Allegri szakmai munkájának érdemei és korlátai a Villarreal ellen

Allegri szakmai munkájának érdemei és korlátai a Villarreal ellen

A cikksorozatban Massimiliano Allegri Juventusának szezonbeli szakmai munkáját és teljesítményét elemezzük. A második torinói időszakát töltő szakvezető játékelképzelését és a szezon során hozott szakmai döntéseit helyezzük középpontba. Megvizsgáljuk azt, hogyan áll jelen pillanatban és merre tart a Juventus építkezése. A cikksorozat első részében részletes képet festettem Allegri kinevezését követően hozott döntéseiről és a Juventus eddigi teljesítményéről – a Szuperkupa-döntőig. A második részben a Juventus januári átigazolási időszakot követő teljesítményével, köztük a Villarreal elleni erőfelmérőt jelentő Bajnokok Ligája-párharc tanulságaival folytatom.


 


Ahhoz, hogy teljes képet kaphasson az olvasó, előolvasmánynak javaslom a sorozat első részét, amelyet ide kattintva érhet el.


 



  1. A felvezetőben kiemeltem, hogy Allegri távollétében, Maurizio Sarri idején eltűnt a csapat játékából az a biztonság, amelyhez krízishelyzetben hozzá tudott volna nyúlni az együttes, mint egyfajta kiindulópont. Sarri és Andrea Pirlo irányítása során a Juventus sebezhetősége jelentős mértékben annak volt köszönhető, hogy a két szakvezető képtelen volt hatékony védekezési mechanizmusok alkalmazására szoktatni együttesét.




  2. A Juventust ismét meg kellett tanítani stabilan és hatékonyan védekezni. Allegri első feladata a szervezett futballhoz vezető úton a hatékony csapatjáték építésének eme alapvető feltétele és kiindulópontja volt.




  3. A csapat rosszul kezdte a szezont, majd októberre a Chelsea, az AS Roma, a Torino és a Zenit elleni győzelem során Allegri a statikus és nem harmonikus támadójáték ellenére szilárd védelmet épített ki, együttese szenvedve is képessé vált győzni. Megteremtette a biztonságot.




  4. A Sassuolo és a Verona elleni találkozók során azonban Allegri szembesült azzal, hogy a csapat egyes korlátait nem tudja a rendelkezésére álló középpályás-sorral kompenzálni. A szakvezető rájött arra, hogy a szilárd védekezés megteremtése ellenére sem érdemes „támadásra ítélni” együttesét, mert amennyiben a Juve labdát veszít az ellenfél térfelén, azonnal sebezhetővé válik.




  5. A Fiorentina elleni november 6-i találkozó újabb fordulópontot jelentett a csapat életében. Allegri azért, hogy kompenzálhassa középpályás-sorának a támadásból védekezésbe történő (negatív fázis) átmenet során tapasztalható hiányosságait és hogy elrejtse játékosainak a korlátait, a gyakorlatban MEGSZÜNTETTE ezt a játékfázist. A siker mérföldkő a cinizmus és a számító futball, a győztes mentalitást képező viselkedésminta megteremtésében, amelyre a mai napig épül az ő Juventusának futballja. A november 6-i sikert követően a „zebrák” védelme stabilizálódott (bár elképesztő kritikaözön érte Allegrit), miközben a csapat játékával továbbra is gondok voltak. 




  6. A következő mérföldkövet a csapat tartásának kialakulásában a januári, Roma elleni fordítás (3–1-ről 3–4), és az Inter elleni Szuperkupa-döntő jelentette. A közönség egy része ezúttal is Allegri fejét követelte, de a szakvezető döntésének köszönhetően a mérkőzés alakulása és a mutatott teljesítmény egy érési folyamat újabb lépcsőfoka volt, amely hittel és önbizalommal vértezte fel együttesét.




  7. Januárban Dusan Vlahovics és Denis Zakaria érkezése segíti ki a Juvét, új lendületet és játékkedvet adva az addig a pillanatig nehézkesen harmonizált futballhoz.


 



 


Mit adtak az új érkezők a Juventus játékához?


