Del Piero, a juventinók kapitánya

A sorozat első részében a világsztár pályafutásának kezdeteiről és legfényesebb időszakáról írtam. A folytatásban Del Piero emberi és szakmai jellemzőit, pályafutását meghatározó súlyos sérülését és karrierjének következő szakaszát vizsgálom.

1998 tavaszán Del Piero Európa legfélelmetesebb együttesének vezére volt. Zsinórban harmadik BL-döntőjére készült csapatával, miközben 1995 és 1997 után a harmadik bajnoki címét ünnepelte. A Bajnokok Ligája elődöntőjében előbb mesterhármast szerzett az AS Monaco ellen, majd a visszavágón pazar, félfordulatból leadott bombájával mattolta Fabien Barthezt.

https://www.youtube.com/watch?v=4rrtwo1xgU0

Ebben az időszakban a világ legjobb formában lévő futballistájának tartották. Mindenki azt várta, hogy a döntőben megkoronázza élete teljesítményét. A Real Madrid elleni BL-döntőt megelőzően azonban izombántalmakkal küszködött, vállalta a játékot a fináléban, de – a bajnoki címért Ronaldo Interével folytatott vetélkedés következtében – az egész májusban enervált csapatával együtt csalódást keltő teljesítményt nyújtott (0-1).

A tavaszi szezon hajrájában kialakult izomsérülése közrejátszott abban, hogy a BL-döntőt követően a vb-n is csupán árnyéka volt önmagának. 1998 tavaszán, bár Alex élete formáját mutatta, de az említett két mérföldkő során nyújtott teljesítménye miatt végül felemásra sikerült a szezonja.

A megpróbáltatásokat tetézte, hogy egy nappal a 24. születésnapja előtt, 1998. november 8-án súlyos sérülést szenvedett, amely később egész karrierjére kihatott. Del Piero ezt követően soha nem volt képes a sérülését megelőző időszakban mutatott kirobbanó teljesítményét megismételni.

Az Udinese elleni mérkőzésen szenvedett elülső és hátsó keresztszalag szakadást. A sérülés jelentősége Del Piero pályafutásában felbecsülhetetlen. Akkor érte, amikor egy szakmai és mentális érési folyamat eredményeként első számú vezére lett együttesének. Élete legjobb formájában vetette ez őt vissza, de kihatott csapata teljesítményére is.

A rivális Intert ősszel ismételten legyőző Juventus vesszőfutása Alex sérülésétől kezdve megállíthatatlan volt, amely Marcello Lippi állásába kerül. Az új szakvezető, Carlo Ancelotti együttese – bár mindkét mérkőzésen előnybe került – végül búcsúzott a Manchester Uniteddel szemben a BL-elődöntőben.

Példaértékű rehabilitáció

Alex a coloradói Vail Valley Clinical Centerben a legjobb kezekbe került, majd hat hónap után már elkezdhette a könnyített edzéseket. Del Piero ettől kezdve saját, háromfős erőnléti edzői stábot alkalmazott, amely azért volt felelős, hogy a játékos folyamatosan fejlődjön. A mért eredmények alapján egyéni edzéstervet követett azért, hogy idősebb korában is rendszeresen játékra tudjon jelentkezni, erőnléti állapota megfelelő legyen. Ez vezetett ahhoz, hogy Lippi második torinói korszakában, vagy éppen Claudio Ranieri idejében is vezére volt csapatának. Del Piero 2008-ban a Serie A gólkirályi címét is elhódította, pedig sérülését követően ezt kevesen nézték volna ki belőle.

A pályafutását kettétörő sérülése ellenére tehát alázatos munkával és előrelátással vette elejét annak, hogy a későbbiekben elvétve essen ki sérülésnek köszönhetően. Példamutató tetteivel pedig az említett állandóságot nyújthatta klubja számára. Példája azért is követendő a fiatalok számára, mert az 1990-es évek végén nem állt rendelkezésére olyan technológia, és fejlett edzésmódszer, amelyet például Cristiano Ronaldo is hasonló okok miatt alkalmaz és gyakorol.

