A modern trendek és a német stílus majdnem tökéletes egyvelege a Bayern támadójátéka
A 2024–2025-ös szezonban Európa egyik legjobban és legeredményesebben támadó csapata a Bayern München. Vincent Kompany irányításával a bajorok az idény első nyolc mérkőzéséből hét találkozón bevették az ellenfél hálóját, többször jelentős különbséggel diadalmaskodtak. A Bajnokok Ligájában sikerült a földbe döngölniük a horvát Dinamo Zagrebet (9–2), viszont a német bajnokságban a címvédésre hajtó Bayer Leverkusennel szemben mindössze egyszer sikerült a kapuba találni, míg az Aston Villa védelmét nem tudták feltörni. Adódik a kérdés, a Bayern támadójátéka csak a kiscsapatok ellen eredményes?
Az európai topbajnokságokban eddig csak az FC Barcelona (25) szerzett több gólt, mint a Bayern München (a Real Madrid és a Villarreal szintén 17 találatnál tart). Viszont a spanyol bajnokságban eddig nyolc fordulót rendeztek, míg németben csak ötöt. 90 perces átlagra lebontva a bajoroknál csak a katalán csapat eredményesebb, a Hans-Dieter Flick által alkalmazott támadójátékról nemrégiben egy elemzésben külön is foglalkoztunk.
Az egy mérkőzésen várható gólok statisztikájában (xg/90 perc) a Bayern a harmadik legjobb a topligák összes csapatát figyelembe véve, picivel lemaradva a VfB Stuttgart és az FC Barcelona mögött. A progresszív passzok mennyiségében viszont első a Bayern, meccsenként 62 előrefelé történő, ellenfeleket átjátszó passzuk van bajoroknak. A német labdarúgásra jellemző direkt játék nélkülözhetetlen elemei pedig pont a progresszív passzok, elég csak a német válogatott játékára gondolni.
A biztos építkezés kialakítása
A Bayern labdás játéka egy 4–2–3–1-es felállásból indul ki, hasonlóan, mint a védekezés. Valamelyik középpályás, jellemzően Joshua Kimmich, kilép pozíciójából a belső védők mellé, ezzel a négyvédős rendszer háromra alakul át. Az első pár fordulóban nem csak Kimmich, hanem Aleksandar Pavlovic és Jamal Musiala is gyakran jött felváltva mélyen vissza a hátvédek vonaláig. Kimmich kilépett, adott egy passzt, majd elindult előre, miközben Pavlovic már hátra is mozgott. Ezt követően ugyanez a folyamat játszódott le Pavlovic és Musiala között. Egy dinamikus mozgásokkal teli pozíciós, háromvédős építkezés rajzolódott ki egyfolytában. Az elmúlt két-három mérkőzésen viszont többnyire csak Kimmich lépett a hátvédek mellé, ezzel hátul csökkent a dinamikus cseremozgások száma, elöl viszont ezzel párhuzamosan nőtt.
Musiala szerepe
Az alapból tízes Musiala rendszeresen hatos pozícióba mozog vissza, majd innen fut újra előre. Ennek több előnye van: folyton szabad területeket kreál a társak számára, segíti az építkezést és mélyről váratlanul tud előrefutni. Az első pár fordulóban többször irányító szerepet vállalt magára, viszont ez nem állt neki igazán jól. Vincent Kompany gyorsan változtatott is a válogatott játékos feladatkörén: Musiala továbbra is rendszeresen visszajön, de kizárólag azért, hogy terület nyisson, megzavarja az ellenfelet és rövid ideig passzopciót felkínálva segítse az építkezést. Pár másodperc elteltével visszaindul eredeti helyére, hogy technikai képességeit az ellenfél kapuja előtt kamatoztassa, hatékonyan összejátszva a többi támadóval.
Az igazán érdekes mozzanat mégis akkor történik, amikor a német tízes elhagyja pozícióját. Az általa nyitott üres területeket feltöltik a társak. Valamelyik szélső vagy szélső védő húzódik be a pálya közepére, folyamatosan váltva egymást. Az ellenfelet rendszeresen összezavarja, hogy sosem lehet tudni, a jobb oldalon Michael Olise vagy Raphael Guerreiro tartja a szélességet és melyikük mozog középre. A Bayern játékát ráadásul még Harry Kane is bonyolítja, a müncheniek számára természetesen pozitív értelemben. Az angol center folyamatosan részt vesz a dinamikus elmozgásokban. Sokszor ő az első, aki Musiala helyére visszalép vagy akár ő maga lép vissza Musiala helyett. A szélről beforgó Olise vagy Serge Gnabry ilyenkor a Kane helyén megnyíló területeket keresi.