Az időközben a Salernitana legyőzésével a hazai porondon a 16. sorozatban veretlenül megvívott mérkőzését vívó Juventus játéka a két januári igazolásnak köszönhetően azonnal javulásnak indult, és az elmúlt hetekben egyre hatékonyabb arcát mutatja. Az egész évben Allegrit ért kritikák ellenére az együttest jelentős javulás jellemzi a hosszú hónapok során tapasztalt útkeresés következményeként. Vlahovics és Zakaria érkezése mentálisan pozitívan hatottak az együttesre. A szerb támadóval végre nem csupán igazi befejező csatára van az együttesnek, aki tökéletesen illeszkedik a szakvezető által megálmodott játékelképzelésbe, de a szerb egyben felszabadította és hatékonyabbá tette Álvaro Morata és Paulo Dybala szerepét az Allegri által alkalmazott játékrendszerben. A három támadó kompatibilisnek mutatkozott az új rendszerben, ahol Dybala az előkészítésben vált agilisabbá, Morata a szabad területek támadásában és az ellenfél védelmének kimozgatásában, a szerb középcsatár pedig a tőle elvárt kapu előtti hatékonyságban és a belső védők állandó „foglalkoztatásában” jeleskedett.


Vlahoviccsal Allegrinek végre van egy nyerő embere az általa erőltetett játékelképzelés hatékony megvalósításában, aki képes feltolni együttesét, vagy egymaga támadni az ellenfél kapuját, lásd a Villarreal elleni vezető gólt. Zakaria révén a Juventusnak van a mélységet folyamatosan támadni képes középpályása, amely a rugalmasabb, kevésbé statikus, több dimenziós játéképítést segíti. A labda nélküli játék során Zakaria játékolvasása és azon képessége, hogy nagy területeket befutva elzárja a passzsávokat az ellenfél elől, lendít a Juventus játékán. Debütáló mérkőzésükön a Verona ellen mindketten gólt szereztek.


Az Atalanta elleni bergamói mérkőzésen először láthattuk azt, ahogy az együttes középpályásai – az élen Adrien Rabiot-val – hatékony, kombinatív összjátékkal, pár passzal az ellenfél védelmi vonalai között helyzetbe hozzák Vlahovicsot.


A Juventus az elmúlt hetekben a Fiorentina elleni Olasz Kupa-párharc első mérkőzésén vagy éppen a Sampdoria elleni bajnoki első félidejében is rendkívül hatékony módon, már-már kapura lövés nélkül (büntető kiharcolása és öngólok az ellenfelek részéről), cinikus futballal döntötte el a maga javára a párharcokat.  A két futballista érkezése, a szerzett pontok tekintetében kiváló időszakot produkáló együttes teljesítménye, a riválisok pontvesztései egybecsengenek Allegri azon elképzelésével, hogy márciusra kell csúcsra járatnia együttesét. A mérföldkövet jelentő Fiorentina-meccs óta az elmúlt négy hónapban összesen 11 gólt kapott Itáliában a torinói gárda. Max munkájának köszönhetően egységessé vált a csapat, mindenki beáll a sorba, Vlahovics pedig többet segíti a védekezést, mint Cristiano Ronaldo tette, miközben a portugál góljai a szezon során kétségtelenül hiányoztak. A későbbi hetekben Zakaria sérülése azonban jelentős hátrányt jelentett az akkor még európai porondon is versenyben lévő csapat számára.


A Torino elleni bajnokin ismét egy, az őszi időszakban látott szenvedő Juventus játszott a pályán, a játék minőségét illetően a kiesett futballisták hiánya és az agresszív párharcokat felvállaló kiváló ellenfél révén továbbra is gondba került az együttes.


Az állandóság megteremtése és egy színesebb futball szükségessége egy remélhetőleg a januárihoz hasonló nyári átigazolási időszak segítségével szükségszerű.


Antonio Rüdiger várható érkezése mindenesetre pozitív üzenetet sugall.


 


A RENDSZERES SÉRÜLÉSEK


A Juventus hiába építette fel a J Medicalt, amikor mind Allegri első, mind jelenlegi második torinói időszakában szinte minden egyes szezonban átmenetileg elfogynak a hadra fogható minőségi futballistái. Éppen akkor, amikorra (március) Allegri a csúcsformát kívánja időzíteni.  Amikor éveken keresztül azonos probléma, és az átlagosnál nagyobb volumenű sérüléshullám jellemez egy együttest, érdemes volna ellenőrizni és átvizsgálni az edzésmunkát, illetve az azt végző személyek mindennapi szakmai munkásságát. Tény azonban az is, hogy a Juve labdarúgói nem csupán és kizárólag Allegri ideje alatt szenvednek a sérülésektől.


