Amikor a magyar sportnapilap diktálta a világnak az innováció ütemét

– A magyarok olimpiai eredményei, a futball-világbajnokságokról közölt összeállítás, a magyar labdarúgó válogatott góljai 1990 és 2020 között és a Formula–1-es „adatatlasz” – ezt a négy sportos adatvizualizációs anyagot készítette el eddig az Atlo Team, igaz?

– Volt még egy anyagunk, a magyar futball szponzorairól is, azt összegeztük, kitől, mely cégektől mekkora összeg érkezik a klubokhoz. Volt korábban egy olyan cikkünk is, amely infografikus megoldásokkal azt vizsgálta, milyen magyarázatok születtek eddig arra, hogy a magyar válogatott aktuálisan miért nem jutott ki a világbajnokságra. Indok volt, hogy szegények vagyunk, hogy túl kevés az igazolt játékosunk, lakosságarányosan kevés a férfi, túl sok a külföldi játékos stb. Egyenként, grafikonokkal alátámasztva cáfoltuk meg az állításokat. Nagyon szerették az olvasók.

– Ha az ember végignézi az elkészült anyagokat, látható, hogy mérhetetlen munkát jelentett az összeállításuk. Átlagosan 16-18, brutális adathalmazzal ellátott infografikát tartalmaznak, egyéb vizuális elem található bennük, meddig tart egy-egy anyag elkészítése?

– A Formula–1-es anyagon két kollégám, Szabó Krisztián és Szász Gergő bő két hónapot dolgozott, a Magyar Nagydíjra kellett elkészülnie. A magyar válogatott góljairól szóló anyaghoz szintén azért tartott sok-sok héten át a gyűjtés, mert le kellett ülnünk egy diákommal, és végig kellett néznünk a csapat összes gólját 1990 és 2020 között. Így tudtuk csak felvinni a koordinátákat, azt, hogy melyik lábbal szerezték a gólt, a meccs melyik percében, milyen távolról, milyen típusú átadásból és a többi.

– Hány gólról beszélünk?

– 406-ról. A legtöbb összefoglaló egyébként érdekes módon fent van Youtube-on, de volt néhány, amelyet bogarászni kellett. Voltak azért idegtépő pillanataim. 2020 szeptemberétől év végéig készült az anyag.

– Amikor az ember heteken, hónapokon át dolgozik egy összetett anyagon, az induláskor az a legfontosabb kérdés, van-e elegendő releváns adat, illetve hiteles forrás. Ti honnan dolgoztatok?

– Van, amikor írunk egy crawlert, vagyis egy olyan apró kis programot, amely képes releváns adatokat táblázatba összegyűjteni például a Wikipediáról, illetve állampolgárok által töltögetett nyilvános adatbázisokhoz is nyúltunk, mint például a Kaggle. Az autóversenyes anyaghoz a Forma1.com-ról is igen részletes statisztikákat tudtunk elérni.

Amikor összeraktuk az adatbázisunkat, feltettük a kérdést, hogy a szélesebb közönségnek mi lehet ebből érdekes, így lett felütése a cikkeknek.

– A Formula–1 – A száguldó cirkusz története című anyagotokban a korábbiakhoz képest merőben új vizuális megoldásokat lehet fellelni, miért változtattatok?

– Ez az anyag egy egyetemi hallgatói projektből indult. Az volt a cél, hogy nézzük meg, a különböző nagydíjakon hogyan változtak az idők során a körrekordok. Metodológiai korlátot jelent persze, hogy változik a pályák kialakítása, vagy épp a sebességkorlát, de meg lehetett nézni, hogyan gyorsulnak a futamok. Emellett persze még egy zsák adatot vizualizáltunk a cikkben a győzelmek, a pole pozíciók, a futamok számától a kerékcsereidőkig.

(Forrás: Bátorfy Attila)

– Az adatok szakszerű magyarázatához szükségetek volt sportáganként szakújságírókra?