A játék kulcsa
A Bayern támadásainál lényegében folyamatosan ugyanazok az elmozgások történnek meg, csak szinte minden esetben más szereplőkkel. Mindig van egy mélyre visszalépő támadó, aki lehet a tízes Musiala, a center Kane, a szélső Olise vagy akár még Raphael Guerreiro is. Az ellenfeleket nagyon megzavarja, hogy sosem tudják azt adott pillanatban melyik játékos éppen melyik szerepkört tölti be.
A Bayern futballistái nagyon pontos mélységi labdákkal indítják a beinduló támadókat, precíz passzokkal keresik a vonalak között üresen helyezkedő társaikat. A rendszeresen mélyről irányító Kimmich kiemelkedő játékintelligenciájával remekül látja meg a legjobb lehetőségeket a támadásépítésekre.
A vonalak között gyakran egyszerre öt-hat müncheni játékos helyezkedik, kiszámíthatatlan mozgásukkal ügyesen manipulálják az ellenfelet. Visszalépnek labdát kérni, miközben társuk a mélységet keresi. Az igazán különleges viszont az, hogy az egész egységes mozgás gyakran lelassul vagy megáll a folyamat közben, ami véglegesen összezavarja az ellenfelet.
Az adott védőnek általában lövése sincs, hogy mit tegyen a félig visszamozgó Olise mellett. Van értelme követni a francia támadót vagy sem. Általában inkább nem követik a szép lassan félterületbe kocogó támadót, aki nem csak fokozatosan elválik emberétől, hanem más védő figyelmét sem kelti fel. A teljesen szabadon helyezkedő Olise így végül üresen kap labdát hátulról Kimmichtől, majd könnyedén megfordul, hiszen a közelében nincs ellenfél. A védőket főleg az zavarja meg, hogy nem tudják Olise éppen melyik szerepkört tölti be, éppen mit akar csinálni, emiatt nem tudják, hogy melyiküknek is kellene rá figyelni.
Túltöltés a pálya szélén
A szélsők és szélső hátvédek elmozgásai folyamatosan lehetővé teszik, hogy a vonal mellett fel lehessen passzolni a labdát. Erre a legjobb példa, amikor a szélső védő befut a pálya közepére, magával viszi emberét és kinyitja a szabad passzsávot a vonal mellett álló szélső irányába. Hátul Kimmich kilépésével a két belső védő, Dayot Upamecano és Kim Mindzse szélesebben helyezkedik, ezáltal mindkét hátvédnek van lehetősége oldalt részt venni a támadások kialakításában. A vonal mellett jellemzően ők juttatják előre a labdát, sokszor kockázatosan, mivel Upamecano és Kim nemegyszer az oldalvonalon helyezkedik. Labdavesztés esetén közöttük óriási rés nyílik, ami nagyon veszélyes lehet, az első fordulóban a VfL góllal is büntette a dél-koreai légiós hibáját.
A szélen való támadásépítéseknél mégsem muszáj kizárólag a vonalon álló társat keresni. Egyszerre öt-hat Bayern játékos mozog ki gyakran a pálya szélére és az adott félterületbe. A szélső, szélső védő és hátvéd hármasát jellemzően egy-két támogató mozgást végző közpályás segíti, illetve Kane előszeretettel vesz részt ilyenkor a mélyebb összjátékban. Az elmúlt időszakban sok csapat, például hazai példát említve a magyar válogatott vagy az Újpest is elkezdett hasonló játékszituációkban egy labdához pozícionált futballt játszani. A Bayern nem. A müncheniek egy kis területen történő kapcsolatokra épülő pozíciós játékot valósítanak meg. A túltöltés során nem kezdenek el hirtelen kötetlenül helyet és szerepet cserélni. A középpályás Pavlovic sosem forog ki a szélre, ellentétben az újpesti Tajti Mátyással vagy a válogatottban Szoboszlai Dominikkal.
A Bayern a túltöltést néha gyors támadásokra, de többnyire előkészített forgatásokra használja. Az ellenfelet kihúzza a bal oldalra, majd hirtelen áthelyezi a támadás súlypontját a jobb oldalra, vagy fordítva.
