A nagy megsemmisülés – pontosan mi az a „fraud check” az MMA-ban?

A nagy megsemmisülés – pontosan mi az a „fraud check” az MMA-ban?

Mióta világ a világ, gyakran előfordul, hogy a sportrajongók lelkesedése irreálisan magas elvárásokat támaszt egy-egy sportoló vagy csapat felé. Nem csoda: a sportokat a sokmillió néző érzelmei tartják életben, illetve finanszírozzák, rólunk, emberekről pedig sok mindent el lehet mondani, azt azonban ritkán, hogy racionális lények lennénk. A rajongók sokszor felülbecsülik a kedvenc csapatukban vagy sportolójukban rejlő potenciált, és amikor bekopogtat a realitás, frusztráció és értetlenkedés szokott következni. Az MMA-ban ezt nevezik „fraud check”-nek: de mit is kell érteni pontosan ezen az angol kifejezésen?

Azt nevezi a pszichológia kognitív torzításnak, amikor valaki a valóságtól elrugaszkodottan mér fel vagy értelmez egy helyzetet, mivel ennek valamilyen érzelmi előnye van számára. A sport világában gyakran megesik, hogy a rajongók többet várnak el egy-egy csapattól vagy egyéni sportolótól, mint ami reális. A jelenség érzelmi haszna egyértelmű: például ha örülnénk annak, hogy a Liverpool megnyerné a Premier League jelenlegi szezonját, nagyobb esélyt is látunk erre, mint amekkorával a fogadóirodák számolnak. A sokszor irreális hype-vonatok (az egyre csak erősödő rajongói lelkesedésre szokták használni ezt az angol eredetű kifejezést) másik forrása az, hogy az adott sportoló vagy csapat egy ideig az elvárásokon felül teljesít, és a rajongók azt szeretnék, ha minél nagyobb durranás, minél tovább tartó sikersztori kerekedne a dologból.

 

 

Néhány példa más sportágakból

 

Mielőtt rátérünk az MMA-ra, illetve a „fraud check” jelenségére, érdemes más sportágakból hozni néhány példát az irreálisan magas elvárásokról. A közelmúltból talán a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése a legemlékezetesebb példa. A kontinenstornán végül a papírforma érvényesült: a nehéz csoportból három ponttal, csoportharmadikként végül nem jutottunk tovább, míg a kontinenstorna előtt óriásiak voltak a várakozások, az egekben voltak a remények. (Az elvárásokról, illetve a média felelősségéről ebben az anyagunkban írtunk).

 

De érdemes megemlíteni azokat a sportolókat is, akiket egy-egy időszakban a sportágaik új üdvöskéinek kiáltottak ki, aztán eltűntek a süllyesztőben. Ilyen az MLS-ben 14 évesen bemutatkozó futballista, Freddy Adu, aki már tinédzserként évi 3 millió dollárt keresett, a húszas évei vége felé pedig egy svéd harmadosztályú csapatban kötött ki. De érdemes megemlíteni Spencer Rattler amerikai futballistát is, akit 2019-ben a legnagyobb középiskolai tehetségnek tartottak, saját Netflix-sorozatot kapott, aztán végül felejthető egyetemi karrier után a 150. helyen választották ki az idei drafton.

 

 

És mi a helyzet az MMA-ban?

 

Az MMA-ban is sűrűn előfordul, hogy egy-egy tehetséget a sportág új csillagának haragozzanak be. Elég néhány látványos kiütés, amit gyenge ellenfelek ellen szed valaki össze, és máris készülhet róla egy vonzó „highlight reel”, azaz egy rövid videóösszeállítás a KO-kból és egyéb látványos mozzanatokból. A nagy felhajtás másik gyakori forrása az, amikor valaki egy küzdősportban jelentős sikereket ér el, majd onnan vált át az MMA-ra.

