Az Afrika-kupa misztériumai

Az Afrika-kupa misztériumai

A csoportkör végéhez közeledik már az Afrika-kupa, és ahogy az lenni szokott, akadnak bőven meglepetések, főként azok számára, akik nem követik rendszeresen a kontinens válogatottjainak eredményeit, nem ismerik a körülményeket.


Aki csak abból indul ki, milyen nevek csengenek ismerősen az európai élbajnokságokból vagy hogy kik, hogyan szerepelnek a világbajnokságon négyévente egyszer, az csak az afrikai labdarúgás egy nagyon vékony szeletét látja, azaz könnyen tévútra keveredhet annak megítélésében. Hiszen aligha gondolnánk valakiről, aki csak az irodalmi Nobel-díjas szerzőket olvasná, hogy érti a világirodalom lényegi kérdéseit vagy ha valaki csak Oscar-díjas filmeket nézne, akkor az tisztában lenne a filmvilág fontos tendenciáival.


De ugyanígy félrevezetők lehetnek a Transfermarkt becslései is, ha nem ismerjük a módszer lényegét, hiszen az oldal szinte csak a bajnokságok erősségére koncentrál és nem nagyon tudja belőni az Európán kívüli világban szereplő játékosokat. Nyilván az ő piaci értékük messze el is marad a gazdag topligák büdzséjétől, ez azonban sokkal inkább pénzügyi és marketingkérdés, minthogy a játéktudásban akkora különbség lenne, mint amit az árcédulák mutatnak, és nyilván nincs ekkora különbség az erősebb válogatottak játékosai között csak azért, mert gyakran személyes okokból nem vágnak bele európai kalandokba vagy ha a kulturális integráció nehézségei között nem jutnak magasra az európai ranglétrán.


Ugyanígy az is örök igazság a futballban, hogy a jó egyéni képességű játékosok még nem feltétlen alkotnak jó csapatot is, ahhoz számos más tényező is szükséges. Erre látunk nyilván példákat más válogatottak (Norvégia még egy 24-es Eb-re sem képes eljutni), a klubcsapatok között pedig pláne.


autoAmi semmit nem jelent (Forrás: Mesebeli Afrika/Facebook)


Végy egy kétes edzőt


Az Afrika-kupának például a legértékesebb kerettel Nigéria vágott neki, de válogatottját csak nagyon óvatosan és fenntartásokkal lehet a favoritok közé sorolni, miként hasonló a helyzet a topligás légiósok sorát felvonultató Ghánával is. A jelenlegi szövetségi kapitányok ugyanis nem nagyon találják meg az összhangot a kerettel, ahogy arra Afrika-kupa betamtamozónkban is felhívtuk már a figyelmet.


Nyilván az afrikai szövetségek büdzséje erősen korlátozza a szerződtethető külföldi edzők körét, nem véletlenül fordul egyre több afrikai ország hazai szakemberek felé, akik elhivatottságból akár olyan helyzettől sem riadnak vissza, mint Aliou Cissé, aki a földrészen gyakori pénzügyi és technikai problémák miatt hat hónapja nem kapja meg a viszonylag szerény fizetését sem.


Nigériában mindenesetre meglehetősen rejtélyes, hogyan találtak rá a portugál José Peseiróra 2022 májusában, miután Augustin Eguavoen egy kemény csatában elbukott épp Ghánával szemben a vb-selejtezők rájátszásában. Peseirónak valaha ugyan voltak viszonylagos sikerei Portugáliában, de aztán megbukott már a Panathinaikosznál, a Rapid Bucurestinél, a szaúdi válogatottnál, az FC Portónál, az Arab Emírségekben, legutóbb pedig a venezuelai válogatott kispadján.


Korábbi eredményeit Peseiro általában alulértékelt csapatokkal érte el, amelyeket stabil védekezéssel és gyors ellentámadásokkal felfuttatott, de a nigériai válogatottnak erre a harcmodorra csak nagyon ritkán van szüksége Afrikában.


Ez jól látszott már az Afrika-kupa selejtezőin is, ahol Sao Tomé és Príncipe szerény képességű válogatottját ugyan nagyon kitömték a nigériaiak, de a jól tömörülő Bissau-Guineától például már vereséget szenvedtek és nagyon megkínlódtak még Sierra Leone ellen is. Felkészülési mérkőzéseken pedig gyakorlatilag mindenkitől kikaptak, aki szembejött: Mexikó (1–2), Ecuador (0–1), Algéria (1–2), Portugália (0–4) és pár nappal az Afrika-kupa előtt Guinea (0–2) is legyőzte Nigériát, de a vb-selejtezők eredményei sem voltak fényesebbek. A Lesotho és a Zimbabwe elleni nyögvenyelős 1–1-ek is jól mutatták, hogy hiába a félelmetes nevekből álló támadósor, szervezettség nélkül egy jól felkészült védelemmel már nem tudnak mit kezdeni.


