Edzői hiba dortmundi oldalon, az utolsó fél órára indult be a madridi henger

Már önmagában érdekes összecsapásnak ígérkezett a legutóbbi Bajnokok Ligája-döntő párosítása, és szerencsére valóban izgalmas, fordulatos összecsapást láthattunk. A Real Madrid tulajdonképpen győzelmi kényszerben lépett pályára a múltkori, Lille elleni kiábrándító vereség után, míg a Dortmund – a Bundesligával ellentétben – egy álomszerű BL-rajt után igyekezett Madridban is meglepetést okozni, illetve visszavágni a júniusi, döntőbeli vereségért. Nuri Sahin csapata az FC Bruges ellen idegenben nyert 3–0-ra, míg Celticet otthon lépték le (7–1). A 60. percig Madridban is nagyon kedvező volt a mérkőzés alakulása a németek számára, ebből aztán az utolsó fél órára rémálom lett.

A kezdőcsapatok

A Real Madridnál három helyen változtatott Carlo Ancelotti a hétvégén a Celta Vigót 2–1-re legyőző csapatán. A védelem bal oldalán Fran García helyére visszakerült Ferland Mendy, míg a középpályán Aurélien Tchouaméni és Eduardo Camavinga került ki a kezdőből. A rutint szem előtt tartva Luka Modric került be a középpályára, aki az ezúttal a védelem előtt a hatos szerepkörében játszó Federico Valverdével és a sokat elmozgó Jude Bellinghammal alkotta a csapat gerincét a centrumban. Modric mellett Rodrygo került még be a kezdő tizenegybe, ami mindenképpen egy kockázatvállalóbb madridi játékot feltételezett. A brazil a jobb szélről indult és a középcsatárként szereplő Kylian Mbappéval, illetve a bal szélről bontani igyekvő honfitárssal, Vinícius Júniorral alkotta a Real támadósorát.

Ancelottihoz hasonlóan Nuri Sahin is három helyen nyúlt hozzá a pénteken a St. Paulit legyőző kezdőcsapathoz. A védelem közepére Waldemar Anton helyett Niklas Süle került be, ő lett Nico Schlotterbeck párja. Sahin is a középpályát variálta át jelentősebben, egy új párost küldött pályára dupla hatosban a védelem elé a legutóbbi mérkőzéshez képest. Pascal Gross és Emre Can egyaránt a kispadra ült le, a helyükön pedig Felix Nmecha és a végre az eredeti pozíciójában lehetőséget kapó Marcel Sabitzer kezdett, aki már nyilvánosan is kifejtette elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy Sahin állandóan a neki nem annyira fekvő posztokon, a széleken játszatja. Miután az osztrák visszakerült az eredeti posztjára, a támadóharmadban az eddig Sahin csodacseréjének számító Jamie Bynoe-Gittens ezúttal kezdőként mutathatta meg magát a bal szélen, középen Julian Brandt szervezett, a jobb szélről pedig Donyell Malen indult a góllövő cipőjét Dortmundban is egyre inkább megtaláló Serhou Guirassy mögött.

Tökéletesen kivitelezett dortmundi meccsterv

Eléggé kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés eleje, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. A Dortmundnak egy Brandt által elindított szép akció után Guirassy révén már a hatodik percben volt egy nagy helyzete, míg a másik oldalnak a nyolcadik percben egy lepattanó szabadrúgás után Mbappé átlövéséből volt egy veszélyes próbálkozása. A kiegyensúlyozott első 10-15 perc után meglepetésre a Dortmund kezdte el egyre inkább irányítani a játékot, folyamatosan járatni tudták a labdát a madridi térfélen.

Főleg a bal szél volt aktív, ahol Bensebaini helyezkedése volt a kulcs, hiszen a balhátvéd ezúttal a félterületben lépett fel, amivel magával húzta az őt őrző Rodrygót. Ez egyrészt szabaddá tette a passzutakat a bal oldali szélességet biztosító Bynoe-Gittens-felé, másrészt pedig nagy szabad területet biztosított Schlotterbecknek, aki technikás középhátvédként ezúttal is kidomboríthatta a szervezőkészségét. Jól szemlélteti a rá alapozó dortmundi építkező fázisokat, hogy az első félidőben szinte kétszer annyi passza volt, mint védőtársának, Sülének. A labdával fellépő Schlotterbeck a félpályánál meg tudta kezdeni a madridi 4–1–4–1-es labda elleni formáció megbontását, hiszen az egyik hazai középpályás (elsősorban Bellingham) rákényszerült, hogy az elöl egyedül lévő Mbappé mellé kilépjen rá. Ez aztán hátrébb, a középen a jobb és bal félterület között folyamatosan ingázó Brandt számára teremtett teret, aki a Real védekező felállásában folyamatosan kereste és meg is találta a 4–1–4–1-es szerkezetben a hatos és a két nyolcas között eleve meglévő kisebb területeket, azaz az angol szaknyelv szerint zsebeket (pocket).