Súlyos sérülését követően a következő mélypont az elbukott Eb-döntő volt 2000-ben, ahol rengeteg olasz szurkoló szemében közellenségnek volt beállítva.

Az idő tájt még nagyobb teher került a vállára Zdenek Zeman, az AS Roma korábbi edzőjének doppingvádjai miatt. Zeman szerint a Juventusnál többek között Gianluca Vialli és Del Piero nem természetes módon pakolt magára izomtömeget rövid idő leforgása alatt. Emiatt még kihallgatásokra is kellett járnia.

Alex sérülését követően sokáig nem volt az igazi, góljait főleg büntetőkből szerezte. Technikai repertoárjában jó ideig a cselezési készsége drasztikusan visszaesett. Már nem sikerült több védőt átjátszania, begyűjtenie a labdát saját térfelén és szólókkal szórakoztatnia a publikumot. Del Piero ugyanakkor mentálisan megerősödött a felgyógyulása alatt, és arra helyezte a hangsúlyt, amelyben továbbra is hatékony tudott lenni.

Taktikai intelligenciájára, valamint a páratlan rugótechnikájára, átadásaira épített, amely továbbra is jellemezték a játékát. Sajnos robbanékonyságából jelentősen veszített, majd csak a 2002–2003-as szezon első felében láthattuk időszakosan korábbi megindulásait. Addig azonban a juventinók által kritizált Ancelottinak is sokat köszönhetett Alex és maguk a szurkolók is, hiszen felépülése idején gyengébb teljesítménye ellenére folyamatosan játszatta őt. Tette ezt azért, hogy játékosa ne veszítsen a hitéből, és képes legyen visszakapaszkodni a korábbi szintjére.

2001. február 13-án a bő egy éve daganatos betegséggel küzdő édesapja elhunyt. Halála volt Del Piero életében a harmadik olyan súlyos csapás, amely átmenetileg meggyengítette ugyan, de nem törte meg.

Sok szenvedéssel a háta mögött, öt nappal később, február 18-án a csereként beállt támadó megszerezte a várva várt akciógólját, majd sírva fakadt gólörömében. Édesapja, a sérülés, az Eb-kudarc és a doppingvádak – eltört a mécses. Az alábbi felvétel szinte mindent visszaad a jelenetsor jelentőségéből:

https://www.youtube.com/watch?v=KISCv8nPbl4

Alex a gólnak köszönhetően felszabadult, játéka újra kiegyensúlyozottá vált. Nem lett a régi, de kevésbé volt hullámzó a teljesítménye.

Ahogyan maga vallott róla egykoron, a tragédia megtanította arra, hogy szerényebb, alázatosabb életmódot folytasson. Hiába teremtette meg magának az anyagi jólétet, hiába érezte azt egy időben, hogy mindent megtehet, ha nem tudta megakadályozni édesapja halálát. Egyik róla szóló könyvében arról mesélt, hogy tízéves korában már érett fiatal benyomását keltette. Történt ugyanis, hogy baleset érte. Hazafelé tartva biciklizett, majd az út túloldalán lévő házukhoz kívánt továbbhaladni, amikor a sűrű forgalomban elütötte egy autó. Szerencsére a coneglianói korházban kiderült, hogy megúszta könnyebb sérülésekkel.

A Real Madrid mumusa

Del Piero akár kisebb nevű ellenfelek ellen, akár a világ legjelentősebb topklubjaival szemben futballozott, hasonló módon tudott eredményes lenni. Kevés világklasszis van, akinek egyik kedvenc nemzetközi áldozata a legrangosabb európai trófea rekordbajnoka. Del Piero nagyságát jól szemlélteti az a tény, hogy pályafutása hol sikeresebb, hol kevésbé sikeres időszakában rendre vezére tudott lenni az Öreg Hölgynek, amely számos esetben nézett farkasszemet a spanyolokkal.