 


 

A ketrecharcosok jó része ugyanis valamelyik másik sportágból (birkózás, kick-box, jiu-jitsu, muay thai) érkezik az MMA világába, és megfelelő szinten megtanulja a ketrecharc többi alapelemét. Ezek a bunyósok mindig az alapsportáguk technikai fogásaiban lesznek a legerősebbek, ezzel nyernek mérkőzéseket, a többi küzdősportot általában annyira sajátítják el, hogy ne veszítsenek el emiatt meccseket. Remek példa erre a brazil Alex Pereira, akik két súlycsoportos kick-box világbajnokként lett két súlycsoportos UFC-bajnok. Az ő esetében is kérdéses volt, hogy vajon a zseniális kick-bokszoló nem fog-e elolvadni a birkózókkal, földharcosokkal szemben. Nos, ő nem olvadt el, hanem sportági legendává vált, azonban sokszor előfordul, hogy valaki nagyon ígéretesnek tűnik a karrierje korábbi szakaszában, aztán egyszer csak bekopogtat a valóság egy kiütés vagy harmatgyenge teljesítmény formájában. Ha a hype-lufi így kipukkad, azt nevezik fraud checknek. Nézzünk is erre néhány példát!

 

 

A kubai tékvandós óriás bukása

 

Az UFC nehézsúlyú divíziójában időről időre megjelennek elképesztő fizikumú bunyósok. Ilyen volt Francis Ngannou a szobrokat megszégyenítő izomzatával és emberfeletti erejével, de a 213 centis holland Stefan Struve mellett sem lehetett meghökkenés nélkül elmenni. Az UFC legújabb szörnyetegének a kubai Robelis Despaigne-t kiáltották ki, aki szintén két méter felett van, a karfesztávolsága pedig egy albatroszt is megszégyenítene. Despaigne tékvandóban volt olimpiai bronzérmes még 2012-ben, aztán hosszas mérlegelés után átnyergelt, és 2022-ben debütált MMA-harcosként. Ekkor indult el a hype-vonat: Despaigne már az első menetben befejezte az első profi mérkőzését, az ezt következő három meccsét pedig 20 másodpercen belül(!) hozta le, természetesen kiütéssel. 2023 végén átigazolta az UFC, és elsőre egy könnyű meccset adtak neki, amit szintén 18 másodperc alatt abszolvált. Ezen a ponton mindenki tűkön ülve várta a következő meccset, félelmetes bajnoki kihívót látva az óriási kubaiban. Érdemes egy kicsit belenézni ebbe a nyolc hónapja készült „highlight reelbe”: jól látszik, mennyire megállíthatatlannak tűnik Despaigne.

 




Majd jött a hidegzuhany: a kubai a második UFC-meccsén idén májusban nagyon simán kikapott a győzelemmel a rangsor 18-adik helyére felérő Waldo Cortes-Acostától, aki messze van még a divízió tetejétől, de így is gond nélkül lebirkózta öt meneten keresztül. Despaigne veresége a fraud check iskolapéldája – és remekül illusztrálja, mennyire gyorsan változhat egy-egy bunyós ázsiója; milyen hamar lehet valaki szupersztár-aspiránsból átlagos harcos. Ami az egész jelenségben a legérdekesebb, az az, hogy előre lényegében lehetetlen megmondani, hogy valaki túl van-e értékelve, vagy sem. Ugyanez volt a helyzet a kubaival: a gyors győzelmei alapján egyáltalán nem lehetett megállapítani, hogy egy tisztességes földharcos ellen helyt tud-e állni. Borítékolható volt, hogy amennyiben igen, és kivédi a földreviteleket, illetve fel tud állni belőlük, akkor állóharcban továbbra is nagyon domináns lesz. Nos, nem ez volt a helyzet, és azóta az MMA-rajongók már lényegében el is feledkeztek róla.