Gyakorlatilag az egyéni képességekre építenek a jelenlegi Afrika-kupán is, így Egyenlítői-Guinea is megállította őket, ami egy újabb remek példa, mennyire mások a kontinensen az erőviszonyok ahhoz képest, amit egy tájékozatlan európai futballszurkoló gondolna. Utóbbiak szövetségi kapitánya, az egykoron maga is válogatott Juan Micha a javarészt szinte ismeretlen játékosokból nagyon kemény csapatot kovácsolt össze, mely a legutóbb Afrika-kupán is már a negyeddöntőig jutott és nem véletlenül emeltük ki korábbi cikkünkben, hogy egy bravúrral akár még a vb-kvalifikáció sem lehetetlen a számára. Márpedig mindezek figyelembevételével gyakorlatilag nem is volt olyan nagy meglepetés a két csapat 1–1-es döntetlenje az A csoportban. Mint ahogy az sem, hogy utána a hazai pályán egyáltalán nem betömörülő, hanem épp nyílt sisakos játékot kezdeményező Elefántcsontpart ellen már jobb benyomást keltett Nigéria, bár továbbra is inkább a játékosai egyéni kvalitásai segítették a csapatot, semmint a támadójáték szervezettsége.


auto


Ghánai dekadencia


Igazából még kilátástalanabb Ghána helyzete, hiszen ha van is egy-két tehetsége, Mohamed Kudust leszámítva olyan nagy sztártámadókkal nem rendelkezik, mint a nigériaiak. A Kudus-függés az eddigi meccseiken is érezhető volt, hiszen amikor sérülés miatt kihagyta a Zöld-foki-szigetek elleni meccset, vereség lett a vége, majd Egyiptom ellen voltaképpen Kudus két villanása jelentette a csapat amúgy ismét vérszegény támadójátékát.


Az akciószervezés problémái azonban Ghánában sem jelentenek újdonságot. A világbajnokságon is voltak nyilván gondok az építkezéssel, de amióta Otto Addo távozott a kispadról és helyét átvette a korábban technikai tanácsadóként alkalmazott Chris Hughton, még látványosabbak a problémák. Az angliai születésű, de játékosként az ír válogatottban például az 1988-as Eb-n és 1990-es vb-n is szerepelt Hughton édesapja ghánai volt, így került a helyi szövetség látóterébe, de eleinte főként a kettős nemzetiségű játékosok csábítgatásában volt szerepe. Az általa megkörnyékezett játékosok nagy része ugyan azóta sem csatlakozott a ghánai válogatotthoz, de Hughton végül a válogatott kispadján találta magát.


Csakhogy az Hughton angliai edzői pályafutásáról is elmondható, hogy inkább a kiscsapatok védelmének megszervezésében jeleskedett, a támadójáték felépítése már nem megy neki annyira, pedig Ghánának sokkal inkább arra lenne szüksége a kontinensen.


Ennek bőven voltak már jelei az Afrika-kupa selejtezőin az Angola (1–1), Madagaszkár (1–1), de még az utolsó pillanatban megnyert Közép-Afrikai Köztársaság (2–1) elleni mérkőzéseken is. A válogatott nyári, amerikai túrájának eredményei, a Mexikótól (0–2) és az Egyesült Államoktól (0–4) elszenvedett vereségek már komolyabban kiakasztották a ghánai közvéleményt, amit csak tetézett a novemberi vb-selejtezőn a Comore-szigetektől elszenvedett 0–1.


A szomszédos Elefántcsontpartra egész szép számban érkeztek ghánai szurkolók, de igencsak kétséges, mire fog menni hosszú távon a csapatuk, éppúgy, mint ahogy Nigéria rapszodikus produkciójából is bármi kitelhet és annak az ellenkezője is. Az eredmények azonban nem a játékuk szervezettségének, mint a játékosaik egyéni képességeinek az eredménye.


auto


A trópusi éghajlat keservei


Az Afrika-kupákat jellemző extrém körülmények mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ahogy a legnagyobb sztárok is rendszeresen utalnak rá, az időjárási viszonyok igencsak megnehezítik a játékot. Különösen az észak-afrikai csapatok szenvednek meg nagyon a trópusi éghajlat viszontagságaival, a 30-35 fokos kánikulához társuló rendkívül párás levegővel. Az első körben például csak az a Marokkó tudott a négy északi favorit közül nyerni, amelyik utolsóként mutatkozott be ugyan, mégis legelsőként érkezett a torna helyszínére, hogy minél több idejük legyen a játékosoknak akklimatizálódni.


