A bécsi amatőröktől a nemzeti csapatig – Michael Svoboda

Az osztrák labdarúgás szép időszakát éli, mert David Alaba egyre sűrűbben előforduló sérülései ellenére is remekül teljesít a válogatott. Ebben kulcsszerepe van a szövetségi kapitánynak, Ralf Rangnicknak, akinek irányítása alatt több olyan játékos is bemutatkozott már a címeres mezben, akinek nagy jövőt jósolnak. Legyen szó Patrick Wimmerről (23), Alexander Prassról (23) vagy Leopold Querfeldről (20), mind-mind a következő évek meghatározó szereplői lehetnek, akik ráadásul már topligás futballistának mondhatják magukat. Az októberi válogatott szünetben Michael Svoboda is debütált az osztrák válogatottban, de az ő története merőben eltér a korábban említettektől. Ugyanis az olasz élvonalban szereplő Venezia FC védője 2018-ban még amatőr szinten futballozott, így aligha vizionálta volna valaki is, hogy 26 évesen címeres mezben fogjuk látni.

Svoboda a labdarúgás iránti elkötelezett szenvedélyét egy érzelmes emlékhez köti, méghozzá ahhoz, amikor gyerekként először nézett meg egy osztrák válogatott mérkőzést.

„Akkoriban a nagypapámmal néztem meg a válogatott meccseit, ami döntő szerepet játszott abban, hogy elkezdtem focizni. Az akkor futballozó játékosok, mint Marc Janko és Marko Arnautovic nagy példaképeim voltak"

– mesélte Svoboda.

Ettől kezdve aztán nem volt kérdés, egyre csak dédelgette azt az álmot, hogy egyszer majd ő is a nemzeti csapatban futballozik.

Svoboda Bécsben született és nőtt fel, ahol a KSV Ankerbrot csapatánál kezdte el járni a futballisták útját. Mivel néhány barátja bekerült a Rapid, illetve az Austria Wien ifjúsági csapatába, ő is próbálkozott, neki a zöld-fehéreknél adódott lehetősége testvérével, Mathiasszal együtt, de alig egy év után máris véget ért a kaland a Svoboda fiúknak.

„Bécsben laktunk, de az edzőpálya olyan messze volt, hogy mindennap 40 percet kellett utaznunk, hogy eljussunk az edzésre. Hosszú távon persze ez kimerítő volt és költséges is, ezért a szüleink végül kivettek minket a Rapidból. Inkább átigazoltunk az SV Schwechathoz.”

Ez mégis meghatározó lépés volt a kis Michael életében, ugyanis egy évtizeden át szerepelhetett a kék-fehér kiscsapatban. Elmondása szerint kiváló lecke volt az amatőr futballban eltöltött idő, még akkor is, ha innen elérhetetlennek tűnt a gyerekkori álom megvalósítása.

„Tulajdonképpen az intuíciómat tudtam fejleszteni, mert soha nem voltunk sémákba kényszerítve, és nem kellett szigorúan egy bizonyos sablon szerint edzeni. Minden arról szólt, hogy jól érezzük magunkat, és élvezzük a játékot a barátainkkal. Mivel saját magamnak kellett megvennem a futballcipőmet és az edzőfelszerelésemet, megtanultam jobban értékelni az ilyen dolgokat is. Tudom, mibe kerül valami, és ennek köszönhetően nagyon alázatos vagyok.”

Aztán ahogy növekedett, egyre inkább kezdett megmutatkozni, hogy az alapképességei rendben vannak. A felnőtté válás pedig nagyon gyorsan eljött számára a futballban, és ez is olyasmi, ami miatt hálás, hogy a Schwechatban töltötte fiatal éveit. 

„Az amatőr futballban való nevelkedés nagy előnye volt, hogy korán kapcsolatba kerültem a felnőtt labdarúgással. Már 15 évesen 30–35 évesek ellen játszottam. Ilyenkor az ember gyorsabban válik strapabíróvá, és gyorsabban meg kell tanulnia érvényesülni a fizikailag erősebb játékosokkal szemben.”