– A focis, az olimpiás anyagoknál nem, az F1-es anyagnál viszont jól jött, hogy Gergő Formula–1 rajongó volt, és értett a sportághoz. Tervben volt egyébként egy olyan adatvizualizációs anyagunk, amelyben azt néztük volna meg, hogyan változott a labdarúgó NB I-be érkező légiósok mintázata. Hogyan tolódik át például a délszláv játékosok túlsúlya az Afrikából érkezők felé. Nem készült el végül, de vannak talonban más sportos ötleteink is, ilyen például a magyar stadiontabló is.

– A sporttémájú magyar adatvizualizáció több mint százéves múltra tekint vissza. 1922. november 29-én a Nemzeti Sport közölt egy meccsgráfot, amely párját ritkítja, pár éve posztoltál róla. Hogyan botlottál bele? 

– A Lechner Központnál dolgozó ismerősöm küldte át nekem 2020 februárjában cseten azzal, hogy egy ismerőse találta. A Magyarország–Ausztria (1:2) mérkőzésről készült meccsgráfon percekre osztva látszik a labda útja, mikor következett szabadrúgás, szöglet, lövés, fejes vagy épp gól. Egészen addig soha nem találkoztam ilyen régi mérkőzésgrafikonnal. Az 50-es, 60-as évek angol nyelvű sajtójából ismertem őket, de magyar nyelven, ráadásul az 1920-as évekből még nem. Elkezdtem kutatni, és rengeteg korabeli sportos adatvizualizációs megoldást találtam, amelyekből többet a doktori dolgozatomban is felhasználtam. Bekerültek egy futballanalitikáról szóló könyvbe is, sőt egy nemzetközi gyártó videót is készített róluk.

– Akkor nagyot mentek.

– Külföldön sportanalitikával, elemzéstörténettel foglalkozó oldalak is zabálták, elég nagyot szólt a dolog.

– A Nemzeti Sport azt állítja, bő száz évvel ezelőtt az ő „grafikusai” használtak először a világon ilyen meccsgráfokat, ez valóban így van?

– Igen, legalábbis a jelenlegi tudásunk szerint. A külföldi szakemberek el sem tudták képzelni, hogy az angol sportgrafikusok előtt 20-30 évvel ilyen magas színvonalon foglalkozott volna ezzel bárki. Mindenki odáig volt tőle, hogy Magyarországon ilyen munka zajlott. Gondoljunk csak bele, ahhoz, hogy ez a meccsgrafikon elkészüljön, a mérkőzésen ott kellett ülnie valakinek, és folyamatosan rajzolnia kellett egy papíron, merre jár éppen a labda. Vizuális jelekkel kellett jelölnie a szabadrúgásokat, szögleteket, egyéb történéseket. A 40-es évekig 30 ilyen mecccsgráf készült, volt olyan időszak, amikor minden válogatott mérkőzéshez csináltak egyet.

Egészen egyedülálló módon számos alkalommal a címlapon jelentek meg ezek a grafikák, ami azt jelzi, hogy a Nemzeti Sport a legértékesebb tartalmai közt tartotta számon ezeket a grafikonokat. A Nemzeti Sport annyira büszke volt erre a tartalomra, hogy folyamatosan beszámolt róla, melyik külföldi lap vette át tőlük a grafikai megoldásokat.

Köztük volt például a La Gazzetta dello Sport is. De hiába kerestem az archívumokban, csak az észt sportnapilap hasonló grafikonját találtam meg. Az NS-nél folyamatos volt az innováció: 1936-ban például megjelent a lapban a lőtábla, ahol ábrázolták, hogy a kapu mely pontjára tartottak a lövések a mérkőzésen. 1942-ben továbbfejlesztették a dolgot, publikáltak irányított lőtáblát, majd jöttek a mozgásgrafikonok, ezt egy pécsi kutató osztotta meg először a Twitteren.

Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!

– Biztosan nem a szerencsének köszönhető, hogy a Nemzeti Sportnál a 20-as évekre ilyen szintre jutottak az adatvizualizációban. Volt egy ismert szakmai műhely, ahol ezek az anyagok készültek?

– Nem, itt egy-két ember kiemelkedő munkájáról beszélünk. Sajnos arról fogalmunk sincs, kik lehettek a gráfok, és a vizuális elemek készítői, tudomásom szerint a Nemzeti Sport munkatársai is kutatták, de nincs nyomuk.

