A darts növekvő népszerűségének indikátorai
A darts sport vagy nem? Ha előbbi, akkor szerepelnie kellene az olimpián? Utóbbi felvetésről már értekeztünk. Ez egy részben szubjektív vélemény, ami a kommentszekció alapján az olvasókat is megosztotta. Ám az a fentebb feltett kérdésekkel szemben objektív, elvitathatatlan, hogy a darts dinamikusan fejlődik, amit a koronavírus-járvány csak lassított, de megállítani nem tudott. Ezért is érdemes megvizsgálni az állandó növekedés lehetséges okait.
Egyszerű szórakozás fillérekért
Nem az utolsó alkalom, hogy a darts és a labdarúgás között párhuzamot vonunk. A futballra szokás mondani, hogy abban rejlik a népszerűsége, hogy valódi anyagi befektetés nélkül, bármennyien, bárhol űzhetik, mert elég lerakni kapunak két fadarabot, cipőt, illetve keresni valamit, amibe bele lehet rúgni, és már az egész társaság focizhat.
Ennél a darts egy kicsit bonyolultabb, hiszen egy egyszeri beruházás szükségeltetik, mert bárhol mégsem lehet helyettesítő eszközt találni a táblára vagy éppen a nyílra. A főként a kontinentális Európán kívül gyártott termékek ára viszont még a Brexit és a koronavírus-járvány után is elenyésző más sportágra fordítandó összeghez viszonyítva.
Ha valaki egy kezdő csomagot szeretne, ami egy táblát és két szett nyilat tartalmaz, ahhoz 10 000 forint környékén jut hozzá, ha beéri egy silányabb, márkajelzés nélkülivel, ha pedig minőségi terméket választana, akkor ennek a dupláját kell ráfordítania. Ezek az árak nagyjából fedik a soft (műanyag heggyel, elektromos táblára) és a steel (fém heggyel, szizál táblára) belépőszintet, amely egyaránt számtalan játékvariációt nyújt.
Aki egy kicsit el akar lépni az időszakos szórakozástól, annak sem kell egy fél vagyont elszórnia, hiszen 10 000 forinttól kezdődően elérhetők minőségi nyilak, emellett a falvédő és a méretre szabott szőnyeg ára együtt éppen csak átlépi a nyílnál említett összeg másfélszeresét. A legnagyobb beruházás, bár ez már az utolsó lépés az elhivatottságban, ha valaki vesz egy összeszerelhető állványt, amit szállítva ténylegesen bárhol űzheti a sportágat. Ennek az ára nagyjából megegyezik egy felnőtt focicipővel, csak ez azzal ellentétben, a szőnyeghez és a falvédőhöz hasonlóan egy életre kiszolgál.
Médiafogyasztási szokásokkal összecsengő formátum
Eddig a labdarúgás volt terítéken több formában, találni azonban egy olyan sportágat, ami ennél a pontnál sokkalta aktuálisabb. A snooker már a költségeknél is előkerülhetett volna, hiszen hiába egy szintén a kocsmasportból kinővő sportágról beszélünk, egy snookerasztal árából egy kisebb dartsos versenyszezont lehet finanszírozni. Ami az anyagiaknál és a környezetnél is látványosabb különbség, az a két játék tempója, amely a jövőképen is visszaköszön.
A futballt is gyakran éri az a kritika, hogy a 90 perc túl hosszú a mai, óriási kínálatban, rengeteg ingerben, ami az embereket éri, ez a snookerre hatványozottan igaz, miközben itt a darts, amely tökéletesen összecseng a jelenlegi médiafogyasztási szokásokkal. A legtöbb mérkőzés hossza 20 és 30 perc közé tehető, amely megfelel annak az időintervallumnak, mintha leülnénk egy-egy tv-sorozat epizódját megnézni, míg a legrangosabb tornákon ez a hossz kétszeres, háromszoros, négyszeres, de azok a találkozók önmagában vonzzák a nézőket, míg bármelyik összecsapásról lehetséges készíteni egy egy-kétperces TikTok-, Instagram- vagy YouTube-tartalmat a leglátványosabb momentumokkal, amit felkap az algoritmus.
