Az edző, aki Madrid városánál csak a labdarúgókat ismeri jobban – Diego Simeone munkássága
A spanyol első osztályban dolgozó vezetőedzők 30 százaléka fél év után távozik a klubjától és csupán kevesebb, mint 20 százaléka tudja megtartani az állását két évnél tovább. Ezzel szemben Diego Simeone 2011 decembere óta dolgozik az Atlético Madridnál és ez idő alatt a csapata folyamatosan kihívója tudott lenni a LaLiga két gigászának, a Barcelonának és a Real Madridnak, valamint az európai porondon is jelentős tényezőnek számít.
Diego Simeone a játékos-pályafutása alatt több helyen megfordult, és szedett magára olyan dolgokat, amelyek a mai napig meghatározzák az edzői munkáját. Annak idején az egyik utánpótlásedzője, Oscar Nessi ragasztotta rá a „Cholo”, „Cholito” becenevet, amit a zsivány és szívós emberekre használnak. Ez tökéletesen illett a fiatal Diego harcias és temperamentumos személyiségéhez. Amikor 16 éves volt, vagyis az identitáskeresés időszakának kellős közepén, Argentína másodszor nyerte meg a világbajnokságot a pragmatizmusáról híres Carlos Bilardo irányításával, ő később aztán az edzője is lett Sevillában. Ez a pragmatizmus szinte az egész játékos-karrierjét végigkísérte, ugyanis az Atlético Madridban Radomir Antics, az Interben pedig Gigi Simoni is hasonló elveket vallott a siker eléréséhez.
Edzői karrierjében a korai, argentin állomások (Racing, Estudiantes, River Plate) mellett a cataniai időszak volt meghatározó, ahol megmentette a szicíliai csapatot a kieséstől és egyúttal megalapozta az Atléticóra is jellemző keménységet, illetve megalkuvást nem tűrő játékot.
Hogyan küzdjünk a „nagyobb súlycsoportban”?
Amikor kinevezték a „matracosok” vezetőedzőjének, a futballvilágban éppen a Barcelona és a spanyol válogatott által játszott, labdabirtokláson alapuló stílus hódított. E mellett a spanyol bajnokságban a Real Madrid pénzügyi fölényével is fel kellett venni a versenyt. Utóbbit lehetetlen volt reprodukálni, az előbbit pedig nem volt kifizetődő, mert ahogy az élet más területein, úgy a futballban sem tud tartósan sikeresen működni egy másolt projekt.
Emellett az Atlético a sok edzőváltással identitásválságban is volt, tehát a vezetők célja az volt, hogy egy szilárd alapot teremtsenek meg. Ez az igény és Simeone filozófiája épp a legjobbkor találkozott.
Egy csapatot pedig a védekezés megszilárdításával lehet biztos alapokra helyezni, ami sikerült is az első néhány hónapban. A csapat a kinevezése előtt – Gregorio Manzanóval – 16 fordulóban 19 pontot szerzett, a gólkülönbsége 23–27 volt. Miután Simeone átvette a csapatot, 22 bajnoki mérkőzésen 37 pontot gyűjtött, 30–19-es gólkülönbséggel. Ez a teljesítmény végül az ötödik helyre volt elég a bajnokságban, és mellette sikerült megnyerni az Európa-ligát – a döntőben a Marcelo Bielsa vezette Athletic Bilbaót felülmúlva.
A következő szezon az európai Szuperkupa megnyerésével indult, ekkor vált a „Cholismo”, azaz Simeone játékfilozófiája szélesebb körben is ismertté, miután 4–1-re legyőzték a friss BL-győztes Chelsea-t. A góljaikat kontratámadások, letámadás utáni labdaszerzés és rögzített játékhelyzet előzte meg, vagyis olyan találatok voltak ezek, amelyek a Simeone-érára különösen jellemzőek.