– 100 évvel ezelőtt speciális tartalomra is szakosodó grafikusok dolgoztak a lapoknál?

– Valószínűleg igen. Az Egyesült Államokban már a 19. század végén találunk fejlett adatgrafikai elemeket a nyomtatott lapokban. Magyarországon az 1910-es években kezdenek tömegesen megjelenni a fekete-fehér adatgrafikák. A 20-as, 30-as évek a magyar információábrázolás aranykora, amely ugyan több évtizeddel később jelentkezik nálunk, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, de olyan vizuális invenciók formájában, amelyeket más országban ekkor még nem látunk, erre példa a meccsgráf is. Ezek az ismeretlen grafikusok tovább és tovább fejlesztették a vizuális megoldásaikat, a Nemzeti Sportban így fundálták ki az említett lőtáblát, majd az irányított lőtáblát vagy a mozgásgrafikont, amelyből csupán egyetlen egyet találtam. Ezeket, és számos más, ma is használt adagrafikai megoldást magyarok találták fel.    

(Forrás: Nemzeti Sport Archívum)

– A Nemzeti Sport tehát hagyományt teremtett ezzel a típusú adatvizualizációval, amely a kutatásod alapján az 1940-es évekig folytatódott. Ezután mi történt? Amikor én a 90-es évek közepén elkezdtem olvasni a lapot, nem emlékszem ilyen anyagokra.

– Eltűntek az adatgrafikák a második világháború után, de nemcsak a Nemzeti Sportból, hanem a többi nyomtatott lapból is. Volt egy-két tudományos folyóirat, ahol még fel lehetett lelni őket, vagy például a Ludas Matyi hecclapban, továbbá a különféle minőségű agitációs- és propagandakiadványokban, kiállításokon, filmhíradókban, röplapokon, vagy az üzemekben. Ennek több oka is van, az egyik, hogy a kommunista hatalomátvételkor nem sok büszkeségre okot adó adatsor volt, amelyből hiteles grafikákat lehetett volna készíteni, és az új, üdvözítő adatokat előbb le kellett „gyártatni.” Nem véletlenül nevezi ezt a korszakot a szakirodalom a hazai statisztikai szolgálat legsötétebb korszakának.

De vannak praktikus okai is. Az ország a második világháborúban tönkrement, nem nagyon volt pénz minőségi tartalomelőállításra a napi sajtóban, jelentős volt a papír- és festékhiány is, a színes nyomtatott sajtó pedig végképp ritka volt, mint például a már említett Ludas Matyi. A grafikonok, egyéb információábrázolások majd a 60-as évektől tűnnek fel újra a magyar nyomtatott sajtóban, nyilván ezek tényszerűsége jelentősen kérdőjeles, de vannak, sőt az évtized végétől a Magyar Hírlap és a Figyelő is elkezdi címlapon közölni a különféle adatokból készített egyszerű adatábrázolásait.

– Ugorjunk egy nagyot az időben: a médiafogyasztási szokások alapján ma egy 3 másodperces videó, egy frappáns fotó vagy egy adatgazdag infografika sokkal több ember ér el, mint egy 2 perces olvasási idejű cikk. Ti mit érzékeltek, mit mutat a trend, milyen irányba fejlődik az adatvizualizáció a sportban?

– Érdemes két évtizedet visszamenni az időben: 2005-ben jelenik meg, persze nem minden előzmény nélkül a világ első adatalapú interaktív médiaprojektje, a Chicagocrime.com, ugyanebben az évben a Guardiannél az első dedikált adatrovat. Innen nem volt megállás, a következő évben pedig az innováció nagy része átkerült a médiavállalatokhoz, ahol újságírók, programozók, adatelemzők és információdizájnerek szinte félévente hozták az újabb és újabb ötleteket, megoldásokat. Ennek katalizátora elsősorban az amerikai és a brit sajtó volt, de szinte az összes nyugat-európai ország is gyorsan lereagálta ezt a trendet. A sportsajtó egy része is.

(Forrás: Nemzeti Sport Archívum)

– Magyarországon ebből mit lehetett érzékelni?