Összjáték a vonalak között
Kompany támadói szinte mindig cikcakkosan, egymáshoz képest enyhén eltolódva helyezkednek az ellenfél sorai között. Ez biztosít lehetőséget a fentiekben már tárgyalt folyamatos manipuláló mozgásokra és az ellenfél teljes összezavarására. Az eltolódott helyezkedés viszont nem csak a támadások kialakításában, hanem a gólok szerzésében is fontos szerepet játszik. Amikor a müncheniek bepasszolják a vonalak közé a labdát, akkor a labdát felvevő társnak a cikcakkban helyezkedés miatt számos passzopciója van. Két-három játékos pár jó kényszerítővel, gyors harmadik emberes kombinációval vagy könnyed háromszögeléssel egyből ziccert tud kialakítani az ellenfél védőinek gyűrűjében.
Az legtöbb Bayern-gól általában úgy születik, hogy ellép egy támadó (Olise) a vonalak között, hátulról kap egy felpasszt (Kimmichtől) és gyorsan egy kényszerítő alkalmával összejátszik egy másik támadóval (Kane) majd ziccerbe kerül.
A Leverkusen és az Aston Villa kihúzta a Bayern méregfogát
A bajorok átlagosan 2,3 körüli xG-t alakítanak ki meccsenként. A Leverkusennel és az Aston Villával szemben mégis mindössze 1,5 körüli várható gólt sikerült összefociznia Kompany csapatának. Hozzá kell tenni, a két összecsapáson 17 és 18 alkalommal próbálkoztak bevenni Lukas Hradecky és Emiliano Martínez kapuját, ami igen magas szám. A Bayer és az Aston Villa összesen nyolcszor próbálkozott a két találkozó alatt.
A Bayern által legyőzött csapatok hajlamosak voltak túlságosan emberorientáltan védekezni, így a sok elmozgás könnyen összezavarta őket. Xabi Alonso és Unai Emery emiatt a területvédekezésre tette a hangsúlyt. A leverkuseniek és a birminghamiek két szoros lánccal lezárták a vonalak közötti sávot, így nem hagyták, hogy az ide-oda futó Bayern-támadók kimozgassák őket pozíciójukból. Kompany játékosai így nem tudtak elég helyet teremteni maguknak a helyzetek kialakításához. Látván, hogy nincs lehetőségük áttörni a védőfalat, egy idő után a bajorok távoli lövésekre szánták el magukat, amik veszélytelenek voltak mind a bajnokságban, mind az angliai BL-mérkőzésen.
Mindent vagy semmit
Az egyszerre akár hét-nyolc játékossal támadó Bayern legnagyobb hátulütője a védekező átmenet. Gyakran mindkét szélső védő magasan helyezkedik és a háromból két középpályás aktívan részt vesz a játékban. Minden azon áll vagy bukik, hogy a hátul maradó hatos, Kimmich vagy Pavlovic egyedül képes-e megállítani az ellenfelet. Minden esetben az agresszív gegenpresszinget alkalmazzák. Általában pár másodpercen belül már a labdás játékos hátában vannak, és szabályos vagy szabálytalan eszközökkel, de mindenáron megállítják az ellenfél támadásait.
Amikor a két középpályás nem tud labdát szerezni a két belső védő lendül akcióba. Ugyanazt teszik mind Kimmich vagy Pavlovic, csak a védelem utolsó embereként, ami fokozott rizikóval jár. Nemcsak nagyobb teher van rajtuk egy esetleges hiba miatt, még a játékvezető is súlyosabban büntetheti őket az esetleges szabálytalanságokért. Egy szigorú bíró nagy eséllyel nem hagyta volna, hogy Upamecano végig a pályán maradjon az Aston Villa elleni mérkőzésen.
Ez a fajta védekezés egyelőre többnyire működött. A Bayern eddig szerencsés volt, hiszen a hatosok összesen a nyolc tétmeccs alatt csupán két sárgát gyűjtöttek be, a játékvezetők jóindulatának köszönhetően. Olykor-olykor Pavlovic és Kimmich is igen durva belépőkkel szabotálta az ellenfél kontráit, amiért nem kaptak lapot. Kérdéses, hogy meddig nem büntetik ezt szigorúbban a játékvezetők. Meddig szabálytalankodhatnak a Bayern hatosai szankció nélkül, mikor járnak úgy, mint Upamecano, aki már négy sárgát gyűjtött össze a szezon nyolc mérkőzésén.
Kiemelt fotó: FC Bayern München Facebook
Szerző
