Az NBA iránti szenvedélyéből valósította meg álmait a magyar mezpápa – interjú a ThrowUsBack alapítójával, Kátai Tamással

– Emlékszel arra a konkrét pillanatra, amikor megfertőzött téged a kosárlabda és az NBA?

– Általános iskolásként szerettem bele a kosárlabdába, amikor elmentem az első edzésre a Kőbányai Darazsakhoz. Az NBA világa pedig az 1998-as Chicago Bulls–Utah Jazz döntővel került közelebb hozzá, amit a legendás Török Péter kommentálásával volt szerencsém nézni. Ettől a szezontól követtem az NBA mérkőzéseit is. Ráadásul az 1990-es években mindenhol elérhetők voltak a kosaraskártyák, és általános iskolásként ezeket is gyűjtöttem. Ez még jobban növelte a szenvedélyemet az amerikai profiliga iránt.

– Igaz, hogy többször inkább próbálni mentél a zenekaraiddal, mint edzésre?

– Nagyon jól értesült vagy! Igen, a gimis éveimben részben a zene miatt kopott ki a sport a mindennapjaimból. Előtte azokban a csapatokban, ahol megfordultam, leginkább egyes-kettes poszton játszottam, és akadtak sikeresebb időszakaim: például volt olyan szezon a Malévban, amikor a hárompontos dobások listáján első helyen álltam. Amíg nem kezdődött el az alapozás, addig a szabadtéri kosárlabdázás számomra egyértelműen életstílusnak számított. Minden nyáron reggeltől estig kosaraztam a kőbányai ligetben, ami akkoriban a streetball rendezvények első állomása is volt. Pár szendviccsel és vízzel felvértezve egész nap bírtam a játékot. Persze rengeteg streetballbajnokságon is részt vettem azokban az években. Minden hétvégém úgy telt, hogy korán keltem, és már szálltam is vonatra a többiekkel, hogy eljussunk egy-egy torna helyszínére.

Később sajnos megsérültek a bokaszalagjaim, így gyakorlatilag újra kellett tanulnom kosárlabdázni, főleg ugrani. Ez egy traumatikus élmény volt számomra, mivel szinte mindent elvesztettem, amire azelőtt képes voltam. Ekkor jöttem rá, hogy erre egy életet felrakni nagyon kockázatos, és nem ez lesz az én utam.

– Miért pont a mezek, s miért nem a cipők?

– Úgy gondolom, hogy a játékosok, a csapatok, a liga maga a mezekben fejeződik ki a legjobban. A cipő egy szükséges sporteszköz, egy mez viszont sokkal több kapcsolódási pontot jelent számomra a játékossal vagy a klubbal. Nem véletlen, hogy az összes sportbár falán mezek lógnak, és nem cipők. Az elején persze megkísértett a sneakerek világa, de már akkor is 50-60 000 Ft volt egy új Jordan-csuka. Az eBayen viszont 8000-10 000 forintért remek mezeket vadászni magamnak. Alapvetően nem akartam egy olyan gyűjtőszenvedélybe beleesni, amiben anno 60-80 000, manapság pedig már félmilliós tételárakat kell kifizetni egy-egy csinosabb darabért.

– A labdarúgás soha nem érdekelt?

– A kőbányai lakótelepen a házak között rácsokkal körbekerített betonpályákon lehetett játszani. Oldalt kosárpalánkok, keresztbe pedig focikapuk voltak. Így sosem tudtunk ott kosárlabdázni, mert már akkor is többen fociztak, és elfoglalták a pályát. Ez nagyon idegesített, és ezért kvázi dacból távol tartottam magam a sportágtól. A ThrowUsBacknél is csak mostanság kezdtünk focimezeket árulni, mert be kellett látnunk, hogy óriási a kereslet rájuk.

– 2018 szeptember nyílt meg az első „zarándokhely” a Vörösmarty utca 36. szám alatt. Te mindig nagy hangsúlyt fektetsz a vásárlókkal való személyes kontaktra. Bő hat év alatt mi változott?