A 2019-ben Allegri első torinói időszakát megpecsételő Ajax elleni BL-negyeddöntős párharc során a calciomercato.com szerint a Juventus az első mérkőzésen 5 (Giorgio Chiellini, Andrea Barzagli, Martín Cáceres, Emre Can, Juan Cuadrado), a visszavágón pedig 4 (Chiellini, Cáceres, Mario Mandzukic, Cuadrado) kulcsjátékosát nélkülözte. Dybalát a visszavágó félidejében le is kellett cserélni, amely taktikai szempontból el is döntötte azt a párharcot. Lásd elemzésem a sorsfordító, Ajax elleni párharcról!


Az egy az egy elleni játékban akkoriban rendkívül hatékony Douglas Costa és Juan Cuadrado már az Atlético elleni nyolcaddöntőben is sérüléssel bajlódott, aztán Costa csupán az első, amszterdami mérkőzés hajrájában tudott a pályán lenni.


A következő idényben az Allegrit követő Sarri a Lyon elleni első nyolcaddöntős mérkőzésen Chiellini, Merih Demiral, Douglas Costa, Sami Khedira, Mattia De Sciglio, a visszavágón pedig Costa játékára nem számíthatott. Dybala akkor is meccs közben bicegett le sérülése következtében, és búcsúztak is a 16 között. Az előző kiírásban a Pirlo vezetésével elbukott Porto elleni párharc során Dybala mellett Leonardo Bonucci és Cuadrado, a visszavágón pedig Dybala (ki más?) mellett Danilo és Rodrigo Bentancur nem szerepelt a csapatban.


Az argentin 2016 óta egyébként a Bayern München elleni sorsdöntő visszavágót is kihagyta, majd a Real Madrid ellen kiállították a 2018-as első mérkőzésen. Jellemző módon a mostani párharc során, a Villarreal ellen csak a visszavágó utolsó felében tudta bedobni őt Allegri.  Hogy az említett nemzetközi csapatoknál nagyságrendekkel gyengébb Salernitana elleni találkozó első félidejében valóban kiválóan teljesítő játékmester megérdemelt volna-e bármilyen szerződéshosszabbítást a Juventustól, arról korábban részletesen itt írtam.


Ezúttal, a Villarreal elleni párharc során sem volt jobb a helyzet. Allegri az első, spanyolországi meccsen nem számíthatott Chiellinire, Federico Chiesára, Koni De Winterre, Luca Pellegrinine és Federico Bernardeschire sem, Bonucci egy félidőt bírt, miközben az újonnan igazolt Zakaria szintén kihagyta a visszavágót, és időközben Weston McKennie is kiesett. Utóbbi két játékos jelentősége Chiesa hiánya mellett felbecsülhetetlen a jelenlegi Juventus számára. Zakaria és McKennie ugyanis az a két középpályás, akik nagymértékben segíthették volna a meddő torinói támadásokat a két védelmi vonalát mélyen és szorosan meghúzó Villarreal ellen. Ők azok a középpályások a keretben, akik hatékonyan tudják támadni a védelmi vonalak közt fellelhető területeket, és ezzel tudnak teret nyerni a csapatuk számára, miközben összekötik az elszigetelt támadókat a csapat többi részlegével.


Nem mellékesen rendkívül hiányoztak azért is, mert Allegri nem túl színes támadófutballjában ők a széleken vezetett támadásokhoz szükséges láncok nélkülözhetetlen elemei, hiányukban sem Manuel Locatelli, sem pedig Rabiot nem tudott hatékonyan segíteni a támadásvezetés során.


A visszavágón meglephette a Juventust és meg is nehezítette a dolgát az, ahogyan az ellenfél vezetőedzője, Unay Emery az Allegrire jellemző taktika ellenszerét megválasztotta. Ráadásul a spanyol szakvezető a mérkőzésen jobban meccselt, a cseréit megfelelő ütemben lépte meg, és végig az volt az ember érzése, hogy pontos terv szerint halad döntései meghozatalában, amely végül a továbbjutást is meghozta a Villarreal számára. A Juventus sokáig meddő fölényt mutatott. A játékosok bántó módon nem rotálták egymással a pozícióikat, Arthur mélységbe nem volt képes futtatni társait, miközben Cuadrado és De Sciglio szinte egyszer sem került helyzeti előnybe a széleken. Ennek oka az, hogy sokszor kettőzött erővel próbálták útjukat állni a spanyolok, illetve rendre statikus helyzetben kapták a labdát a társaktól, és a társak kisegítésének hiányában magukra maradtak közvetlen őrzőikkel szemben. De Scigliótól pedig nem lehet elvárni azt, amiben a Fabio Paratici féle időszakban elengedett korábbi társak, Joao Cancelo és Leonardo Spinazzola erősek voltak – azaz az egy az egy elleni játékot.