Azok a bizonyos zsebek egy 4–1–4–1-es védekező formációban

Brandtot tehát folyamatosan meg tudták játszani a madridi középpályások között, és ő rendszeresen biztosította is az összeköttetést a dortmundi csapat részei között. Sahin Brandtra és Schlotterbeckre épített meccsterve tehát egyre inkább beválni látszott, aminek ékes bizonyítéka volt a 30. percben esett vezető találat. A bal oldalon járatták a labdát a vendégek, majd Bensebaini törte meg a csendet a félterületből. A marokkói szélsőhátvéd már a St. Pauli elleni bajnokin is bizonyította, hogy a szélről középre irányuló keresztpasszokkal kiválóan meg tudja bontani az ellenfél védelmét. Ezúttal is így volt ez, hiszen megtalálta a másik szélről jó ütemben belépő, a tizenhatos vonalán teljesen középen a labdát váró Malent. Ezután egy kis passzal a labda Brandthoz került, aki a tizenegyespontnál egy védővel a nyakán álló Guirassyhoz passzolt. A guineai csatár jól fedezte a labdát, centerhez méltó módon lekötötte a rá támadó másik bekket is, és az így kialakuló területet szépen felismerő, oda befutó Malent hozta kihagyhatatlan ziccerbe. Malen szerepét mindenképp érdemes kiemelni, a holland a szokásához híven ezúttal is rengeteg elmozgással játszott. Amikor Ryerson felért mögötte a szélességet biztosítani, akkor ő rendre belépett a centrumba, ezzel még inkább megosztva a Real védőinek figyelmét. Ráadásul a kompakt helyezkedésnek köszönhetően labdavesztések esetén Malenék gyorsan vissza is tudták szerezni a labdát.

A holland szélső aztán pár perccel később egy gólpasszal is jelentkezett. Megint Brandt bal oldalra történő okos kimozgásával indult az egész kontra. A német játékmester remek helyzetfelismeréssel forgatott át az induló Ryersonnak, aki Malennek továbbított. A holland szélső egy az egyben megverte Mendyt, majd szinte az alapvonaltól középre centerezett, a hosszún pedig az elmélázó Lucas Vázquez mellett feltartóztathatatlanul érkező Bynoe-Gittens a kapuba vágta a labdát.

A dortmundi játékrendszer épp a Real gyengéit használta ki, könyörtelenül játszott rá Schlotterbeck és Brandt szervezőjátékára, illetve Malen és Bynoe-Gittens gyorsaságára. E mellett az is tény, hogy a Real 35 percig szinte teljesen értékelhetetlen volt támadásban. Jól észrevehető volt, hogy ezúttal is nagyrészt Viníciust próbálták helyzetbe hozni a bal szélen. A királyiaknál is egy középső védő, méghozzá Éder Militao volt a fő szervező figura, akinek hat hosszú labdája volt az első félidőben, rendszeresen az előbb említett honfitársát kereste keresztlabdákkal. A brazil támadónak azonban látványosan nem ment az első 45 percben. Négy cselkísérletéből egy sem volt sikeres az egyébként rendkívül fegyelmezetten védekező Ryerson ellen. Középen Bellingham próbált meg néhányszor áttörni, de a dortmundi szűrők, Sabitzer és Nmecha minden próbálkozásnak útját állták.

Vinícius gyengélkedése kínosan rávilágított a Real első félidőben mutatott egydimenziós támadójátékára, bár azért a szünet előtti utolsó tíz percben már jöttek életjelek madridi részről. Elkezdett mozgásba lendülni az addig kifejezetten statikus madridi középpálya. Modric, Valverde és Bellingham rendszeresen egy vonalban állva építkezett, ami sokszor egysíkú passzjátékot eredményezett. Az első félidő végére viszont Bellingham egyre többször ért fel a dortmundi kapu elé. Először Vinícius varázsolta a fejére nagy helyzetben a labdát, de ő azt Gregor Kobel ölébe továbbította. Nem sokkal később igazi tűzijáték alakul ki a dortmundi kapu előtt. Az addig a jobb oldalvonalnál semlegesített Rodrygo futott be keresztbe a tizenhatosra, amivel le is tudta rázni az őt őrző Bensebainit. Így tudta kapura tenni Antonio Rüdiger kiváló előreívelését, ami a felső kapufán landolt. A kipattanót Bellingham szintén a kapufára lőtte, majd a Brandt lábáról a kapu felé hulló labdát kellett Kobelnek szögletre ütnie. Ettől függetlenül azért volt hová javulni a Realnak, Mbappé például szinte teljesen észrevehetetlen volt a védők gyűrűjében.

