Egy sima és egy szoros meccset láthattunk az NFL főcsoportdöntőiben

Nincs QB, nincs parti

A kaliforniai alakulat kudarcában nem kell túl mélyre ásni, hogy megtaláljuk az okokat. Mondhatni, az első támadássorozatban eldőlt, hogy egymást követő második NFC-döntőjét is elveszíti a 49ers, ugyanis az irányító Brock Purdy olyan szerencsétlen ütést kapott a dobó kezére, hogy a könyökében elszakadt egy szalag. Bár hónapok óta igaznak tűnt a mondás, hogy Kyle Shanahan vezetőedző rendszerében jószerivel mindegy ki az irányító, azért ez a tétel megdőlt abban a pillanatban, amikor Josh Johnsonnak pályára kellett lépnie. Olyan fogalom ugyanis nincsen, hogy negyedik számú irányító. Nincs csapat, amely négy QB-val vágna neki a szezonnak, azaz ha negyedik irányítónak pályára kell lépnie, az azt jelenti, hogy idény közben szerződtetett játékosnál van a karmesteri pálca, akinek ebből kifolyólag nem lehet meg a kellő összeszokottsága a társakkal, ráadásul utcáról felkapott játékosok esetében azért nyilvánvalóan a képességek sem a legjobbak.

Shanahan olajozott gépezetként működő rendszere a remek futójáték mellett passzjátékban a szabadterületen életveszélyes Deebo Samuelre és az idény közepén csereüzlet keretében megszerzett Christian McCaffreyre, valamint biztonsági célpontként a liga egyik legjobb tight endjére, George Kittle-re épített. Az irányítóra háruló minimális terhet Trey Lance és Jimmy Garoppolo kiesését követően kiválóan elbírta az újonc Purdy is, aki ráadásul a tavalyi draft utolsó választottja volt, azaz korántsem tartották sokra. Sőt tulajdonképpen vele tűnt a leghatékonyabbnak a 49ers támadósora. Josh Johnsonnal erre esély sem volt tekintve, hogy december 4-én írt alá a csapathoz, amikor Garoppolo is kidőlt. Másfél hónap alatt pedig lehetetlen olyan szinkront kialakítani, amely működőképes lehet, kiváltképpen egy főcsoportdöntőben.

Azt is gondolhatnánk, hogy 36 évesen Johnsonnak azért megvan a kellő tapasztalata, de ezt mégsem mondhatni, mert a veteránnak abban van egyedül rutinja, hogyan kell beilleszkedni egy új csapatba. Hosszú pályafutása során ugyanis 14 NFL-csapat keretében fordult meg, azonban mindössze kilenc mérkőzésen volt kezdő, rájátszásban pedig egyáltalán nem szerepelt még. Ezzel szemben Purdy első évében nyolc meccsen kezdett és győzelemre vezette a San Franciscót a rájátszás első két körében.

A liga legjobb védelme egy pontig így is versenyben tartotta a San Franciscót, amely ugyan egyetlen támadássorozatot tudott összerakni Johnsonnal, de azzal 7-7-re egyenlített. Ezt követően a Sasok gyorsan ismét előnybe kerültek, ekkor az első félidő végén el is érkeztünk a törésponthoz, ahonnan nem volt visszaút. Johnson alig több mint egy perccel a nagyszünet előtt nem kapott el egy snapet. Ez az a hiba, amit valószínűleg Purdy nem követett volna el, mert az elmúlt két hónapban már kellő összhangba került a centerrel ahhoz, hogy ilyen vele ne fordulhasson elő. A labdaszerzést követően pedig az Eagles három játék alatt megszerezte a harmadik TD-jét, mellyel tulajdonképpen le is zárta a meccset.

Bár papíron a 14 pontos hátrány nyilván ledolgozható, de nem a negyedik irányítóval. A 49ers QB-problémáit a harmadik negyed első támadássorozata tette komikussá, amikor Johnson agyrázkódást szenvedett. Purdynak a súlyos könyöksérülése ellenére – hat hónapot kell kihagynia – vissza kellett állnia. Dobni ugyan nem tudott, legfeljebb csak „pöttyinteni”, ilyenből még volt is sikeres passza. De a San Francisco tulajdonképpen kizárólag futó játékokra hagyatkozhatott, meg úgynevezett double reverse játékokra és abból McCaffrey passzkísérletére. Egymás után nézni ezeket a játékokat totálisan szürreális volt. Az amúgy a liga elismerten legjobb védelmére háruló teher ilyen formán elviselhetetlen volt, így az egységtől szokatlan módon egyre több, részben felesleges szabálytalanság csúszott be a túlzott akarástól.