– Azóta már hat év tapasztalat van mögöttem, és bő fél évtized alatt szerencsére sok dolog változott. Amikor belekezdtem, csak a szenvedélyem és a vonzalmam volt meg a mezek világához. Hálás lehetek, hogy hagytam magam belesodródni egy olyan dologba, amit sokan elutasítanának a félelem vagy a kishitűség miatt. Az, hogy ezt az utat választottam és továbbra is járom, rengeteget tett hozzá az én karakteremhez is. A ThrowUsBack az 1990-es és a 2000-es évekből származó NBA-mezekben a legerősebb, de pólók, dzsekik, sapkák, a négy amerikai profi sportliga termékei, sőt Nascar- és focicuccok is megtalálhatók nálunk.

Egy olyan amerikai mintára felépített vintage sportswear üzlet vagyunk, ahol a major sportok szerelmesei akár teljes outfiteket tudnak összerakni maguknak. Most körülbelül 4000 termékünk van, és ki tudja hány ezer ment át a kezünk alatt az elmúlt években. Sőt, mostanában elkezdtünk streetwearrel is foglalkozni, szóval igazán széles a paletta.

– Az 1990-es években ki volt a három kedvenc játékosod, valamint csapatod?

– Az egyik Grant Hill és a Detroit Pistons. Az ő kosaraskártyáit tiniként gyűjtöttem, aztán a mezeit is. A Minnesota Timberwolvesban játszó Kevin Garnettért is odavoltam. Az említett két csapat mezeinek dizájnját nagyon menőnek tartottam, Garnett karakterét pedig nagyon megkedveltem. Az ő utcai, odaszólogatós, agresszív játékstílusa nemcsak nekem, de nagyon sok fiatalnak volt a kedvence az 1990-es években. A harmadik pedig Robert Horry, aki a Shaq–Kobe fémjelezte Los Angeles Lakersben játszott. Nagyon kedveltem, bármikor képes volt előre lépni, jól bírta a nyomást, miközben vígan elvolt reflektorfény nélkül is.

– Mitől voltak jobbak az 1990-es évekbeli NBA-mezek dizájnjai?

– A YouTube-csatornámon is szoktam emlegetni, hogy az ízlés egy szubjektív dolog. Én akkor szerettem bele az NBA-be, és fiatalságom pillanatait idézik vissza a 30 évvel ezelőtti dizájnok. Szakmai és objektív szempontok alapján viszont szerintem sokkal játékosabbak, kreatívabbak, és színesebbek voltak. Mostanság az összes sportszergyártó a minimalitás és a modernizálás felé megy, ami számomra kevésbé szimpatikus.

– Sejtem, hogy gyűjtőként minden mezt megvenne az ember, de azt is kell néznie, hogy másnap mennyiért tudja eladni. Melyik volt a legőrültebb vagy legelkeseredettebb üzleti próbálkozásod?

– Az elkeseredettség nem jellemző rám. Ha beüt a krach, akkor mindenképpen ki akarok jönni belőle. Üzleti döntéseket nem hozok ilyen alapon. Ugyebár én a szenvedélyemből csináltam bizniszt. Amit, ha valaki az őszinte véleményemre kíváncsi, senkinek sem javaslok. A legelején rengeteg személyes impulzus alapján hoztam döntéseket. Ez mára valamennyit finomodott. Elég nehéz tud lenni, mikor szíved szerint mindenképp megvennél egy elképesztően ritka mezt, de közben meg tudod, hogy nincsen igazi piac rá. Nem könnyű az, amikor a szenvedélyed a munkád. Évek tapasztalatai során rájössz arra, hogy nem feltétlenül az a menő sok ember számára, ami neked az. A mai napig a Bulls–Lakers–Raiders szentháromság az, ami széles körben értékesíthető. Azon kívül gyakorlatilag nyista. Nagyítóval kell keresni a többi csapatra a piacot. Ez a kiábrándító igazság. 

– Fontos, hogy az amerikai profi sportligákért rajongók eredeti mezt hordjanak?