Ám miközben igyekezett csaknem minden idejét a futballra fordítani és fejlődni, jobb játékossá válni, tudatosult benne, hogy a labdarúgásból aligha fog megélni. Ezért nem hanyagolta el a tanulást sem, ipari és építőipari menedzserasszisztensnek tanult, s korai felnövése ebből a szempontból is sokat adott hozzá a jelleméhez.

„Úgy gondolom, hogy labdarúgóként nagyon fontos, hogy az ember több lábon álljon. Természetesen mindig is az volt az álmom, hogy pénzt keressek a futballal, de reálisan felismertem azt is, hogy ehhez nagy szerencse is kell.”

Bár pontosan tudta, hogy az álmai megvalósítása csaknem lehetetlen, nem hagyta ki az edzéseket, és keményen dolgozott azért, hátha mégis lesz belőle valami. 2016-ban átkerült az FC Stadlau együtteséhez, ahol előbb a tartalékok közt, majd az első csapatban is remekül teljesített. Tizenhét évesen bemutatkozott a harmadosztályú Regionalliga Ostban, ahol ráadásul jól is teljesített. Olyannyira, hogy felfigyelt rá az akkor másodosztályú WSG Wattens, ami azt jelentette, hogy karnyújtásnyira volt tőle a profi karrier. Csakhogy majdnem elszalasztotta a lehetőséget.

„Mindig voltak kritikusok, akik azt mondták, hogy ne álmodozzak tovább, úgysem fogom megcsinálni. De én soha nem hallgattam ezekre az emberekre. Nem akartam később szemrehányást tenni magamnak, hogy nem próbáltam meg mindent. Aztán jött ez a megkeresés, ahol az akkori illetékesek, Stefan Köck és Thomas Silberberger Bécsben találkoztak velem. Akkoriban nagyon szégyenlős voltam, és nem is nagyon beszéltem az interjú alatt. Eleinte arra gondoltam, hogy ha elfogadom az ajánlatukat, akkor el kell hagynom Bécset, és ezt nem akartam. Egy-két nap múlva arra gondoltam, hogy most itt a lehetőség, hogy profi futballista lehessek, és érthetetlen, hogy miért nem akarok élni vele… Ezután rögtön igent mondtam a Wattensnak.”

Különös időszak volt ez a klub életében, Svoboda pedig főszerepet vállalt benne. A 2018–19-es idényben a csapat kiharcolta a feljutást. Ebben az idényben a védő mindössze négy mérkőzést hagyott ki. Újdonsült másodosztályú játékosként ez nagyon bíztató teljesítmény volt, és az sem zavarta meg, hogy a klub új nevet vett fel és új otthonba költözött. Az élvonali összecsapásokat már WSG Swarovski Tirol néven játszotta a klub, méghozzá Innsburckban, ennek ellenére Svoboda helye biztos volt a csapatban, viszont egyre többször játszott védekező középpályást.

Ez a sokoldalúság is hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt iránta az érdeklődés. A profi futballistává válás már megvolt, az élvonalba is eljutott, így a következő lépést a légiósként elért sikerek jelentették. Ez pedig a 2020-as átigazolási időszakban jött el, amikor kapott egy telefonhívást Mattia Collautótól, az akkori olasz másodosztályú Venezia FC sportigazgatójától. A nagy lehetőség ezúttal nem zavarta össze, a beszélgetés után azonnal úgy döntött, hogy el fogja fogadni az ajánlatot. Csakhogy miközben az osztrák amatőr futballból a profi labdarúgásba való átmenet könnyen ment, Velencében nehezen tudott beilleszkedni.

„A nyelv nagy gondot okozott az elején. Azonban számomra természetes volt, az embertársaim iránti tisztelet miatt, hogy minél gyorsabban megtanuljak olaszul. Ezért folyamatosan használtam a Babbelt és a Duolingót.”