Több tiszteletet a Sasoknak!

Bár Purdy kiesése alapjaiban határozta meg a mérkőzést, aki azt hiszi, hogy a Philadelphia ajándékba kapta a győzelmet az alaposan téved. Bár a mintavétel kicsi, mert az újonc egyetlen támadássorozatot volt pályán egészségesen, de akkor azért kijött a rutintalansága, hogy olyan játékokban hibára lehet kényszeríteni, amikor nyomást tud generálni az ellenfél védelme. Márpedig a nyomásgenerálásban az Eagles védelme az egyik legjobb. Az alapszakaszban egyedülálló módon négy játékosa is 10 sack felett zárt, azaz nem egyetlen szuperklasszist kellett volna semlegesíteni, hanem rendszer szinten hatástalanítani a passzsiettetést. Ezt a csatát pedig nyilvánvalóan elbukta a 49ers, amihez semmi köze, hogy éppen Purdy vagy Johnson irányít. Ezúttal a tavalyi holtszezonban a Carolina Panthers csapatától szabadügynökként elcsábított Haason Reddicknek volt kiemelkedő napja: két sackje mellett volt egy-egy összeszedett és kierőszakolt fumble-je, utóbbi pedig a meccs sorsdöntő játéka volt, amikor Purdy megsérült.

Összességében az Eagles a legjobb pókerjátékosokra jellemző jól időzített agresszivitásról szólt. Támadásban nem hívtak kockázatos játékokat még akkor sem, amikor az első félidőben szoros volt az állás. Nick Sirianni vezetőedző nem itt akarta megnyerni a csatát, ahol leginkább csak elveszíteni lehetett volna labdavesztésekkel a liga legjobb védelme ellen. Inkább a kisebb kockázatot jelentő futó játékokra épített, melyekben egyébként ismét kidomborodott, hogy Jason Kelce minden idők egyik legjobb centere, elképesztő blokkokkal segítette a futó Miles Sanderst.

A kockázatot tehát nem a játékválasztásban vállalta a Philadelphia, hanem a negyedik kísérletekben. Mindhárom negyedik kísérletét sikerrel oldotta meg. A legemlékezetesebb nyilvánvalóan a meccs első támadássorozatánál volt, amikor a rivális 35 yardosánál 4. és 3-ra egy mély passz érkezett DeVonta Smith-nek. A bírók megadták az elkapást, Kyle Shanahan pedig nem nézette vissza az esetet. Ezen a döntésen hét pont múlt, ugyanis ahelyett hogy a 49ers labdát szerzett volna, két játékkal később TD-t kapott. A kaliforniai vezetőedző mentségére szóljon, a rendező sokadjára talált olyan kamerafelvételt, melyből látszott, hogy Smith elvesztette a kontrollt, a labda pedig földet ért. Mire ez kiderült, a Philadelphia már rég elindította a következő játékát. Fordítva viszont rögtön utána Sirianni remekül használta a challenge-et éppen Purdy sérülésénél, amikor a bírók eleinte sikertelen passzt ítéltek, de a visszajátszásból kiderült, még nem indult meg a keze előre, amikor Reddick kiverte a labdát, így fumble lett.

Védekezésben érezhetően az volt a fontos a Sasok számára, hogy limitálják a San Francisco futójátékát, azaz időről időre harmadik kísérletnél passzjátékra kényszerítsék az ellenfelet. Ez az a pont ahol Sirianni meg akarta nyerni a meccset, mert a passzjátékot agresszív játékhívásoknak köszönhető állandó nyomással tette tönkre az Eagles és ez független az irányító személyétől. A friscói támadófal és a philadelphiai front-7 párharcát döntő fölénnyel utóbbi nyerte, ezért joggal feltételezhető, hogy bár szorosabb lett volna a meccs, ha Purdy nem sérül meg, de a győztes kiléte nem változott volna. Persze ez így csak egy feltételezés, a tény pedig az, hogy újonc irányítónak ötödjére sem sikerült Super Bowlba jutnia.

