417 meccset játszott le zsinórban hiányzás nélküli a liverpooli legenda
A nemzetközi élvonalban egy futballcsapatnak 40-60 mérkőzést kell játszania egy szezonban. A legismertebb rekord talán Inaki Williams nevéhez köthető, aki 251 spanyol bajnokin szerepelt anélkül, hogy egyetlen találkozót is elmulasztott volna. Létezik azonban valaki, aki közel hét éven keresztül még csak kupameccset sem hagyott ki…
Manapság már azt is csodaszámban megy, ha valaki egy teljes szezont lejátszik anélkül, hogy egyetlen meccset is ki kellene hagynia sérülés, eltiltás vagy pihentetés miatt – éppen ezért számít hihetetlen teljesítménynek Inaki Williams egymás után lejátszott 251 mérkőzése a spanyol élvonalban. Az Athletic Bilbao támadója 2016 és 2023 januárja között egyetlen bajnokiról sem hiányzott, amivel megdöntötte Jon Andoni Larranaga 202 meccses rekordját a LaLigában. De vajon mi a helyzet Spanyolországon túl?
Sepp Maier (Fotó: Werner Otto / Alamy Stock Photo)Tudjuk, hogy kapusposzton nem szívesen váltanak az edzők (abban az időszakban pedig még kevésbé volt jellemző a rotáció), de ennek ellenére is emberfeletti teljesítménynek tűnik 13 éven keresztül minden lehetséges bajnoki fordulóban rendelkezésre állni.
Létezik azonban egy mezőnyjátékos, aki megközelítette Maier rekordját, sőt bizonyos nézőpontból talán fölül is múlta azt. Phil Neal jobbhátvédként sorozatban 417 mérkőzésen lépett pályára a Liverpool színeiben, s ez az adat Maierrel ellentétben nem csupán a bajnoki mérkőzésekre vonatkozik (366), hanem minden tétmérkőzésre, beleértve a hazai- és nemzetközi kupameccseket is. Neal 1976. október 23. és 1983. szeptember 14. között egyetlen mérkőzést sem mulasztott, pedig elmondása szerint kétszer is jó oka lett volna rá…
Mielőtt azonban kitérnénk ezekre a „jó okokra”, helyezzük kontextusba Neal lenyűgöző teljesítményét. Fontos tudni, hogy az angol bajnokságban az idő tájt még csak egyet lehetett cserélni taktikai okokból, jóval szűkebb keretek voltak és több bajnoki mérkőzést játszottak, mint manapság. Sőt, a kupasorozatokban annyiszor kellett megismételni a mérkőzéseket, ahányszor döntetlen született. Ugyan az iram össze sem hasonlítható a maival, a pálya vagy a cipők minősége, a játékosok életmódja és edzésmunkája sem – nem beszélve az egészségügyi infrastruktúráról, ami ma már minden klub rendelkezésére áll. Akkoriban a Liverpool abszolút topcsapatnak számított, így minden jelentős kupasorozatban esélyesként tartották számon a végső győzelemre. A statisztika szerelmeseinek egy diagramon illusztráljuk, hogy Neal melyik szezonban hány mérkőzést játszott a klub különböző sorozatokban.
Az 1976–77-es és az 1983–1984-es idények között 488 tétmérkőzést játszott a ’Pool, s a táblázatból jól látható, hogy ez minden szezonban körülbelül 60 meccset jelent. Ez egyben azt is jelenti, hogy Neal a nyolc szezon során a klub összes mérkőzésének a 85 százalékán pályára lépett – s ahogy már a cikkből kiderült, 417-szer megszakítás nélkül. Ez idő alatt nyert:
Na, de térjünk vissza arra a két esetre, amikor csupán egy hajszálon múlt, hogy megszakadjon a széria.
„Az egyik az volt, amikor eltört az arccsontom. Roger Davis, a Derby County középcsatára könyökölt le egy szombati mérkőzésen. Vasárnap bementem a kórházba, ahol az arccsontomat visszatették a helyére, de sohasem jött helyre. A hét közepén az edzőpályán sétálgattam és néztem, ahogy a többiek edzenek. Bob Paisley (az edző – a szerk.) odajött hozzám és megkérdezte, hogy vagyok. Elmondtam, hogy jól érzem magam, túl vagyok a műtéten.
A szakorvos azt mondta, egy hónapig nem futballozhatok, ennek ellenére szombaton a West Ham United ellen már ott voltam a pályán”
– idézte fel Neal az lfchistory.net oldalának adott interjújában.
Fotó: PA Images / Alamy Stock PhotoMásodik sérülése talán még ennél is kellemetlenebb volt, de az sem tántorította el a játéktól.
„Egy lábujjtörés miatt hat hétig 43-as cipőt kellett hordanom az egyik lábamon, és 42-est a másikon. Ronnie Moran begipszelte a kislábujjamat, úgyhogy nagyon kellemetlen volt normál méretű cipőt viselni. Valahogy meg kellett találnom a módját, hogyan tudok úgy labdába érni és szerelni, hogy elviselhető legyen, de meccsek előtt kaptam fájdalomcsillapító injekciót is.”
És hogy milyen volt Neal karrierje? A legjobb válasz erre talán az, hogy felemás. Klubszinten mindent megnyert, amit csak lehetett, a válogatottban azonban elég rapszodikus teljesítményt nyújtott – holott többnyire ott is a jól ismert liverpooli társakkal együtt alkották a hátsó alakzatot.
„A válogatottban zavart, kapkod, helyezkedési hibákat vét, bátortalan, nem tör előre és nem tartja a szélsőjét. A Liverpoolban a nyugalom szobra, ura a legváratlanabb helyzetnek, a kapu elleni rohamra is vállalkozik, ellenfelének levegővételt is csak olykor enged” – írta a Labdarúgás magazin egyik 1979-es lapszámában.
Akkor úgy tűnt, a nottinghami Viv Anderson mellett nem sok sót eszik meg a válogatottban, ennek ellenére három évvel később végigjátszotta a világbajnokságot és végül kereken 50 alkalommal húzhatta fel magára a nemzeti mezt. A Liverpoolban összesen 609-szer lépett pályára és a 420 lehetséges bajnoki mérkőzésből 419-et a pályán töltött. Védő létére szokatlanul gólerős volt: a klub színeiben 59 gólt szerzett, ebből 38-at tizenegyesből. Mindez persze nem is csoda, hiszen pályafutása elején csatárként szerepelt a harmadosztályú Northampton Townban, egy csapattársa sérülése miatt kényszerből lett jobbhátvéd, ám ezt utólag aligha bánja. Egészen 39 éves koráig futballozott, a liverpooli sikeridőszak után karrierjét a Bolton Wanderersnél zárta 1989-ben.
Edzőként dolgozott a Boltonnál (előbb játékos-edzőként, majd visszavonulása után vezetőedzőként), a Coventry Citynél, a Cardiff Citynél, megbízott vezetőedzőként a Manchester Citynél és segédedzőként a Peterborough Unitednél is. 1998-ban felhagyott a tréneri munkával, azóta szakértőként találkozhatunk vele különböző televíziós és rádiós műsorokban. Két önéletrajzi könyvet is publikált: 1981-ben Attack from the Back, öt évvel később pedig Life at the Kop címmel.
Kiemelt kép: PA Images / Alamy Stock Photo
Szerző