– Sokáig élharcosa voltam ennek a dolognak, és nem tudnám megszámolni, hogy hányszor kerültem összetűzésbe emberekkel, akik a hamis mezek mellett kampányoltak, persze főleg akkor, ha éppen árultak is egy olyat. (Nevet.) Van egy egyszerű elméletem erre. Ha egy embernek van kötődése egy amerikai sportliga iránt, és az a liga annak a bizonyos cégnek adta a licencet a gyártásra, akkor azzal tudja kifejezni legjobban a rajongását, hogy olyat választ, amire a liga is igent mondott, nemde? Mára egyébként ezt már másképp látom. Az igazság az, hogy tökmindegy, hogy a Nike vagy a kínai cég zsebét tömjük, mivel senki nem fogja megköszönni, hogy náluk vásároltál. Ha a sportszergyártó cég nem kezeli az adott liga termékét bizonyos szinten kiemelve, akkor nem várhatjuk el a vásárlóktól, hogy mi felemeljük. Minden fogyasztói preferencia kérdése, szíve joga a vásárlónak, hogy milyen terméket választ. Egyébként az én vitáim inkább olyanokkal voltak, akik hamis termékeket árultak, és el akarták magyarázni, hogy az miért ugyanolyan jó, mint az eredeti. Mindig azt az üzleti ars poeticát hangoztatták, hogy nem mindenkinek van pénze eredetire. Ez igaz, de akkor hol húzzuk meg a határt? Ennyi erővel mindenki vegyen magának egy sima fehér pólót, rajzoljon rá egy Chicago Bulls-logót, és hordja azt. Ne egy kínai gyárban megalkotott kópiáért fizessen, hanem alkosson valamit magának! Teljesen szubjektív, hogy kinek mi a fontos. Teljesen mások vagyunk, és ez a szép ebben a világban.

Ha van szabálya a mezgyűjtésnek, akkor csak egy dolgot mondanék: számodra jelentsen valamit, és hű legyél önmagadhoz. Szerintem csak az önazonosság számít.

– Jártál az Egyesült Államokban is. Van olyan város, ahol hemzsegnek a jó fogások?

– Európához viszonyítva Amerikában bármelyik városban rengeteg jó mezt lehet találni. Nekik a kultúrájuk része, hogy minden major ligát követnek. Bármilyen helyre betérsz a tengerentúlon, legyen az étterem, bevásárlóközpont, gyorsétterem, ott amerikai sportcsapatok mérkőzéseit látod a tévéken. Az egyik barátom viccesen megjegyezte erről azt, hogy az amerikaiak azért alakították így ki a környezetüket, mert csúnyán fogalmazva nagyon rövid a történelmük, és a sportokból kreáltak egyfajta öntudatot, s ebből merítenek identitást. Akkora sportboltjaik vannak, mintha itthon összevonnál két szupermarketet. Ráadásul minden évben újra és újra kiadják ezeket a cuccokat, és belegondolni is félelmetes, hogy hány márkának van merchandising szerződése. Az amerikai brandek már az 1940-es évektől kezdve több százezer darabot gyártanak különféle termékekből.

– Melyik csapat mezei pörögtek fel az utóbbi években most, hogy a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers rivalizálása véget ért?

– Stephen Curry és LeBron James még mindig két olyan név, akik az első tízben vannak az eladások szempontjából. Éveken keresztül egy olyan reflektorfény volt rajtuk, hogy a rajongói cuccoknak folyamatosan emelkedett az ázsiójuk. Azóta megváltozott a helyzet. Minden szezonban van egy nagyon menő játékos, viszont a kereskedelem ennél sokkal lassabb. Például Anthony Edwards a Minnesota Timberwolvesból nagyon menő ebben a szezonban, és egyfajta pillangóhatásként olyan helyzetet generál, hogy sokan akarták megvenni a mezét. Tavaly a Nike viszont még ezt nem tudta, mikor leadta a darabszámokat, így Edwards összes meze elfogyott. A dedikált kosarascipője is kijött, így nyilván az is emelni fogja a darabszámot a következő évre. Ha viszont a rájátszásban súlyosan megsérül, akkor egyből visszaesik az emelt darabszám, és még a polgári outlet is tele lesz az ő mezeivel. Itt arra gondolok, hogy annyira gyors a liga, annyi minden történik, hogy nincs olyan tendencia, hogy mi jelenleg a menő. Korábban összeállt a Brooklyn Nets nagy hármasa, és mindenki vett pár James Harden-mezt, de három hónap múlva már le se tojták őt. Nincsen olyan hullám, ami miatt emelkedhetne egy mez ázsiója. Egyébként LeBron presztízse sincs már olyan magasan, mint a Miamiban vagy a Clevelandnél töltött időszakában. Összeségében elmondható, hogy több évnyi csúcsteljesítmény kell, hogy egy csapat mezei népszerűek legyenek és sok fogyjon belőlük. Az embereknél az megy át, ha valaki folyamatosan az arcukba van tolva, s ez csak több év után éri el a hatását.

– Korábban nem igazán kedvelted LeBron Jamest.