Kísért a múlt

Az Amerikai-főcsoport döntője jóval kiélezettebb mérkőzést hozott, melynek véghajrájában mindkét fél megkapta a labdát és ezáltal az esélyt, hogy megnyerje az összecsapást. A meccset eldöntő játék azonban nem egy bravúros támadó vagy védő játék lett, hanem egy végtelenül ostoba szabálytalanság, amely kevesebb mint 10 másodperccel a vége előtt a 15 yardos büntetéssel éppen mezőnygóltávolságba hozta a Kansas City Chiefs csapatát. Patrick Mahomes ugyan a sérült bokájával megfutotta a kellő yardmennyiséget az első kísérlethez, azaz lett volna még egyjátéknyi esélye, hogy mezőnygólhoz segítse a csapatát, de erre mégsem volt szüksége, mert miután kifutott oldalra, Joseph Ossai, a Cincinnati Bengals védője teljesen értelmetlenül ellökte az irányítót, aki akkor már két lépéssel a pályán kívül járt. A másodéves játékos érezte is, hogy hatalmas hibát követett el, mert az arcát a tenyerébe temetve zokogásban tört ki, amikor Harrison Butker 45 yardról a két pózna közé helyezte a zsugát. Ez az eset tökéletesen megmutatja, hogy ebben a sportágban egyetlen apróság, egyetlen ilyen butaság romba dönthet egy meccset, egy szezont és egy egész csapatot.

A Bengals történetében ez messze nem példa nélküli eset. A 2010-es években hiába volt erős az ohiói gárda, nem egyszer verte meg saját magát a fegyelmezetlenségekkel. A legdurvább példa az előző vezetőedző, Marvin Lewis utolsó rájátszásbeli szereplése volt 2015-ben, akkor egy „megnyert” meccsen előbb eladta a labdát az akkori futó, majd a vállsérülése miatt szinte dobni sem tudó Ben Roethlisbergernek kellett volna mezőnygólig juttatni a Steelerst, de ez nem biztos, hogy sikerült volna, ha két(!), egyaránt 15 yardos büntetéssel nem segíti meg a két „rossz fiú”, Vontaze Burfict és Adam Jones... A mostani eset azért kiváltképpen frusztráló, mert Zac Taylor vezetőedző és Joe Burrow irányító érkezésével ez egyáltalán nem volt jellemző a Cincinnatire. Amíg hét éve ez korántsem volt váratlan, addig a mostani csapattól igencsak kellemetlen meglepetésként hatott.

De ahogy Taylor fogalmazott nem lehet egyetlen játékra ráfogni a vereséget, még ha valóban az is bizonyult sorsdöntőnek. A Bengals a tavaly elvesztett Super Bowl után jól érezte, hogy új és megfőképpen jobb támadófalat kell építenie Burrow elé. Éppen ezért az előző holtszezonban dollártízmilliókat áldozott szabadügynökök megszerzésére. Amíg az ötösfogat kellőképpen összeszokott, elment a szezon fele, de a 4-4-es mérleg után a javuló támadófal azonnal sorozatos győzelmekben éreztette a hatását. Ezen a meccsen viszont elvesztette a maga csatáját. Burrow-t ötször döntötték a földre, de ennél is nagyobb baj, hogy összességében nem volt elég ideje a harmadéves korára máris a legjobbak között számon tartott irányítónak. Ez a legfőbb oka, hogy Burrow és a Bengals nem tudta kihasználni, hogy a Chiefs secondaryjében többnyire újoncok szerepeltek, miután a hazaiak legjobb CB-je, L’Jarius Sneed korán kiesett agyrázkódással. Ha lett volna ideje Burrow-nak, a Ja’Marr Chase, Tee Higgins elkapó páros nagyon kedvező párharcot jelenthetett volna a tapasztalatlan ellenfelekkel szemben.

Spagnuolo újabb mesterműve

A Kansas City oldalán viszont egészen kiválóan sültek el a kitalált stratégiák. Steve Spagnuolo védő koordinátor hasonló tervet eszelt ki, mint 15 évvel korábban a New York Giants védelme élén, amely akkor megakadályozta a New England Patriots tökéletes szezonját a Super Bowlban. És pont ugyanolyan jól is működött. A Chiefs védőfala keresztezésekkel rendre zavarba hozta a Bengals támadófalát, ez a folytonos nyomás vezetett odáig, hogy sikerült palástolni a Snead sérülésével meggyengült hátsó alakzat gyengeségeit. Konkrétan három újonc CB és egy újonc safety – Trent McDuffie, Jaylen Watson és Joshua Williams, illetve Bryan Cook – próbálta féken tartani az egyik legveszélyesebb elkapó párost, amelyet ha kikapcsolni nem is, de limitálni sikerült kellő mértékben, mert a 12 elkapásból 150 yard 1 TD-vel sokkal rosszabb is lehetett volna a párharcot tekintve.