Sahin kapitális hibái és a beinduló madridi henger

A szünetben nem történtek változások, de a Real így is érezhetően támadóbb szellemben lépett fel. A jobb oldalon Vázquez már-már szárnyvédőt játszott, tehát teljesen felfutott a támadásokkal, így Rodrygo végérvényesen beléphetett a centrumba, megosztva a dortmundi védők figyelmét, hogy Mbappé ne egyedül legyen bent. Bár a hazaiak kétségtelenül nagy nyomás alá helyezték a dortmundiakat, azért a második félidő első felében a Dortmund időnként még ki tudott szabadulni a szorításból. Gittens és Malen folyamatosan várta a kiugratásokat a bátrabban fellépő madridi szélső védők mögött. Ezeket a kibontakozási lehetőségeket lehetetlenítette el végképp Sahin, aki az amúgy jól felépített meccstervét tipikus, kezdő edzőkre jellemző hibákkal tette tönkre. Először az 58. percben szánta rá magát egy cserére, még 2–0-s előnyben lehozta a mezőny egyik legjobbját, Bynoe-Gittenst, a helyére pedig behozta harmadik belső védőnek Antont. Sahin tehát abba a csapdába esett, hogy teljesen a csapatára húzta az ellenfelet, végképp lemondott az ellentámadásokról. Ráadásul azért sem volt jó ötlet a három-, azaz tulajdonképpen ötvédős felállásra való átállás, mert így a szárnyvédők teljesen elszigetelten kényszerültek egy az egy elleni párharcokra a szélvészgyors madridi szélsők ellen, és ennek nem is lett jó vége. A hazaiak a csere utáni három percben két gólt szereztek, miután elviselhetetlenné vált a védők számára a nyomásuk. Először Antonio Rüdiger fejelt gólt, majd a sokadik próbálkozására Vinícius is betalált.

A második félidő elejéig jellemző, egészen lüktető, oda-vissza szép támadásokat hozó meccsképet felváltotta a madridiak totális dominanciája. Miután Sahin Gittens után hat perccel Malent is lehozta, elveszett a dortmundi ellencsapások éle, így aztán a madridi szélső védők is nyugodt szívvel mehettek előre segíteni a támadásokat. Ez jól jött Viníciusnak is, aki Mendy fellépéseinek köszönhetően többet cselezhetett befelé. Csak egy adat ennek jellemzésére: a második félidőben bemutatott 18 hazai cselkísérletből tíz a brazilhoz volt köthető. A 76. percben, még 2–2-es állásnál Sahin próbált még egyszer kétségbeesetten lendületet csempészni a csapatába. Nmecha helyére második csatárnak behozta a legújabb fiatal német csatártehetséget, Maximilian Beiert, viszont a másik cseréjével talán még a korábbinál is jobban mellé nyúlt. Az elfáradó Ryerson helyett Emre Cant hozta be jobb oldali szárnyvédőnek, ami Vinícius ellen – mint ahogy az később kiderült – rendkívül rossz döntésnek bizonyult.

Előbb még azonban tíz perccel a vége előtt a Dortmund előtt akadt egy hatalmas lehetőség a vezetés újbóli megszerzésére, de Beier lövését Courtois szerencsésen hárította. Sorsszerűen tulajdonképpen ez ágyazott meg aztán a nagy hazai hajrának. Rögtön az ellentámadásból ugyanis egy Brandtól szerencsésen visszapattanó labda után Vázquez bombázott éles szögből a kapuba. A végére pedig jött a Vinícius-show. A negyedik találat előtt szinte az egész pályán végig vezette a labdát, Can látványosan nem tudott vele mit kezdeni, nagyon csúnyán le lett rázva a becserélt rutinos dortmundi játékos. A hosszabbításban aztán az egész dortmundi védelemből bohócot csinálva ért el végül Vinícius mesterhármast alig fél óra alatt úgy, hogy előtte 60 percig látványosan nem ment neki a játék.

Összegzés

Vinícius és a Real Madrid tehát újra megmutatta, hogy sosem szabad őket leírni. A már-már kétségbeejtően gyenge első félidő után a madridiak egyik pillanatról a másikra megtáltosodtak, és csillantották meg a bennük rejlő képességeket. A madridi fordítást csak elősegítették Sahin rendkívül rosszul elsülő módosításai. Újra bebizonyosodott, hogy miért nem jó, ha egy rendkívüli egyéni képességeket tömörítő támadósorral szemben egy csapat teljesen a védekezésre rendezkedik be, miért van igenis szükség a támadások lehetőségének legalább minimális szinten történő fenntartására. Sahin edzői tapasztalatlansága ezúttal látványosan kiütközött, főleg a rutinróka Ancelottival szemben.

Kiemelt kép: DPA / Alamy Stock Photo