1996-ban a BL negyeddöntőjében sorsdöntő szabadrúgásgólt lőtt a Realnak. 2003-ban a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján fejjel készítette elő David Trezeguet találatát, majd mesteri találatot szerzett.

A 2004–2005-ös sorozatban részese volt a „galaktikus” Real legyőzésének: Capello együttese taktikus futballal ejtette ki a bivalyerős, Wanderley Luxemburgo által irányított, Ronaldót, Zinédine Zidanet, Raúlt, Luis Figót és David Beckhamet is felvonultató spanyolokat.

2008-ban összesen három emlékezetes találattal intézte el a királyiakat a csoportmérkőzések során (2-0, 2-1). A madridi Estadio Bernabéu közönsége felállva, vastapssal köszöntötte őt lecserélését követően, amely csak keveseknek adatott meg. Számos aranylabdás is megirigyelné.

https://www.youtube.com/watch?v=b7v7amGlBe0

Nem kapott Aranylabdát

Amit az élet az egyik oldalon ad egyeseknek, azt általában egy másik területen elveszi. Del Piero tudása alapján akár a futballberkekben neki tulajdonított kivételes, széles körben elismerést kiérdemlő státuszánál is magasabban jegyzett pódiumra kerülhetett volna. Pályafutását torinói sikerek hosszú sora jellemezte, miközben legkiemelkedőbb éve is ellentmondásosra sikeredett, és éppen emiatt nem volt képes a futballtörténelem legnagyobb alakjainak ítélt nemzetközi egyéni díjak elhódítására. Kirobbanó formájában, 1998-ban néhány hónapon át valószínűleg a futballvilág legkiválóbb labdarúgója volt. Év végén mégis csupán a 16. helyen zárt a France Football Aranylabda-szavazásán.

Tény, hogy 1995-ben és 1996-is egyaránt az előkelő negyedik helyen végzett a szavazáson. 1996-ban összesen hat gólt szerzett a BL-ben, 1998-ban pedig már 10-et.

Del Piero 19 éven át szolgálta a Juventust, és mind súlyos térdsérülését megelőző, mind pedig az azt követő években vezére maradt a mind Olaszországban, mind Európában domináló együttesének. Bár képességei alapján egyértelműen esélyes volt rá, különböző okok miatt Alex nem tudott egyetlen szezonban sem egyértelműen kiemelkedni a kortárs futballsztárok közül, hanem valójában egyike maradt a legjobbaknak. Roberto Baggio, vagy további aranylabdások (Ronaldo, Michel Platini, Marco van Basten stb.) azért nyerhették el a legrangosabb nemzetközi egyéni díjakat, mert egy adott szezon során egyértelműen kiemelkedtek a nemzetközi futballsztárok közül a csúcsteljesítményüknek köszönhetően. Del Pierónak ez nem sikerült.

Az első részben arról írtam, hogy szerencséje volt Baggióval szemben abban, hogy ő egy Lippi által edzett (és Luciano Moggi által irányított), győzelemre épített klubban játszhatott. Más tekintetben viszont balszerencsés volt.

Két teljes generáció klubszimbólumává vált, miközben csapattársait sorra díjazták: 1993-ban Roberto Baggio, 1998-ban Zinedine Zidane, 2003-ban Pavel Nedved nyerte el a France Football Aranylabdát.

• Alex Lippi két torinói időszaka során összesen négy Bajnokok Ligája-döntőt játszott. Minden egyes alkalommal vezető szerepet töltött be a Juventusban, de a Real Madrid ellen elbukott fináléban, pályafutása csúcsán, csalódást keltő teljesítményt nyújtott. Ez jelentősen hatott az Aranylabda-szavazáson, ahol csapattársa, Zidane vb-döntőben nyújtott teljesítménye miatt egyébként sem lett volna elegendő számára egy BL-győzelem.