– Akkor kezdtem követni a pályafutását, amikor a Miami Heatben játszott. Ott egy folyton nyávogó, floppoló játékos benyomását keltette, csalódás volt számomra. Ő a kosárlabdázás egyik istene, aki anatómiai szempontból erre a játékra termett, s átgázolhatott volna mindenkin. Az unszimpátiám anno ellenszurkolásba torkollott. Mikor hazaigazolt Clevelandbe, akkor mindig vártam, hogy veszítsen. Ő persze szinte mindig nyert. Levontam a konzekvenciát, azaz, hogy LeBron ellen sose fogadj. Nem lehet tőle elvenni, hogy a liga legnagyobb játékosai közé emelkedett, nemrégiben elérte a 40 000 pontot az NBA-ben. Tőle is van néhány ritkább mezem. Olyan darabokat raktam el, amik maga a mez felépítése vagy összetettsége miatt számítanak extrának.

– Téged húztak már csőbe úgy, hogy valamiről azt hitted, eredeti? Mennyire van elárasztva hamisítványokkal a piac?

– Sokszor belefutottam, főleg az elején. Eléggé el van árasztva minden piac hamisítványokkal, és sajnos egyre meggyőzőbb kamumezeket készítenek. A Nike új termékeinél csak a legapróbb részletek összehasonlításánál jön rá az ember, hogy hamisítvánnyal van dolga. Sokszor megkérdezték tőlem is, hogy miről lehet felismerni a hamis mezeket. Olyan ez, mintha azt kérdezném, hogy miről lehet felismerni a rossz sört. Minden egyes korszak mezének vannak specifikációi és adottságai, hogy mi jellemzi az igazit. Lehet, hogy egyféle mezből 20-30 féle hamisítvány is létezik. Valójában nem arról érdemes beszélni, hogy miről ismered fel a hamisítványt, hanem hogy milyen az eredeti. Ez sem könnyű, mivel a gyártók évről-évre váltogatják a gyártástechnológiákat. A ThrowUsBacknél alapszabály, hogy nem árulunk hamis mezeket. Sokan szoktak írni szoktak nekem, hogy segítsek megállapítani igazi vagy sem az a mez, amit vásároltak. Amikor elárulom nekik, hogy nem, akkor rám mérgesek, velem kezdenek el veszekedni. Hogy ha tízféle modellnek létezik százhúsz féle hamisítványa, hogy írjam le neked két mondatban, hogy miért kamu a mez, amit vettél?

– A személyes kötődés manapság már kisebb egy klub meze iránt, mivel a nagyobb sztároknak már saját brandjük van. Szerinted rossz dolog, hogy már nem igazán csapatokért rajonganak a fiatalok?

– Ez abszolút normális. Olykor nem értem, hogy miért várják el az emberek, hogy valaki hűséges legyen egy klubhoz. Tőlem is sokszor megkérdezik, hogy melyik a kedvenc csapatom. Azt szoktam mondani, hogy én játékosokat és szimpatikus karaktereket kedvelek, így nincs kedvenc csapatom. Tetszik, ahogy a Golden State Warriors vagy a Denver Nuggets felépítette magát, de nem tudnék egy városért lelkesedni, mert nem vagyok amerikai állampolgár. Ha mondjuk Brooklynban nőtem volna fel, és kötődésem lenne a Netshez, akkor valószínű, hogy nekik szurkolnék életem végéig. De 8000 kilométerről miért kötődnék egy olyan város klubjához, ahol még soha nem jártam, és semmi viszonyom nincs vele? Másrészről, ha valaki 12 évesen kiválaszt egy csapatot, és 20 évvel később is neki szurkol, azt egy remek dolognak tartom. Akik egy csapatban identitást találnak, és ezt egyfajta hovatartozásként elkönyvelhetik, ebben élik meg a boldogságukat, az ilyen gondolatmenetben abszolút van ráció és elfogadható.

– Hogy tetszett az idei All Star-gála? Régebben nem volt túl jó véleményed róla.