PDC
Hiába az eddig említett előnyök, ha 1992. január 16-án nem alakul meg a Professional Darts Corporation (PDC), leánykori nevén World Darts Council (WDC), akkor nem lett volna olyan szervezet, amely ilyen mértékben kiaknázza a lehetőségeket, miután a legtöbb sport mellett a dartsot is lassan, nehézkesen működő szabályozószerv irányította, amely reagálni sem tudott időben a környezetében lévő újításokra, nemhogy esetleg diktálni a trendeket.
Azokban a sportágakban, ahol egy országos szövetségeket tömörítő világszervezet áll mindenekfelett, ott állandó kritika a körülményes döntéshozatal akár a szabályváltozások, akár versenyhelyszínek kijelölése van terítéken, a vesztesgetési ügyekről nem is beszélve. Ezzel szemben a PDC-nél ezek a folyamatok villámgyorsan mennek végbe, akadályok nélkül.
Erre példa a dohányipar mellőzése, mint szponzorációs partner, amely a legtöbb bevételt generálhatta volna a 1990-es években, 2000-es évek elején, de már egyáltalán nem voltak jövőbe mutatók ezek a szerződések. Ha pedig a gyors döntéseket a versenyeztetésre vetítjük, akkor a World Cup of Darts átszervezése a legfrissebb precedens, ami papíron páros világbajnokságként volt beharangozva, pedig gyakran egy-egy párharc puszta egyéni meccsekből állt. Ez a dartsosoknak és nézőknek sem nyerte el tetszését, így meghajolva a népakarat előtt egyik évről a másikra megszűntették az egyéni találkozókat.
Utánozhatatlan hangulat
Eddig beszéltünk a sportág egyszerűségéről, költséghatékonyságáról arról, hogy mennyire jól közvetíthető és készíthető belőle rövid, könnyen fogyasztható tartalom, továbbá a profi, független szervezeti háttér is szóba került, ám valószínűleg az első, ami beszippantja az embereket, az a PDC-tornákon uralkodó miliő, amely valahol a karneváli és a futball hangulat között volt félúton.
Ez a rangos, hatalmas pénzekért zajló sporteseményektől teljesen elütő attitűd sportágon belül is egyedi, ugyanis más szervezetek múltbeli és jelenlegi viadalai nézői viselkedés alapján inkább hajaznak egy snooker- vagy egy teniszversenyre. Az elmúlt évtizedben azonban lassan az aranyközépútról egyre jobban eltolódott a futballmeccsek hangulata, az aktuális ellenség keresése felé a hangsúly, akit lehet pfujolni, szidalmazni. Ezt a szellemet kiengedte a palackból a PDC, és nem is nagyon próbálja kezelni, pedig hosszú távon csak nyerhetnének azzal, ha valahogyan visszatalálnának ahhoz a hangulathoz, amely régebben jellemezte az eseményeiket, és nem tolódnának tovább a szélsőség felé, mert akkor végleg eltűnhet ez az előnyük más sportokkal szemben.
Az amatőrség bája profizmussal keverve
Peter Wright merészebbnél merészebb színű, mintázatú hajviselete és ruhái, Michael van Gerwen és a senkivel sem összetéveszthető árnyalatú zöld-fekete meze, Dirk van Duijvenbode energikus bevonulása, illetve Andrew Gilding és Brendan Dolan egyedi ünneplése egy-egy 180 után, csakhogy néhány játékost említsünk, akik valamilyen formában brandet építenek, kiemelik magukat a tömegből. A PDC-t övező profizmus ilyen formában visszaköszön a dartsosokon, ám ez a legritkább esetben tűnik mesterkéltnek, inkább egy-egy belülről érkező intuíció.
Emiatt nem sztárallűröket tapasztalni náluk, hanem hétköznapi emberként viselkednek, akiknek a teljesítménye elismerésre méltó, ám eközben mégis egyszerű halandók, olykor nem profi sportolóhoz méltó életmóddal. Ebben benne van az éjszakába nyúló videójátékozás, a torna helyszínéhez közeli szórakozóhely felkeresése, és még sorolhatnánk. Lehet ezek miatt soha nem fogják a teljes sporttársadalom tiszteletét kivívni, eközben azonban olyan közel maradnak a rajongókhoz, amely a mai világban párját ritkítja.
Kiemelt kép: Wikipedia
Szerző