 

 

A francia ex-kommandós és a rutinos róka

 

Hasonlóan nagyot koppant idén márciusban a könnyűsúly nagy reménysége, Benoit Saint Denis. A dzsúdós háttérrel a sportágba érkezett francia évekig egy különleges egység tagja volt, és Afrikában volt éles bevetéseken. Aztán úgy döntött, hogy MMA-karrierbe kezd, ami nagyon szépen is indult. Úgy tűnt, hogy a nagyon hatékony földharc-technikája mellé elég jó az állóharcban is ahhoz, hogy bajnokaspiráns lehessen. Halmozta a magabiztos győzelmeket, dominálta az ellenfeleit, és miután az újságírók, no meg a francia rajongótábora az egekig magasztalta, kapott egy meccset a könnyűsúly volt időszakos bajnoka és régi motoros legendája, az amerikai Dustin Poirier ellen. Bár néhány elemző pedzegette, hogy a francia ex-kommandós bizony nem mindig védekezik elég fegyelmezetten, és be-bekap erős ütéseket, a rajongótábor nagy része szentül meg volt győződve róla, hogy le fogja radírozni Poiriert. Az utóbbi ugyanis korábban nem teljesített jól a domináns birkózók, például Khabib Nurmagomedov ellen. Nos, nem így lett: a rendkívül izgalmas első menet után a másodikban Saint Denis bizony ismét fegyelmezetlen volt, a veterán amerikai pedig egy pusztító horoggal „kisiklatta a hype-vonatot”.

 

Persze további eseteket is hozhatunk. A szintén nagy tehetségnek kikiáltott kanadai Mike Malott a veterán Neil Magny ellen vérzett el, a dagesztáni szambó-világbajnok, az addig profiként mindössze egy vereséget összeszedő Iskram Aliskerov imázsát pedig – a franciáéhoz hasonlóan – egy ex-bajnok, Robert Whittaker rombolta le egy pillanat alatt. És még hosszasan lehetne sorolni a példákat, ám nem biztos, hogy érdemes – az biztos, hogy a sportág a kiemelkedő sztárok mellett folyamatosan hozza majd az ilyen kipukkadó lufikat is.

 


 

Mennyire lehet előre megjósolni, kiből lesz sztár?

 

Persze épp az adja a sportág szépségét, hogy előre nem lehet kiokoskodni, kiből lesz nagyágyú, és ki az, aki nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ennek nagyrészt éppen az az oka, hogy óriási a különbség az igazán elit bunyósok és a promóciók tucatharcosai között, így az alacsonyabb szintű meccsek alapján sok esetben nem lehet reálisan felmérni, hogy pontosan hol is tart, mennyire jó az adott, a médiában felfuttatott versenyző. Ezen túl persze mindig benne van a pakliban az is, hogy valaki koppan egy nagyot, aztán addig dolgozik a hiányosságain, amíg mégiscsak felér egyszer csak a sportág tetejére. De tegyük hozzá, hogy ez a ritkább forgatókönyv…

 

A lényeg, hogy amikor megjelenik egy ígéretes bunyós, a sportág kedvelői továbbra is lelkesen folytatnak majd késhegyre menő vitákat arról, hogy a legújabb közönség-kedvenc vajon mire lesz képes. És ezzel nincs is semmi baj, mert legyünk őszinték: az előzetes esélylatolgatás az MMA egyik legérdekesebb, legszórakoztatóbb része, amit egyszerűen nem lehet megunni.

 

Kiemelt kép: Bloody Elbow

Szerző

Fodor Mihály

Fodor Mihály

Fodor Mihály

Felnőttkoromban szerettem bele az MMA relatíve fiatal, kissé még kiforratlan, ámde roppant dinamikusan fejlődő sportágába, amelyben imádom, hogy zsigeri, nyers, ezzel együtt borzasztóan kifinomult. Cikkeimben szeretném feltárni, hogy sokkal többről van szó, mint két ketrecben verekedő bunyósról: az oktagonban egyszerre mérkőznek meg stílusok, személyiségek, álmok, illetve kultúrák.