Az Atléti a mérkőzések túlnyomó részében egy nagyon kompakt és szűk 4–4–2-es hadrendben lépett pályára (előfordult még azért 5–3–2 és 4–4–1–1 is), a cél a kockázat minimalizálása volt. A csapat nem alkalmazott folyamatos presszinget, hanem sokkal inkább csak bizonyos szituációkban helyezett nyomást az ellenfelére. Ilyen lehetett egy rossz átvétel, vagy azok a helyzetek, amikor sikerült az ellenfelet az oldalvonalhoz terelni. Ebben az esetben azonban a lehető legagresszívebb módon, összehangolt csapatmunkával próbálták megszerezni a labdát, amelyből aztán a széleken igyekeztek kontrákat vezetni. Ilyenkor nyilvánvalóan nagy területek nyílnak az ellenfél térfelén, amit a kreatív játékosok kiválóan ki tudtak használni.
Ezekből az elemekből látszik, hogy Simeone védekezésben a szervezettséget, míg a labdás játékban az egyéni kvalitások maximalizálását preferálja.
A következő néhány szezonban a csapat folyamatosan fejlődött a keze alatt. A szerzett gólok száma a 2016-2017-es szezonig folyamatosan 60 felett volt, míg a kapott gólok száma nyolc szezonon keresztül maradt 30 alatt. Miután összeállt a játék és kialakult a csapat magja, az Atlético folyamatosan magas szinten teljesített, felnőtt a két spanyol óriáshoz, az európai porondon pedig minden csapatot legalábbis megizzasztott az elmúlt bő évtizedben. Ezt az időszakot két bajnoki cím, két BL-döntő, két Európa-liga-győzelem és egy Király-kupa-diadal fémjelzi.
A csapattal együtt a klub is fejlődött, mind elismertségben, mind anyagilag. Ez lehetőséget adott arra, hogy egyre jobb játékosokat igazoljanak, és ennek köszönhetően a támadópotenciál is fejlődött. Emellett a LaLigában egyre több csapat kezdte a Simeone-taktikát alkalmazni, annak érdekében, hogy legyen esélye az erősebb csapatok ellen, sokszor sikerrel. Az argentin edző gyakorlatilag a saját fegyverének lett az áldozata, amiért újra kellett gondolnia a labdás játék megszervezését.
Ebből az újragondolásból született meg a 2023-2024-es szezonra a 3–5–2-es felállási forma, ami már a legutóbbi néhány bajnoki évadban is előkerült. Ezzel a szisztémával és a jobb játékosokkal sikerült egy labdával sokkal dominánsabb csapatot összerakni, ami a nyári kiváló igazolásoknak köszönhetően nagyon jól is elsülhet a jelenlegi szezonban.
A specialistáktól a mindenesekig
Ahhoz, hogy a kigondolt szisztéma megfelelően működjön, elengedhetetlen a megfelelő játékosok beépítése a csapatba a játékospiacról vagy az utánpótlásból, és az ő időszakában az új futballisták a legtöbb esetben jól illeszkedtek az Atlético Madrid klubfilozófiájához.
Kapusposzton a világ legjobbjai szerepeltek a „matracosoknál” a Simeone-érában. Nem sokkal azután, hogy Thibaut Courtois három évet is itt töltött a Chealsea kölcsönjátékosaként, Jan Oblak lett az első számú kapus, az átmeneti évadban Miguel Angel Moyá védett a mérkőzések többségén a még tapasztalatlan szlovén helyett.
A megfelelő játékosokba vetett bizalom elengedhetetlen egy stabil csapat kialakításához, valamint a vezetőedzői poszt hosszú ideig történő megtartásához. És ez a kapusposztnál különösen igaz lehet.
Ha egy edző (és csapat) megtalálja a megfelelő kapuvédőjét, akkor ez erős alapot adhat a későbbi sikerekhez. Például a Manchester Unitedre a Ferguson-éra alatt Peter Schmeichel átigazolásától lehetett topcsapatként tekinteni, aztán az évekig tartó kapuskeresés után Edwin van der Sar érkezése is kellett, hogy a csapat ismét a legszűkebb elitbe emelkedjen.