• Baggio esetében természetesen még Copfocska volt a csapat első számú játékosa 1993-ban, a debütáló Del Pierónak nem lehetett esélye megközelíteni teljesítményét.


• Talán a cseh középpályás egyéni díja világítja meg leginkább Alex helyzetét. A 2002–2003-as szezon elején a régi Del Pierót láthattuk. Döntő gólokat szerzett a Szuperkupa döntőjében, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. 1998 óta nem látott formában futballozott, minden szakíró róla beszélt Itáliában. A probléma az állandóssággal volt akkor is. Mire csapata a tavaszi hajrára fordult, némileg visszaesett Alex formája, és ekkorra egyértelműen megnőtt Nedved jelentősége a csapaton belül. A BL-döntőt bár elbukta a Juventus, az akkor hiányzó Nedved a tavaszi időszakban kiválóan teljesített. A trófeák sorsa az idény ezen szakaszában dől el, az Év legjobbját már az új naptári évben (2003) keresi a szakma. Ha Alex fél évvel később produkálja a 2002 második felében mutatott teljesítményét, ha nem is lett volna Aranylabdás, de ismét az első helyezettek között zárhatott volna.

A példakép

Del Piero nem azért lett a juventinók kedvence, mert kivételes technikai repertoárjának köszönhetően látványos gólokat szerzett, hanem a klubhűség mellett a futballját egyfajta megbízhatóság jellemezte. Rá mindig, minden körülmények között (ha nem volt sérült, mindig bevethető volt, a másodosztályba is követte együttesét stb.) tudott a klub és a szurkoló számítani. Ezek az értékek különösen a mai futballvilágban még inkább felértékelődnek, ahol a hagyományos emberi értékeket a felületes viselkedésminta vette át, amely több jelenkori klasszisra jellemző, miközben nem áll egyenes arányban a pályán tapasztalt hasznosságukkal.

A pályán Alex a 2000-es évek elején nem csak játékának köszönhetően volt vezér, hanem felelősségvállalás tekintetében is kiemelkedett társai közül. Érezte, mikor kell pluszt adnia csapata számára, amikor nem megy a játék. Felismerte saját szakmai és emberi korlátait, és ennek tudatában helyezkedett, olvasta a játékot és taktikus szemmel követte a pályán belül saját együttesének teljesítményét. Klubjához való ragaszkodása és hűsége kulcsszerepet játszottak abban, hogy a világbajnoki győzelmet követően a Serie B-be is követte együttesét.

„Egy csapatkapitány szabályozza az együttese mindennapi életét. El kell tudni fogadni egy lecserélést, vagy ha csereként számítanak rád. Évekkel ezelőtt a csapatunkban kilenc olyan játékos szerepelt, akik saját hazájuk válogatottjának csapatkapitányai voltak. Olyan bajnokokkal játszottam együtt, akiknek nagyobb karizmájuk volt az enyémnél. És én büszke voltam arra, hogy én lehettem az ő csapatkapitányuk” – mondta korábban Del Piero.

Giampiero Boniperti szavaival élve Del Piero valóban példával szolgál a fiatal generációnak, hogy mit jelent a győztes mentalitás, hogyan kell egy klub értékeit képviselni egy példaképnek, mekkora büszkeséget jelent viselni a klub mezét. Mértéktartó magaviselete, szerethető személyisége, az ellenfelek és mindenkivel szemben tanúsított általános tiszteletadása pozitív értékek a fiatal labdarúgók és rajongók számára egyaránt.

(Folytatjuk!)

A szerző a Calcio Analyst Italia nevű nemzetközi podcast adás szerkesztője.

Megnyeri a Juventus az idei bajnoki címet?

10,00 – Igen

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Olaszország/Serie A/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.