– Magyarországot átrepülte, vagy inkább körberepülte ez az innovációs hullám. A szomszédos országoknál akkor több sajtótermékben is megjelentek a nyugatról érkező adatvizualizációs trendek, ám nálunk valamiért nem. Voltak ígéretes, sokszor interaktív, egyébként az akkori nemzetközi színvonalat simán hozó próbálkozások, mint Mikola Bence, vagy Dancsák András munkái a Népszabadságnál, Nemzeti Sportnál, de említhetnénk az egykori VS.hu-t is vagy az Indexnek egy időszakát. De alapvetően ez a típusú vizuális, adatalapú újságírás nem tudott gyökeret verni a hazai mainstream sajtóban. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy általában ez jellemző a közép-kelet-európai régióra is. Nem tudom megmondani, hogy mi lehet az oka, csak közhelyes meglátásaim vannak erről: a magyar kultúra szövegközpontúsága, a hazai médiamenedzserek és döntéshozók mindenkori konzervativizmusa, vagy pedig az, hogy tévesen drágának gondolják ezt a területet. Eközben viszont a New York Times-ban annyian foglalkoznak a grafikai, adatvizualizációs munkával, mint ahányan itthon összesen dolgoznak a Telexnél. Persze más a piaci méret, az erőforrás.

Ettől még nem mondanám, hogy Magyarország összességében nagyon le lenne maradva az adatvizualizációban, sőt kifejezetten magas a reprezentációnk a nemzetközi téren, különösen, ha a régió többi országát nézzük. Csak a médiatartalmak esetében van óriási lemaradásunk.

– Hogyan fest a jelen és a jövő?

– Az USA-ban, Nyugat-Európában, Ázsiában és Latin-Amerika egyes országaiban nagyjából öt-hat éve megint hatalmas, innovációban és dizájnban is megmutatkozó fellendülést lehetett tapasztalni az adatvizualizáció területén, azóta viszont mintha lenne valamiféle visszarendeződés, és már nem is annyira felkapott. Ez beépült a mindennapi tartalomgyártásba, már nincs benne akkora izgalomfaktor, mint pár éve, és ez rendben is van így. Egyre kevesebb az interakció is, alighanem azért, mert az olvasók nem használják ezeket a lehetőségeket. Én ezen a területen most az innovációt a képzőművészeknél, dizájnereknél és a térképészetben látom. Eközben itthon továbbra sincs olyan nagy nyomtatott- vagy online sajtótermék, amely igazán komolyan venné ezt a területet, noha több helyen is volt fejlődés abban, hogy legalább az egyszerű grafikonok és diagramok valahogy rendben legyenek. Ennél többre azonban a magyar média nem vállalkozik.

Bátorfy Attila (Forrás: media.elte.hu)

– A hazai sporttelevíziózásban sem látsz esélyt, arra, mint amit mondjuk egy spanyol meccs közvetítésében látunk? Hogy ha szöglet van, már mutatják is nekünk a gyepre vetített grafikán, hogy a rúgó legnagyobb esély szerint a tizenhatos melyik szektorába íveli majd a labdát?

– Logikusnak látom, hogy legalább ez az irány megjelenjen itthon is, mivel ha van valami, amiért a magyar társadalom együttesen tud rajongani, az a sportteljesítmény, ezen belül is a futballsiker. Ez pedig találkozik a kormány versenysportokat támogató politikájával is, és a teljes csomagba nyilván beletartozik ezeknek a teljesítményeknek a közvetítése, prezentációja, elemzése, habosítása is. A legutóbbi focivébé alatt láttunk már ebbe az irányba tett próbálkozásokat, és számolok is azzal, hogy ez a terület hangsúlyosabbá és profibbá válik. Persze a piaci alapon működő sportcsatornák is járhatnak hasonló utat. Az a kulcskérdés, hogy a hazai sportok és bajnokságok magas szintű elemzéséhez, és az adatok értelmes bemutatásához rendelkezésre állnak-e a szükséges adatok, és ha igen, akkor ezt meg tudják-e fizetni a sportcsatornák.

(Ez a cikk újraosztott tartalom, ami eredetileg 2023. október 08-án jelent meg az oldalunkon)

Kiemelt fotó: Nemzeti Sport Archívum / cmds.ceu.edu