„A védekezéssel lehet bajnokságokat nyerni” – interjú Váradi Benedekkel, a lengyel bajnokságot nyert kosárlabdázóval
Hosszú évekig kirobbanthatatlan tagja volt a Falco KC Szombathely csapatának Váradi Benedek, aki a magyar bajnoki trófeák és egy sikeres BL-szereplés után külföldön folytatta a pályafutását. A magyar válogatott irányító egy rövid litván kitérő után Lengyelországban megszerezte karrierje első külföldi bajnoki címét, ráadásul nem is akárhogyan. A Trefl Sopot 1–3-ról fordítva nyerte meg a King Szczecin elleni finálét. A lengyel bajnoki aranyérem után magyar válogatott kosárlabdázó úgy döntött, hogy hazatér Szombathelyre, mert a külföldön szerzett tapasztalataival segíteni szeretné nevelőegyesületét a nemzetközi porondon.
– Hogy mondják a lengyelek azt, hogy bajnokok vagyunk?
– Annyira nem beszélem jól a nyelvet, de van egy kedvenc kifejezésem, amit minden mérkőzés után kiírtak. A Mamy to, ami annyit jelent, hogy megvan, megcsináltuk! A lengyel egyébként nehéz nyelvnek számít. A horvát vezetőedzőnk, Zan Tabak is hiába van több éve a Trefl Sopotnál, még neki is nehézségei vannak az elsajátításával.
– Mi volt az első szava hozzád, mikor kiderült, hogy sikerült megnyernetek a lengyel bajnokságot?
– Megöleltük egymást, majd megköszöntük az egymásba vetett bizalmat. Nagyon örült, hogy meg tudtuk fordítani hátrányból a bajnoki döntőt. Neki egyébként ez a második bajnoki címe lenne, azonban az előző elsőségénél még a Stelmet Zielona Góra edzője volt, amikor a koronavírus-járvány miatt nem fejezték be a szezont, menet közben hirdették ki őket bajnoknak. Minden bizonnyal ez egy örök emlék lesz számára is, hogy a pályán lett bajnok a csapata.
– Mivel éveket töltöttél egy másik sárga-fekete színösszeállítású klubnál, ahol bajnoki címeket nyertél, nem ugrott be az előző állomáshelyed?
– Az embernek ilyenkor sok dolog az eszébe jut, és minden bajnoki cím ünneplése közben volt egy pont, ahol egy kicsit félrevonultam két-három percig gondolkodni. Ilyenkor eszembe jutott a szezon és a bajnoki trófeáig vezető út, illetve a Falcónál szerzett címek is. Szombathelyen olyan tapasztalatokat szereztem, amikből később erőt tudtam meríteni, hogy képesek legyünk megfordítani vesztes állásból a bajnoki finálét.
– A védekezéseteket emelted ki nemcsak a döntőben, hanem a rájátszásban is. Ezen kívül mi volt a legfontosabb dolog, amivel felülkerekedtetek az ellenfeleteken? Jó dobóforma, lepattanók, második szándékból szerzett pontok vagy a lélekjelenlét?
– Azt gondolom, hogy ami egy ilyen bajnoki sorozat meccsein perdöntő lehet, azok az 50-50-es labdák megszerzése. A lepattanók is kulcsfontosságúak voltak, és természetesen a védekezés. Itt már mindkét csapat ismerte a másikat, nyomás is volt rajtuk, és próbáltak valami új dolgot kitalálni, és meccsről-meccsre fejlődni. Nekem volt szerencsém több bajnoki fináléban is játszani, és a legelső döntőnél azt mondták nekem, hogy a védekezéssel lehet bajnokságot nyerni. Ezt a mai napig én is így gondolom. Ez a fő indok, amiért meg tudtuk nyerni a lengyel bajnokságot. A Szczecin az alapszakaszban 90 pont körül átlagolt, és a rájátszásban is több ponterős meccsük volt. Mi viszont 70-80 pont körül tudtuk tartani őket, és ez mindent elmond a hatékony védekezésünkről.
– 1–3-as hátránynál azt nyilatkoztad, hogy túl sok dolgon már nem tudtok, de talán nem is kell változtatnotok. Majd sikerült sorozatban három meccset nyernetek: az ötödik összecsapáson szoros győzelem, majd a hatodikon egy 21 pontos idegenbeli siker született. Miben különbözött a két győzelem egymástól?
– Az első meccset elbuktuk, így elveszítettük a pályaelőnyünket, ami később nagyon hiányzott. 1–3-nál volt egy csapatmegbeszélésünk, és akkor azt mondtam el a társaimnak, hogy semmi nem történt még igazából, hiszen, ha bajnokok akarunk lenni, az első vereség után egy meccset mindenképpen nyernünk kell Szczecinben. 1–3-nál tudtuk, hogy három meccs van hátra a szériából, abból kettőt hazai pályán játszunk és egyet idegenben. Az otthoni találkozók előtt magabiztosak voltak, tudtuk, hogy nyerhetünk. Az idegenbeli mérkőzésen pedig nagyon koncentrált játékkal vissza tudtunk jönni. Nyilván ehhez társult egy nagyon extra dobóforma a hatodik meccsen, ami a korábbi találkozókon nem volt meg. Nagyon összeálltunk idegenben.
