzőtől függ, az alapmozgásokon kívül ki mit enged, de mindenképpen el kell magyarázni a fiataloknak, mit miért tegyenek a pályán úgy, ahogyan kéri az edző. Miért legyen elöl az egyik lába, miért arra terelje a támadót, miért akkor lépjen ki. Ahogy nem elég, ha egy gyereknek csak azt mondjuk, egyél almát, hanem érdemes elmondanunk, miért jó, ha almát eszik, ugyanúgy kell őket segítenünk a pályán a megértésben. Én felnőttként már össze tudom rakni az okokat, de a fiatalok még nem.





– Ha már szóba jött a spanyol módszer, beszéljünk a skandinávról is, hiszen a válogatottban egyszerre fut a kettő. Könnyen megférnek egymás mellett?

– Maximálisan, hiszen Tord Ellingsen az erőnlétért felel, Chema a taktikáért és a meccsekért. Az erőnléti edző azt valósítja meg, amit a szövetségi kapitány kér tőle, nem zavarják egymást, sőt nagyon jó a kapcsolatuk. Tord időközönként elküldi nekünk az edzésfeladatokat, máskor személyesen vele dolgozunk, jól működik a rendszer.


– A válogatott viszont nagyon hiányzott az olimpia második feléről, sokunk élményét kettétörte a korai kiesés. Különösen úgy, hogy az első héten mutatott erényeket, közelebb került például a skandinávokhoz. Hogyan dolgoztad fel, ami történt?

– Nem egyszerű kérdés. 12 év után sikerült újra kijutni, ami óriási megtiszteltetést jelentett, és egy ingert a játékosoknak, hogy még jobban akarják a következőt. Az egész magyarországi kézilabdázásra nagy hatással volt, hogy ott lehettünk, azokra a fiatalokra is, akik három-négy év múlva lesznek olyan életkorban, hogy olimpikonokká válhassanak. Ilyés Feci vagy Harsányi Geri korábban nekem is sokat mesélt a hangulatról, én is részese akartam lenni, de csak az tudja igazán, hogy mit jelent, aki átélte. Mint egy gyermek születése, amiről sokat lehet beszélni, de csak az érzi át, aki ott volt. Párizsban a válogatottunk egy jó tornát hozott össze, színvonalasan kézilabdázott, erős karaktert mutatott, szoros meccseket játszott, mégis elbukott. Egy picit több szerencsével tovább mehettünk volna, de nem szabad a múltba süllyedni, inkább be kell építenünk a folytatásba a tapasztalatokat.


– Te is megcélzol még egy olimpiát?

– Messze még a következő, a fizikai állapotom mondja majd meg, de ha számolnak velem, szívesen, hiszen az élmény hatalmas.


– Januárban viszont máris itt a következő fontos torna, a világbajnokság. Egy lehetőség a gyors vigaszra vagy inkább további fizikai teher egy rettentően sűrű szezon után?

– Még nem sokat gondolkodtam a vb-n a klubfeladatok miatt, az kötött le, hogy jól tudjuk elkezdeni az új szezont. Nagyon fárasztó lett a legutóbbi, az első Bundesliga-évem után két hetet pihenhettem csak a nyáron, az Európa-ligában is játszunk, van hónap, amikor csak két napom szabad.


Az örömöt ugyanakkor mégiscsak a játék jelenti, megy előre az ember, a világbajnokságra pedig mindenki megtalálja a fókuszt, a motivációt. Az olimpián ugyanúgy meg tudtuk mutatni, hogy jó irányba megyünk, mint a 2022-es hazai Európa-bajnokságon: ott sem voltunk gyengék, egy erős csoportból estünk ki szoros meccsek után. Ha ugyanúgy játszunk, mint Párizsban, vagy még egy kicsit jobban, akkor az idei németországi Eb-hez hasonlóan szerepelhetünk.


– Milyen célokat tűztél ki válogatott és klubszinten?

– Örülnék egy éremnek a Bundesligában. Kupaezüstöt már gyűjtöttünk, szeretnénk megint a Final Fourban lenni, és extrázni az Európa-ligában, bízom benne, hogy ehhez mindenki egészséges lesz a csapatban. A válogatottal az éremszerzés nehéz, de nem lehetetlen, mindig úgy indulunk neki, hogy ezért akarunk játszani. A legjobb öt közé már sikerült bekerülni az Eb-n, a top4 a következő szint.


– Klubmeccsek szerte Németországban és Európa távoli sarkaiban, edzőtáborok a válogatottal, Eb, olimpia, vb egyetlen év alatt… Hogyan viseli a család?

– Kevés a közös időnk, hiszen az edzéseket is délután tartják a klubnál. Múlt héten pedig már a megelőző vasárnapon elutaztam és csak pénteken térhettem haza. Itthon is rengeteg a teendő, közben próbálok a családdal is tartalmasan együtt lenni. A feleségem sokat tesz értünk, a gyerekek pedig segítőkészek és türelmesek velem.

Kiemelt fotó: vehir.hu

Szerző

Arday Attila

Arday Attila

Arday Attila

Geológusból lett újságíró és edző. Nagy szerelmese a téli és a nyári olimpiának, a labdajátékoknak, az atlétikának, a vívásnak, de a például a sífutásnak és a síugrásnak is. A legtöbbet a kisgyermekeitől tanul, hogy jobban bánjon a tanítványaival. Nagypapa korában szaxofonozni szeretne, addig is minél többet járni a Kárpátokat, a brit szigetvilágot, az Atlanti-óceán térségét, Amerikát.