– Az elmúlt években mindig élőben néztem az All Star-gálákat, még a tavalyit is, bár végig szenvedtem. Idén azonban úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó fennmaradni egy kétes élvezeti értékű meccsért. Másnap boldogan nyugtáztam, hogy jó döntést hoztam. A legszomorúbb ebben, hogy utána a játékosok azt nyilatkozták, hogy nem értik, miért vár el bárki tőlük kompetitív játékot, mivel ők lazítani mennek. Valahol ezzel semmi gond nincs: összegyűlnek és jól érzik magukat. Amikor viszont félpályás tripladobó versennyé változik a mérkőzés, és csak sétálgatnak a pályán, az szerintem nagyon kellemetlen. Lehet sérüléseket elkerülve látványosan játszani ezt a sportágat, de hogy a dollármilliókat kereső játékosokat szórakoztatná, hogy open (tiszta helyzetből) hármasokat dobálnak végig? Ez nevetséges. Mást érzek a háttérben. A liga azt erőlteti feléjük, hogy legyen versenyszerűbb az egész, de a játékosokat ez nem érdekli, és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Persze ezt először a klubok kezdték el (Isiah Thomas csere- Boston), a játékosok ezt pedig csak folytatták valahol. Nem adják bele szívüket-lelküket, és mikor az All-Star szünetben azt várják tőlük, hogy produkálják magukat, akkor úgy vannak vele, kösz, nem, felvettem a pénzt, és csá. A bajnokság és a rájátszás más tészta. Évek óta lefele megy az All-Star-gála színvonala, és nem tudom, hogyan lehetne megmenteni ezt az egészet az érdektelenségtől.

– A YouTube-csatornádon remek interjúkat készítettél már több, kosárlabdában és popkultúrában szereplő emberrel. Miért pont Wide Open a sorozat neve?

– A koronavírus második vagy harmadik hulláma alatt készült el a műsor, mivel nem nyithattuk ki az üzletet. A több hónapos szünet alatt kihasználtam a bennem felgyülemlett kreatív energiákat, és kitaláltam egy ilyen szórakoztató jellegű formátumot. Szerencsére jól sikerült, és sok pozitív visszajelzést érkezett. A kosárlabdában a Wide Open kifejezés az a szituációt jelenti, amikor nincs védő a támadójátékoson, ezért szabadon dobhat. A szókapcsolat másik jelentése az, hogy valaki teljesen kitárulkozik magáról. Ismert kosárlabda közeli személyiségek jöttek el a műsorba, és egy kis kosarazás után érdekes kérdésekre kellett válaszolniuk. Egy olyan formátumú tartalmat akartam létrehozni, aminek a tág keretei a kosárlabdához kapcsolódnak, de egy laikus számára is izgalmas infókat adhat az adott illetővel kapcsolatban. Sok vendégem később elárulta, hogy ilyen jópofa és szórakoztató kérdéseket még nem kaptak előtte, pedig a magyar médiában sok interjút adtak már. Az, hogy én egy nap alatt fel tudtam készülni ezekre az adásokra, nem az én dicséretem, hanem inkább a hazai média kritikája. Jó lenne egy második szezont csinálni, meglátjuk, mikor tudjuk ezt összehozni. 

– Tőrös Balázzsal, Bazskával a Minnesota City Edition mezét találtátok a legszebbnek a szokásos évi mezmustrátokon. Merre tart a globális mezgyártás? Élni fog bennük még a retro NBA-érzés?

– Sok-sok éve jellemző a minimalizmus, és egyre inkább teret nyer az általam előszeretettel használt kifejezés, a future design irányvonal. Példákkal élve az idei Washington Wizards neonszínekben pompázó City Edition meze is jól reprezentálja ezt. A Minnestota Timberwolves mezén fotórealisztikus elemeket találunk, a Golden State Warriors tavalyi dresszén egy rózsa fotóját implikálták bele a dizájnba. Viszont a rajongók és a gyűjtői közösség oldaláról nagy a nyomás a retróval kapcsolatban. Így egyik gyártó sem engedheti meg magának, hogy ne hozza vissza azokat. Idén például az Orlando Magic rukkolt elő a régi mezükkel a 2000-es évek elejéről. A kluboktól egyébként sem idegen az, hogy 20-30 évvel ezelőtti dizájnokat újra divatba akarnak hozni mintegy tisztelegve a kultúrájuk és a történelmük előtt. Ami a jövőt illeti, ki tudja, lehet 30 év múlva egy NBA-meccsen olyan dolgokat fogunk látni, mint a Space Jam 2 című filmben. Úton vagyunk a jövőről szóló futurisztikus filmek által megjelenített világ felé.

A képek forrása: ThrowUsBack