– Az ötödik találkozón öt pont, három pattanó, két gólpassz került a neved mellé. A hatodikon öt pont, öt pattanó, három gólpassz, egy szerzett labda. A hetediken szintén sokoldalú játékot bemutatva négy ponttal, öt lepattanóval, három gólpasszal és három labdaszerzéssel vetted ki részed a sikerből. Sejtem, a periméteren és a festékben is keményen kellett dolgozni védekezésben.
– Hogyne! Én az ellenfél egyik legjobb dobóján, Avery Woodsonon kezdtem, és mindig a kezdőötös tagja voltam a döntősorozatban. Hittünk magunkban, és tudtuk, hogy meg tudjuk nyerni a meccseket. Minden mozzanatnak és döntésnek jelentősége volt, és mindig a legjobbat kellett meghoznunk. Az ötödik mérkőzésen tudtuk, hogy már nincs hibázási lehetőségünk, és szerencsére sikerült megnyerni, ami további lendületet adott nekünk.
– Zan Tabak mire hívta fel a figyelmeteket az ötödik meccs előtt?
– Pontosan nem emlékszem, hogy mondott-e volna bármit. De talán az rémlik, hogy higgyünk magunkban, hogy meg tudjuk csinálni. Illetve a védekezésben hívta fel a figyelmünket néhány apróbb dologra, amiken változtatni szerettünk volna a korábbi meccseinkhez képest. Sok alsó posztos akciót vezettünk, így nagyon kellett a centereink jó teljesítménye. Ez is egy picit új dolog volt nekem, mert korábban még nem játszottam olyan csapatban, ahol ilyen sok centerre kihegyezett játék volt. Azonban ezekből rengeteg előnyt szereztünk.
– Négy győztes meccsig tartott a döntő. Mid fáradt el jobban a végére: a lábad vagy a fejed?
– Mindenem! Persze a játékos ilyenkor teljes fókuszban van, és mikor kijön belőle, akkor teljesen megváltoznak körülötte a dolgok. Átlagosan olyan 20-25 perceket játszottunk a mérkőzéseken, ami abszolút arányos terhelés volt. Mentálisan is nagyon ott kellett lenni, de azt gondolom, inkább a testem fáradt el. Nagyon fizikális volt a döntő, ami hosszúra is nyúlt, akárcsak a szezon. Tavaly július végén kezdtük a magyar válogatottal a felkészülést, és most fejeztem be a klubbal, 11 hónap után jól fog jönni a pihenő.
– A csapatból a lepattanókat tekintve Geoffrey Grosselle volt a legjobb, a gólpasszadók listáján Jakub Schenk mindössze egy hajszállal előzött meg, bár játékidőt tekintve a rájátszásban átlagosan öt perccel többet töltött a pályán, mint te. Aaron Best pedig a legjobb pontszerző lett a sorozat végén.
– Best alapvetően egy scorer típusú kosárlabdázó, a dobásblokkolásban és labdalopásban jeleskedő Paul Scruggs is extra volt, Schenknek pedig végig jól ment a játék, ő lett a döntő MVP-je is. Minden meccsen más és más húzta a csapatot. Nekem az első két mérkőzésen ment jobban. Az egész szezonban sok variációs lehetőséget kipróbáltunk, amikből új lehetőségeket kreáltunk, hogy nyerjünk. A rájátszásban mindhárom ellenfelünk ellen alsó poszton voltunk előnyben, és ezt próbáltuk minél hatékonyabban kihasználni a mérkőzések alatt. A kilencfős rotáció minden tagja beleadta a maximumot, így nem tudnék senkit külön kiemelni.
– A magyar válogatottban erős a kínálat irányító poszton, hiszen melletted Somogyi Ádám és Pongó Marcell is bevethető. Mit gondolsz, te mivel tudnád meggyőzni a szövetségi kapitány Gasper Okornt, hogy te legyél a kezdő egyes?
– A Falcónál együtt dolgoztam Okornnal, így tudja, hogy milyen játékot várhat el tőlem. Nyilván a játékszervezés lehet az elsődleges feladatom. Somogyi Ádi és köztem sok különbség van a játékstílusunkat illetően, de nagyon jól kiegészítjük egymást, és ez igaz Pongó Marcira is. Azt gondolom, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb a merítési lehetőség, több opció van egy posztra. Ez azért is előnyős, mert mérkőzésről mérkőzésre több lehetőségünk van különböző dolgokat megvalósítani a pályán. A végén úgyis csak az számít, hogy a csapat sikeres legyen.
– Játékosként fizikálisan fejlődtem, hiszen nekem is izmot kellett felszednem, hogy zökkenőmentesen be tudjak illeszkedni a lengyel bajnokságba. Új védekezési struktúrákkal és támadásépítési variációkkal találkoztam, a centerjátékunk elemeit is jobban átláttam. A kommunikációm és az angol nyelvtudásom is fejlődött, és jó kapcsolatokat tudtam kiépíteni nemzetközi játékosokkal. Az ember folyamatosan fejlődik, és új dolgokat tapasztal, és ennek örülök, hogy ezeket meg tudtam élni.
Kiemelt fotó: Trefl Sopot
Szerző