Bár Locatelli és Rabiot fel-fellépett a Villarreal leghátsó védelmi vonalába, egyben ki is vonták magukat gyakran a támadásvezetés során a labdajáratásból, és nem adtak igazi támaszt Cuadradóéknak. A nem kellően kreatív, gyakran statikus támadófutball, a szilárd védekezés ellenére előforduló egyéni hibák, a rengeteg szezonbeli sérülés, Vlahovics és a támadók, sőt többször a csapatrészek egymástól való elszigetelése javításra szorul. A vertikális támadásvezetések, a kreatív labdarúgók közti kombinációk, illetve a játékosok pozícióváltásainak állandó hiánya igen erősen megmutatkozott a spanyolok elleni párharcban, ezek egyértelműen orvosolandóak a jövőben. Fontos kiemelni azt a tévhitet, miszerint Vlahovics háttal a kapunak hatékonyan segíti a támadásokat. Ez ebben a formában nem igaz. Firenzében Vincenzo Italianóval is dolgoznia kellett ezen, és Allegri keze alatt is folyamatosan fejlesztik a játékos hatékonyságát és labdakezelését, hiszen sokszor pontatlan a labdaátvétele. Ősszel például, amikor a szerb még ellenfél volt, Daniele Rugani és Matthijs de Ligt könnyedén kapcsolta őt ki a játékból, míg legutóbb, a városi derbin a Torino brazil védője, Gleison Bremer tette meg mindezt a már juventusos Vlahoviccsal.


A mellékelt videoelemzésben éppen ezek közül a szempontok közül emelek ki párat, így például azt, amikor Vlahovics párharcot veszít és a Juventus gólt kap a Villarreal ellen (igaz, nem a szerb támadó tehet a kapott gólról). A Sport Televízió engedélyével közzétett videoelemzésben a visszavágót jellemző szituációk közül vizsgálom a párharcot eldöntő taktikai fegyelmezetlenséget a hazaiak, és a sikeres taktikai elképzelés megvalósítását a vendég együttes részéről.


 





 


JÁTÉK A SZÁMOKKAL – A VILLARREAL PÉLDA


Az interneten köröző általános „számmisztika”, és az ebben rejlő egymást cáfoló ellentmondások romboló hatása alapján sokak számára nehéz kiigazodni azon, hogy Allegri valójában milyen hadrendben játszatja együttesét. A cikksorozat első részében már több, idén alkalmazott hadrendet felsoroltam.


 A Juventus a Villarreal ellenében az első mérkőzés első félidejében 3, 4 és 5 védőt alkalmazó rendszert választott attól függően, hogy az adott játékhelyzet mit kívánt meg az együttestől a védekezés, a letámadás és a támadás során.


Allegri ugyanis egy aszimmetrikus hibrid rendszert alkalmaz, amely ha akarom, akkor 3, ha akarom, 4, ha akarom, 5 védővel áll fel, attól függően, hogy az adott játékhelyzetben a szerepeket interpretáló játékosok milyen pozíciót vesznek fel.


 





 


A fenti képen látszik tehát az aszimmetrikus, hibrid levédekezési forma Allegri olvasatában. A JB Live-tól „kölcsönzött” képen azt rajzoltam be, ahogyan a leghátsó védelmi vonal az adott játékhelyzet alapján vált felállási formát. Nem beszélhetünk egyértelműen 3, 4, vagy 5 védős rendszerről, legfeljebb alapfelállásról. Támadáskor 3, levédekezéskor azonban 4, illetve 5 fős, aszimmetrikus védelmet alkot Allegri legénysége, a szakvezető aktuális elképzelése és az ellenfél felállása alapján. Cuadrado a szélességet biztosítandó felveszi a Villarreal támadóját, Alfonso Pedrazát, miközben a leghátsó védelmi vonalat alkotó társai a büntetőterületen belül egységesen, az Allegri által utasított elképzelés alapján egymástól azonos távolságot betartva biztosítanak. (Ne tévesszen meg senkit a lila hatszöggel kijelölt McKennie tartózkodási helye, akit Alberto Moreno mozgat ki a középpályán felvett eredeti pozíciójából. Ez egyébként az egyenlítő találat előtt is bekövetkezik). 


