Danny Welbeck útja a csúcsra

Amikor 2020 októberében a Brighton & Hove Albion szerződtette az ingyen megszerezhető Danny Welbecket, sokan azt gondolták, a klubra amúgy nem jellemző pánikigazolást hajtott végre. Hogy hiába mintaszerűen működő egylet az Albion, ezúttal nem törődött azzal, mennyire sérülékeny csatárt igazolt Neal Maupay és Aaron Connolly mellé, aki közel a 30-hoz úgysem lesz képes folyamatosan jól teljesíteni, egyáltalán rendelkezésre állni. Hogy többet lesz az orvosi szobában, mint a gyepen.

Ehhez képest eltelt négy év, és Welbeck folyamatosan játszik, egyre jobban, idén történetesen élete szezonját futja. Amellett, hogy az egyik vezér, rendkívül intelligensen futballozik, és gólveszélyesebben, mint valaha; a hét bajnokin szerzett négy gólja egyéni rekord. Mindig is rendkívüli alapossággal odafigyelt a testére és a táplálkozására, sérülései után a mentális egészségére is, a konzisztensen remek játékának azonban ennél szimplább oka van: rettenetesen élvezi a futballt, láthatóan örömét leli minden egyes, a pályán töltött percben. Nem túlzás azt állítani, „öregségére” vált klasszissá, noha a 2010-es évek elején még azt lehetett gondolni, a tinédzseréveit hátrahagyva a Manchester Unitedben lesz az. Abban a klubban, amelyikért kisgyerekkora óta rajongott.

„Az 1992-es osztályt, Giggst, Scholest bálványozva nőttem fel, ők inspiráltak”

– mondta egykor. Aztán egy nap ott találta magát velük egy öltözőben. Alig akarta elhinni. Öt felnőtt szezon elteltével mégis azt kellett fontolgatnia, ami addig legfeljebb a rémálmaiban fordult elő: hogy elhagyja szeretett nevelőklubját.

Az mondjuk ritkaság, hogy egy tehetséges saját nevelést egy riválisnak passzoljon el valamely topklub, Welbeck esetében ez történt kereken tíz éve. Louis van Gaal mondott le viszonylag könnyen akkor 23 éves csatáráról, az Arsenal pedig élt a lehetőséggel. Azon persze lehet vitatkozni, mennyire csinált jó bizniszt, és nem csak retrospektív adekvát a kérdés, akkoriban is az volt: elvégre az Arsenalnak akkor (is) gólvágóra, a befejezésekben príma kilencesre lett volna szüksége, csak hát Welbeck kapcsán mindig is ez volt a nagy dilemma. Hogy mennyire jó befejező. Érzi-e eléggé a kaput. Jól dönt-e a kulcspillanatokban. Kétszer produkált addig kilencgólos bajnoki szezont, az jelentette a csúcsot. Ha kritikusak vagyunk, azt kell mondjuk, a Manchester Unitedben játszva az azért nem világraszóló teljesítmény, ha megengedőbbek, hozzátehetjük, egy fiatal játékosnak egy ekkora klubban már a csapatbakerülés is bravúr.

Welbecknek az első kilencgólos szezonban, a 2011–2012-es idényben Wayne Rooney, Javier „Chicharito” Hernández és Dimitar Berbatov mellett kellett megvívnia a helyéért, a 2013–2014-es idényben pedig Rooney, Chicharito és Robin Van Persie konkurenseként (nem mindig játszott persze centert, a támadósor más posztján is többször megfordult). Az előbbiben, még Sir Alex irányításával sikerült is beverekednie magát; 30 bajnokin játszott, 23-szor kezdőként, David Moyesnál azonban csak 15-ször lehetett a kezdő sípszó pillanatában a gyepen. Hogy így is berámolt kilenc gólt, nem rossz, az viszont, hogy a két évad közt csak egyetlen egyet, nehezen magyarázható.

A 2014 nyarán megérkező Van Gaal olyan nagyon nem is marasztalta a több lehetőség miatt elkívánkozó ifjút – ott volt neki Rooney és Van Persie mellett Radamal Falacao, illetve mögöttük Ángel Di María, bár mint utóbb kiderült, csak papíron volt bivaly ez a négyes –, az Arsenal pedig örömest kifizette a 16 millió fontot. Welbeck viszont aligha ment könnyű szívvel.

„Helyi srác vagyok, gyerekkorom óta a klub szurkolója, nagyon bánt, ha a csapatnak nem megy

– mondta utolsó manchesteri szezonja elején az egyik meccsnapi programfüzetben. –

Olyankor még szenvedélyesebben akarok minden tőlem telhetőt megtenni a csapatért, a játékostársakért, mert nekem a United rengeteget jelent.”