A kapusposzt mellett szinte minden szezonban volt olyan játékos, aki vezéregyéniségnek számított az Atléticónál, ilyen volt Diego Godín, Gabi Fernández, Tiago Mendes vagy Saúl Níguez. A jelenlegi keret tagjai közül pedig ilyen José Giménez, Koke és Antoine Griezmann. Ezek a játékosok testesítik meg leginkább az Atlético Madridra jellemző mentalitást, e mellett a vezetői képességeik és a játékintelligenciájuk is kiemelkedő (volt). Több esetben ezek a játékosok egymástól vették át a stafétát a csapatban, ez történt a klubhoz nagyon fiatalon csatlakozó Giménez és honfitársa, Godín esetében.
A védelem az első néhány évben a Juanfran, Miranda, Godín, Filipe Luís négyesre épült, akik a meccsek túlnyomó részét végigjátszották. A kiegészítő embereknek kevés lehetőség jutott és nem is maradtak sokáig a klubnál. Toby Alderweireld vagy Emiliano Insúa igazolása sem vált be, ám az előbbi eladása például még profitot is termelt a klubnak. E mellett a saját nevelésű játékosokból is tudtak hasznot termelni, erre jó példa Lucas Hernandez (és a testvére, Théo, aki nem mutatkozott be az első csapatban) vagy Javi Manquillo.
Szép lassan elkezdett a keret bővülni és a védelemben is egyre több olyan játékos került a klub kötelékébe, aki több poszton, többféle szerepkörben is bevethető volt. Miranda helyére Sztefan Szavicsot igazolta a klub, aki szélső védőként is használható. De említhető Lucas Hernandez is, aki saját nevelésű játékosként épült be a csapatba és a montenegrói társához hasonlóan belső védőként és a szélen is bevethető volt. Később a keret tele lett több poszton is bevethető játékosokkal, ami markáns variációs lehetőséget biztosított Simeone számára.
Ez a típusú keretkialakítás nem pusztán a védelemre jellemző az Atléticónál. Sőt a középpályán és a támadósorban talán még a védelemnél is jelentősebb variációs lehetőségei lettek idővel az argentin mesternek. Eleinte a Koke, Gabi, Mario Suárez, Arda Turan négyesre építő csapatnak gyakorlatilag posztra voltak cseréi (Tiago, Emre Belözoglu, Raúl García és Cristian Rodríguez). Később Saúl, Koke, Marcos Llorente, Axel Witsel, Ángel Correa, Yannick Carrasco vagy akár Griezmann játékára is több poszton számíthatott Simeone, amivel növelte a csapat kiszámíthatatlanságát. Ez a modern futballban különösen fontos, ugyanis a csapatok nagyon hamar megtalálják az ellenszert egy-egy taktikai húzásra, és ha egy edzői stáb nem tud időben reagálni arra, hogy kiismerték, akkor könnyen munka nélkül maradhat. Simeonénak ettől nem kellett tartania. (Ez a cikk nem részletezi, hogy mit tett Simeone azért, hogy ez megvalósuljon, , azonban a jövőben a sokszínű keret kialakításáról és a játékosok fejlesztéséről islesz majd írásunk.) Amikor ez a tulajdonság párosult az egészséggel, a csapat kimagaslóan teljesített a bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Az alábbi ábrán kiválóan látszik, hogy a csapat akkor volt a legjobb, amikor az alapcsapat mellett viszonylag kevés játékos kapott relatíve sok játékidőt.
A legújabb igazolások tökéletesen illeszkednek a korábban említett stílusváltáshoz. Alexander Sörloth, Julián Álvarez, Connor Gallagher és Robin Le Normand megszerzése is egy labdával is dominánsabb, sokkal inkább a futballt játszó csapat kialakítását vetíti előre.
Határozott lavírozás a vezetői útvesztőben
Az jól látszik, hogy Simeonénak leginkább a személyisége a legnagyobb fegyvere. Amit a mérkőzéseken az oldalvonal mellett csinál, abban nincs színjáték. Látszik, hogy együtt lélegzik a csapattal, aminek a pozitív üzenete felbecsülhetetlen mind a csapat felé, mind pedig a külső szemlélőknek. Van egy egy pozitív kisugárzása, ami magával tudja ragadni a játékosokat és a szurkolókat is.