Azonban a körülmények mellett a futball világában is akadtak nehézségek, ezért csak lassan jutott el addig, hogy bemutatkozhasson, a rendszeres szereplésről nem is beszélve.

„Az első hetek és hónapok kemények voltak. Az itt játszott futball teljesen más, különösen taktikai szempontból. Számtalan egyéni foglalkozáson vettem részt, hogy taktikailag felzárkózzak a többiek szintjére. Az akkori edzőm, Paolo Zanetti arról volt híres, hogy fekvőtámaszokat csináltatott a játékosokkal, ha hibáztak a taktikai foglalkozásokon. Az egyik edzésen 100 fekvőtámasz után abbahagytam a számolást.”

Viszont a benne rejlő kitartás és akaratosság csak hozzásegítette, hogy eleinte csak rövidebb időszakokra, majd aztán egyre több bizalmat kapva megszokja az olasz labdarúgás erőviszonyait. Ebben aligha segített, hogy egy liftező csapat tagja, ahol a másodosztályban egy rossz meccs után is látványosan belenyúl az edző a kezdőbe, az élvonalban pedig a gyenge teljesítmények miatt folyamatos a rotáció. Ennek ellenére Svoboda a 2023-as második félév teljes kihagyása után elérte, hogy azok közt számoljanak vele Velencében, akit nem lehet kihagyni. A 2024-es naptári évben csupán egyetlen mérkőzést hagyott ki, és kulcsszerepe volt abban, hogy az Arancioneroverdi ismét feljutott az élvonalba.

Így ezúttal már úgy érkezett meg a Serie A-ba, mint akinek már van némi élvonalbeli rutinja, s akinek a helye biztos a kezdőben. Ennek köszönhetően minden mérkőzésen kezdő volt, s bár kétségtelen, hogy a csapatnak nem megy jól, a teljesítményére felfigyeltek az osztrák szövetségnél, és nem is maradt el a meghívó az október válogatott mérkőzések előtt. Amiről a kis Michael a nagyapja mellett ülve a tévét nézve álmodozott, az 2024. október 10-én, néhány nappal a 26. születésnapja előtt valóra vált. A Kazahsztán elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen mutatkozott be először az osztrák nemzeti csapatban, majd három nappal később Norvégia ellen is játszott néhány percet:

„Még mindig nem hiszem el, hogy tényleg válogatottnak mondhatom magam. Néhány évvel ezelőtt még olyan messze voltam a profi futballtól is, nemhogy a nemzeti csapattól, most pedig tényleg elértem ezt a nagy célt. Az a pillanat, amikor becseréltek, igazán érzelmes volt, amit nehéz leírni.”

A válogatott szünet után pedig nem feledkezett meg azokról, akiknek a legtöbbet köszönhette, hogy az álom végül valóra válhatott:

„A kazahsztáni meccsen viselt mezt a nagypapámnak adtam, aki mindig mellettem állt és hitt bennem. A norvégok elleni mérkőzésen viselt mezt pedig a velencei edzőmnek adtam. Az elmúlt években mindig azt mondta nekem motivációként: »Egy nap majd a válogatottban fogsz játszani.« Keményen dolgoztunk együtt ezért az álomért, és szeretnék köszönetet mondani neki.”

Mivel már megannyi elérhetetlennek hitt álmot meg tudott valóstani, Svoboda most sem adja alább. Szeretné kivívni a bennmaradást a Veneziával, ami finoman szólva sem ígérkezik könnyűnek, azonban nehéz lenne azt mondani, hogy ha ő kitűz maga elé egy célt, akkor ne tudná elérni. Így aztán a venetóiak szurkolói is bizakodhatnak, mert itt van nekik ez az osztrák védő, aki a bécsi amatőr futballt maga mögött hagyva eljutott a válogatottságig.

Kiemelt fotó: APA-PictureDesk / Alamy Stock Photo