Minden szeretete ellenére pályája későbbi időszakában rendesen megbosszulta nevelőklubját azért, amiért olyan könnyen elengedte: öt bajnoki gólt lőtt a Unitednek azóta, hogy otthagyta – csak a West Ham ellen megy neki jobban –, de a PL-találatoknál is emlékezetesebb a 2015-ös FA-kupában szerzett győztes gólja már arsenalosként; azzal sikerült a „vörös ördögöket” a negyeddöntőben az Old Traffordon búcsúztatnia.

Ami azt illeti, vörös helyett felnőhetett volna kékben is, minthogy előbb a városi rivális City hívta próbajátékra, ők azonban közölték ghánai származású édesapjával, a fiú nem elég jó. Kevéssel azután azonban Welbeck amatőr csapatával részt vett egy helyi tornán, ott szúrta ki a United. A többi meg, ahogy azt mondani szokás, történelem. 17 évesen mutatkozott be a Manchester United első csapatában a ligakupában, néhány héttel később pedig a bajnoki debütálást látványos góllal tette még emlékezetesebbé (a Stoke City bánta).

Az Arsenalban az első két bajnokiján gólképtelen maradt, és Arsene Wengernek mindjárt csitítania kellett, és türelemre inteni az észak-londoni drukkereket, de még az átigazolása hónapjában, szeptemberben betalált, október első napján pedig mesterhármast rúgott a Bajnokok Ligájában a Galatasaray ellen. 37 mérkőzésen szerepelt első fővárosi szezonjában, nyolc gólját négy gólpasszal egészítette ki, az azt követő két évet viszont sérülések barázdálták.

Jó ideig a sérülésekről szólt a karrierje, azok gyötrelmes leküzdéséről, a reménybeli mielőbbi visszatérésről. Az első igen súlyos térdsérülését 2015 áprilisában szenvedte el, tíz hónapig maradt akkor harcképtelen. Bő egy évvel később egy Manchester City elleni meccsen a másik térdében szenvedett el ugyanolyan porcsérülést, nyolc hónapot kellett akkor kihagynia; az ráadásul az Eb-szereplésébe került. 2018 őszén talán az addigi legsúlyosabb sérülés sújtotta: eltört a bokája. Kilenc hónap a partvonalon túl.

„Nem volt könnyű kezelni a helyzetet

– nyilatkozta egykor, még a harmadik sérülés előtt. –

Nehéz szitu, magányosnak érzed magad. Jó ideig az otthonomat sem hagyhattam el, két hónapig egyáltalán nem nehezedhettem rá a térdemre. Amikor hat hét után először eljutottam az edzőközpontba, sem csinálhattam semmit. Odavittek, benéztem, aztán mentem is haza olvasni. De nagyon sokat tanulsz magadról ezekben a szituációkban, mentálisan nagyon megerősödtem. Sokat olvastam, elsősorban a sport mentálhigiénés vetületéről, de önéletrajzokat is.”

Tyson biográfiája volt az egyik kedvenc:

„Ő egy igazi harcos. Egy őrült. Én azonban nem csak harcos vagyok, szeretetet adok másoknak. Ettől még tetszett a könyv.”

A másik, az annál is nagyobb kedvenc Tim S. Grover műve, a Relentless – From Good to Great to Unstoppable, amelyben arról ír a személyi edzőként dolgozó motivátor, hogyan dolgozott együtt Michael Jordannel, Kobe Bryanttel; ez az írás ugyancsak segítette Welbecket abban, hogy miképpen álljon talpra súlyos sérüléséből.

Később, az egyetlen watfordi szezonjában sem kerülte el a baj: egy ronda hajlítósérülés száműzte négy hónapra a csapatból, az utolsó időszakban pedig társaitól külön edzett, de akkor is vérprofi módjára tartotta karban magát. Szóval nem csak a testével törődik, a mentális egészségével szintén: a YouTube-on ma is előszeretettel nézi a különböző motivációs videókat, hallgatja az ebben jártas előadókat; a korábbi amerikai tengerészgyalogos és ultramaratonista David Goggins Can’t Hurt Me című memoárját hangoskönyv formájában újra és újra örömmel fogyasztja, a kötet a mentális erőre fókuszál, hogy miképpen győzzük le a kihívásokat, és hogyan legyünk úrrá a kihívásokkal teli környezetünkön.

És valahogy tényleg azt látni rajta közel a 34-hez, hogy elképesztően friss, fejben is, még mindig dinamikus, képes az egyes játékhelyzetekben az évekkel korábbiaktól eltérően jól dönteni – márpedig ez aligha menne úgy, ha a test mellett nem lenne a szelleme is ép. De minden megoldása, az idei góljai is egytől egyig arról árulkodnak, érett csatárrá vált, aki rendkívül okosan játszik, a kapu előtt pedig – szemben a fiatal Welbeckkel – rendkívül higgadt. Ezért jár hét bajnokin négy találatnál.