Ehhez legnagyobb mértékben Chris Jones járult hozzá. A négyszeres Pro Bowler DT-nek ez volt a 14. rájátszásbeli meccse, azonban mostanáig – szinte hihetetlen módon – egyetlen sacket sem ért el az utószezonban. Ezen a meccsen viszont feltartóztathatatlan volt. Egész meccsen kettőzték, ezzel lehetőséget teremtett társainak, amikor mégsem duplázták, akkor csinált is gyorsan sackeket. Egyértelműen a védőfal nyerte meg a párharcot a secondary számára, ugyanakkor nem szabad elvitatni a fiatal tehetségektől az egyik legszebb játékot, melyet ráadásul elképesztően fontos pillanatban mutattak be. Hét perccel a meccs vége előtt a Bengals a vezetésért támadott, amikor a safety Cook elütötte a Higgins felé szálló közel 50 yardos passzt, melyet így társa, Williams gyűjtött be. Ez azért is fontos volt, mert az előző vendég támadásnál 4. és 6-nál ugyancsak egy mély passznál betliztek a fiatalok, melynek egyenlítés lett a vége, s bizony nagyon rosszul nézett volna ki két egymást követő TD-drive.

Mahomes fél lábbal is zseniális

Andy Reid vezetőedzőt ismerve talán kevésbé meglepő, hogy Mahomes limitált mobilitása ellenére is működőképes maradt a támadó egység. Jószerivel klasszikus zsebirányítót varázsolt az éppen a kimozgásoknál legveszélyesebb sztárból. Összességében nagyon érződött Mahomes játékán, hogy sérült, elsősorban ennek tudható be, hogy a meccs elején, amikor a Chiefs egyértelműen dominált a labda mindkét oldalán, csak két mezőnygólig jutott a Kansas City, azaz nem sikerült TD-vel zárni az ígéretes akciókat. Egyszerűen nem tudta megfutni azokat a néhány yardokat, melyek hiányoztak az újabb első kísérlethez. Ezeket máskor játszi könnyedséggel teszi meg, miután kibújt a zsebből.

De Mahomes zsenialitását kiválóan példázza, hogy komfortzónáján kívül játszva is 300 passzolt yard felett zárt úgy, hogy a legjobb elkapóját, JuJu Smith-Schustert szintén korán elvesztette sérülés miatt, a liga egyik legjobb tight endjének, Travis Kelce-nek pedig alapból kérdéses volt a játéka. Nos, ilyen körülmények között is működött a Mahomes-Kelce kapcsolat. A páros 14. TD-jét szerezte a rájátszásban, ennél többet – szám szerint 15-öt – pedig csak Tom Brady és Rob Gronkowski tud felmutatni. Smith-Schuster hiányában pedig Marquez Valdes-Scantling lépett előre, ami nélkül nem nyerhetett volna a Chiefs. Számos kritikus elkapása volt, így 100 yard felett zárt egy TD-vel. De a siker érdemeiből nem szabad kihagyni a speciális egységet sem, mert a mindent eldöntő támadássorozat közel a félpályától indult Skyy Moore 29 yardos punt visszahordásának köszönhetően.

Összességében több mint bravúros teljesítmény, hogy ennyi sérülésen úrrá tudott lenni a Kansas City, amely megérdemelten nyert tekintve, hogy több yardot szerzett (357-309), kevesebb labdát adott el (2-1), a kulcspillanatban pedig higgadtabb volt, ami nemcsak a sorsdöntő szabálytalanságnál mutatkozott meg, hanem előtte a Bengals támadását megölő intentional groundingnál is. Andy Reid büszke lehet 21. rájátszásbeli győzelmére, mellyel a Dallas Cowboys legendás mesterét, Tom Landryt maga mögött hagyva immár egyedül birtokolja a második helyet Bill Belichick, a New England Patriots vezetőedzője mögött.