E mellett sikerült elérnie azt is, hogy vele azonosítsák a klubot. Egyetlen játékos sem tudott túlnőni rajta, ez pedig hosszú távon nagyban tudja segíteni egy edző munkáját. Ennek elérése összefüggésbe hozható a karizmájával, valamint a megfelelő szociális képességekkel is. Úgy tűnik, hogy egyetlen játékosért sem kötött kompromisszumot és adta fel az alapelveit. Jó példa erre Joao Félix esete, aki óriási pénzért ékezett, ám a nagyszerű képességei ellenére sem tudott meghatározó játékossá válni – ellentétben például Griezmannal, aki lubickol a Simeone-csapatban.
Látszik az is, hogy az Atlético és Simeone számára a csapatkapitányi és helyettesi szerepek nem pusztán a külvilágnak szóló választások, hanem ezek jelentős hatással vannak a csapatdinamikára is.
A lassan másfél évtizedes madridi munkássága alatt egyetlen szezonban volt nem saját nevelésű a csapatkapitány, amikor Diego Godín töltötte be ezt a szerepet. A többi szezonban Gabi és Koke viselte a karszalagot, ők a „Matracosoknál” nőttek fel.
Nem lehet szó nélkül elmenni a stábjához fűződő viszonya mellett sem. Az első bajnoki cím megnyerésekor például az egész stábot behívta a sajtótájékoztatóra, kiemelve a háttérmunkájukat és ezzel jelezve, hogy egy csapat sikere soha nem lehet egyetlen ember műve.
Örökre Madridban?
Amióta az Atléticónál dolgozik, mindig lépésről lépésre halad, emellett a futball globális fejlődéséhez is jelentősen hozzájárult azzal, hogy a stílusát több csapat is próbálta utánozni. Megfelelően méri fel a csapata erejét és nem akar olyan dolgot a keretre erőltetni, amire nem képes. Alapjában véve egy évtizedig ugyanabban a rendszerben játszatta a csapatát, majd amikor érezte, hogy a labdarúgás és a fiatal labdarúgók is változtak, akkor hozzányúlt a filozófiájához is. Ugyan az alapok valószínűleg nem változnak, de a csapat előreláthatólag jobban meg fog felelni a modern futball követelményeinek.
Ez neki is egy igen nagy kihívás lesz, mert az előző, kissé átmeneti év után jobb eredményeket vár el a vezetőség és a közvélemény is. Eddig kiválóan küzdött meg az elé állított kihívásokkal, egyen az belső konfliktus, átmeneti teljesítményromlás vagy külső kritika, Simeone eddig mindig győztesen került ki ezekből a küzdelmekből. Emellett a csapat stabilitására sem lehet panasz. A legutóbbi szezonig mindig dobogón végzett az együttes vele a bajnokságban (az első fél szezont leszámítva), valamint a Bajnokok Ligájában is csupán két alkalommal maradtak a csoportkörben (ezek közül az első alkalommal megnyerték az Európa-ligát). Ez az egyenletesség, valamint az, hogy Simeone irányításával az Atlético az esetek többségében jelentős kihívást okozott a magasabban jegyzett csapatoknak, együttesen azt eredményezte, hogy még nem igazán került szóba Diego Simeone leváltása, pletyka szinten sem. Ugyan szóba hozták időnként más klubokkal, ám egy összességében sikeres projektet nem könnyű az ismeretlenért otthagyni. Az argentint a legjobban fizetett edzők között jegyzik és kiválóan érzi magát a családjával Madridban. A hektikus futballvilágban sikerült kiegyensúlyozott egzisztenciát teremtenie és nem kell országról országra, városról városra vándorolnia. Ennél többet aligha kívánhat valaki, aki a futballban dolgozik. Ráadásul még a projektje is sikeres.
Kiemelt fotó: Alamy Stock Photo
Szerző