„Felszabadultan futballozik. Ha ránézek, egy fiatal játékost látok. Nagyszerű formában van, a fizikumát tekintve is, mert nagyon odafigyel magára. Példakép a fiatal játékosaink előtt. Ahogy őket, másokat is lenyűgözi, hogy valaki ebben a korban ilyen teljesítményre képes a Premier League-ben. Nagyon élvezem a vele való munkát, igazi profi. Nagyon sok fiatal játékosnak kellene végignéznie, hogyan dolgozik, példát venni róla, és tudatosítani magában, csak így lehet valamit elérni a futballban”

– dicsérte edzője, a nálánál két évvel fiatalabb Fabian Hürzeler.

Mások is felismerték Brightonban, mennyire értékes, a szerződésajánlatot elfogadva Welbeck májusban 2026-ig hosszabbított, játéka alapján pedig kijelenthető, jó üzletet csinált az Albion. Welbeck is elégedetten nyugtázta a döntést, kiemelve, fantasztikus a brightoni klubkultúra, hogy mindig jobbak akarnak lenni, évről-évre igyekeznek emelni a szintet.

„Minden egyes szezon elképesztően jól sikerült eddig, mindig előre tudtunk lépni

– tette hozzá az aláírás után. –

Ez az idény az Európa-liga miatt nagyon nehéznek bizonyult, de biztos vagyok benne, hogy a következő évadban is valami különlegest vihetünk véghez.”

Hogy így legyen, azért immár a 31 éves Hürzeler felel, de ami igazán lényeges: Welbeck ugyanannyira élvezi nála a futballt, mint korábban Roberto De Zerbi, vagy még előtte Graham Potter irányítása alatt.

„A pályán mutatott teljesítménye, és az azon kívül hozzáállása is fantasztikus

– jellemezte korábban Potter. –

Nagyon sokat segít a fiataloknak. Az pedig külön jó, hogy ilyen gólerős, mert mégiscsak középcsatár. Ő meg aztán mindig gólokat akar rúgni.”

A legutóbbi, a Tottenham Hotspur elleni a 27. PL-gólja volt a Brightonban, bár érdekes, hogy az volt mindössze a második győztes találata. Az viszont lenyűgöző, mennyire sok hangszeren játszik, hogy fejjel és lábbal is veszélyes, az összjátékban remek, lehet indítani a védelem mögé betett labdákkal, de abban is kiváló, ha vissza kell lépnie labdáért, megtartani, vagy kis játékokkal helyzetet kialakítani. Góljai ugyancsak széles skálán mozognak, az első szezonjában például szerzett szólógólt, kapásgólt, fejesgólt, gólt a 16-oson kívülről. A 2020–2021-es szezonban a Brighton csatárai közül (Maupay, Leandro Trossard és Connolly alkotta még a négyest), neki volt a legjobb gól/perc mutatója.

„Fontos, hogy boldog vagy-e, én pedig nagyon jól éreztem magam Brightonban az első évemben, élveztem a játékot, azt a futballt, amelyet Potterrel játszunk.”

De Zerbinél sem érzett másképp:

„Volt szerencsém néhány nagyszerű menedzserrel együtt dolgozni, de ő kétségkívül különleges

– mondta mesteréről a tavasszal. –

Az elhivatottsága, az alapossága és a taktikai merészsége miatt is. Nem nagyon játszunk tipikus kilencessel, a csatárok is a támadásépítés részei, de aztán egyszer csak a hátsó labdajáratásból a lehető leggyorsabban igyekszünk eljutni a kapuig, kihasználva a szabad területeket. Simán előfordul, hogy amíg a támadásépítés elején van egyfajta felállásunk, az teljesen átalakul, mire felérünk a kapu elé. Van úgy, hogy egy meccsen belül háromféle harcmodorral futballozunk, mert mind a hármat begyakoroltuk, mind a hármat ismerjük. Minden játékosunk mindig tudja, mik az opciói a labdával, szóval miközben a tréner azt akarja, az ő felfogása szerint játsszunk, megvan a pályán a szabadságunk is.”

Hürzelernél ugyancsak alapvetés a hátulról való építkezés, Welbecknek pedig nagyon fontos a szerepe abban, hogy passzopciót nyújtson, vagy helyet csináljon a társaknak. És ha az új trénerrel vegyes is egyelőre az eredménysor, a Spurs elleni fordítás 0–2-ről azt mutatja, a csapat éppen olyan, mint annak 33 éves csatára: soha, a legnehezebb pillanatokban sem adja fel.

De mi más, ha nem ez a hozzáállás vinne előre.

Kiemelt fotó: Sportimage Ltd / Alamy Stock Photo