Ez a védekezési forma jellemző egyébként a Roberto D’Aversa által megalkotott Linea d’Aversára is, amikor átmenetileg az ötvédős rendszerben négy védőjét a tizenhatoson belül, szorosan, külön védelmi vonalként alkotja meg, elzárva az ellenfél elől a centrális területeket. Az erős (labdás) oldalon pedig az ötödik védő (szárnyvédő) áll.


Cuadradót átmenetileg ha akarom, ötödik védőnek, ha akarom, akkor negyedik középpályásnak tekintem. Ami támadáskor is jellemzi az együttest, az védekezéskor is, amikor az egyik szélső biztosítja a szélességet (ezúttal Cuadrado), a másik behúzódik (De Sciglio).


Ennek az aszimmetrikus levédekezési formának egy egyszerűsített változatát Allegri a 2016-17-es szezonban kezdte alkalmazni.


Mind a három-, mind a négyvédős rendszert képes volt évről évre építeni. Allegri akkoriban tovább építette a 3-5-2-t, amely védekező fázisban a 4-4-2-es rendszerre változott, és sokszor most is. A balhátvéd zárt vissza, miközben a jobb oldali középső védő kihúzódott a klasszikus jobbhátvéd pozíciójába. Ennek az új, aszimmetrikus játékrendszernek köszönhetően az általa akkoriban főleg eredménytartásnál alkalmazott 3-5-2-t ezúttal támadásban is hasznossá tudta tenni. Allegri első torinói időszakában ez az elgondolás tette lehetővé, hogy ne kelljen túl mélyről építkeznie, így elkerülve a 3-5-2 egyik alapvető hiányosságát.


 



rib5250.webp
None




 


A Villarreal elleni Bajnokok Ligája-párharc első mérkőzésének televíziós adásában azt emeltem ki a félidőben, hogy a megsérülő Alex Sandrót váltó Bonucci révén a Juventus átállhat egy olyan háromvédős rendszerre, amelyben a két szárnyvédő, Cuadrado és De Sciglio 15-20 méterrel fentebb vehette volna fel Samuel Chukwuezeéket, ezzel a mérkőzésen első számú játékosát (Gerlard Moreno) nélkülöző, és így a kettő, a védőket kimozgatni kívánó támadóval (Giovani Lo Celso, Arnaut Danjuma) felálló együttes a széleken kevésbé tudna érvényesülni.


Bár a második félidőben Allegri ezzel szemben mélyen húzta meg védelmi vonalait, Dani Parejo egyenlítő gólja jól szemlélteti azt, ahogyan a Juventus belső védelmi hármasát megzavarta a félidőben történt változtatás. De Ligt és Rabiot is hibázott ennél a kapott gólnál, De Sciglio pedig ugyanúgy tartotta a helyét, ahogy szokta. Nem húzódott középre, ahogy az első mérkőzés előtt, az Atalanta elleni bajnokin sem, amikor a tévében a hasonló viselkedését elemeztem. Akkor ugyanígy tartotta a pozícióját, és nem segítette ki De Ligtet Ruszlan Malinovszkijjal szemben, majd az akciót követő szabadrúgásból gólt lőtt Gian Piero Gasperini együttese. 


Látni kell ugyanakkor, hogy amikor Allegri egy három, négy vagy öt védőt foglalkoztató rendszerre tér át, nem csupán plusz egy védőnek ad új feladatot, hanem a védekező fázist felvállaló futballisták minden egyes tagjának tisztában kell lennie a szerepkörével, a feladataival, és társaival együtt el kell sajátítania egy harmonikus, hatékony, a játék ritmusát tökéletes biztonsággal interpretáló futballt.