Algéria ugyanakkor a jó kezdés után kifulladt a második félidőre és Angola egyenlítése után már nem tudott váltani (1–1), mint ahogy Tunézia is hiába gyürkőzött az utóbbi években sokat fejlődő namíbiai válogatottal, a hajrában bekövetkező rövidzárlat egyenesen a vereségét okozta (0–1). Voltaképpen Egyiptom helyzete is hasonló volt, egy erős kezdés és a vezetés megszerzése után a második félidőben a máskor olyan megbízható védelem kétszer is megingott Mozambikkal szemben. Az egyiptomiaknak az utolsó pillanatban voltaképpen szerencséjük volt, hogy egy hiba miatt tizenegyeshez jutottak és ki tudtak egyenlíteni (2–2).


auto


Főleg a csoportkör legsűrűbb időszaka nehéz, amikor a napi három meccs miatt helyi idő szerint 14 órakor is kezdődnek mérkőzések, ami miatt több szövetségi kapitány, köztük Aliou Cissé és Walid Regragui is fordult a sajtótájékoztatóin a CAF-hoz. A statisztikák is elég jól mutatják, mennyire rányomja a bélyegét az időjárás a mérkőzésekre, hiszen a tempóról leginkább árulkodó passzmennyiség és a koncentrációs képességet mutató passzpontosság is lényegesen alacsonyabb a kora délután kezdődő meccseken, mint az estieken.



A kiszámíthatatlanság bája


Egyébként a kiszámíthatatlan csapatok sorát hosszan sorolhatnánk. Például amióta Samuel Eto’o a kameruni szövetségi elnöke, azóta még a szokásosnál is zűrösebb a válogatott körül a légkör. A szintén erős légióskeretet felvonultató Guinea ellen emberelőnyben sikerült csak egyenlítenie a csapatnak, ami megint csak annak váratlan, aki nem ismeri elég alaposan a feleket és esetleg csak a vb-fellépésekből tájékozódik. Az egyébként a legtöbb Afrika-kupa-fellépéssel büszkélkedő szövetségi kapitány, Rigobert Song ugyanis bármilyen tiszteletreméltó személyiség, nem arról híres, hogy keményen kézben tartaná csapatát (a pletykák szerint inkább Eto’o dirigál a háttérből), így a nyögvenyelős, egyéni megmozdulásokra építő támadójáték is csak annak meglepetés, aki nem követi az eseményeket. Az Afrika-kupa-selejtezőkön például csak nagy nehezen tudtak már a Namíbia elleni két mérkőzésükön is egyetlen pontot kicsikarni.


Ez pedig egyben újra jelzi azt is, mennyire nem szabad lebecsülni a jól szervezett afrikai válogatottakat, még ha Európában kevésbé ismert játékosok is alkotják.


A namíbiaiak ugyanis az egykor játékosként a 2008-as Afrika-kupát (és a Bundesligát) is megjárt Collin Benjamin irányításával nagyon szépen épülnek, mégpedig javarészt a régióban kiemelkedőnek számító dél-afrikai ligában szereplő légiósaikra építve. A támadósorban a válogatott gólrekordere, Peter Shalulile egyedülálló módon háromszoros gólkirály a dél-afrikai bajnokságban. Még ha Európából nézve ez nem is tűnik nagy értékű sikernek, a bőséges európai rutinnal felvértezett tunéziai védők megtapasztalhatták, hogy mit is jelent az ő mozgékonysága, miközben a Transfermarkt értékelése olykor semmit sem számít a futballpályán. A korábban javarészt inkább a rögbire koncentráló Namíbia meg is szerezte története első győzelmét a kontinensbajnokságon, ami az ország szurkolói számára felér egy trófeával és már most okot adott a népünnepélyre a főváros, Windhoek utcáin.


autoA namíbiai csapat ünneplése az ország első Afrika-kupán aratott győzelme után (Fotó: Reuters)


A torna hosszan sorolható favoritjai közül azért magabiztosan rajtolt Marokkó mellett Szenegál és az ide sorolható Mali is, de Burkina Faso is kicsikarta nagy nehezen a három pontot, miközben a rendkívül kiegyenlített mezőnyben továbbra is számos csapat ácsingózhat még jó eredményre. A világbajnoki elődöntős Marokkó számára például jóval nehezebbnek ígérkezik a Kongói Demokratikus Köztársaság elleni meccs, hiszen ellenfele az első forduló legtöbb helyzetét dolgozta ki, bár azok kihasználásával már bajban volt és csak döntetlenre végzett Zambia ellen.


A java ráadásul csak hétfőtől kezdődik a csoportkör utolsó fordulójával, amikor kiesők és továbbjutók ölelkeznek, potyognak az öröm- és bánatkönnyek, meghasadnak és repesnek a szurkolói szívek és újabb drámákat produkál az Afrika-kupa.

Szerző

Miskolczi István

Miskolczi István

Miskolczi István

A Büntető.com szerzője.