És ez az a példa, amellyel érzékeltetni szeretném azt, hogy a hadrendet illető számokkal való dobálózás, vagyis a „játék a számokkal" tévút. Ma különböző gyakorlati tapasztalat, szakmai munkásság és előtanulmány nélkül sem nehéz kikövetkeztetni azt, hogy egy adott együttes hány futballistát szerepeltet az adott csapatrészben (védelem, középpálya, támadósor). Kívülről az látszik, hogy a Juventus mindkét félidőben többnyire 3 és 5 védővel futballozott Spanyolországban. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy a Juventus ugyanazt játssza mindkét félidőben. Ez azonban nem igaz ebben a formában. Bonucci beállásával változás keletkezett a védelemben, hiszen amíg az első játékrészben Danilo és Alex Sandro oldalán de Ligt irányította a védelmet, a holland Bonucci középre húzódásával a belső hármas bal oldali szerepét vette fel. Ettől a ponttól kezdve megváltozott a távolság is a belső három futballista között, Bonucci jellemzőihez igazodva.


A szakvezető és a játékosok által interpretált futballt nem az határozza meg, hogy milyen felállási formát alkalmaz az edző, hanem hogy az adott játékrendszert milyen szakmai, formai és minőségi tartalommal képes megtölteni az együttes. A torinói védelmi 3-as, 4-es vagy 5-ös pillanatnyi megformálását az adott játékhelyzet indokolja.


 


A BL-PÁRHARC TANULSÁGAI


A visszavágón a steril támadásvezetés folytán monotonná váló labdajáratással a szellemileg is fáradó, tanácstalan hazai futballisták tán több támogatást kaphattak volna a kispadról. Allegri nem volt könnyű helyzetben a fentebb felsorolt hiányzó kulcsjátékosok hiányában, ezért várt a cserékkel. A túloldalon Emery azonban támadóbb felfogású játékosokra váltott, és ettől taktikailag nem bomlott meg a spanyolok védekezése, miközben Francis Coquelin a mélységet támadva (lásd a büntető kiharcolását), Gerard Moreno pedig a játék szervezésében és a mérkőzés eldöntésében vállalt főszerepet.  Emery üzenetet küldött a biztos lábakon álló együttese számára, hogy kilencven percen belül a friss játékosokkal megnyerhető a mérkőzés.


A sorsolást látva decemberben azt emeltem ki, hogy ez a Juventus erősebb ellenfelek ellen jobban teljesít, a játék kiölése az erőssége, és kevésbé hatékonyan tud építkezni akkor, amikor az elvárás a továbbjutás egy papíron szerényebb képességű ellenfél ellen. Kiemeltem azt is, hogy bár Emeryt nem tartom Allegri szintű szakvezetőnek, a kellő tapasztalata megvan ahhoz, hogy eltüntesse a Juventus azon előnyét, amelyet Allegri stratégiai döntései folytán élvez általában a párharcok során. Miután a spanyol szakvezető jobban meccselt, együttese könyörtelenül kihasználta a Juventus figyelmetlenségeit mindkét mérkőzésen. Az első meccsen Parejo találata, a visszavágón pedig a tizenegyes előtti szituáció egyaránt a Juventus játékosainak a védekezés során mutatott szarvashibáiból születhetett meg, a további két kapott gólról már nem is beszélve.


Így még inkább érthető az, hogy Allegri miért mondott le az ominózus, november 6-i Fiorentina elleni sikertől kezdve az egész szezon során arról, hogy nyílt futballt vállaljon fel együttese. Mert visszarendeződés során képtelen a csapat megteremteni a biztonságot.


A Villarreal erejét jelzi, hogy a két találkozón két eltérő arcát mutatva, azonos hasznosságot adott futballjának, funkcionalitásukat tekintve, jól összedolgozó, kompatibilis játékosok kiforrott csapatjátéka és markáns identitás jellemezte, amely szintén elbírta azt, hogy náluk is számos meghatározó játékos esett ki sérülések következtében. Moreno vezérszerepe megkérdőjelezhetetlen, épp egy rövid időt tudott vállalni a visszavágón, és rögtön eldöntötte a párharc sorsát. Ezt várná a Juventus szurkoló és a szakma évek óta például Dybalától, de hát azt régóta tudjuk, hogy egy dolog a látszat és egy másik a valós tartalom…


A párharc egy másik tanulságot is tartogatott Allegri számára. 2016-ban a Juventus a félidőben kétgólos előnyben és egyértelmű taktikai fölényben volt a Pep Guardiola irányította Bayernnel szemben a BL nyolcaddöntőjében. Morata számos lehetőséget elpuskázott. Ha a Juve megrúgta volna a harmadik gólját, kiejthette volna a bajorokat. Allegri azonban váltott, és a fáradó Morata helyére Mandzukicot küldte be. A horvát játékos, bár alázatos módon segítette a védekezést, Moratával ellentétben nem kötötte le a belső védőket, nem adott mélységet a támadásoknak a labdavisszaszerzés után, hanem egyre mélyebben helyezkedett a két védelmi vonal kisegítése céljából. A visszaszerzett labdákat senki nem tartotta meg az ellenfél térfelén.  A Juventus magára húzta ellenfelét, amely két gólt is lőtt a hajrában, és hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásban Guardiola cseréivel frissítette és színesítette együttese futballját, a szellemileg is fáradó, folyamatosan védekezésre összpontosító Juventus pedig két gólt kapott és kiesett.


2018-ban aztán a Real Madrid elleni idegenbeli BL-találkozón a Juventus 3–0-s előny birtokában hosszabbításra állt Madridban. Khedira majdnem megrúgta a negyedik találatot, a Real csak kereste a játék ritmusát. Ha a Juventus újabb gólt lőtt volna, eldőlt volna a párharc, hiszen akkoriban még két gólt kellett volna lőnie a Madridnak a továbbjutáshoz. A Juventus azonban az előny birtokában hirtelen megváltoztatta a mérkőzéshez való hozzáállását, a saját térfelére húzódott és megszállva a saját tizenhatosát magára húzta és „helyzetbe hozta” ellenfelét. A mérkőzés végén Ronaldo egy tizenegyesből büntetett, és kiejtette a Juvét. Most, a Villarreal ellen Parejo találata és a játék menete az idegenbeli mérkőzésen hasonló forgatókönyv szerint zajlott.


Ezek a példák azt tanít(hat)ják Allegri számára, hogy amikor Európában megadatik a lehetőség arra, hogy egy együttes jelentős előnyt szerezzen vagy lezárjon egy párharcot, nem szabad azt eltékozolni, és meg kell roppantani az ellenfelet. Nem vehető készpénznek az, ha egy együttes időszakosan helyzeti előnybe kerül az ellenféllel szemben, ez még nem elég. Az európai topcsapatok (és akkor itt már nem csak arra a néhány klasszikus sztárcsapatra gondolunk) könyörtelenek, és itt is a példa, hogy a Villarreal a visszavágón azonnal megbüntette a Juventust, amikor a „zebrák” figyelme lankadt.


A párharc tanulsága az is, hogy az időközben kiesett játékosok (Zakaria, McKennie stb.) hiányában nem volt érdemes a visszavágóra tartogatni a továbbjutás kivívását, hiszen a kiesett játékosok nem tudták segíteni az együttest, és ez bizonyítja azt, ahogyan az életben nem mindig alakul minden tervszerűen, ahogyan azt mi elképzeljük. A BL-ben a nüanszokon és szerencsés epizódokon múlik sokszor a továbbjutás és a siker kiharcolása, amely nem mindig áll a mi oldalunkon. Amikor igen, akkor élni kell tudni vele, és nem eltékozolni.


Allegri a kritikák ellenére szép lassan építi együttese futballját. Nem lesz soha látványos, és közönségszórakoztató, de célja az, hogy hatékony legyen. A bajnokság és az Olasz Kupa hajrája majd megítéli Allegri munkájának értékét.  A két részben eddig felsorolt, időrendi szakmai döntések áttekintése azonban egyértelműen azt mutatja, hogy Allegri a kritikák ellenére lassan, de javítja a csapata játékát. A szezon végén majd visszatérünk a Juventus szakmai munkájának értékelésére.


 



Ki lesz a gólkirály a Serie A 2021/2022-es szezonjában?


1,85 – Ciro Immobile


1,85 – Dusan Vlahovics


Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Olaszország/Serie A/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.



A szerző a Calcio Analyst Italia nevű nemzetközi podcast adás szerkesztője


Fotók, ábrák, felvételek: Sport Tv; A Calcio titka; JB Live; Indian Express

Szerző

Kéri András Dániel

Kéri András Dániel

Kéri András Dániel

Újságíró, futballelemző, az olasz labdarúgás szakértője, “A Calcio titka” című szakkönyv szerzője. 2005 óta tudósít, publikál olasz futballról rádióban, nyomtatott- és online szaklapokban, illetve televíziós adásokban – Itáliában és idehaza egyaránt.